Ericksoni hipnózis: Az idők szava

Ericksoni Hipnózis III.

Az idők szava
haladó nyelvi minták +

Az idő habarcsa
Talán eddig a pillanatig nem is gondoltál bele teljes mélységében abba, hogy a jövőnket mennyire mi teremtjük. Noha a jövő még nem létezik, egyszercsak eljön – valami, amit – jobbára tudattalanul – magunk elé vetítünk. Vajon azt alkotjuk-e meg így, amit szeretnénk? Az emberek ritkán veszik észre, hogyan hozzák létre és tartják fenn a valóságukat (beleértve a problémáikat is) a gondolataikkal. Milyen lenne ezentúl a valódi céljaidat, sőt, a vágyaidat szilárdítani meg a kibontakozó időben?

Időkapuk
Ezen a tanfolyamon elkezdheted felfedezni és – ha úgy tetszik – módosítani, hogy miképpen helyezel el valamit az időben magadnak és másoknak. Ennek a fő eszközei hipnotikus nyelvi minták, amelyek időben meghatározott irányba hívják a hallgató tudatát. A segítségükkel többek között állandóból átmenetivé varázsolhatunk valamit és viszont; a múlt részévé tehetjük, amit abba akarunk hagyni; előkészíthetjük, majd fokozatosan megteremthetjük a jövőben a céljainkat, sőt, el is utazhatunk a jövőbe, mely utána megtörtént valóságként hathat ránk.

Hamarosan
a gyakorlatban is megtapasztalhatod, hogyan is működnek ezek a minták. Hogy melyik témába mennyire merülünk bele, az attól is függ, hogy neked melyik időszerű. Ezért addig is érdemes lehet odafigyelni a saját gondolataidban, valamint a mások beszédében felbukkanó időbeli előfeltevésekre, időhatározókra, az igeidőkre és egyéb, idővel kapcsolatos kifejezésekre. Hogyan ejtik az emberek önmagukat és a környezetüket – hasznos vagy kevésbé hasznos – transzba azzal, ahogyan az időről beszélnek?

Témák
– Az időtér – az élet fonala
– Az idő nekünk dolgozik
– Múlttá varázsoljuk a bajt
– Pillanatnyi problémák, állandó áldások
– Jövő-javítás
– Időutazás szavakkal
– A keleti idő kényelme
– Határidő-szelidítés
– Teremtés lépésről-lépésre
– Okozatból okká válni
– Örök erőforrások

Budapest
2017. november 25-26.
Mindkét napon: 9:30-17:00


Előfeltétel: NLP-alaptanfolyam VAGY nálunk elvégzett Ericksoni I-es tanfolyam

Tanár: Murányi Péter
kultúraközi tanácsadó, kommunikáció-, NLP- és nyelvtanár, tolmács, fordító

Részvételi díj: 35 000 Ft.-
Hírlevélkedvezménnyel: 33 000 Ft.-
Koránkelő kedvezmény: - 2000 Ft
(a teljes díjat 3 héttel a tanfolyam előtt szükséges kifizetni)

Megosztás

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><p><br><img><table><tr><th><td><tbody><theader><sub><sup>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

A képen látható karaktereket kell begépelni. (ellenőrzés hang használatával)
A képen látható karaktereket kell megadni. Ha olvashatatlan, akkor egy üres beküldéssel lehet új képet kérni. Nem betűérzékeny.