Indulj már!

Indulj már!

Megjelent a Pozitív Gondolkodás c. magazin 2011 júniusi számában, és kapcsolódik az áprilisi témakörünkhöz!

Ha úgy érzed, nem Te irányítod a saját életed, inkább csak sodródsz, s a körülményeid határolják be a lehetőségeidet, akkor a leghasznosabb alaposan átgondolni mindent. Ha sikerül kialakítanod egy egészséges, pozitív énképet, ha tudod, mi az, ami igazán fontos, akkor el tudod dönteni, mit akarsz kezdeni magaddal, és még ha magasra tetted a mércét, akkor is kirajzolódhat előtted egy megvalósítási terv. Elérheted a céljaidat, előbb-utóbb teljesen világosan fogod ezt látni.

Sokan itt feneklenek meg a fene nagy célkitűzésükben, mert hát tényleg nagyon alaposan átgondoltak már mindent, és egészen pontosan tudják, mit kell tenni, és teljesen tisztában vannak önmagukkal is - csakhogy a változás sehogy sem akar bekövetkezni. Még elindulni sem. Sőt, valójában még mindig ugyanabban a zavaros pocsolyában üldögélnek. Közben persze nagyon okosak.

Végül is okosan ülni egy tócsa közepén sokkal jobb. Ha csak úgy ücsörgünk benne tudatlanul, kissé anyátlanul és elszontyolodva töprengve azon, hogyan is kerültünk ide, és mit kellett volna tenni, hogy ne toccsanjunk bele a tócsa közepébe, akkor kesereghetünk életünk végéig. Ha szerencsénk van, a tócsa kellemesen langyos, és elvagyunk benne szépen hosszú éveken át.

Ha azonban nem csak tétlenül veszteglünk ott, hanem közben használjuk a fejünket, akkor már tudjuk, hogy van remény a kikászálódásra, sőt, egészen pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk érte. De ettől még semmi sem fog megoldódni. A kikászálódáshoz ugyanis fel kell végre emelnünk a tócsa legalján ázó testrészünket, és ehhez nem mindig van kedvünk.

Rajta

Tehát eljön az idő, amikor már eleget gondolkodtál, és cselekedned kell. Fizikai tettekre van szükség, csinálnod kell valamit. Meg kell mozdulnod, hogy változtass a helyzeteden. Ha valóban mindent alaposan elterveztél, nem igazán érhet meglepetés. Megteszed az első lépést, aztán a másodikat, a harmadikat, és addig meg sem állsz, amíg el nem érted, amit akartál.
Ilyen egyszerű az egész. Szükség lehet persze némi kitartásra és kreativitásra. Kitartásra azért, mert ha valami nem jön össze egyből, akkor majd összejön kettőből vagy háromból, vagy tizenháromból. Ha kitartó vagy, a fél világot zsebre vághatod. Elég az neked? Ha nem, akkor kell a kreativitás, amellyel megkaphatod a másik felét is. Ez NLP-s megközelítés, miszerint ha
el akarod érni a céljaid, semmi mást nem kell tenned, mint addig változtatni a viselkedésedet, ameddig célba nem érsz.

Ezt a két elvet általában párhuzamosan jó alkalmazni. Ha már egy hete fogyózol, de mégegy dekát sem adtál le, akkor fogyózz még 3 hónapig, és nézd meg, mire jutsz. Ha már egy éve élsz búzamagon és vízen, de semmi eredmény, akkor csinálj valami mást. Ha a kitartást kreativitással ötvözöd, nem rostokolhatsz sokáig egy helyben. A legnagyobb feladatot is végre
tudod hajtani, ha kellően kis lépésekre bontod azt.

