Advent után

Advent után

Új év, új gondolatok, új érzések. Már ha az adventi időszakban sikerült kipucolni magunkból a bennünk rekedt rossz gondolatokat, érzéseket, sértettséget, fájdalmat. Advent egy eléggé hosszú periódus és hossza tökéletesen alkalmas ezek rendezésére, kiürítésére, hogy a fény ünnepét már tisztán élhessük meg és minden energiánkkal a bensőnkre és a világgal (szeretteinkkel) való kapcsolatunkra figyelhessünk.

Januárban pedig tisztalappal kezdhetjük a naptári évet.

Érezzük magunkban az elszántságot, hogy talán ebben az évben majd megváltjuk a világot. Új tervek látnak napvilágot, utazás, testedzés, több kényeztetés, pihenés, kevesebb felesleges aggodalom és mértéktelen evés. Január tökéletes hónap átgondolni mindent, amit addig magunkról gondoltunk. Csend van. Ideális esetben a hó is segíti ezt a csendet, ahogy a fehér ragyogása elnyomja még a föld zaját is, egészen magunkba merülhetünk. Ehhez még nagy segítség lehet egy jó kis zene is. Mondjuk George Winston December c. lemeze, amely szépen végigzongorázza a téli időszakot és segít kicsit kikapcsolni. Közben megkezdhetjük az év eleji leltárt: mit csináltunk tavaly, hogyan sikerült az előző év eleji ígéreteket betartani, miként segítettünk önmagunkon és másokon és hogy milyen érzésekés gondolatok kísérték végig az évet, s azok mennyire késztettek a változásra, változtatásra. Ha ez megvan, akkor jöhet a mérleg másik oldala, hogy mindezekhez képest mit szeretnénk idén.

Regőczi Lalus
Az Égig érő erdő c. könyv szerzője
http://www.egigeroerdo.hu/

 


Megosztás

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><p><br><img><table><tr><th><td><tbody><theader><sub><sup>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.