A tudósok, akik felébredtek – Itt is mondom
38

A tudósok, akik felébredtek

Ez az írás a változás kulcsa, és mivel ezt a kulcsot gondoson kidolgozott tollal hozták létre, az ajtó, amelyet kitár majd előttünk, nagyszerű új utakra fog vezetni, ezért érdemes ezt a történetet figyelmesen elolvasni, és ennek az önfeledt szórakozás felel meg a legjobban. Ez röviden annyit jelent, remélem, szeretni fogod ezt a mesét.

Egy metaforának mindig van egy kiemelten fontos üzenete, eltekintve persze azoktól az esetektől, amikor nincs. De most van. Viszont nem mondom meg, mi az. Ne is keresd, inkább mondd meg te, mi jutott eszedbe róla. Vagyis: Ha ennek a történetnek üzenete (jótékony sugallata volna a számodra), akkor mi volna az? (Alul, a hozzászólásoknál mondhatod el.)

Egyszer az emberek arra gondoltak, nagyon fontos felderíteni a tengert, mert a szárazföldön már minden fűszálat ismernek, a tengerből viszont alig pár cseppet, ezért elhatározták, hogy információt gyűjtenek a hatalmas vizekről és vizekből.

Létrehoztak hát egy igen kiváló tudóscsapatot, akiket a tengerre küldhetnek. A különleges küldetéshez speciális hajóra volt szükségük (egy speciális küldetéshez pedig különleges hajó kellett volna, de hagyjuk), viszont olyan problémába ütköztek, hogy nem tudtak egyszerre gyors és ugyanolyan hatékony hajót építeni. Muszáj volt gyorsnak lennie, hatalmas volt az Óceán. Ezt maga az Óceán is érezte, de nem tehetett semmit, csak széttárta karjait, s úgy nézett az emberekre: Ő ezen nem segíthet. És muszáj volt hatékonynak lennie. Ahol végimentek, ott aztán mindent észre kellett venni és meg kellett vizsgálni. Nem lehetett totojázni egy kicsit sem.

A tudósok között volt egy igen okos férfi, aki végül elmondta, hogy csak annyit kell tenni, hogy két hajót indítanak, az egyik a feladatok fontosabb, de kevesebb munkával járó részét végzi, a másik pedig a kisebb jelentőségű, de jelentősebb melóval járó feladatokat vállalja. A tervezés során pedig gondoskodhattak arról, hogy időben ezek folyton váltakozzanak, így hol az egyik ússzon előre a másikat maga mögött hagyva, hol a másik, és így haladhassanak gyorsan és ügyesen.

A zseniális ötletéért a férfit kapitánynak akarták megválasztani, de az nem ment el a kinevezési ünnepségre, mert elaludt (különben sem akart kapitány lenni), ezért végül mást kellett választaniuk.

A két hajó miatt a tudóscsapat is kettévált. Így indultak útnak egy hűvös reggelen. Mivel pedig épp északra indultak, a bal oldalit nyugati hajónak, a jobb oldalit pedig keleti hajónak nevezték el.

Remekül ment minden, s boldogan hasították a habot kiskanalukkal reggeli kávéjukban, miközben a modern felszerelés vezérelte a hajókat, gyűjtötte a mintákat, rajzolta a térképet és időnként még bulit is rendezett nekik, mert az kellett a morálnak. A morál ilyenkor jól kibulizta magát, s elvonult egy időre a kabinjába. A hajók között rádiójelekkel ment a kommunikáció, a diskurzus, és néha még a csevej is. Összességében rendkívül intelligens volt a hajókat irányító számítógép, még a tudósok alvását is tudta vezérelni valamelyest, így azok mindig pont annyit aludtak, amennyit kellett, és borús reggeleken is derülten ébredtek.

Majd' a fél Óceánt bejárták már - s amaz nagy vendégszeretettel kínálta fel megismerésre mindenféle zegét és zugát -, amikor egyszer a nyugati hajó egy hatalmas hullámba ütközött. Ez nem járt volna különösebb gonddal, mert egy ilyen hullámot (sőt, az összes vízi vihart is) a hajók kacagva kiálltak, az időjárás viszontagságai nem fogtak ki rajtuk. A nyugati hajónak azonban volt egy rejtett műszaki hibája, amelyet pont az az okos férfi vétett el, aki az egészet kitalálta. Ezt a rejtett hibát találta meg a hatalmas hullám, és ebből lett a bonyoldalom. Az okos férfi később sokat gondolkodott, hogy a hiba banális, fatális vagy orbitális, de mivel ezt lehetetlen volt eldönteni, hagyta az egészet a fenébe.

A hiba folytán a hajónak egyszerre mindenféle irányító-mozgató eleme bekapcsolt, és oly erővel kezdett működni, amekkorával nem tudott. A rugók pattanásig feszültek, a merevítők meghajlottak, s alapjaiban remegett meg az egész hajótest. Hirtelen a gépezetek jó része leállt, s a rendszer tartalék energiára kapcsolt. A váratlan változástól az összes tudós álomba merült. Mindenki ott, ahol épp volt, lehunyta szemét, és megpihent. Nem estek össze, még mindenki gyorsan lefeküdt. Az egyik az asztal alá hasalt hirtelen, a másik az ágy alá mászott, egy harmadik egy fűtőtest mellé kucorodott le. Szundítottak a szekrényben, és a fürdőben, sőt a mosodában is. (A legkisebb tudós (névsorban a hetedik volt) egy nagy faliórában talált kényelmes fekhelyet.)

A hajó mély álomba merült, a sebesség minimálisra csökkent... Odabent emelkedett a hőmérséklet. A gépezet megsérült, és nem volt, aki megjavítsa.

A keleti hajó legénysége rémülten nézte társát. A hirtelen baleset őket is befékezte, nem haladhattak, csak együtt, így mindketten szinte álltak. Üzenetet küldtek a nyugati hajónak, de nem érkezett válasz. Órákon keresztül szórták az üzeneteket, de azok hasztalan hullottak a padlóra odaát.

Az egyikük, egy nő (aki a szomszéd hajón szunnyadó okos tudós testvére volt egyébiránt), azt mondta, felesleges ezt az üzenetet küldeni, a másik legénység nem reagál erre úgysem. "MÁS ÜZENETET kell küldenünk, s azt meghallják majd." - jelentette ki (egyúttal be), s azzal elővette kedvenc füzetét és tollát. Ő ugyanis folyton írt, és bármennyire is tudós volt, a meséket szerette a legjobban, meg a mindenféle történeteket, és most is arra gondolt, egy mesét kellene küldeniük ahelyett, hogy "Mi van veled? Jelentkezz!".

Igazat adtak neki, mert eszükbe jutott, hogy odaát talán végig hallják őket, csupán nem tudnak válaszolni. Valami jót, hasznosat és segítőt kellene inkább sugározni.

Mondták a nőnek, hogy akkor írja meg az üzenetet, és majd a kapitány beolvassa azt a mikrofonba.

Remek volt az elgondolás, mert az üzenet valóban hallható volt az egész nyugati hajón. A tartalék rendszer biztosított energiát a kommunikációra, így a kapitány hangja tisztán csengett minden folyosón és kabinban. A történet pedig, amely az egész hajót átjárta, így szólt:

"Egy hatalmas mezőn, ahol mindig hullámzott a fű, egy nagy fa árnyékában élt egy virág. Éjjel mindig becsukta szirmait, nappal pedig kinyílott. A virág remekül érezte magát, jóban volt nappal a Nappal és éjjel az éjjel, meg a Holddal is, bár azt nem sokat látta a csukott szirmai miatt. Egyszer azonban hirtelen és látszólag minden ok nélkül bezáródott a virág, és nem nyílt ki többé sem nappal, sem éjjel. Egy ideig csak aludt és aludt, és úgy tűnt, ez már mindig így lesz, de aztán álmodni kezdett. Álmában egy hatalmas vihar képe jelent meg, de az amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is, és a ő akkor álmában meglátta a kék eget. Ekkor felébredt, és kinyitotta a szemét."

Ilyen rövid volt a mese, és mondták is az okos nőnek, hogy tovább kellene írni, de ő azt mondta, pont így lesz jó. Ezért hát ezután egy kis csend következettt, s aztán ismét elindult a felvétel.

Csupán pár óra telt el, amikor az első tudós felébredt. Kicsit kábán nézett körül a hajón, a hajó pedig szemrehányóan nézett vissza rá. Hamarosan mások is felébredtek, s ez a pár tudós aztán módszeresen felébresztette a teljes legénységet.

Rövid megbeszélést tartottak, mert nagyon nagy volt már a forróság a hajón, s úgy tűnt, nagyobb veszély is fenyegetheti őket, ha nem tesznek semmit. A hajótest időnként fájdalmasan megremegett, s félő volt, hogy a vezérlés és a mechanikus szerkezetek is végképp feladják a harcot, s akkor küldetésükben is térdre kényszerülnek. Tudták, hogy gyorsan meg kell javítaniuk a rendszert.

Hívhattak volna javító egységet, akik helikopterrel érkezve gyors javításokat tudtak volna végezni, de a legénység nem igazán hitt bennük. A javító egység munkatársai mindenféle fúrásokat végeztek volna a hajótesten, megcsapolták volna a hűtőfolyadékot, és mindenféle vegyszereket fecskendeztek volna be a helyére. S bár legtöbbször eredményesnek volt mondható tevékenységük, de a legénység attól félt, nagyobb bajt okoznának ebben az érzékeny rendszerben, mint hasznot. Így aztán egyszerűen csak szétszéledtek a hajón, annak minden folyosóján, termében és kamrájában, a csarnokokban és a fülkékben, a fedélzeten és a gépházakban. Ahol megjelentek, valami kisebb hiba megjavult, és lassan elkezdett csökkenni a hőmérséklet. A rugók megerősödtek, a csövekben ismét zavartalanná vált az áramlás, s megerősítették a fedélzetet is. Beolajozták a mechanikus csapokat, golyócskákat, megerősítették az apró csatlakozókat és szalagokat. A hajónak felpezsdült a vérkeringése, s lassan kezdett felállni az egész rendszer.

Igaz, hogy eltartott egy ideig, de a tudósok közben igencsak jól érezték magukat. Amikor már nagyjából kialakult a rend, magára is hagyták a rendszert. Azt mondták, hogy az már magától is helyre fog jönni. Ők pedig pihengettek, nevetgéltek, beszélgettek együtt, s nagyon vidámak voltak.

Egy idő után minden beindult. A sérült alkatrészek mind megjavultak, a megakadt fogaskerekek ismét megmozdultak, a korábban dermedt rugók büszkén megfeszültek, és a hajó társával, a keleti hajóval együtt újra elindulhatott. De nem vették fel egyből a teljes sebességet. A két legénység sokat elemezte az eseményeket, és úgy döntött, irányt változtat. Valamelyest elfordultak hát, s egy ideig csak figyelték a megváltozott szeleket, s az új áramlatokat. Az Óceán közben kedvesen somolygott magában. Már előre örült, hogy újabb, eddig felfedezetlen testrészein is vendégül láthatja a kíváncsi kutatókat.

Már épp teljes sebességre kapcsoltak volna, amikor észrevették, hogy valaki hiányzik. Kezdtek volna aggódni, de ekkor egyikük megtalálta hiányzó (legkisebb) tudóst, aki még mindig a faliórában aludt. Vittek neki egy tejszínhabos kávét tejesen gőzölve, s aztán teljes gőzzel megindultak előre.


Nos, mit gondolsz, mi a történet mélyebb üzenete? Írd meg nekem lent, a hozzászólásoknál.

  • Tibi
  • 2018. február 18
Tibi
 

  • Renáta szerint:

    Szia! :)
    Ha elakadunk az úton és nem tudunk tovább menni, akár magunk miatt, akár külső behatás miatt, mindig van valaki vagy valami (amire esetleg mi jövünk rá), ami felráz minket, és újra el tudunk indulni.
    Köszi :)

  • Szenti szerint:

    “A rugók megerősödtek, a csövekben ismét zavartalanná vált az áramlás, s megerősítették a fedélzetet is. Beolajozták a mechanikus csapokat, golyócskákat, megerősítették az apró csatlakozókat és szalagokat, s a hajónak felpezsdült a vérkeringése.“
    Szerintem épp meggyógyult a lábad Tibi és ezzel üzened h elhagyhattad az ágyat :)

  • Ágnes szerint:

    Húúúha!!!

