2010. Első tanfolyamajánló

Szia!

Biztosan sok minden történt, mióta nem írtam. Nálunk is. Például új tanfolyamunk van, amiről már biztosan olvastál, mert Tibi épp a minap töltötte meg vele a leveles ládádat:) Bizony, az "élő" Célkitűző Tanfolyamra gondolok. De erről nem is írok többet. Ha komoly a célod, ott leszel, sőt már jelentkeztél is a tanfolyamra:)

2 napos Célkitűző Tanfolyam
Személyes céljaid elérése és az NLP megismerése
2010. március 20-21. - Budapest

Nekem igen komoly célom van. Jogosítványt szeretnék. Nem, nem jól fogalmaztam. Azt szeretném, ha elsőre sikerülne a forgalmi vizsga, mert olyan jól és biztonságosan vezetek. Ehhez, mindenféle trükköt, segítséget bevetek, amit csak ismerek. Szerencsémre, már igen sok nlp-s eszközöm van. Plusz ismerem a Teljes elmés olvasást, másik nevén Villámolvasás módszerét is. Murányi Péter is jó gondolatokkal segített meg a Hipnózis tanfolyamon, és most hétvégén még tettem rá egy lapáttal az NLP Mester tanfolyamon, biztos ami biztos:)

Hogy, mi ez a sok minden, amiről itt írok? Elmondom, mert szeretném, ha neked is megkönnyítenék az életed azok az eszközök, amiket ezek a tanfolyamok kínálnak.

Az NLP megismerését Stenger Györgyinél kezdtem, a 2 napos Bevezető tanfolyamon. Itt láttam meg először az életfonalam. Azóta rengeteget változott, legutóbb a Mély, Belső Átalakulás tanfolyamon. Nem tudom, Györgyi mikor tart ilyet legközelebb, de talán még a nyáron:) Viszont, ami biztos, hogy lesz, és jó szívvel tudom ajánlani:

2 napos Bevezető az NLP-be
2010. március 27-28. - Budapest
2010. április 17-18. - Budapest

Énkép
2010. február 12-14. - Budapest

Intenzív Alap és Intenzív Mester tanfolyam. Igen, idén először, egy év alatt NLP Mesterré válhatsz, és biztos vagyok benne, hogy egy nyár alatt hatalmas változásokat érhetsz el az életedben. Júniusban lesz az alaptanfolyam, és augusztusban a mestertanfolyam. Mindkét tanfolyam 2*6 (kétszer hat) napos. Pontos időpont még nincs, de amint meglesz, feltesszük az oldalra. Ha érdekel ez a tanfolyam, kérlek írj nekem: viki@mindennapinlp.hu. Így garantált, hogy az elsők között értesülsz az időpontokról. (Tematikáját tekintve ugyanaz, mint a "normál" Alaptanfolyam és Mestertanfolyam, ezt az oldalunkon megtekintheted.)


Murányi Péter nem tudom mikor, de nagyon remélem, hamarosan küld időpontot is, és tart ismét Hipnózis tanfolyamot, mert az nagyon jó volt. Egy pár fondorlatos nyelvi minta segítségével egy egész egységet tett helyre vele nekem a vezetés tanulásban!:) Amit viszont biztosan tart, mert már meg is hirdettük, az a Természetes nyelvtanulás tanfolyam. Ezen a tanfolyamon nyelvet tanulni tanulhatsz meg. Mondhatni, "tanulás módszertan", de annál sokkal több. Egy kis nlp, egy kis nyelvtanulás, egy kis természetesség. Ha úgy érzed, valami nem megy a nyelvek tanulásánál, vagy minden klappol, de mégis, hiányérzeted van, akkor ott a helyed.

Természetes nyelvtanulás tanfolyam
2010. április 10-11. - Budapest


Néha ott az eszköz, csak elfelejtjük használni. Így történt ez velem is. Mikor készültem a kresz és az elsősegély vizsgára, akkor fotóolvastam mindkét könyvet, többször. Olvasási célként mindkettőnél ott szerepelt, hogy a leírtakat használat közben szeretném aktiválni. Vezetés közben, elsősegély gyakorlat alatt. Az életben, egyszóval. Aztán emellett tanultam a kis hagyományos módomon. Mindkettő vizsga elsőre sikerült. Aztán jött a vezetés. NLP-s trükkök, hogy minden a helyén legyen bennem. És nemrég itt a forgalmi vizsga kapujához közeledve jöttem rá, hogy milyen balga vagyok én, pont a fotóolvasást nem használom, pedig, de kéne! Használtam. Minden a helyére került. Fotóolvastam (tehát csak a fotófókuszos, átlapozós részt használtam fel) "A járművezetői vizsga Tankönyve B" c. könyvet. Az ezt követő nap volt az első, amikor igazán megdicsért az oktatóm, és úgy döntöttünk, kérhetjük a vizsgaidőpontot.

Ha szeretnéd megismerni Paul Scheele módszerét, itt utána olvashatsz, és jelentkezhetsz a tanfolyamra, melyet Szűcs Tibor tart.