Betonozott tervek

Van még egy általános probléma, amely a csőlátásból táplálkozik. Ha kártyavárat építettél, akkor azzal nincs sok gond, az első szellő szárnyaira kapja az építményt, és már törheted is a fejed a következő megoldáson. Sokkal komolyabb gondot okoz, ha vasbetonból építesz terveket. Lehet, hogy nagyon okosan átgondoltál mindent egyszer, de azt csak az akkori jelenedből tehetted meg. A legnagyszerűbb módszer sem képes tökéletesen megmondani neked, mit kell tenned egészen pontosan, mégpedig azért nem, mert a jövőd túlságosan is képlékeny. Nem csak Te formálod, hanem mindenki. A világ folyamatosan változik, épp ezért
hiába kapaszkodsz a bebetonozott terveidbe, mert azok nem képesek elviselni a rugalmasan változó világ rezdüléseit. Ha nem vagy képes elszakadni az eredeti elképzelésedtől, túl sokat veszítesz. Talán eléred a célod, de tűzön-vízen keresztülgázolva többet rombolsz, mint építesz. Tuti recept nem létezik. Ha mégis, ehetetlen lesz, amit főzöl belőle.

Ha szépen haladok a kijelölt utamon, és egyszer csak feltűnik a semmiből egy probléma vagy akadály, akkor bizony könnyen pofára eshetek. Ha ilyenkor minden erőmmel azon vagyok, hogy csak azért is keresztülmásszak rajta, nemcsak rengeteg időt pazarolhatok el, hanem energiáim javát is felemésztem. Egy kerülőút tizedannyi idő alatt átlendíthet egy akadályon. Persze csak
akkor, ha hajlandó vagy szétnézni, és elindulni egy másik irányba. Nem az történt, amire számítottál? Semmi baj! Kit zavar? Nem lehet mindent előre látni. Most az a legfontosabb, hogy a célodra koncentrálj, még ha másik úton is jutsz el oda.

Tapadj a célodra

Ha elég jól azonosítottad a célodat, nincs más dolgod, mint hogy rátapadj, és folyamatosan haladj felé. Ha közben megváltoztatja a helyét, hát Te is változtass az irányon. Bármerre is kanyarodik, kövesd, le ne vedd róla a szemed! A célkitűzés egyik legfontosabb szabálya, hogy időszakonként gondold át a teljes célodat, s ha kell, változtass a terveiden. Ne légy csökönyös, mint egy szamár! Azzal semmire sem mész. Változtass!

Ha túl sok a nehézség, csak emlékeztesd magad, mi vár az út végén. Ez erőt ad, kitartást, és folyamatos cselekvésre motivál. Persze ügyesnek kell lenned, nem árt, ha magas szinten kiépíted magadban a megfelelő képességeket. Ha kell, nevetve hagyod el a kényelmi zónádat, de közben szem előtt tartod a körülötted élő embereket, akiket szeretsz, és akikért felelősséggel tartozol.

Mikor lépjek?

Nagy kérdés, hogy mikor tedd meg az első lépést. Igazából már az is lépés, hogy elkezdesz gondolkodni az életedről. Ha már mindent kétszer átgondoltál, ne kezdj neki harmadszor is: cselekedj! Közben is lehet gondolkodni. Bizonyos helyzetekben teljesen félre lehet rakni a tudatos tervezést, hiszen amikor teljes meggyőződéssel haladunk előre, tulajdonképpen ösztönösen is jól cselekszünk. Nincs már szükség papírra és ceruzára, gyakorlatokra vagy kérdőívekre, tanácsokra vagy elméletekre. Egyszerűen csak cselekszem, ösztönösen megyek előre, mert látom, hogy várnak az álmaim valahol az úton. Ha valamikor elvesztem a fonalat - hát akkor megint leülök, és agyalok egy kicsit, hogyan tovább. Aztán felállok, és tovább megyek.

Kapsz tőlem egy remek feladatot az elkövetkezendő 7 napra. Gondolkozz el rajta, hogy melyek azok a dolgok, amiket már régen halogatsz. Olyanokra gondolok, amelyeket már rég megtehettél volna, de valami okból kifolyólag ez nem történt meg. Nos, válassz ki ezek közül hármat, és egyszerűen csináld meg őket a következő hét napban. Ess túl rajtuk. Aztán pattanj fel, és menj tovább. Könnyebben jutsz majd így előre.

Tudod, olyan ez, mint amikor a léghajód kosarából kihajítasz három felesleges ballasztot.
Kipróbálod a kedvemért?

 

 

Megosztás