A varázstükör

13 Hozzászólás

november 26, 2018

Metafora, sugallat, erőforrás, a varázstükör

Többen kérdezték tőlem, hogy akkor most hogyan is kell elképzelni egy metaforát. Olyan, mint egy történet, vagy pont az? És mit kell vele csinálni? Kenyérre kenni vagy kezet mosni vele? Na jó, ezt senki sem kérdezte, de más dolgokat igen.

A metafora egy teljesen normális történet, lehet egy regény, egy mese vagy három mondat a liftben. Akár egyetlen szó is. A mindennapi társalgásainkban is bőven használunk metaforákat. Mondjuk, hogy egy hölgyet vadkannak hívnak a háta mögött a munkahelyén. "A vadkan az irodában van." Ez teljes mértékben metafora, hacsak az illető tényleg nem egy koca vaddisznó.

Ha történetben gondolkozunk, az már összetett metafora. Minden sztorinak több szintje van, sokféleképpen értelmezhető, egyénileg más és más dolgokat jelent annak, aki elolvassa, meghallgatja, megnézi.

Minden történet tehát egyben metafora is, még ha nem is annak szánták. Ha azonban mi magunk alkotunk egy ilyet, akkor a metaforát köthetjük egy valós élethelyzethez, és adhatunk benne sugallatot a megoldás felé. Ha a történet a (valós) főszereplő tudatába kerül (elolvassa, meghallgatja, megnézi), akkor megkapja a sugallatot.
Ez roppant praktikus. Embereknek adhatunk új lehetőségeket. Például a Vadkannak javallhatjuk a pozitív változást.

A történetnek tehát lehet egy vagy több SUGALLATA. A sugallat nem igazán utasítás (bár az is lehet), inkább új lehetőségeket tárunk fel vele, amit az illető vagy kihasznál vagy sem. A jól megírt metafora gyógyít, fejleszt, és utakat nyit meg.

Tehát például elejthetünk nap közben egy történetet a Vadkannak, mintha a neten olvastuk volna épp, vagy elküldhetjük neki meszendzseren. Elmondhatjuk neki, mert ezt talán érdeklődéssel meghallgatja majd, és meg is érti, mert oda fog figyelni, hiszen nem róla szól, hanem egy teljesen független dologról, amelynek látszólag semmi köze semmihez.

A metaforának azonban baromi nagy köze van az egészhez, annyira, hogy a mese konkrétan a Vadkanról szól majd, aki mindenkinek belegázol a lelki világába, akinek összesúgnak a háta mögött, akit kerülnek a többiek. Természetesen, ha felismerné magát a történetben, akkor iszonyú haragra gerjedne, ezért a valóságot álruhába kell öltöztetned. Ha túlságosan a földhöz ragadsz, és csak egy elég közeli hasonlattal élsz, akkor az álruha túl átlátszó lesz, mondjuk, mint egy neccharisnya. Ez így necces volna, vagyis komolyabb álruhára van szükség, például egy mesére. Sárkánnyal, királylánnyal, varázslóval minimum. De rakhatunk bele egy titkos teleportkövet is, úgy izgalmasabb. És persze nemcsak a mese jó, hanem bármilyen más történet is, ami kellően távoli a valós helyzettől.

Persze ezer meg egy esetre írható történet, például adhatunk önbizalmat valakinek, vagy rávehetjük, hogy hagyja el a komfortzónáját, aztán meg, hogy jöjjön vissza. Bármilyen HASZNOS sugallatot adhatunk, ami mindenképpen pozitívan befolyásolja a másik életét.

Persze legtöbbször szükség van egy erőforrásra, ami elvezet a megoldáshoz. Ez lehet egy jó tanács, egy álom, egy felismerés, az idő, vagy bármi más. Az erőforrás megváltoztatja a helyzetet, s ettől jóra fordulnak a dolgok.

A dolog külön érdekessége, hogy magadnak is nyugodtan írhatsz történetet. Szóljon rólad, miközben másról szól. És úgy írod meg, ahogy akarod. De azért rakhatsz ebbe is egy titkos teleportkövet, biztos, ami biztos.

Az ilyen történeteket nem igazán lehet tudatosan "visszafejteni", mert mindenki másképpen értelmezi azokat.

De hagyjuk az elméletet, és nézzünk egy konkrét metaforát.
Kíváncsi vagyok, te hogyan értelmeznéd a következő történetet.


A metafora

Egy távoli országban élt egyszer egy királyfi, aki folyton az útját járta, barangolta a vidéket, erdőkben kószált, hegyeken mászkált, hiába mondta neki királyi anyja, hogy üljön már egy kicsit nyugodtan a fenekén. A királyfi élvezte, hogy történnek a dolgok, szeretett más embereket megismerni. Azért persze meglátogatta a szüleit mindig, de aztán ment tovább. Mondhatnánk, hogy elégedetten élte az életét, de valójában volt egy titkos vágya. A titkos vágy egy csinos királylányban testesült volna meg, de sajnos a királyfinak nem volt szerencséje. Lehet, túl magasra tette a mércét, vagy nem tudott a nőkkel bánni, vagy csak nem hitt önmagában - mindenesetre legtöbbször magányos vándorként járta útjait.

Egy napon egy különös erdőbe tévedt, ahol nappal is éjsötét volt, de az erdő fáin apró világító virágok ezüstös fénnyel világították meg az erdei utat, amit az ifjú követett. Sokáig tartott az út, kacskaringós elágazók okoztak közben fejtörést a királyfinak, akinek végül fogalma sem volt már az időről, hogy nappal vagy éjjel van-e, és elképzelni sem tudta, hogyan is fog innen kijutni.

Továbbment, de csak egyre mélyebbre és mélyebbre jutott az erdőben. Ekkor azonban egy őz jelent meg előtte, s intett a fejével a királyfinak, hogy kövesse.

Metafora, sugallat, erőforrás, a varázstükör, szarvas

 A királyfi úgy is tett, s az őz nyomán letért az útról, és a fák között haladt tovább. Hamarosan egy domboldalhoz értek, amelyen egy fa ajtó állott. Az őz elszaladt, s a királyfi zilálva az ajtóhoz lépett, majd bekopogott.

Egy öregember nyitott ajtót, aki olyan kedvesen fogadta, mintha a tulajdon fiát látta volna viszont. A háza a domb belsejében épült. Enni és inni adott a királyfinak, s aztán így szólt:
- Már vártalak, édes fiam. Jó, hogy megjöttél végre.
- Te ismersz engem?
- Ha tudnád, milyen nagyon - az öreg szeme mosolygott. - Azt is tudom, mi bánt. A legnagyobb problémádra adok neked megoldást.
Egy zöld színű selyembe csavart tárgyat vett elő, és a királyfi kezébe adta.
A fiú kibontotta a csomagot, és egy öreg, kopott, ezüstkeretes tükröt talált abban. Belenézett, de semmi különös nem történt, csak egy egyszerű tükörnek látszott az ajándék.
Aztán az öreg egy otthonosan berendezett kis szobába kísérte a királyfit, hogy az megpihenjen éjszakára.

Reggel azonban a királyfi egyedül ébredt, az öreget sehol sem találta, ezért tovább indult. Az erdőből sokkal egyszerűbb volt kitalálni, mint gondolta, s miután egész nap vándorolt, egy kisebb városba érkezett, ahol fáradtan lerogyott a főtér egy padjára. Pár perc múlva eszébe jutott a tükör, ezért elővette. Csak magát látta benne. Fáradtnak tűnt, arra gondolt, pihennie kellene. Ideje volna kicsit magával foglalkoznia. Ekkor furcsa érzése támadt, s észrevette, hogy valaki áll előtte. Egy kedves arcú, csinos nő volt az, aki útbaigazítást kért tőle. A királyfi bevallotta, hogy nem odavalósi, de segítségként elkísérte a hölgyet, és együtt keresték meg az úti célt, amely egy közeli vendéglő volt. Együtt vacsoráztak, s aztán a királyfi továbbállt. De csak az első fogadóig ment. "Rám fér egy kis pihenés. Össze kell szednem magam" - gondolta, s a legcsendesebb szobát kérte.

A szobában egyből lefeküdt az ágyára. A mennyezetet bámulta egy ideig, közben gondolatai messze jártak. "Mennyi minden történt az elmúlt napokban" - gondolta. "S a tükör... Lehetséges volna, hogy ha belenézek, rám mosolyog a szerencse? És pont egy kedves hölgy képében?"

Felült az ágyán, hogy ezt leellenőrizze. Elővette a tükröt. Belenézett, és valahogy sokkal vidámabbnak látta benne a saját arcát. A fáradtság még ott bujkált a szeme sarkában, de kócos haja és csillogó tekintete egészen biztató látványt nyújtott. "Nem is nézek ki olyan rosszul" - gondolta vidáman épp, amikor kopogás hangzott fel.

Az ajtóhoz lépett, és kinyitotta azt. A kedves arcú, csinos nő állt előtte. Zavartan elmondta, hogy nem találja a szobakulcsát, s a fogadós eltűnt, és látta, hogy a királyfi is itt szállt meg, és talán bejöhetne egy kis időre.

Úgy tűnt, a tükörnek varázsereje van.
A királyfi éveken át hordta azt magával, s bár nem lelte még meg a nagy őt, helyette azonban talált többet. Sok kedves és csinos hölgyet megismert, de ezek egyike sem futó kaland volt, mind komoly kapcsolatként jelent meg az életükben. A királyfi érezte, hogy hamarosan kiválasztja élete szerelmét, és végre megpihenhet egy boldog családban.

Sajnos azonban egy napon a tükör cserbenhagyta őt. Amikor az ifjú a lovával átugratott egy kidőlt farönkön, a tükör kicsúszott a zsebéből, és darabokra tört. Nem volt mint tenni, használhatatlan lett.
Aznap este a királyfi egy ismeretlen fogadóba tért be, s mielőtt nyugovóra tért volna, egy korsó sört rendelt magának. Egy percre megállt a fogadó falára kihelyezett egyszerű tükör előtt. Kicsit félve nézett bele, de aztán megnyugodva konstatálta, hogy cseppet sem veszített vonzerejéből és most is élettel teli az arca.

Amint elégedetten szemlélte magát a tükörben, valaki meglökte.
- Ó, uram isten, ne haragudjon. Jaj, de ügyetlen vagyok. És még le is öntöttem az italommal.
Egy csodaszép nő mentegetőzött mellette rendkívül kedvesen.

A királyfi arcán átfutott a felismerés. Nem tudni, hogy mi volt az, de lassan a tükörbe nézett, aztán vissza a nőre, arckifejezéséből jobbára semmit sem lehetett kiolvasni. Aztán mosolyra húzta a száját, és így szólt:
- De hisz az én hibám volt. És még az itala is odalett. Meghívom egy másikra, hogy jóvá tegyem.
- Hát, nem bánom - kacagott a hölgy, és belé karolt.


Nos, mit gondolsz, milyen hasznos sugallatok vannak ebben a történetben? És mi lehetett az erőforrás, amely megoldotta a problémát? És egyáltalán... mi jutott erről az eszedbe?

About the author 

Tibi

A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

  • Időnként meg kell állnunk és magunkba néznünk (tükörbe nézés). Ilyenkor megláthatjuk értékeinket, és meg is pihenhetünk kissé (csillogó szemek). Megpihenés, megnyugvás, elengedés után pedig jönnek a megoldások, mondhatjuk igy: magától, és a maga idejében (gyönyörű hölgyek). Egy idő után pedig már nem kell semmi spec. tehnika, csak a gondolataink megfelelő irányba terelésével, már elérjük a kivánt megoldást, eredményt (egyszerű tükörbe nézés)

  • Vannak idők, amikor a hitünk megtartásához szükség van egy varázseszközre, itt egy tükörre. Aztán eljön az idő, amikor már nincs már rá szükség. Elveszettnek hisszük, pedig dehogy, már a miénk. Bármely más tükörben újra láthatjuk az igaz magunkat.

    • Kedves Erzsébet, amikor megírtam a metaforát, pont erre gondoltam. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi értelmezés nem helyes, hiszen egy sugallat mindenkinek mást jelent. A tükör egy “varázstárgy”, amely segít elérni a célunkat, de valójában a varázslat bennünk van.

  • Kedves Tibor! A történetben az öregember a tükröt ajándékozott a
    királyfinak, ez volt az idő, majd amikor belenézet kapta válaszokat
    a sugallatokat,ami még nem volt készen azaz érzése pont ezaz
    ami kell nekem.

  • A tükör azt jelzi, hogy többet kell foglalkoznod magaddal, a lelkeddel, a gondolataiddal. Ehhez sokszor szükség van arra, hogy kiszakadj a megszokott környezetedből, új helyeket és embereket ismerj meg. Teremts magadnak nyugodt én-időket, amikor átgondolod és értékeled az új tapasztalataidat. Találj új nézőpontokat és problémáid megoldódnak.

  • Szia Tibi! Ebben a történetből jól értem? Az idő lehetett az erőforrás? Megérzése is lehetett az, hogy bár sok kedves és csinos hölgyet megismert és egyik sem volt az igazi, mégis érezte, hogy hamarosan kiválaszthatja élete nagy szerelmét.
    Sugallat: Nyugi, nem kell kapkodni, eljön az idő, amikor beteljesedik a vágyad.
    A történetből az jutott eszembe, mindig van segítség céljaink eléréséhez, megérzésünkre pedig lehet szintén hallgatni
    Köszönöm helyesbítésed, kiegészítésed.
    Szép Napot!
    Edit

    • Szia Edit!
      Nincs mit helyesbítenem, szerintem nagyon jókat írtál. A sugallat is tetszik!
      Köszönöm!

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
    >