Az áramlat Te magad vagy

Az áramlat Te magad vagy

- Jupó elmélkedései a világról és önmagáról -

Hosszasan meneteltem, s a tűző nap eleinte nagyon elfárasztott, sok erőt vett ki belőlem. Szinte bennem égett a Nap, mintha magam lennék a fény és a hő forrása, s az ég csupán egy tükör lenne, mely visszatükrözi azt a világnak, ami bennem zajlik le. Ebben a forróságban azzal próbáltam elterelni figyelmemet a hőségről, hogy történetekre gondoltam. Mindenfélére.

 

Sok történetet meséltem már el hosszúnak koránt sem mondható életem folyamán és talán még többet hallottam. Ezekből igyekeztem felidézni magamnak egyet-kettőt, mert úgy tűnt, hogy ha továbbra is arra összpontosítok, amit a világból kapok, akkor bizony hamarosan összeesem a rám nehezedő kínok alatt.

 

Megannyi mese eszembe jutott, de valami módon egyikbe sem tudtam belehelyezkedni. Pedig aztán színes egy mesekavalkád van már a fejemben, de valószínűleg el sem lenne mesélhető mind, hiszen ahányan vagyunk legalább annyiféleként él bennünk tovább a történet. Mindenki magára formálja a hallottakat. Lehet, hogy éppen ezért olyan sokszínű a világ is.

 

A mesék lehetőségeket rejtenek magukban. Egyfajta kulcsok egy másik világhoz, mely nem rajtunk kívül áll, hanem egészen bennünk van elrejtve. Mi magunk vagyunk ezek a mesék és éppen ezért tudunk általuk egy olyan világba belépni, ami minden esetben ismerős, természetes környezet a számunkra, mert mindvégig ott lapult bennünk, csupán egyetlen dolgot felejtettünk el, mégpedig az oda vezető utat. Ahogy ezen a meleg napon is végig ezt kerestem. Igencsak forró volt a levegő, s nehezemre esett megtalálni mesémhez vezető utat. Talán azért, mert túlságosan is hagytam, hogy a környezetből rám ható erők befolyásoljanak. Hiába igyekeztem kizárni mindent magamból, nehéz volt. Aztán lecsendesedtem. Figyelmem a testemre irányult.

 

Tudtam, hogy hiába is próbálom elkapni az éterben lebegő láthatatlan szálat, ami állandóan ott szalad mellettem, s rajtam keresztül, mert nem érhetem el addig, amíg nem figyelek arra, ami összeköti a két világot, ez pedig a test és a tudat közössége. A tüdőmbe nyomuló forró levegőre koncentráltam, mely szinte égette a légcsövemet, majd lassan ez a figyelem átment az izmaimra, ahol ólmos fáradtságot éreztem, s szinte láttam, ahogyan küszködve húzódnak össze és ernyednek el a rostok. Nem is kellett sokáig figyelnem rájuk, mert ahogy figyelmem összpontosult egy különös érzés kerített hatalmába. Az égő testem egyszeriben reszketni kezdett, a forróság hideggé alakult, s olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy jeges fennsíkon gyalogolnék, taposnám a havat, miközben erős hófúvás teríti szemembe az éles, szúró fájdalmat okozó hópelyheket. Hideg szél tépte az arcomat, s bármerre is néztem, csupán fehérséget és a benne fel-felsejlő ismeretlen foltokat láttam összehúzott szemhéjamon keresztül. Egészen elvesztem ebben az érzetben, ami történetesen éppen az ellenkezője volt annak, amit addig tapasztaltam. Bár ennek közben nem voltam tudatában, csupán akkor, amikor ki akartam nyitni a számat, de az összetapadt a szárazságtól. Épp az ajkaimon végigfutó fájdalom tépett ki a jeges birodalomból, ahol még az imént meneteltem.

 

Ismét érezni kezdtem a kókadtságot, a tikkadt tájat magam körül. Megálltam és leültem egy kőre egy lombos fa tövében, s ahogy lehuppantam máris víz illata csapta meg az orromat, majd a következő pillanatban már egy patak partján találtam magam, s néztem, ahogy a hűs áramlatok nyaldossák a partot. Lábamat belelógattam a kőről, s azon nyomban végigfutott rajtam a hideg borzongás. Üdítően friss érzés volt a testnek, s a léleknek is. Azonban talán egy röpke pillanatba sem került és máris ugyanott találtam magam, ahol az imént leültem a kőre. A forróság kellős közepén. Az azonban furcsa volt, hogy a nap korongja már a napszállatot jelezte, s bizony ez azt jelentette, hogy talán órákig is ott ülhettem az árnyékban. És a legfurcsább az volt, hogy a lábamat nyaldosó napsugár kellemesen melegített, és jól esett a melegség a hűs víz után.

 

Vándorlásaim során rengeteg helyre eljutottam már, de mondhatom azt, hogy egyik sem tűnt annyira valóságosnak, mint azok a helyek, amik bennem váltak valósággá. Innen persze jöhet a kérdés – melyet én is számtalanszor feltettem már magamnak is –, hogy vajon akkor melyik sík a valóság. A fizikai testtel érzékelt, vagy pedig a bennem, sejtjeim szintjén megélt helyzet?

 

Valószínűleg mindkettő egyszerre.

Mégis van különbség a kettő között. Az egyik kívülről hat befelé, míg a másik éppen fordítva, belülről alakít át. Varázslatosnak tűnik pedig nincs benne semmiféle varázslat, hacsak az nem, hogy elkapom az áramlatot, melyben hagyom magam sodorni. És, hogy ezt az áramlatot elérjem nem kell mást csinálnom csupán annyit, hogy figyelmemet magamra irányítom. És magamba merülök egészen és máris folytatódik a saját mesém.

 

Regőczi Lalus
http://www.egigeroerdo.hu/

 

 

Megosztás

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><p><br><img><table><tr><th><td><tbody><theader><sub><sup>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről