Dinnyés Márta: Ez maga a tökély!!! - Hogy juthatunk a könnyed elegancia szintjére?

Ez maga a tökély!!!
Hogy juthatunk a könnyed elegancia szintjére?

Vitathatatlan tény, hogy manapság a tanulás egész életünkön áthúzódó folyamattá vált, hiszen a körülöttünk gyors tempóban változó világot másképp meg sem érthetjük. Gondoljunk csak a tudomány vagy a társadalom fejlődésére, a politikára.

Ha bármilyen újságot, folyóiratot kinyitunk, biztos vagyok benne, hogy nap mint nap találunk benne legalább egy olyan fogalmat, kifejezést, amit addig még nem hallottunk, vagy ha hallottuk is, nem értjük, hogy pontosan mit jelent. Nemrég még sem mobiltelefonunk, sem digitális fényképezőgépünk nem volt, és nem tudtuk, mi az LCD monitor.

Az, hogy mit tudunk, mi mindenre vagyunk képesek, mihez értünk, nagymértékben befolyásolja életminőségünket, az élet valamennyi területén.

Ha tudjuk például, hogy milyen választási lehetőségeink vannak, akkor képesek vagyunk dönteni. Ha tudunk biciklizni, nem kell buszra várnunk. (És még a környezetünkért is tettünk valamit!) Ha megtanultuk egy szakma minden csínját-bínját, akkor a szakma mesterévé válunk, ezáltal nagyobb elismerésben lesz részünk, többet kereshetünk, stb. Ha tudunk (és merünk is!) idegen nyelveket beszélni jobban boldogulunk külföldön, és több álláslehetőséget találunk.


Készségeink két félék lehetnek:

Tudáskompetenciánkat az elméleti ismeretek elsajátításával szerezzük, és logikus összefüggések felismerésével fejlesztjük tovább. Ilyen tudást szerzünk az iskolában a legtöbb tantárgyból (történelem, irodalom, földrajz, kémia, biológia stb.) Tudáskompetenciánk növeléséhez fontos, hogy strukturáljuk a megszerzett ismeretanyagot, és hogy eltöprengjünk rajta, hogy beépítsük már korábban megszerzett ismereteink rendszerébe. Sokszor nagy segítséget jelent, ha megbeszélhetjük valakivel a tanultakat, és - saját tapasztalatom szerint is - igaz az, hogy a legbiztosabban azt tudjuk, amit már megtanítottunk, vagy elmagyaráztunk valaki másnak.


Cselekvési kompetenciáink közé tartoznak az elsajátított mozdulatrendszerek,(a bukfenctől az autóvezetésen át a főzésig), viselkedésformáink (türelem, figyelem, udvariasság) és a gyakorlati dolgok megoldásához találmányok, vagy művészi alkotások létrehozásához szükséges készségek (írás-, beszéd-, számolás- és rajzkészség, kézügyesség, jó hallás)
Vannak olyan tantárgyak is, melyeknél tudás és cselekvés kombinációjára van szükség. Ilyenek például a nyelvek. Nem elég a nyelvtani szabályok ismerete, jó beszédkészséget is ki kell alakítani.

Mit is jelent a tanulás? Az NLP-nek erre is van egy nagyszerű modellje, amely a tanulást négy különböző szinten jeleníti meg. Akár tudásbeli képességekről, akár cselekvéskészségről van szó, mindegyik ezen a négy különböző szinten létezhet bennünk.

4. Tudattalan hozzáértés
(Nem tudom, hogy tudom)

3. Tudatos hozzáértés
(Tudom, hogy tudom)

2. Tudatos hozzá-nem-értés
(Tudom, hogy nem tudom)

1.Tudattalan hozzá-nem-értés
(Nem tudom, hogy nem tudom)

Tekintsünk egy hétköznapi példát, hogy jobban megérthessük ezeket a szinteket. Legyen az, mondjuk... az autóvezetés! Vannak dolgok, amelyekről azt sem tudjuk, hogy léteznek. Kicsi korunkban a tudattalan hozzá-nem-értés (inkompetencia) (nem tudom, hogy nem tudom) szintjén voltunk az autóvezetés képességében, amíg meg nem láttunk életünkben először egy autót. Amint megláttuk, hogy apa vezeti az autót, már a tudatos hozzá-nem-értés (tudom, hogy nem tudom) szintjére kerültünk: Jé, apa autót vezet. Én hiába könyörgöm be magam az ölébe és csavargatom a kormányt, nem tudom elindítani. De tudom, hogy van, aki tudja, és hiszem, hogy én is fogom tudni, ha nagy leszek!!!