    Hát, ebben a kis mesében szinte minden benne van, amit a spirituális fejlődésünk útjáról el lehet mondani, egy még egészen emészthető formában! Nekem úgy tűnik ez maga az ébresztő mese… Hmm…Kicsit hosszú, lehetne tömörebb, de nagyon jól sikerült.
    Az üzenetét most nem részletezném, mert lehet, hosszabb lenne mint maga a mese, de biztos vagyok benne, hogy mindenki, aki olvasta, megtalálta benne a neki szóló, személyre szabott üzenetet.

    Gratulálok!

  • Ancsa szerint:

    A testünk “elromlik” kicsit időnként,amikor megdobja egy-egy hatalmas hullám. Hagyjuk javulni, aludni! És nem izgulunk, hogyan haladunk majd tovább az élet óceánján, csak mesélünk egyet, és mire a történetnek vége, addigra éppen jó lesz minden, a hullámok kisimulnak kissé, a nap is felkel újra, és jókedvűen hajózhatunk tovább :) Köszönöm szépen!

  • Éva szerint:

    Ne haragudj nem bírtam végigolvasni, azt hittem TÉNYLEG felébredtek a tudósok – vagyis mindenki – de nem … PERSZE hogy a környezeti problémákra asszociáltam rögtön, ahhoz képest volt hab a kávéban meg a tengeren,így nem lehetett tudni,most melyik úton megy a történet, talán a kávé és habja a sok FÖLÖSLEGES konferencia ? :(

  • margo56 szerint:

    Ez nekem mint nővérnek nagyszerű olvasmány volt.
    Én alkalmazom is a testemre.
    Nem megyek bele /hozzáértő emberek álral javasolt/ fölösleges vizsgálatokba, gyógyszerszedésbe, /amik többet ártanak mint használnak, 35 éves tapasztalat után mondhatom/ próbálom a test öngyógyító képességét beindítani.
    Sok pihenés kell hogy regenerálódjon, aztán beindul a “vérkeringés” magától is meggyógyul. /meg eddig/
    Megjavul ami “elromlott” de vigyázni kell, hogy máskor ez már ne történjen meg.
    Lassan megyünk csak vissza az egészséges életbe, sőt egy-két dolgon váltiztatnunk is kell.
    Szuper. Nagyon tetszett.

  • Buday Éva szerint:

    Tibi Kedves !

    Mindegyik hozzászólás nagyon jó.
    Rólad , rólam és mindenkiről , neked,nekem
    és mindenkinek szól .!

    Szeretem a meséket . Van egy kedvencem a
    Nils Holgerson aminek a kisérő zenéje szinte
    nélkülözhetetlen , így tökéletes .

    Üdvözöllek szeretettel : Éva

  • gyugyó szerint:

    Kedves Tibi!
    Nekem az ,,jött át,,hogy nem minden a technika,még ha néha okosabb is nálunk.Az ember mindenek előtt. Továbbá,hogy a mesékben minden megtörténhet,még a csodák is-amik által a a világ jobb,és több volt,van,lesz.

  • Zita szerint:

    Szia Tibi,

    Szerintem ez a mese a lábaidról szólt es annak gyogyulasaról.nekem most van egy elhuzodo boka problemam szoval lehet azert ertelmeztem igy a meset.remelem nekem is használni fogde lehet en is irok ra egy mesét.köszönöm mert egyebkent nagyon tetszett.mint minden irasod.szep napot!és jobbulast !Zita

    • Tibi szerint:

      Zita, telitalálat. Arról szól.
      Nagyon jó ötlet, ha te is írsz egy mesét a bokádról, bokádnak. Én igen szoros levelezésben állok jelenleg is a lábammal :)
      Köszönöm, és neked is jobbulás!

  • Ildiki szerint:

    Én vagyok a legkisebb tudós, aki még mindig a faliórában alszik.
    Kösz a kávét! :)

  • Édua szerint:

    Kedves Tibi!

    A mese, amit írtál, úgy éreztem rólam szól. Elég nagy “hullámokat” éltem át az elmúlt két hétben. Beteg lettem, mint hajó.
    Aztán jött -mint a virágnak az “éji álom”, egy csoda, egy ember, és lelkileg “meggyógyított”.
    Azt vontam le a meséből, nem szabad hitünket, reményünket feladni! Mindig van “csoda”, csak figyelni kell a jelekre! Nekem ezt nyújtotta a “mese”. Köszönöm!

    • Tibi szerint:

      Köszönöm, Édua a szép gondolatokat. Nagy öröm számomra, ha úgy érzed, rólad szól a történet. És ha úgy érzed, akkor valóban rólad szól.

  • Kata szerint:

    Az Óceán az életünk. A két hajó mi magunk vagyunk, a jobb és a bal agyfélteke. Szépen megy minden, minden egyensúlyban van az életünkben , az élet dolgai is nekünk kedveznek. Ám hirtelen az életünkbe becsap egy krízishelyzet. Kapunk egy nagy pofont, mely leterít minket a földre, megbénít, szinte cselekvőképtelenekké válunk. Az agyunk egyik fele semmire sem képes…de…a másik fele nem hagyja mocsárban az egyiket, hisz az egyenlő a véggel,a lassú halállal. Megszólal bennünk a hang: ÁLLJ MÁR FEL! CSINÁLJ VALAMIT!!! És akkor lassan újra beindul a rendszer…persze a másik hajó akár külső segítség is lehet, akár egy barát vagy családtag…de újra irányításunk alá kerül a rendszer. És akkor jönnek a csodák! Mert ez a POFON nem egy tragédia volt, hanem egy lehetőség, hogy “új vizekre” tudjunk evezni. Változást hoz az életünkbe, de mindenképpen pozitív változást. Tehát: FELÁLLNI A PADLÓRÓL ÉS TENNI, TENNI TENNI!!!!!
    Nekem ezt adta ez a történet.

  • Biro Hajnal szerint:

    Nincs lehetetlen,mindent meglehet oldani ,ha tudjuk a problema gyokeret. Ha a rendszer nem mukodik tovabb,ne vesztegesd ra az idodet tobbszor elkovetve ugyanazt a hibat. Allj meg, keresd meg hol a hiba,gondolkodj,talald meg a megfelelo megoldast,javitsd ki a problemat es utanna tanulva a hibakbol egy kisse mas iranyba,de ugyanazt a celt kovetve,indulj elore.Ha minden a tervek szerint halad akkor egy tejszinhabos kaveval jutalmazva magad figyeld a haladast,elharitva az utolso lehetseges problemakat is :-) .Mert lazitani mindig kell ahhoz,hogy uj erovel.gondolatokkal haladhassunk az altalunk kijelolt uton

  • Ági szerint:

    Szia Tibi!

    Az életben akkor vagyunk hatékonyak, ha összefogunk.Különböző tudású és érdeklődésű emberek munkája kiegészíti egymást, összeadódik és együtt összefogva mindent meg tudnak oldani(kivéve amit nem :)).Az emberek összhangja meg is teremtette a tudást, a technika megoldotta a kényelmet. De ami elromolhat, az el is romlik. Külső segítség az rizikós. Így inkább a biztosabb megoldást választották, az öngyógyítást.Egy kis belső segítséggel a rendszer segít önmagán és meggyógyul. Az álom, a tudat alatti, megmutatja, hogy mit kell tenni. (Én egy ilyen sugallatra, most éppen a csikungnál tartok :))

  • Márta szerint:

    Hát ez nagyon gazdag történet. Többször is elolvastam, hogy kibontsam a rétegeit, amelyeket kiéreztem belőle.
    Szerintem a Tenger(v. Óceán) az a nagybetűs ÉLET maga, amelyen a hajó egy szigetecske, egy család. A hajó két teste (ill. a két hajó) lehet a ffi és a nő, de ugyanígy a két agyfélteke is, a bal és a jobb, vagy akár a két lábad.A tudósok és a legénység a család többi tagja, a gyerekek, a rokonok. A hajót megbillentő hullám egy rejtett hibát érint, ami nem biztos, hogy hiba (legalábbis genetikailag), csak egy “locus minoris rezisztenciae”,de a hullámok mindig megtalálják ezt a pontot.Szerintem mindenkinek van ilyen, csak más ponton.Minden esetre az én olvasatomban ez a hullám egy shock-szerű állapotot okozott a rendszerben. A emelkedő hőmérséklet számomra egyaránt jelenthet tényleges lázat és egy emelkedő belső feszültséget is. A Másként üzenni egy szenzációs lépés a rendszerben, mert a kommunikáció új módját jelenti, ami a változáshoz vezető első lépés lehet.(A”meséket szerette legjobban” mondat engem nagyon eltalált, mert én is így vagyok ezzel)
    A beágyazott metafora nekem azt mondja, hogy a virágnak többek között az a dolga, hogy nyíljon.S ha elfeledkezik erről, akkor egy vihar ébresztheti erre rá, ami új felismeréseket,ráeszméléseket hozhat neki (Kék eget).
    A hajó megjavítása külső segítség nélkül, nekem nagyon szép példáját mutatja egy közdelemnek, amire csak egy összetarto(zó) csoport képes, ahol mindenkinek nagyon fontos a közös cél elérése és a részvétel a küzdelemben egyaránt.Ha mindenki teszi a dolgát a rendszerben a kis segítség is hatalmas javulást eredményez.(L.még pillangó-effectus)
    Amikor már nagyjából kialakult a rend, magára is hagyták a rendszert- ez is egy nagyon mély gondolat, mert a komplex rendszereket(amilyenek a biológiai rendszerek is v. a társadalom ) elég elindítani a javulás útján, átlendíteni a krízisen és utána már önmagukat rendbe hozzák. (pl. az antibiotikum kezelést sem kell a tünetmentességig folytatni, csak a javulás beindulásáig)
    Az irányváltás, változás gyakran a rendszer borulásával jár. De már a bevezetőben nagyon szépen és optimistán megírtad, hogy megvan a kulcs. Már csak el kell fordítani a zárban.
    A hajó csendesebb vizek felé tart, gyógyulnak a sebek.
    Hát ezek jutottak eszembe a mesédről.

    • Tibi szerint:

      Nagyon hálás vagyok neked ezért a mindenre kiterjedő, és igencsak pontos elemzésért. Megtaláltam benne szinte mindent, amit eredetileg belegondoltam, és még annál is többet. Nagyon sokat segítettél ezzel az értelmezéssel, köszönöm neked, Márta!

  • Dorottya szerint:

    Szia Tibi!
    Jó kis idegtépő tanmese volt
    Tényleg sok rétege van, először engem a nyelvi humor kötött le. Sokmindent eszembe juttatott, amit a többiek is leírtak.Aztan a kétéves kisfiamra néztem, és azt gondoltam, tényleg célszerűbb időnként mesében fogalmazni,mint direktben. Ja, és”a hetedik te magad légy”.
    Köszönöm

  • Katalin szerint:

    Szia! Köszönöm a mesét. Mi jutott eszembe? A legtökéletesebbnek gondolt rendszerben is van hiba. Véletlen. Változás. Fontos a kommunikáció. Sokszor a szemünk előtt van a megoldás, csak meg kell látnunk. Odafigyelés, öngyógyítás. Együtt lennilbeszélgetni, vigyázni egymásra. :)

  • Karcsi szerint:

    Szia Tibor!
    Én a mélyebb értelmezést mellőzném. Csak amúgy mellékesen és felszínesen tenném hozzá, hogy az ilyen történeteknek az a legjobb tulajdonságuk, hogy mindig jókor és jó időben érkeznek. Köszönöm!

  • Bélteki Szandra szerint:

    Sziasztok. Számomra az óceán maga az Élet, a két hajó pedig a Férfi és a Nő, ahogy haladnak együtt, az pedig maga a kapcsolat. A Férfinek problémája adódik, de a megoldás keresése helyett bezárkózik, nem kér segítséget. A Nő nem tör rá a megoldással, csak finoman rávezeti őt, hogy a Férfi úgy érezze, ő oldotta meg. Végül helyreáll a rend, mindenki boldog. A történet üzenete számomra a türelemről és a megértésről, egymás rezdüléseinek megérzéséről, a szavak nélküli kommunikációról szól.

  • >