A különleges királyfi – Itt is mondom
50

A különleges királyfi

Ez a történet egy rövid metafora, amelyben egy egyszerű sugallat van elrejtve. Kíváncsi vagyok, megtalálod-e. Úgy is mondhatnám, hogy nagyon érdekel, szerinted mi a pozitív üzenete ennek a mesének. Örömmel veszem a véleményedet a hozzászólásoknál.


Egyszer, elég régen, és kicsit még régebben élt egy királyfi, aki nagyon szerette a meséket, de néha mégsem akarta meghallgatni azokat. Senki sem tudta, miért, de volt más is, amit nem tudtak a királyfiról, mert ez egy különleges királyfi volt.

 A különleges királyfi nagyon szerette, ha a kedvenc dolgai mellette vannak. Például volt egy kis koronája, amit nem kellett még hordania, de ő mégis folyton magánál tartotta. Nagyon vigyázott rá. A ruháira is nagyon vigyázott, és a játékaira, de még a kanalára is, amivel evett, így amikor eljött a királyi ebéd, csakis azzal a kanállal volt hajlandó megenni a levesét, amivel mindig is szokta. Egyszer véletlenül belekeverték a kanalát a többi evőeszközhöz, és a királyfi nem volt hajlandó enni. Száz szolga kereste száz percen keresztül a kanalat, mire megtalálta.

 Olyan is történt, hogy a mosásban elszakadt a kiskirályi kabátkája, s azt a rongyok közé dobták, s helyette egy vadonatúj, gyönyörűszép kabátkát küldtek fel hozzá. A különleges királyfi rendkívül mérges lett erre, és követelte vissza a rendes kabátját. Tíz királyi szabó foltozta össze észrevétlenül a régi kabátkát tíz órán keresztül dolgozva.

 Az ajándékokat nagyon szerette a királyfi, s ha tetszett neki, amit kapott, akkor arra is nagyon vigyázott, és soha meg nem vált tőle. Még a dobozokat is megőrizte, amelyekben az ajándékokat kapta.

 Egy napon azonban látogatóba jöttek hozzájuk a szomszéd királyságból, s barátja, a szomszéd királyfi megmutatta a különleges királyfinak az üveggolyó-készletét. Ez csodaszép színes, és csillogó üveggolyókból állott. A golyókban apró figurák rejtőztek, amelyek a fény felé tartva megmozdultak, és életre keltek.

 Az egyik, kék színű golyóban egy apró gyermek szaladt, és papírsárkányt húzott maga után. A sárkány vidáman cikázott az égen, ám hirtelen a szél elragadta azt, s a sárkány eltűnt a felhők mögött. A gyermek felkacagott, és elszaladt.

 Egy másik, piros színű  golyóban egy lány volt, aki egy kicsiny, csillogó bottal a kezében szaladt a dombokon át, amíg egy másik lányhoz nem ért. Akkor átadtaneki a botot, az továbbszaladt vele, s ő megpihent a zöld fűben és a napsütésben.

 Egy harmadik, zöld színű üveggolyóban lévő történetet csak az esti gyertya fényében lehetett látni. A vendég királyfi jólelkű gyerek volt, így odanyújtotta barátjának az egész zacskó csillogó játékot.

 - Fogd - mondta. - Nekem van még otthon. Látnod kell a zöldet, nagyon szép.

 De a különleges királyfi most is épp a kezében szorongatta a koronáját, és nem akarta letenni, mert nagyon vigyázott rá. A másik kezére a különleges kabátja volt terítve, amelyre szintén nagyon vigyázott, de nem vette fel, mert már tavasz volt, s igencsak meleggé váltak a napok. Nem akarta ezeket elengedni, de így nem tudta elvenni az üveggolyókat. A barátja észrevette ezt, és kedvesen annyit mondott:

- Azokat nyugodtan leteheted. Semmi bajuk sem lesz.

 Korábban sosem hallgatott senkire a kis királyfi, de mivel nagyon szerette volna az új játékot, mégiscsak lerakta maga mellé a koronát és a kabátkát, és elvette az üveggolyókat. Később a koronát és a kabátkát a szobájába vitette, és elzárta a nagy barna szekrénybe, ahol azok biztonságban voltak.

 Este elővette a zöld üveggolyót és a gyertya fényébe tartotta. Egy darabig semmit sem látott, de aztán az apró gömb alja mintha vízzel telt volna meg, s hullámozni kezdett, mint az óceán. Az is volt, egy miniatűr tenger hullámzott szelíden a királyfi ujjai között. Ő leült egy fotelbe, s közelebb emelte szeméhez az üveggolyót. Az óceán fölött kisütött a nap, s egy kicsiny pont jelent meg a messzeségben. Hamarosan közelebb ért, és kiderült, hogy egy vitorlás hajó az, amelyen sok tengerész sürgölődött. Mindegyiknél egy hosszú boton lévő háló volt, amelyet a vízbe merítettek, és aztán kiemelték onnan. Gyakran színes gyöngyöket találtak, amelyeket a hajóba emeltek, s ezek a gyöngyök meg is szólaltak. Mindegyik csak valami egyszerű dolgot tudott mondani. Ahogy egyre több gyöngyöt kihalásztak, és az emberek meghallgatták mindet, a hajó már nagyon mélyre süllyedt, de nem foghattak ki több gyöngyöt, már csak egyet, különben elsüllyedtek volna. Amikor az utolsót is kifogták, a legénység körbeállta azt, és várta, mit fog mondani. A gyöngy pedig ennyit szólt csupán: "Engedd el őket, és visszajönnek hozzád."

Akkor a matrózok gondolkodóba estek, végül jó néhány gyöngyöt visszadobtak a vízbe, amitől a hajó megemelkedett, és ők ismét elkezdtek újabb színes gyöngyökre halászni.

 A királyfi sokáig nézte még, ahogyan a kezében tartott apró gömbben a tengerészek szorgoskodnak a hajón, újra és újra összegyűjtik és elengedik a gyöngyöket, és maga is csodálkozott, hogy minden újabb kifogott gyöngy más színű volt, és mást mondott az embereknek.

Addig nézte ezt a mesés játékszert, amíg végül elnyomta őt az álom a királyi foteljában.

 Másnap nagyon jó kedvűen ébredt. Mindenkivel nagyon kedves volt, és sok embernek adott ajándékot is, mind olyasmit, amire neki már úgysem volt szüksége. Sokat játszott az üveggolyókkal, de amikor nagyobb lett, azt is elajándékozta valakinek - viszont utána talált egy még különlegesebb dolgot. Hogy pontosan mit, az már nem fér bele a mesébe.


Nos, neked mit üzen ez a történet? Kérlek, oszd meg velem a hozzászólásoknál.

  • Tibi
  • 2018. április 10
Tibi
 

  • Nagy Erika szerint:

    Kedves Tibi!

    Hálásan köszönöm ezt a kedves kis történetet az elengedésről….:) Ez egy igazi iskolapéldája ennek, s mivel épp biblioterápiát tanulok, számomra még inkább különleges volt olvasni. Nagyon elgondolkodtató, különösen a mai fogyasztói lét világában, mely épp a történet tanulságának az ellenkezőjét, a szerzést, a fogyasztást, a birtoklást helyezi előtérbe…..

  • Vári Szalai Klára szerint:

    Szép mese arról, hogy az Élet akkor mutatja meg igazi arcát számunkra, amikor elengedjük a birtoklásvágyat, a görcsös kapaszkodást. Az életet élvezni kell derűsen és hálásan, elfogadva, amink van s bölcsen elengedni, ami már nem szolgálja a fejlődésünket.

  • Andrea szerint:

    Amit másoknak adsz, az tér majd vissza hozzád. :-) Szép történet.

  • Katalin szerint:

    Kedves Tibi!
    Nekem ez a történet azt mutatja, hogy le kell tenni, el kell engedni a régi (esetleg rossz) dolgokat, hogy be tudjuk engedni a csodás újat.
    Köszönöm

  • Dorottya szerint:

    Kedves Tibor! Nagyon köszönöm a törtènetet! El kell engednünk a régi , a minket már nem építő dolgokat. És jön az új! Gyönyörű volt ez a mese, jólesett. De jó lenne, ha gyerekeknek is írnál mesekönyvet!

  • Anna szerint:

    Kedves Tibi!

    Épp időben kaptam ezt a töténetet, még előttem áll a tavaszi lomtalanítás. :) Alapvetően nehezen engedek el dolgokat, olyan vagyok, mint a királyfi, ragaszkodom akkor is, ha nem használom. Igyekszem a mese hullámát kihasználva szelektálni. A tárgyakkal sokszor könnyebb dolgom van, mint a gondolatokkal. Jó lenne ezeket is lomtalanítani. :)

    • Tibi szerint:

      Nahát, nem is gondoltam a tavaszi nagytakarításra, pedig milyen logikus :) Mindig jól jön egy új nézőpont! Köszönöm, Anna!