 

Amikor végre eljutok az autós iskolába, felkészülök az elméleti vizsgára, akkor tudatos elméleti hozzáértést, azaz kompetenciát szerzek (tudom, hogy tudom). Ha már a gyakorlati oktatáson is túl vagyok, és nagyon–nagyon odafigyelek, tudom vezetni az autót – ez a cselekvési képesség kialakulásában a tudatos hozzáértés szintje. Ilyenkor még nagyon kell figyelnem rá, hogyan kezelem a gázpedált és a kuplungot, na meg ott van még az irányjelző, tükör, kormányzás, ablaktörlő, hogy a biciklis postást ne is említsük, ráadásul valaki beült mellénk, és folyton mindenbe beleszól.

A legmagasabb szint pedig az, amikor vezetek Győrtől Egerig, és sokszor nem tudom, hol váltottam sebességet, mikor fékeztem vagy indexeltem, melyik kezemmel és hogyan kormányoztam – de azt láttam, hogy gyönyörű a táj, és hallottam, hogy jó zene szólt a kocsiban, és még egy almát is megettem. Ez a tudattalan hozzáértés (nem tudom, hogy tudom), a kiválóság, a cselekvési kompetencia művészi tökélyre vitt szintje: a készség automatizmussá válik. A tudatos irányítás helyét átvették a tudattalan folyamatok.

Sokszor előfordul azonban, hogy egy készség annak ellenére beépül, hogy a tudatos kompetenciaszint kimarad. Ilyen például az anyanyelv elsajátítása. Ha valaki olvasott már mesét kis gyerekeknek, talán feltűnt, hogy nem kérdezik meg szinte soha, hogy egy-egy szó mit jelent. Pedig mennyi elvont fogalom, vagy olyan tárgy szerepel a mesékben, amely a gyermek saját mindennapi életében nincs jelen! Vegyük például a királyfit (Mi az a királyfi?) aki megpendíti (Mit csinál?) sarkantyúját. (Mi az a sarkantyú?)

Nem így zajlik a meseolvasás, igaz? A gyerekek egyszerűen csak hallgatják a történetet, és mivel egyszer azt hallják, „fényes arany sarkantyú” máskor „bokáját összecsapta, s megpendült csizmáján a sarkantyú”, vagy „megsarkantyúzta a lovát” és persze előbb utóbb lát egy képet is hozzá, akkor szépen összerakja – persze tudattalanul, hogy „a sarkantyú fényes, arany, pendülő hangot adó csillag alakú valami a csizmán, amivel a lovat gyorsabb futásra buzdítják” – vagy valami ilyesmi.

Milyen kár, hogy az idegen nyelveket nem ilyen módszerrel tanítják az iskolákban! Persze, akadnak, akik minimális nyelvtanulás után kerülnek külföldre, és szinte ugyanígy, tudattalanul sajátítják el a nyelvet. Náluk is nagyon jól megfigyelhetőek az alkalmazott stratégiák: figyelnek, utánoznak, és kérdeznek, sokszor kézzel-lábbal mutogatással egészítik ki hiányos szókincsüket. Kifejezéseket, sokszor teljes mondatokat jegyeznek meg, melyeknek pontos jelentésével nem is mindig vannak tisztában, de automatikusan felismerik azt a szituációt, amelyben használhatják a kifejezést. Persze, előfordul, hogy pontatlanul tanulnak meg valamit, de még így is sokkal használhatóbb a nyelvtudásuk, mint azoké, akik a nagyon pontos nyelvtani szerkezetek tudatos, ám szavankénti összerakosgatásával bíbelődnek.
A tudattalan kompetencia szintjén használják tehát a nyelvet. Ha mégis ki akarják javítani hibáikat, vissza kell lépniük egy időre a tudatos kompetencia szintjére, felismerni a hibát, vagy pontatlanságot, kijavítani, begyakorolni, s így a tökéletesített tudás ismét visszakerül a tudattalan kompetencia szintjére.

Talán mindenki számára egyértelmű, hogy az emberi kapcsolatokban sem elég elméletben tudni, mi a célravezető viselkedésmód egy adott szituációban. Képessé kell válnunk cselekedeteink, viselkedésmódunk megváltoztatására is. És ezeket a készségeket nem tanítják semmilyen iskolában, általában a családon belüli jól-rosszul működő mintákat vesszük át.

Ha ezek jól működnek, elegendő megveregetni saját vállunkat:
„Jól csinálod, barátom! Csak így tovább!”

Ha azonban az eddigi viselkedésminták teljesen, vagy akár csak részben kudarcot vallottak – lépjünk vissza egyet a kompetencia-lépcsőn, tudatosítsuk magunkban, mit is teszünk, hogy azután megvizsgálhassuk, melyik viselkedésmód lenne célravezetőbb.
Mert, ha nem észleljük, mit teszünk, nem tudjuk azt tenni, amit akarunk….

Megosztás