3

Rólam

Mondanám, hogy engem mindenki Tibinek hív, de az igazat megvallva volt egyszer egy főnököm, ő Zolinak szólított. Hamar megtanultam. De ne rohanjunk úgy előre, kezdjük szépen a gyermekkorommal.

Kicsi koromban rögtön jól felhúztam magam az anyukámon. Apukám reménytelen eset volt - hamar megtanultam, hogy ne húzzam fel magam azon, hogy folyton felhúzza magát.

Minden a betűkkel kezdődött. A testvérem kettővel felettem járt, vagyis, amikor ő elsős volt az iskolában, én még az óvónénim idegeit koptattam. A Katika, aki nem az óvónéni volt, hanem a kedves testvérem, a kisszobában tanult olvasni, és én leültem vele szemben, és azonnal a betűk bűvöletébe estem. A tesóm rámutatott egy betűre, én pedig kimondtam a nevét. Nem a tesóm nevét, mert az nagy hülyeség lett volna. A betűt mondtam ki, a tesóm meg azt mondta, hogy ne mondjam, mert ő akarta mindig mondani.

Így aztán hamarjában megtanultam a betűket. Amiért anyukámra berágtam, és egy kicsit a Katikára is, akit azért mégsem hibáztathatok, hiszen csak hat éves volt, az egy külön történet, nem untatnálak vele, de inkább mégis untatlak. Szóval azt képzeld el, hogy ülök a kockás pléden a konvektor előtt, és a frankó kifestőkönyvemet böngészem. Akkoriban még nem volt sem Firefox, sem Chrome, ezért böngésző nélkül böngésztem - csak úgy, a két puszta kezemmel. Valami tejtermékes kiadvány lehetett (mert a marketinget már akkor is tolták rendesen), és látom ám, hogy benne van egy fehér zacskó, és rá van írva, hogy tö, e, jö. Mellette meg egy kisebb, szögletes bigyó, és azon is három betű, hogy vö, a, jö. Villámként csapott az agyamba a felismerés, és azonnal számon is kértem a nagyoktól: "A tö, e, jö, az tej?" Igen, mondják, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna ez. "És a vö, a, jö, az meg vaj?" Igen, mondják. Semmi magyarázat, vagy ilyesmi. "És miért nem mondtátok meg, hogy össze kell olvasni?"

Ennyire emlékszem. Biztosan mondtak valamit, de azt a tudattalanom túl mélyre ásta már, és különben sem érdekel. A lényeg, hogy íziben megtanultam olvasni. Sajnos fejjel lefelé, mert a tesóm szemben ült velem mindig, és a könyvet így fordítva láttam. Utána sokáig tesztelgettek a lakók a lépcsőházban, hogy olvassam el nekik fejjel lefelé az újságot. Az igazi teszt az lett volna, ha nem fejjel lefelé kellett volna elolvasnom, de arra a kutya sem volt kíváncsi. Bánatomban francia képregényeket fordítottam az anyukám szótárából. Ez kellemes emlék.

Anyukám sajnos sokat ment ügyeletre, és olyankor apukám vigyázott ránk. Egyszer sok gyerek volt nálunk, és a bulinak az vetett véget, hogy a konyhában beleültem a vö, a, jö-be. Illetve apukám vetett véget a bulinak, amikor meglátta a fenekemen a fél vajat. Egyébként mindig jó akartam lenni, de sokszor nem sikerült. Bár, az igazi rossz gyerekeknek mindig volt valami vaj a fején, nekem legalább a fenekemen volt.

Az iskola nem volt túl jó. Hamar felismerték, hogy milyen jól tudok fogalmazni, be is neveztek a Cimbora c. műsorba, ahol fel is olvasták a nevem. Nagyon büszke voltam. Más jóra nem emlékszem az iskolából.

A gimnázium állati unalmas volt. Mármint a tanulás része. Angolból és magyarból nagyon jó voltam. A többiből stabil egyketted. Az az igazság, hogy semmi sem érdekelt abból, amit tanítottak. Biztosan az én hibám volt.

Mindenesetre a gimnáziummal totálisan elvették a kedvem a továbbtanulástól, ezért inkább lemezboltot nyitottam az apukám garázsában. Ez kellemes emlék volt. Akkoriban jelent meg a Nirvana Nevermind c. albuma, és született meg a kislányom. Sokat változott a világ, mert az idő tájt ő volt a legkisebb gyermekem, de ma már ő a legnagyobb.

Így jöttek be a betűk mellé a gyerekek is. A betűkhöz mindig különös vonzalommal fordultam, a gyerekeimet meg egyenesen imádtam. A harmadik nagy szerelmem pedig a zene volt. Találkoztam egy óvodai cimborámmal, és mondta, hogy csináljunk zenekart. Ő trombitált, én gitároztam. Volt még egy dobosunk és egy szintisünk is. Nem voltunk egy Nirvana, mert lagzikban játszottunk. Ez akkoriban nagyon jövedelmező volt - és szórakoztató is. Talán itt mélyültem el komolyan a negyedik szenvedélyemben, az önfeledt zabálásban is, és itt borult fel végérvényesem az életritmusom. Nem nagyon szoktam aludni éjszaka - azért elvétve igen, elvétve meg nappal. Valójában alszom, csak mindig elvétem.

Azóta sok minden történt velem az összes szenvedélyemmel kapcsolatban.

Betűk: Rászoktam az írásra. Szörnyen sokat írok. Annyit írok, hogy nincs időm olvasni. Még azt sem olvasom el, amit írok.
Gyerekek: Már heten vannak. Imádom a gyerekeimet, akik minden időmet felemésztik. Amikor ők alszanak, akkor én írok.
Zene: Rendkívül falánk zenehallgató vagyok. Sokféle zenét szeretek, de képes vagyok egyetlen albumot heteken át hallgatni. Ha nem volna fejhallgatóm, nem tudnának elviselni.
Önfeledt zabálás: Vannak próbálkozásaim, hogy kontroll alá bírjam az evési szokásaimat. Ezek később szerencsére sorra kudarcot vallanak.

Évszámok felidézésében rendkívül rossz vagyok, ezért csak vegyítem az eddigi munkáimat: Kerámiaműhelyben pácoltam, számítógépszervizben javítottam, színházban rendszergazda voltam, élelmiszergyárban futószalagra pakoltam a hagymakarikákat, bontáson lakásokat romboltam, parkokban gereblyéztem. Mindet szerettem. Volt, amit csak egy napig, volt, amit hosszú évekig.

A személyiségfejlesztés nem ezután jött - az közben. Leírnám azt is, hogyan jutottam el az NLP-től a célkitűzésen át a kreatív írásig - de nem írom le.

Majd legközelebb.

Click Here to Leave a Comment Below 3 comments
Noémi - 2017. november 4

Drága Tibi (vagy most akkor Zoli, a szultán!)!

Élmény volt olvasni Rólad :-))). Nem tudom honnan szeded ezt a plusszt, amit Benned van, ám írtó jó, hogy megosztod velünk. Köszönetem a sok tippért, elmélázásra való kérdésért, felvetésekért. További sok sikert kívánok és boldog perceket bármelyik kedves időtöltésed kapcsán!

Üdvözlettel – ez olyan hivatalos, ezért ha ismeretlenül is, ám valamiféle barátsággal:
T.Noémi

Reply
Andrea - 2014. október 28

Szia tetszik az oldalad, azert iratkoztam fel, szep estet, udv. Andi

Reply

Leave a Reply: