Szíves elnézésedet kérem, hogy szokás szerint magamból indulok ki. Illetve nem is biztos, hogy te ebben a cipőben jársz, ha mondjuk önálló, független életet élsz.
Az egész onnan indult ki, hogy azon kaptam magam, hogy nem találom magam. De mindenhol ott vannak a gyerekeim, a munka, kötelező tevékenységek, és mindenféle más dolog, amelynek a legfőbb jellemzője, hogy nem én vagyok az. Persze azért ügyes vagyok, és megoldok mindent, ez nem panaszkodás, csak megfigyelés.
És itt jön be az a kérdés, hogy mennyire vagy képes saját magadat előre helyezni az életedben másokkal szemben.
A gyerekkérdés a legkomolyabb. Az a szegény kölök semmiért sem hibáztatható, ha a te sarjad, akkor a te felelősséged is, ráadásul akkora hatalmas felelősség, amekkorát nem igazán lehet máshol beszerezni. A gyerek a legnagyobb kihívást jelenti az életedben, ha van. Nem elég, hogy gondoskodnod kell róla, mert ruhát kell rá adni, cipőt, fedelet a feje fölé, és hasonlókat - mindennek a tetejébe még eszik is. És ez még mindig semmi, mert ha beadod az iskolába, és azt gondolod, na majd ott mindent jól megtanítanak vele, akkor sajnos szomorú tapasztalatokkal gazdagodhatsz. De ebbe most nem megyek bele, és különben sem mindig igaz, csupán általánosítok.
A gyereknél valami nagyobb dolgot képez a család, és az is felelősség. Vagy azért, mert te tartod el, vagy azért, mert te tartod normális színvonalon az életüket - főzöl, mosol, ébresztesz, altatsz, háztartást vezetsz, és hasonlók.
Aztán ott van még a munka. Ott jó sok mindent elvárnak az embertől. Ráadásul joggal, hiszen pénzt adnak érte.
És persze mindentől függetlenül és mindennel összefüggve is ott van a pénz, ami nagyon fontos.
És a törvények, amelyeket be kell tartani, az adók, amelyeket be kell vallani, az ismerősök, akik kérnek valamit, a távolabbi családtagok, akikért valamilyen szinten igenis felelős vagy. Figyelni kell a lakótársakra, a munkatársakra, az üzlettársakra, meg a Tótra.
Ezek mind jelen vannak az életedben. A hatalmas kérdés, hogy te miben vagy benne, illetve hol vagy te egyáltalán.
Mert teljesen logikus, hogy ha te jól vagy, akkor jobban meg tudsz felelni az elvárásoknak. Ha te boldog vagy, kiegyensúlyozott és vidám, akkor nincs az a felelősség, amely lecsúszna a válladról. Mindennek és mindenkinek meg tudsz felelni.
Ennek ellenére azt veszem észre, néha az emberek saját magukat nem tudják beépíteni az életükbe. Mindent megtesznek, hogy mindennek megfeleljenek, de közben saját magukat testileg, lelkileg, szellemileg teljesen leamortizálják. Ebben pedig legalább akkora hatalmas logika van, mint amekkora egyensúly: nulla. Totális eltolódás.
Nem jól van ez így. Még akkor sincs ez így rendben, ha életünk végéig helytállunk. Ha mindenki elégedett velünk folyton, mert iszonyat profi módon mindig mindent megoldunk, és mindenki örül, és elégedett. Nem, nem jól van ez így, a franc essen belé.
S ha már beleesett, akkor vegyük ki mégis szegény francot, hadd menjen máshová, és változtassunk ezen az áldatlan állapoton.
Ezt a hetet saját magad jegyében indítom el. Nem a gyereked jegyében, mert az gyerekjegy volna, és az rád már úgysem érvényes. Nem az anyukád jegyében, mert az meg anyajegy volna, aminek jelen helyzetben semmi értelme sincs.
Szóljon ez a hét RÓLAD. Csak egy kicsit.
Arra kérlek, a héten iktass be minden nap néhány percet vagy órát, ami kizárólag rólad szól.
Adok is pár tippet:
- Légy egyedül!
- Olvass!
- Aludj!
- Nézz meg egy filmet!
- Hallgass zenét!
- Tanulj!
- Menj el úszni vagy futni!
- Alkoss!
- Játssz!
- Légy egyedül (megint)!
Vagy csinálj mást, de olyan dolog legyen az a más, ami te vagy. Nem más. Ami neked kell, ami feldob, ami jól esik.
Hm?
Most megyek, ledőlők egy órára.
Szép hetet!
Hat….itt is mondom…:Koszi Tibi!
Én is! 😀
Nagyon szeretem olvasni az írásaid, és most is elsőre úgy éreztem, hogy tökéletesen magamra ismerek ebben a cikkben, de most, ahogy írom a hozzászólást, rájöttem, hogy én megvagyok. De tényleg! Néhány hete hirtelen felismerés formájában rácsodálkoztam arra, hogy én roppant szerencsés vagyok, mert egész nap csak olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek: reggel kicsit korábban kelek, hogy 15 percet töltsek magammal, majd ébresztgetem a gyerekeket, majd vidáman sétálunk a lányommal a buszmegállóba, majd ölelés és puszi után elválunk az iskola előtt, majd tele ötletekkel és tettkedvvel érkezem az irodába, ahol a saját vállalkozásomon dolgozom, közben jókat beszélgetünk a kollegákkal, majd délután kíváncsian várom a lányom az iskola előtt, közben társalogva más szülőkkel, ahonnan újra buszozás és örömteli várakozással teli sétálás után az oviba érkezünk, hogy kivegyük a kicsi fiam is. Ezt követi a hosszú séta hazáig, ami csak azért hosszú, mert nem sietünk közben, hanem bámészkodunk és játszunk. És akkor otthon vár a férjem. Egyetlen dolog, amihez már nincs türelmem és kedvem este, az a házimunka. De hát, az muszáj. Viszont a nap szépen végződik, mert esti mese, esti puszi és még egy kis mesélés a napi történésekről, majd néhány percig gyönyörködöm az alvó angyalkákban.
Persze, jó lenne, ha több időm lenne olvasni és sportolni, de ezen dolgozom.
Melinda, ez tényleg jó, amit írsz. Irigylésre méltó! 🙂 Azt kívánom, hogy maradjon is ilyen jó mindig, sőt, férjen még bele az olvasás és a sport is.
Minden jót neked!
Tibi