7 érv a műkarácsonyfa mellett

12 Hozzászólás

december 20, 2016

NLP módszer, önismeret, ünnepek, műkarácsonyfa

Elnézésedet kérem ezért az írásért, azt hiszem, túlpörgött az agyam az ünnepektől, felment a vércukrom a karácsonyi kalácstól, lement a vérnyomásom, elment az eszem, mindenem össze-vissza ment, valószínűleg szét vagyok csúszva, de tulajdonképpen, jól esik.

Felidéztem gyermekkorom karácsonyait, és azt mondtam magamnak: "Jaj, Istenem, mennyi szép emlék! De jó is volt!"

Amúgy nem. Semmi ilyesmi nem jutott az eszembe, hanem teljesen más dolgok, nálunk ugyanis a karácsonyok nem feltétlenül az önfeledt szeretet ünnepei voltak, de ha ez nyomot is nyomott bennem, annyira nem lettem nyomott tőle, hogy árnyék vetüljön a jelenlegi karácsonyaimra. Én szeretem a karácsonyt, azt hiszem, illetve, van, amit szeretek benne, és pár dolog azért fáraszt is, de hát szerintem a karácsony is csak olyan, mint az ujjlenyomatunk: különböző. Mindenki másképpen éli meg.
Ami viszont számomra meghatározó élmény a karácsonyban, az, kérlek szépen, a műkarácsonyfa.

Szeretnék is gyorsan, frissen felsorakoztatni hét érvet mellette.

1. Nem kell kivágni hozzá a fát.

Jó, lehet, hogy ez uncsi már, mert annyira egyértelmű, és tudom, hogy már a csapból is ez folyik, hogy környezetvédelem, meg a bolygónk a pusztulás szélén, és hasonlók, minden folyik már a csapból, csak a víz nem, mert azt folyton elzárják, szerintem a mi utcánkban heti program a csőtörés, de a lényeg: Komolyan, mi értelme annak, hogy elültetnek egy csomó fát, aztán kivágják őket, az emberek megveszik karácsonyra, hazacipelik, és aztán kihajítják a szemétbe? Jó, biztos van értelme, mert milyen jó illata van a fenyőnek a szobában, meg mégiscsak természetes, meg ilyenek, bár szerintem a nappaliban a fenyő legalább annyira természetes, mint mondjuk egy afrikai elefánt a garázsban (de egy jaguár az elfér), szóval, mindennek megvan a maga helye.

2. Egyszer kell megvenni.

Bizony, a műkarácsonyfa költséghatékony. Ha nem valami Gagyitron márkájút vásárolsz, hanem egy jobbfélét, kerül, amibe kerül, akkor az egy életre szól. Sőt, ha ügyesen vásárolsz, nem hinném, hogy drágább, mint egy igazi fenyőfa. Vagyis az ilyen módon megvásárolt fácskán megspórolt pénzt a jövőben minden karácsonykor elköltheted más, hasznos és örömteli dolgokra, mint például túró rudi, sütemények, forralt bor, vagy egy jó puha pokróc. (Durva pokrócot semmiképpen sem ajánlok karácsonyra, az év többi napján úgyis összefuthatunk ilyenekkel gyakorta.)

3. Könnyen szállítható

A valódi fenyő szállításakor szerteágazó problémahalmazzal kell szembenéznünk, mert nem szállhatunk fel vele a buszra, nem fér be a kocsiba, s ha mégis, a félig rácsukott csomagtartó fedele derékba törheti a karrierjét. Ha a fánkat plusz ötszáz forintért környezetszennyező, lassan sem lebomló műanyag hálóba húzatjuk (amely aztán majd tovább pusztítja bolygónkat) , s az utcán húzzuk hazáig, annak megvan az a szépsége, hogy tisztára varázsoljuk lakóhelyünk, de otthon a csikkek, sörös dobozok és kutyaszarok nem biztos, hogy kellő díszéül szolgálnak majd fácskánknak, így azokat célszerű eltávolítani.

Ha azonban műkarácsonyfát vásárolunk, azt egy nagyobb, környezetbarát, újrahasznosított kartondobozban kapjuk meg, ízlésesen, kisebb darabokban elhelyezve. Súlya elhanyagolható, mondhatni, lájtos, hónunkban, sőt még annak az alja alatt is kényelmesen elhelyezhető, hazasétálhatunk vele, de a buszsöfőr is pajkos mosollyal köszönt majd minket járművén, s ha autóval szállítjuk haza (mármint a fát, s nem a buszsofőrt), hát, könnyedén elhelyezhetjük azt a hátsó ülésen, még ha Trabanttal száguldunk is hazafelé.

4. Könnyedén felállítható

Ez a kritérium az élet más területein is kardinális kérdés lehet, most azonban korlátozódjunk a karácsonyra. Nos, a valódi fenyő felállításának kellékei között megtalálhatjuk a kést, kisbaltát, fejszét, láncfűrészt, szamurájkardot és egyéb brutális eszközöket, amelyek cseppet sem illeszkednek a karácsony ünnepi hangulatához. A törzs formázása balesetveszélyes, a kicsorgó gyanta egyaránt tönkreteszi a perzsa szőnyeget és macskát is, s ha valahol elszabjuk a dolgot, hát, akkor borul az egész.

Ezzel szemben a műkarácsonyfa összeszerelése teleshop-os reklámokat is meghazudtoló egyszerűséggel történik. A moduláris felépítésből eredően játszi könnyedséggel összeilleszthetők a darabok. Gyermekeink vidáman hajlítgatják majd az ágacskákat, kezüket nem sebzi véresre a tűlevél, s boldog kacagásuk visszhangja betölti majd otthonunk melegét.

5. Nem hullik a levele

De azért tegyük hozzá, hogy én már találkoztam annyira élethű műfenyővel, hogy az bizony hullatta a levelét. De szerintem nem azért végezte ilyen irányú tevékenységét, hogy olyannyira természetesnek tűnjön, csupán azért, mert a már fentebb említett Gagyitron széria valamelyik darabja volt, s készítőinek célja nem az örömszerzés volt, üzletpolitikájuk köszönőviszonyban sem volt a vásárlói elégedettséggel, ellenben szerették volna magukat rövid úton, kis befektetéssel és pofátlanul megszedni. Épp ezért, felhívom rá a figyelmed, hogy mindig gondosan győződj meg róla, hogy a kiválasztott műfenyő valóban örökzöld legyen.

6. A gyerek elfér a dobozában

Ne érts félre kérlek, hidd el, nem dobozban tárolom a gyermekeim, csupán arról van szó, hogy amennyiben nagyobb méretű kartondobozból csomagolod ki szentreggel a karácsonyfádat, és kisebb méretű gyermekekkel rendelkezel, akkor remek szórakozást nyújt nekik a dobozban való elrejtőzés, kuckózás, csónaknak, vagy rakétának kinevezés. De közismert tény az is, hogy az oly közkedvelt, macska névre egyáltalán nem hallgató háziállat is szívesen birtokba veszi a nagy kartondobozt, s ezzel a család kicsi kincse sok önfeledt perccel dobhatja meg az ünnepi perceket. Egy szó mint száz, a doboz remek szórakozást nyújt a család összes tagjának minden decemberben.

7. Testreszabható

Lévén az egész drót és műanyag, ezért könnyedén formálható, alakítható, hogy mindig szépen, sudáran, mi több, délcegen díszelegjen nappalinkban, hálónkban, vagy egyéb helyiségünkben.

A valódi fenyők közül úgy kell levadászni az egyenes példányokat, mert többnyire girbe, vagy gurba, s az esetek túlnyomó részében még görbe is, s ha ezirányú ferde hajlamával már csak otthonunkban sülünk szembe, nincs mit tenni. A valódi fenyő torz külsőjéhez görcsösen ragaszkodik, és nem gondolom, hogy a fűrésszel való csonkítás vagy a kikötözős megoldások emelnék az ünnep fényét.

Sokat segít, ha nem hagyjuk, hogy az élelmes és koránkelő családapák elhappolják az orrunk elő a gyönyörű példányokat, ezért célszerű a valódi fenyőfánkat már augusztus derekán, csípőjén vagy egyéb testrészén beszerezni.

Izé...

Jaj, most arra gondolok, de csúnyán is nézhetsz rám, ha te már beszerezted magadnak a hatalmas és igazi fenyődet karácsonyra. Ez esetben semmiképp se vedd figyelembe, amit írtam, hiszen, hát, azért, akárhogy is van, na. Mégiscsak az igazi az igaz, nem?

About the author 

Tibi

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

  • Hét érv a valódi Karácsonyfa mellett

    1. Magot kell ültetni, gondozni, nevelni kell, hogy megnőjön, aztán ki kell vágni, szállítani kell, kivinni a piacra, és eladni. Míg megveszem, egy hosszú folyamat zajlik, amely sok embernek ad munkát, megélhetést, tevékenységet, amin keresztül akár az álmaikat is megvalósíthatják, ha van nekik. Ha nem tudják, hogyan kell, megkérdezhetik tőled, részt vehetnek egy tanfolyamodon, amivel a te munkádat is hatékonyabbá tehetik. A fa megszületik, fejlődik, él, hasznosul, majd meghal, és ez egy teljes életfolyamat, amely nem jött volna létre, és nem jönne létre, ha mindenki műfenyőt vásárolna, amit ráadásul nem is itthon gyártanak…de ebbe most ne menjünk bele.
    2. Valódi. Az, ami. Helyettesíthető lenne, mint annyi minden, mégsem helyettesítjük. Ragaszkodunk a valódihoz. Mert megtehetnénk, hogy nem. Akár rajzolhatnánk egyet, és a rajzra aggathatnánk a díszeket, mert a díszek határozzák meg a Karácsonyfát, nem? A műkarácsonyfa is a díszektől lesz műanyag produktumból magasztos jelkép, a Karácsonyi otthon éke, dísze, miegymása. Talán valamivel drágább, de hologramot is vetíthetnénk a rajz helyére, és használhatnánk évről évre. Vagy bekapcsolhatnánk a TV-t és megkereshetnénk a Karácsonyfa-csatornát, ahol gyönyörű Karácsonyfát közvetítenének, és ezt nézhetné az egész világ.
    3. Élmény. Nekünk van egy régi szokásunk, hagyományunk. Az utolsó nap, huszonnegyedikén vásároljuk csak meg a fát. Hárman megyünk, két lányom és én. A szabály az, hogy csak azt a fát vesszük meg, ami mind a hármunknak tetszik. Mindenkinek vétójoga van. Néha komoly kommunikációs kihívás a megegyezés, egymás meggyőzése. Igazán fejlődik a másikra való odafigyelés készsége, a megértés és az elfogadás készsége is bennünk az évek során. Csak a szeretet segít ilyenkor. Meg máskor is, persze.
    4. Hagyomány. Régen, amikor vidéken éltünk, mert elegünk lett Budapest néhány túlkapásából, az élet korlátozásából és kontrolljából, és vettünk egy tanyát az erdőben, és leköltöztünk évekre, nos ebben a mesebeli időszakban szánkót ragadtunk, és magunk vágtuk ki a fánkat az erdőben, magunk húztuk haza is a szánkóval. Csak olyan fát vágtunk ki, ami nem volt teljes értékű fa. Ennek ellenére szerethető volt. Kivágott fa oldalhajtása, óriások alatt elnyomott szerencsétlenke, és hasonlók. Közös játék volt, megtalálni. Aztán tilos lett kivágni fát, elfogadtuk a tiltást, mi mást tehettünk volna. De nem szívesen fogadunk el olyan kompromisszumokat, amelyek tovább csökkentik kapcsolatunkat a valódi világgal.
    5. Illata van. A lakást betölti a fenyőillat, ami nincs máskor, csak Karácsonykor. Egyedi, csak ekkor és itt.
    6. Emlékeztet. Amikor nyáron meztéláb járkálsz, és váratlanul megbök egy fenyőtű túlélő, egy sikeresen rejtőző és előbukkanó, akkor mosolyogsz, és emlékezel a Karácsony nagyszerűségére, örömeire, boldogságára. Megtelik a szíved hálával néhány percre megint. Ha hagyod. No, persze.
    7. Továbbadható. Értékteremtő. Amikor megöregszel, vagy szívműtét előtt állsz, és nincs elég erőd éppen, pillanatnyilag, akkor a fiad, vagy a vejed kezébe adod a szekercét, és ők faragják helyetted, ők állítják fel és rögzítik biztonságosan, ahogy tőled látták korábban. És te csak nézed csendesen, és büszke vagy rájuk.

    Tovább is van. Mondjam még?

    • Kedves Zoltán!

      Nagyon köszönöm ezt a szép írást. Egyetlen betűjével sem szállnék vitába. Így tényleg nagyon szép egy valódi fenyőből állított karácsonyfa.

