Az Ericksoni hipnózis alapjai
Nyílt tanfolyam
2012. május 12-13.
Budapest
I. kerület, Kuny Domonkos utca 13-15.
Ezen a tanfolyamon kezdők is könnyedén megtanulhatják az ericksoni kommunikáció, a más tudatállapotokat elősegítő szuggesztív nyelvi minták alapjait.
A tanfolyam célja, hogy játékos eszközökkel megtanuljunk egy csomó konkrét nyelvi módszert (azok legfőbb nyelven kívüli hátterével egyetemben), hogy tapasztaljuk és érzékeljük, hogyan is fejtik ki hatásukat a valóságban – illetve, hogy el is kezdjük az ilyen minták begyakorlását, és feltérképezzük, hogyan lehet azokat még jobban alkalmazni.
Ha már elvégezted az alapot, akkor itt a folytatás:
Ericksoni hipnózis II.
Ki volt Erickson? Mi az az ericksoni kommunikáció?
Dr. Milton H. Erickson a XX. század leghíresebb hipnoterapeutája volt, aki emberek ezreinek segített új alapokra helyezni életét, viselkedését, gyógyulását. Súlyos betegségéből gyógyulva először saját életében figyelte meg, hogyan képes közvetlenül szót érteni a tudattalannal. Később orvosként és gyógyítóként egyre többet alkalmazta a saját maga által fejlesztett hipnoterápiás módszert.
Erickson csak részben volt tudatában annak, konkrétan hogyan is működnek sugallatai. Hipnotikus nyelvi és viselkedésmintáiról kétkötetes tanulmányt írt John Grinder és Richard Bandler, az NLP (neuro-lingvisztikus programozás) két alapítója.
Erickson többnyire transzba – megváltozott tudatállapotba – ejtette azokat, akik hozzá fordultak, bár olykor egy-egy elejtett megjegyzése is sokat lendített a hozzá fordulók állapotán. Grinder és Bandler észrevette, hogy az Erickson által alkalmazott nyelvi minták minden szuggesztív kommunikációban megtalálhatók – tehát nemcsak a megváltozott tudatállapotokban –, így például a reklámban, a politikai szövegekben, a tehetséges pszichológusok, edzők, a jó szülők vagy barátok segítő megjegyzéseiben, vagy éppen a vallás és a filozófia szövegeiben – és ott is hatást fejtenek ki, nem csupán a formális hipnózis (vagy transz) keretén belül. Sőt, hamarosan arra a következtetésre jutottak, hogy felnőtt verbális kommunikációnk nagy részében sugallatokat adunk – csakhogy ennek nem mindig vagyunk tudatában. Így azt sem mindig tudjuk, milyen irányban befolyásoljuk mások tudattalanját, vagy éppen a sajátunkat.
Mire jó egy ericksoni tanfolyam?
- Itt megtanulhatjuk és begyakorolhatjuk a hipnotikus kommunikáció alapelveit és legfőbb nyelvi mintáit, valamint azt, hogy milyen nem-verbális háttérben alkalmazhatjuk leghatásosabban a hipnotikus kommunikációt.
- Megfigyelhetjük saját magunkon és társainkon az ericksoni minták hatását.
- Megtanulhatjuk észrevenni az ericksoni mintákat mindennapi életünkben, külső forrásokban (pl. reklámszövegek, politikai propaganda stb.), illetve saját magunk mindennapi kommunikációs mintáiban. Ez igen mulatságos és szórakoztató folyamat.
- Tanfolyamunkon ezt annak gyakorlásával sajátítjuk el, hogy kis csoportokban kipróbáljuk a tanult nyelvi és viselkedésmintákat, hogy transzot – révületet, vagyis némileg megváltoztatott tudatállapotot – idézünk elő társainkban. Az ilyen ericksoni eszközökkel elősegített állapot felhasználható gyógyulásra, mélyülésre, önismeretre, az életünk fölötti irányítás elmélyítésére, önmagunk vagy mások motiválására és egyebekre.