  • Németné Klein Edit szerint:

    Kedves Tibor!
    Köszönöm ezt tanulságos mesét! Nekem szól! Sajnos magamra ismertem. Nagyon nehezen engedem el a megszerzett tárgyakat, még akkor is, ha nincs rá szükségem. Görcsösen ragaszkodom az elképzeléseimhez, nem fogadom el mások véleményét.
    Most magamba szállok és erőt veszek ahhoz , hogy a pozitív változás elkezdődhessen.
    Amikor kétségem támad, akkor előveszem majd a mesédet és újra meg újra elolvasom!
    Köszönöm!
    Üdvözlettel, Edit

    • Tibi szerint:

      Szia Edit!
      Azon is elgondolkodhatnál, hogy vajon miért ragaszkodsz annyira tárgyakhoz… Mert minden emberi viselkedés jószándékú, vagyis valami magasabb célja van a dolognak. Az, hogy nem hallgatsz másokra, nem feltétlenül rossz dolog. Sok esetben én is makacs vagyok. Muszáj néha annak lenni :)
      Tibi

  • Zita szerint:

    Engedd el a régi dolgokat, vagy tudd elengedni amire már nincs szükséged ,hogy befogadhasd az újat. Számomra ez az üzenet

  • Takács Noémi szerint:

    Állandóan változó élet vesz minket körbe. El kell tudjad engedni a régit, ami elromlott s akkor lesz módod újat (tán jobbat) befogadni. Kitárul a világ, ha tudod ragaszkodásodat csökkenteni és megláthatod végre a csodát! Merj szabad lenni! Szép mese, Tibi, köszönetem!

  • Adry szerint:

    Ha mereven ragaszkodom a regihez, gatolja a fejlodesemet. Ha merek ujabb es ujabb dolgokat bevonzani es megtapasztalni az eletemben, ez mindig ujabb es ujabb megoldasokra sarkal, egyben biztositja a folyamatos fejlodesemet es sokkal szinesebbe, erdekesebbe teszi a minden napjaimat!

  • Máté Ildikó szerint:

    Én a különleges, zöld üveggolyó vagyok. Annak mutatom meg a szépségemet, aki néha le meri tenni a koronáját egy új, mesés játék kedvéért.

  • Nemesi Julianna szerint:

    Kedves Tibor! Csodás! Épp ezt próbálom hit nélküli embereknek megmagyarázni: a Teremtő minden széppel s jóval meg akar ajándékozni. Jézust feláldozta váltságul s így a kegyelmet ajándék -képp megkapod:de csak ha üres a (lelki) kezed, mert ha mindent akarsz birtokolni, nem tudod elfogadni. “Mit ér, ha az egész világot megnyered, lelkedben sivár maradsz…” (kárt vallasz) “Keresd 1x istenországát, a többi mind ajándékul megadatik néked.”
    “Boldogok a lelki szegények (Megj.! nem pejoratív értelemben, hn hogy minden haszontalantól megtisztított!!!) övék a mennyek országa.( = mindennek tudnak örülni, fejlődnek szellemileg s lelkileg!
    Ez a hit ajándéka! Soli Deo Gloria! Köszönöm, megerősödött bennem a metafóra s példázat szeretete! Ölellek!

    • Tibi szerint:

      Kedves Julianna! Ez nagyon szép, sok erőt kívánok hozzá neked. Nem könnyű olyan embereknek megmagyarázni valamit, akikből hiányzik a hit. Én nem volnék rá képes…

  • Böszörményi Rozália szerint:

    Kedves Tibor!

    Pontosan egy olyan helyzetben vagyok, amikor nagyon fontos az elengedés. Sokat segített a mese abban, hogy ameddig tartogatom a nem fontos dolgokat, nem tudok újat elfogadni…vagy bármit tenni.Öröm kapni, de nagyobb örömet okoz adni!Sok új gondolat, érzés indult útjára nálam. Nagyon köszönöm: Rozi

    • Tibi szerint:

      Szia Rozi! Szerintem nem vagy egyedül ezzel a problémával. Sok olyan embert ismerek, akik nehezen engednek el dolgokat… Köszönöm, hogy elmondtad.

  • Anita szerint:

    Kedves Tibi!
    A történeted végére könnyek hullottak nálam….
    Nagyon betalált!
    Köszi Anita

  • Andrea szerint:

    Engedd el őket, és visszajönnek hozzád.

  • Zoli szerint:

    Ez a történet nekem 3 dologról szól:
    1. Ha valami működik, akkor fókuszálj arra és csak arra. A többit nyugodtan ereszd el. Nem fog hiányozni.
    2. Fókusz. Elég ha egy dolog megy nagyon jól. A minimalizmus kulcs a sikerhez. Nem szabad a sok csillogó-villogó, figyelem-elterelő dologra figyelni.
    3. Eleresztés. Eressz el mindent, ami lényegtelen és szabad vagy.

  • Éva szerint:

    Kedves Tibi!
    Ez a mese pont nekem szól :) Nem vagyok jó az elengedésben… De beláttam, hogy változnom kell, és most éppen tanulom…
    Köszönöm a történetet!

  • Veronika szerint:

    Szia. Köszi a mesét,számomra az elengedés művészetéről szól,amit már gyakorolgatok is,ami még kihívás, az a biztonság elengedése.Mi más lehetséges? Üdvözlettel Veronika

    • Tibi szerint:

      Érdekes, Veronika. A biztonság elengedése számomra nem volna könnyű, de ha néha már én is megtettem, hogy azután ismét, egy másféle biztonságot hozzak létre. Köszönöm ezt a gondolatot.

  • Ági szerint:

    Kedves Tibi!

    Sok jó és kevésbé jó dologgal találkozunk életünkben. Mindenből levonjuk a következtetést és a figyelmünkkel tüntetjük ki. Aztán egyszer csak már nem tudunk újabb dolgokra figyelni, mert a meglévők lekötik teljes kapacitásunkat. Az új dolgok elmennek mellettünk mert nem tudunk rájuk koncentrálni.
    Ezért ilyenkor szelektálni kell és ami már nem mozdítja előre fejlődésünket, azt el kell engedni, hogy be tudjuk fogadni az újat. És amit elengedtünk, ha szükségünk van rá, úgyis visszajön.
    Nagyon tetszett, köszönöm! :)

  • Márta szerint:

    Érdekes az indítás, hogy a királyfi szereti a meséket, de mégsem akarja meghallgatni azokat. Talán nem akar szembesülni a történetek sugallataival? Nekem ez a történet azt is megmutatja, hogy mikor tudod elengedni a bármit.Szerintem akkor, ha van egy erősebb motivációd a ragaszkodásnál. A királyfi azért teszi le a kezében szorongatott dolgait, mert még annál is erősebb benne a vágy, a kíváncsiság, hogy megnézze azt az újat. Addig nem tudunk elengedni dolgokat, amíg a megtartás vágya erősebb, mint az elengedésé. Hogy ezt mi váltja ki (pl. egy üveggolyó?), az egyénileg nagyon különböző lehet szerintem.
    Szépnek találtam az elengedés fokozatosságát. A kék golyóban a papírsárkányt a szél elragadja- tehát nem önként adja még. A piros golyóban már átadja a botot. A zöld golyóhoz (ami nekem az egészség is, a tudattalan is) jutásnak viszont feltétele, ára van: le kell mondani a mindenhez ragaszkodásról. Egyben ez ébreszti rá, hogy így nem juthat új dolgokhoz, ha mindig csak a régieket őrzi, hisz annyira tele van velük, hogy ez már gátolja a továbbfejlődésben, az új befogadásában. Ráadásul itt még nagylelkű segítséget is kap a szomszéd királyfitól: itt hagyom neked, csak nézd meg, mert megéri.
    Én még azt is felfedezni vélem a történetben, hogy eléggé kell bízni a dolgokban ahhoz, hogy elengedjük azokat. A halászok azért dobhatják vissza tengerbe a gyöngyöket, mert tudják, hogy lesz új, bíznak abban, hogy nem fogy ki. A gyöngyhalászás nekem a tudattalan gazdagságát szimbolizálja és a megszólaló gyöngyök a kreativitás termékei, a mesék, a történetek, amelyek színesek, és mindenik mást mond az embereknek. Hogy ez egyedül a királyfi tudattalanjára utal vagy egy nagyobb, kollektív tudattalanra, ezt nem érzem pontosan, de mindegy is. Minden esetre a királyfi önképéhez és önbecsüléséhez a különlegesség hozzátartozik, mert amibe később belekezd, az “még különlegesebb” lesz.
    Az elengedés pedig szerintem éppúgy vonatkozik lelki dolgokra, szokásokra, mint a szükségtelen tárgyakra, melyekkel túlzsúfoljuk és megnehezítjük életünket. Kinek melyiket könnyebb vagy nehezebb elengedni.
    Az viszont nagyon örvendetes, hogy” az óceán felett kisütött a nap.”

    • Tibi szerint:

      Hűha, Márta, a lelkembe láttál :)
      Nagyon pontos és mély ez az értelmezés, minden apróságra felfigyelve. Itt jön elő, hogy egy metaforának több rétege is van. Sok hasznos gondolattal lettem gazdagabb. Köszönöm!

  • Márta szerint:

    Még az jutott most eszembe, hogy az elengedés egyben egy DÖNTÉS. Amikor ragaszkodunk valamihez, az kevésbé látszik döntésnek, mert amíg a kezemben van, úgy érzem ez a természetes, talán észre sem veszem, mert hozzám tartozik (akár ember, akár tárgy). De ha leteszek valamit a kezemből, az jól látható, egy aktív cselekedet. Az elengedést gyakran veszteségként éljük meg , a megtartást (ami egyben birtoklás is) evidensebbnek tekintjük és a gazdagság illúzióját is kelti bennünk. Természetesen a mérték az nagyon fontos. Mennyit tartok meg és miből és mennyit engedek el és miből.

  • Krisztina szerint:

    Csak akkor tudok újat, mást, jobbat találni, ha régit elengedem.

  • Judit szerint:

    Kedves Tibor, én ezt hallottam: ami a lényegem, azt nem veszíthetem el! Ha megosztom én is növekedek, sőt boldog is leszek! Azt is mondhatnám a növekedés/fejlődés a megosztás/nagylelkűség gyómölcse!

    és még egy dolog: érdekes volt nekem a számosság: 100 szolga 100 óra; 10 szabó 10 óra; és akkor mondhatnám 1 ajándék egy életre szólóan?

    • Tibi szerint:

      Szia Judit! Tetszik az 1 ajándék életre szólóan! :) És ez is: “ami a lényegem, nem veszíthetem el.” Ez egy nagyon szép (és erőteljes sugallat). Köszönöm!

  • Ibolya szerint:

    Ha meglenne az a hitünk (ősbizalom vagy nem tudom minek nevezzem), hogy amire szükségünk van, az mindig, minden körülmények között rendelkezésünkre áll, szükségtelenné tenné a felhalmozást. Az állatok tökéletesen mutatják ennek működését, egyszerűen és tisztán. Tanulhatjuk tőlük a jelenlétet, az elengedést, láthatjuk az élet lényegét: a mozgást, az áramlást. Ami statikus, az élettelen és előbb vagy utóbb, de hat láb mélyre juttat.
    Felismerhetjük azt is, hogy mennyire sok figyelmet köt le a ragaszkodás, másra nem vagy alig marad idő. Megjelenik a rugalmatlanság is, ami a ragaszkodás egyenes következménye. Szélsőséges megnyilvánulása : inkább nem eszik. (Vajon hány embernek van mozgásszervi vagy keringési problémája?)

  • pályi Gabriella szerint:

    Nekem ez a mese eleve lenyűgöző volt és varázslatos! Ezúton köszönöm, hogy olvashattam. Az pedig már csak hab a tortán, hogy milyen sokat tanulhatunk belőle saját magunkról. Hú, most azt kell mondjam, ha nem lennének már előzetes ismereteim a hírlevelekből, már akkor is simán felismertem volna az üzenetet. Így meg aztán pláne. Mondjuk magamról sem tudnék soha szemléletesebb jellemrajzot összehozni, mint ahogy ez a mese kifejezte, milyen elvakultan ragaszkodunk az önmagunkról alkotott fals elképzelésekhez, s milyen nehezen akarjuk befogadni azt ami egy szempillantás alatt előrevihetné az életünket. Engem már gyerekként az elképzelhető legnagyobb bizalmatlanságra neveltek, s ez felnőttkorban elég sokat tud ártani és erős korlátokat ró az emberre. Persze néha szükség van óvatosságra és józan mérlegelésre kapcsolatok tekintetében. Viszont olyan is van amikor a régi tanításokat, amik rosszul működő programként futnak, bizony nem árt felülírni. Lényeg, hogy imádtam ezt, bár ilyen csodákat tudnék írni, mert az illusztráció már meglenne tarsolyban hozzá. Lehet, hogy teszek egy kísérletet.

  • pályi Gabriella szerint:

    S még annyit , hogy egyébként annyira nem vagyok az elengedés bátorságának képességével egyedül. Sőt bárhová nézek szinte törvényszerűen megtalálom az emberekben ezt a képtelenséget, túlzó ragaszkodást. Legutóbbi legfájdalmasabb tapasztalatom is egészen nagyon pontosan ezzel függ össze. Lehet, hogy a régi ruha levedlésének élménye olyannyira félelmetes, hogy az ember még saját magát is képes megfosztani az új élmények gyönyörűségétől, és ezzel egyidőben a másikkal is ugyanezt teszi???

  • >