Ezt a hétindítót most egy rendkívül kellemes zsivajban írom. Vasárnap délután van. Metaforaíró tanfolyamon dolgoznak épp a résztvevők több csoportban. A feladat, hogy egy olyan történetet alkossanak, amely jótékony, rejtett sugallatokat tartalmaz egy meghatározott problémához, egy konkrét és nehéz élethelyzetre. Hogy mi az élethelyzet, az véletlen módon, kártyahúzás által került kiválasztásra. Többet nem akarok elárulni erről a gyakorlatról, mert nem akarom lelőni, hogy kutya lényegében hol van elásva a poén. Érted, hogy értem.
Nem tudom, említettem-e, hogy rossz az autónk. Ez nem igaz, valójában tudom, hogy nem említettem, illetve, de, pont most említettem. Azt mondják, az Opel sose kop el, de a miénk már rendesen kopó állapotba került. Úgy látszik, húsz év felett nem vonatkoznak az ilyen szólások a gépjárművekre. Az autónak egyébként hallani sem lehet a hangját, a motor olyan csendes, mint a palackba zárt hangszigetelt semmi, egészen addig, amíg be nem indítjuk. Azt követően azonban olyan hangot hallat, mintha egy nagy fakanállal vasláncokat kavargatnánk bográcsban. (Kis piros arannyal megbolondítva.) Enyhén kellemetlen, valamennyire ijesztő is. Nem annyira szeretnénk így vele elindulni, és ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor az autószerelőnek kellene jönni az autóhoz, hogy megvizsgálja, fonendoszkópjával meghallgassa, miért köhög, miért zörög és csikorog szegény úgy, és meg kellene mondania a hozzáértő szakembernek, hogy el lehet-e őt (az elkopott Opelt) vinni lábon a szervizhez, ahol meggyógyítják.
Viszont az ismerős autószerelők mostanság nem érnek rá, a nem ismerőstől pedig tartok (s ez egy külön történet), ezért most marad a bicikli és a gyalogszer.
Fenti okokból pénteken este gyalogosan indultunk útnak a vasútállomás felé, s mit ad Isten, mint egy bosszantó és gigantikus égi Kinder-tojás ostoba meglepetése, abban a szent minutumban heves záporeső kezdett nyakunkba ömlengeni. Ennek ellenére töretlenül megérkeztünk a vonatunkhoz, sőt, tizenöt perccel korábban az indulásnál, amikor is a bemondó kimondottan bemondta az állomáson (tí-dáridú-duridá), hogy a vonatunk röpke húsz percet fog késni. Ez megajándékozott minket harminc perc bónusz idővel. (raindrops are falling on my head) Sajnos, miután kivártuk ezt az időt, és már a vonaton zötykölődtünk, valahol Aszód felé a pusztán szépen meg is álltunk, és a kedves kalauzhölgytől megtanulhattunk egy barátságtalan magyar szót, amely már hangzásában sem volt szimpatikus: "felsővezeték-szakadás". Ez nálam némi filmszakadást okozott az égszakadás után, s a vonatunkat egyből úgy láttam, mint a "Vissza a jövőbe" c. film időgépét, hiszen az idő (s a vonat) mintegy állni látszott úgy negyven percen át, így nagyjából negyed tizenkettő mélységében érkeztünk meg Budapestre.
Nem sikerült még felfedeznem ezen események hasznosságát, persze, tanulni, azt lehet belőle, de még ez sem jött össze, mert hasznosabb véletlenekkel voltam elfoglalva. Szeretnék neked épp ezért az ún. véletlen feladatokról írni most.
Mi az a véletlen-feladat?
Képzeld el, hogy van egy célod, de nem igazán tudod, hogyan érd el. Szívesen vennéd, ha valaki adna egy konkrét feladatot, ami garantáltan közelebb vinne a célodhoz.
Szívesen vennél egy példát? Nem kell venned, ingyen adom.
Például az a célod, hogy több pénzed legyen, de fogalmad sincs, hogyan fogj hozzá a megvalósításhoz.
Mondjuk, hogy ekkor kapsz egy borítékot, amelyekben kis papírlapok vannak. Mindegyik egy olyan feladatot tartalmaz, amely segít neked az anyagi vonal erősítésében.
- Az egyik papírlapon ez áll: "Szedj össze mindenféle dolgot a lakásodban, amely felesleges. Amelyiket tudod, tedd pénzzé, a többit ajándékozd el, vagy dobd ki."
- Egy másikon ezt találod: "Gondold át, mire megy el a pénzed, és szüntess meg legalább egy olyan rendszeres kiadást, amely tulajdonképpen felesleges."
- Egy harmadikon: "Fogj egy borítékot, és írd rá: "Megtakarításom". Kezdj el ebbe a borítékba rendszeresen kisebb összegeket elhelyezni."
Bármelyik lapot húzod is ki, a rajta lévő feladatot érdemes lesz teljesítened. Ha sikerült, húzhatsz egy újabbat.
Persze, az is lehet, hogy a célod más. Ebben az esetben a boríték másféle feladatokat tartogat számodra.
Mi a jó a véletlen feladatban?
A legjobb, hogy játékos. Mert néha már annyira túlkomolyodjuk magunkat ebben a szürke világban, hogy csak a kötelező tevékenységekre van időnk. Ilyenkor már minden uncsi.
A véletlen feladatoknál ott az izgalom, hogy vajon, mi következik? Mit dob az Univerzum?
A másik, hogy lehet még játékosabb. Kaphatsz pontokat a teljesített feladatokért, aztán újabb és újabb kihívásokat, vagy játszhatsz másokkal együtt is. Ez már a "játékosítás".
Ami még nagyon jó, hogy ezeknek a feladatoknak a motivációs ereje messze meghaladja a más módszerektől elvárhatót, vagyis ha véletlen feladatokkal játszol, akkor nagyságrendekkel gyorsabban fogsz haladni, többet fogsz fejlődni.
Az ilyen feladatokkal játszva győzheted le a változás legnagyobb ellenségét: a halogatást. Ez sem éppen elhanyagolható tényező.
Feladat neked
Most mennem kell, mert a gyerekek szétszedik a teraszt. De előtte még adok neked valamit.
Adok egy véletlen feladatot. Sőt, egy küldetést mára. Ha akarod, keddre és szerdára is adok. Meg csütörtökre. És péntekre. De a hétvégére csak azért sem. (Ha nem csak egy véletlen feladatot akarsz, hanem minden hétköznapra, akkor majd írd be a neved és az email címed, és én csak küldöm és küldöm (és küldöm) neked az új küldetést minden reggel.
Nos?
Van neked egy küldetésem a mai napra,
amitől fejlődik a személyiséged.
Van hozzá kedved? Időd? Indíttatásod? Akármicsodád?
Ez a téma nagyon izgatja a fantáziámat, hamarosan újabb hírekkel jelentkezem.
Addig is, nagyszerű hetet.