2012. május 12-13.
Budapest
Részvételi díj: 35 000 Ft.-
Regisztrált tagok számára: 32 900 Ft.-
::bővebb információt a regisztrációról itt találhatsz::
Tréner:
Murányi Péter
kultúraközi tanácsadó, kommunikáció-, NLP- és nyelvtanár, tolmács, fordító
Melocco János
NLP mester, tolmács, fordító és nyelvtanár
Kiknek ajánlott, vagy használható ez a tanfolyam?
Segítő foglalkozású embereknek, tanároknak, orvosoknak, pszichológusoknak, terapeutáknak különösen ajánlatos, úgyszintén azoknak, akik gyerekekkel foglalkoznak, betegekkel vagy idős emberekkel, továbbá azoknak, akik önismereti tanfolyamot vagy tréninget tartanak, de azoknak is hasznos és szórakoztató, akik egyszerűen szeretnének jobban kommunikálni a körülöttük levő emberekkel, munkatársaikkal vagy éppen saját magukkal – vagy esetleg egyszerűen érdekli őket a nyelv, a kommunikáció természete a gyakorlatban.
További gyakori kérdések:
Mivel foglalkozunk és mivel nem foglalkozunk ezen a tanfolyamon?
E tanfolyam fókusza a kommunikáció és a tudatállapotok
kapcsolata. Ezt gyakoroljuk, ezt járjuk körül, mégpedig a tapasztalat
(és a nyelvtudomány) megalapozott módszereivel. Nem foglalkozunk a világról
alkotott hittételek vagy elméletek, világmodellek igazolásával vagy cáfolatával,
vallással, filozófiával, mágiával (a külső valóság közvetlen befolyásolásával),
bár megtanuljuk annak alapjait, hogyan elemezhetők az ilyen közlések is a hipnotikus
kommunikáció szempontjából.
A hipnózist nem csak erre képzett orvosok vagy pszichológusok, pszichiáterek
használhatják?
Az ericksoni transz és az ericksoni minták alkalmazása nem
minősül „hivatalos hipnózisnak”, amit az orvosok, pszichiáterek tanulnak.
(Az ilyen szakember is elmélyítheti azonban meglevő gyakorlatát a hipnotikus
nyelvi minták tanulmányozásával és begyakorlásával.) Az orvosi vagy egyéb hivatalos
képzéssel nem rendelkező embernek a magyar törvények szerint
nem szabad gyakorlatát egyszerű hipnózisként feltüntetnie vagy hirdetnie. Használhatja
azonban az ericksoni hipnózis, ericksoni transz vagy az ericksoni minták, illetve
az NLP-s transz kifejezést.
Lehet-e hipnózissal manipulálni az embereket?
Igen, ez történik például a televízió kiváltotta transzban, vagy a reklám esetében.
Az ericksoni hipnózis ennél lényegesen jobb, hiszen itt az illető saját
céljainak eléréséhez vetjük be az ericksoni módszereket, míg
például a televízió és a reklám általában elsősorban a hirdetők vagy a politikusok
céljait szolgálja.
Mik azok a sugallatok?
Olyan kommunikációs minták, amik a felszínen látszólag a világról szólnak, valójában
– mélyebb szinten – rejtett parancsokat is tartalmaznak, vagy legalábbis meghatározott
irányba viszik az ember figyelmét.
Felismerhetők-e a sugallatok pusztán nyelvi formájuk alapján?
Igen, és a tanfolyam után a reklámokból és a propagandaszövegekből is jobban
kitűnnek, észrevehetőbbé, átlátszóbbá válnak.
Ezen a tanfolyamon azt is tanuljuk, hogy mitől lesz meggyőzőbb egy sugallat – a sugallatot jól átadó belső állapot megjelenítése hangszínben stb.
2012. május 12-13.
Budapest
Részvételi díj: 35 000 Ft.-
Regisztrált tagok számára: 32 900 Ft.-
::bővebb információt a regisztrációról itt találhatsz::
Tréner:
Murányi Péter
kultúraközi tanácsadó, kommunikáció-, NLP- és nyelvtanár, tolmács, fordító
Melocco János
NLP mester, tolmács, fordító és nyelvtanár
- 18629 olvasás








del.icou.us
Köszönöm Viki! Én is remélem,
Köszönöm Viki!
Én is remélem, hogy sikerül részt vennem rajta. Várom az új időpontot.
Szia! Előre láthatólag ősszel
Szia!
Előre láthatólag ősszel lesz megint ez a tanfolyam.
Remélem akkor meg fog felelni az időpont, és ott tudsz lenni rajta!
Üdv.:
Bürge Viki
Kedves Tibi! Sajnos májusban
Kedves Tibi!
Sajnos májusban nem vagyok Magyarországon, de az Ericksoni hipnózis alapjai és a tanfolyam folytatása is érdekel. Mennyi esély van rá,hogy ebben az évben megismétlitek a tanfolyamokat?
Kedves
Kedves Benedek!
Reklámszövegíráshoz az NLP és Erickson hipnotikus nyelvi mintái nagyszerű erőforrást jelentenek. Az értékesítésben ugyanez érvényes. Az önmegvalósítás akkor nagy témakör, hogy természetesen itt is segítséget jelenthet, a cél elérése ugyanez a kategória.
A magánéletben azért hasznos, mert itt is rengeteget kommunikálunk, az ericksoni hipnózis pedig alapvetően a kommunikációnak egy kifinomult módja.
Tibi
Kedves Tibor! Az iránt
Kedves Tibor!
Az iránt érdeklődöm, hogy a tanfolyam hasznos azoknak is, akik reklámszövegírással foglalkoznak és értékesítésben dolgoznak? Segít-e az önmegvalósításban, cél elérésében magánéletben?
Köszönöm
Benedek
Kedves Érdeklődő, a tanfolyam
Kedves Érdeklődő,
a tanfolyam nem akkreditált így tudtommal nem lehetséges ez sajnos.
Érdeklődnék, hogy szakképzési
Érdeklődnék, hogy szakképzési hozzájárulás terhére jelentkezhetünk e a tanfolyamra.
Szia Dia! Hát persze, úgy
Szia Dia!
Hát persze, úgy van, ahogy írod! :) Minden tanfolyamnál, ahol van helyfoglaló.
Tibi
Sziasztok! A következő
Sziasztok!
A következő lenne a kérdésem:
Ha jelentkezem a tanfolyamra, és befizetem az 5000 ft foglalót, akkor már rajta leszek a résztvevők listáján?
Mivel májusban lesz,április elején fogom a maradék összeget utalni,így is részt vehetek a tanfolyamon ugye?
És ez gondolom az összes ilyen tanfolyamra érvényes,már ami a későbbi időpontokat illeti.
Köszi
Dia :-)))
Talán a hétvégén már
Szia Tibi! Érdekelne ez a
Nem szerepelt a terveinkben,
Nem szerepelt a terveinkben, de mindent elkövetek, hogy legyen az idén, mert sokan szeretnék ezt a tanfolyamot.
Ha sikerül összehozni, itt lehet majd jelentkezni - és a Twitteren meg a hírlevélben is kimegy az információ.
Ez a tanfolyam engem is
Nem biztos, hogy ebben az
Nem biztos, hogy ebben az évben is megrendezésre kerül a tanfolyam, de még tárgyalunk Murányi Péterrel - ha mégis meghirdetjük, az időpont felkerül erre az oldalra.
Üdvözlettel: Szűcs Tibor
Érdekelne a tanfolyam,
Érdekelne a tanfolyam, 2010-ben legközelebb mikor lesz?
Köszönettel Kónya-Tóth Gabriella konyatoth@gmail.com
Továbbítottuk a kommentet
Szeretném tudni, hogy az
Hozzászólás