      Tibi

    • Nagyon szép gondolatok! Kiemelnék egyet, ami egyben a hosszú, boldog élet titka. Zoli leírta a 3-as pontban.
      Csak azt választják, amelyik mindegyikőjüknek tetszik!
      Ha minden döntést így, teljes egyetértésben hoznak meg, garantált a boldog házasság, és családi élet.
      Ez nálunk is bevált, és szerintem Tibi is eszerint él.
      Éva

  • Tibor !

    Sajnálom a fákat igazán ,,, de nem tudok megbarátkozni a műfával.

    Meg aztán Nekem többszörösen is ünnep :Dec.24. születésnap, névnap és Karácsony …. ez egy napon van.

    Áldott,Békés , Boldog Ünnepeket a kedves családoddal együtt !!! 7 gyermek … CSODÁLATOS !!! / Mi 6-an voltunk — vidám és szép emlék /

  • Én már az iskolában eldöntöttem, hogy nekem ugyan nem kell semmi, ami mű. A téma az űrhajósokkal kapcsolatban merült fel, akik vélhetően műkaján. vagy tablettákon élnek. Fúj, borzalmas lehet.

    Ebből egyenesen következik, hogy én az élő fenyő híve vagyok, És meghozom a szükséges áldozatot, hogy nekem és gyermekeimnek, unokámnak megadjam azt az élményt, amit egy igazi fenyő szépsége, illata jelent.
    Mielőtt rám sütnétek, hogy nem vagyok természetbarát, tiltakozom! Nálam egy fenyő több évre nyújtja a nagyszerű élményt. Veszek egy kis gyökerest, majd kiültetem, és magam nevelem a kertemben. Ahogy növekszik, és eléri a kritikus méretet, akkor kivágom, és úgy kerül be a nappaliba.Végül komposztálom, és újra indul a körforgás.
    Az eladásra ültetett fákat egyébként olyan sűrűn ültetik, hogy ha nem vágnák ki őket, maguktól is elpusztulnának.

    • Éva, teljesen igazad van. És le a kalappal. Mi egyszer vettünk olyan földlabdás fenyőt. Katasztrofális volt. Szerencsétlen fa lehullatta mindenét. Aztán megpróbáltam kivinni a kertbe, de az akció nem volt túl sikeres. Vagy a fa volt túl nagy, vagy én túl szerencsétlen, vagy mindkettő, de mire a fa kiért a kertbe (előtte le a lépcsőn), már nem igazán volt életképes. Öröm volt olvasni, hogy te milyen szakszerűen kezeled ezt a dolgot. 🙂

      • Szervusz Tibi, tartozom egy vallomással!
        Mivel idén karácsony előtt fagyott volt föld, a nagyobbik fát pedig sajnáltam kivágni, végül kipróbáltam a műfát, amit a lányom vett egy ezresért tavaly ilyenkor.
        Feldíszítve egész csinos lett, főleg miután néhány tuja ággal eltakartuk a kopasz felmenő törzsét. Belátom, hogy társasházi célokra nagyon praktikus, biztosan nem hullatja le a levelét, legyen bármilyen meleg a lakás.
        Azért maradok az igazinál, mivel nekem is karácsonykor van a születésnapom is!
        Éva

  • -:))) jó kis összefoglaló! Köszönet érte! Műfenyővel nőttünk fel családomban. A gyermekekeink születése előtt kaptam egy asztali dísznek betudható, aranyos fát, amin hamar lecseréltem az eredeti díszeit nekem tetsző figurákra… Eddig elégséges volt számunkra. Idén állítunk először műfát, mármint méreteset, így lesz mit dekorálni a kézműves díszekkel. Gyerkőink elfogadták korábbi érvelésemet – bár messze nem volt ilyen átütő erejű magyarázatom – az igazi fenyő védelmében: megcsodálhatjuk kint a természetben, de Jézuskát nem terheljük.. Nagyapáméknál (Budán) sznob módon mindig nagy, igazi fenyő volt – ettől még maga az ünnep nem volt bensőségesebb náluk. Kellemes adventet, békés karácsonyt és BÚÉk! Üdv., Noé

    • Szia Noé! Köszönöm a hozzászólást! Sok sikert és örömöt a nagy fához, és kellemes karácsonyt! 🙂

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >