emberek

Ragaszthatatlan szív?

Ragaszthatatlan szív?

Hangulatokat nem lehet elmagyarázni, legfeljebb versbe festeni valamelyest. Vagy meghallgatni:

Kíváncsi lennék, hogy annak, aki nem ismerte annak idején a Trabantot, mennyi jön át a rendszerváltás előtti korszak édes reménytelenségéből. Az elnyomottak testvériségéből, a gyárudvar betonlapjai között hirtelen kisarjadó fű mámoros szabadságvágyából.

Köszöntelek az új világban!

Köszöntelek az új világban

- Jupó elmélkedései a világról és önmagáról -


Évekkel ezelőtt lépten-nyomon beleakadtam egy olyan, számomra megoldhatatlannak tűnő helyzetbe, amely igencsak kifogott rajtam. Eleinte még nem zavart, mert azt gondoltam, vannak életszakaszok, amikor az ember mogorva, befelé forduló, városiasan szólva „antiszociális”. Arról van szó, hogy az emberek között egyre kevésbé éreztem jól magam. Talán ezért is vágytam annyira el, s fogtam magam, útra keltem. Persze egyáltalán nem ez volt az alapja vándorlásaimnak. Nem menekültem, vagyis... nem ettől menekültem.

Piaci mimikri (2.)

Piaci mimikri (2.)

- Jupó elmélkedései a világról és önmagáról -

Az írás első felét IDE kattintva olvashatod.

A képek lassan összekapcsolódtak a tanult arcokkal és rá kellett döbbennem, hogy a piacon lévő történésekben is minden arc és viselkedés más és más helyzetre volt válasz. Ezek után igyekeztem visszaemlékezni életem olyan szakaszaira, amikor kristálytisztán éreztem magamon, hogy most úgy viselkedek, mint mondjuk édesapám vagy épp Kaltea nagyanyám. Eszembe is jutott, hogy nagyanyám modelljére akkor volt szükségem, amikor a magam eszköztárával képtelen voltam megoldani egy olyan konfliktus, ahol a sarkamra kellett volna állnom, mert az édesapámtól hozott minta – mely arról szólt, hogy menekülni kell a konfliktusok elől – gyorsabban előjött, mintha jobban rögzült volna bennem. Mikor azonban már éreztem, hogy ez nem megy, változtatnom kell, valahogy beugrott a tudatalattimba Kaltea nagyi, akinél erősebb embert nem ismertem. Mindig példa volt előttem, hogy miként is lehet úgy megjelenni emberek előtt, hogy a lágyság, nőiesség mellett ott van jelen a határozottság is, s mégsem bántó a kettősség jelenléte. Amikor tudtomon kívül is Kaltea arcát viseltem, valahogy sokkal magabiztosabbnak éreztem magam. Ám, ha elmúlt a szükség, akkor ismét a saját arcomat használtam.

Persze a modellezés másik oldala is megvan, mert édesapám oldaláról a már említett mintát szívtam magamba, mely sokszor a konfliktusok elől való menekülési kényszert hozott fel bennem. Ez volt a közelebbi minta, amit talán többször is használtam, hiszen vele napi kapcsolatban álltam, jobban rögzült, míg Kaltea nagyival csupán időszakonként találkoztam, bár akkor huzamosabb időre. Mindenesetre fel kellett ismernem, hogy édesapám mintája olyan volt, ami nem vitt előre, így meg kellett értenem ennek a gyengeségét is. Persze sokszor a nagyanyám modellje sem volt megfelelő, mert túl erős volt az a karakter, így a modell alapján a magam útját kellett megtalálnom, ami persze nem volt könnyű, s máig sem az.

Piaci mimikri (1.)

Piaci mimikri (1.)

- Jupó elmélkedései a világról és önmagáról -

Pár napja egy városon haladtam keresztül. Volt ott aztán sokféle látnivaló, szép épületek, érdekes kézművességeket hirdető cégérek és persze régmúltat idéző romok, emlékek. Azonban a helyi nevezetességek helyett engem első utam a piacra vezetett. Ha valahol, akkor ott igazán megvan minden, amit az adott településről tudni érdemes. Elsősorban az emberek.

Órákig tudom nézni az embereket. Figyelem a járásuk, a megjelenésük, a testtartásuk és persze próbálom kitalálni, hogy miként is érezhetnek. Erre sokszor igen könnyű ráérezni, mert egyszerűen csak azt kell csinálnom, amit ők tesznek. Vagyis, hogy pontosabb legyek, nincs más dolgom, csupán leutánozni a ritmusukat, a mozgásukat, vagy csak egyszerűen az arckifejezésüket.

Ez a leutánozás a természetben is jelen van, szóval nem emberi találmány, de igencsak hasznos. Habár a mimikri jelenség a természetben jobbára alkalmazkodás a környezethez, megtévesztés, rejtőzködés vagy elrettentés formában jelenik meg. Azonban mi emberek ezt másképpen is használhatjuk, ha jól megfigyeljük egymást.