Villámolvasás teljes elmével
2010. február 13-14. - Budapest
2010. március 13-14. - Budapest

Jut eszembe, ha szeretnéd, hogy a Te városodban legyen ilyen tanfolyam, keress meg bátran engem egy e-mailben!


Az oktatóm, aki vezetni tanít. Azt mondta, olyan sok csinos lány van manapság egyedül, meg hogy olyan sok szingli barátja van, nem is érti miért. Én sem értem. Bár én a másik oldalon állok. Majd az összes barátnőm lebabázott és párkapcsolatban él, mint én. De azt hiszem, mindkettőnk barátai között találnánk olyat, akinek jól jönne egy párkapcsolat szépítő tanfolyam. Akármelyik oldalon is állsz, ha szeretnél javítani a helyzeteden, magadon, magatokon, akkor Dinnyés Márta tanfolyamát ajánlom neked. Ezen a tréningen párok és egyedülállók is részt vehetnek.

Párkapcsolat-(sz)építő nlp tréning
2010. február 6-7. - Budapest


Ugye te is vágysz a sikerre? Talán már tettél is lépéseket, hogy megvalósuljanak a vágyaid, álmaid... de időnként elbizonytalanodsz, leállsz - és ki tudja, hogy mikor indulsz el megint. Jól jönne egy kis segítség, motiváció a haladáshoz?

Ha komolyan gondolod, akkor állunk elébe. Két nap tömény munka, hogy ne téblábolj tovább, hanem azonnal tedd meg az első lépéseket a saját sikereid felé! Tudatosítsd saját sikercéljaidat! Kötelezd el magad! Tedd lehetetlenné a meghátrálást! Aktiváld saját erőforrásaidat! Vond be környezeted további erőforrásait is! Alakíts ki támogató kapcsolatokat! Csináld meg a megvalósítási terved! Kezdd el! Kalandos Stefan 2 napos tréningje kínál erre nagyszerű lehetőséget:

Elindulás a SIKER felé
2010. január 30-31. - Budapest
2010. február 20-21. - Budapest
(ehhez az időponthoz a koránkelő kedvezményt
január végéig
meghosszabbítottuk!)


Most szállt el a külső vincseszterünk... Azon vannak a zenéim. Szeretem a zenét, mert "a zene az kell, mert körül ölel..." Most is azonnal megoldottam a helyzetet, másik meghajtóról hallgatom a zenét. Ha Te is szereted a zenét, érdekel, hogyan "csinálják" a muzsikát, akkor a következő tanfolyamon ott a helyed:

Zenetanfolyam
2010. március 19-20-21. - Budapest
2010. április 23-24-25. - Budapest


Ha képekben is szeretnéd jobban, szebben kifejezni magad, akkor Szepes Lili tanfolyamát tudom ajánlani neked. Agyunk jobb agyféltekéjének aktív használatára is megtanít a tanfolyam, mind a mellett, hogy rajzkészséged is óriásit fejlődik.

Jobb agyféltekés rajzolás (A tanfolyam 4 napos)
2010. február 4-5-6-7. - Budapest
2010. március 18-19-20-21. - Budapest
2010. február 18-19-20-21. - Szombathely
2010. március 4-5-6-7. - Baja
2010. március 25-26-27-28. - Cegléd


A következő tanfolyamot mindenkinek tudom ajánlani. Tavaly nyáron volt szerencsém részt venni Tom Best tanfolyamán, Visegrádon. Remek környezetben nagyszerű workshop. Tom Best feleségével, már nagyon régóta azzal foglalkozik, hogy miképp élnek a természetes népek. Ha szeretnél megismerkedni a téged körül vevő, és benned élő energiákkal, és érzékelni azokat, akkor tedd szabaddá magad május 28-30-ára és utazz el Visegrádra!

Tom Best:
Energiával kiegyensúlyozott coaching
2010. május 28-29-30.


Szintén Visegrádon indul a 2. Pszichowellness tréning. Ezt a tanfolyamot Bányai Gyöngyi tartja, 3 hónapon keresztül egy hétvége. A hétvégék között pedig nyomon tudod követni, miképp változik testsúlyod, az által, hogy változnak táplálkozási szokásaid. is. Az NLP hatékony támogatásával felismerheted azokat a szokásaidat, melyek a meghízást okozták, és ezeket a szokásokat olyanokra cserélheted, melyek hatékony súlycsökkenéshez vezetnek.

Fogyókúra helyett pszichowellness-tréning - Visegrád
2010. március 19-20-21., április 16-17-18., május 14-15-16.

 

Remélem tudtam segíteni abban, hogy előre tervezhessétek ezt a féléveteket!:)

Minden jót!

Bürge Viki

Hozzászólás

CAPTCHA
Kérlek, töltsd kiaz ellenőrző kódot is különben az űrlap nem fogadja el az adatokat!
Image CAPTCHA
Enter the characters shown in the image without spaces.