Enelpések tollából: Félelem

Olyan egyszerű és mindennapi ez a szó, hogy már bele sem gondolunk abba, hogy mennyire ott van közöttünk, bennünk a hétköznapok sokaságában. Nagyon megdöbbennénk, ha kicsit megfigyelnénk a világot, ugyanis a félelem mindenhol jelen van. Otthon, az utcán, a bevásárlócsarnokban, a kórházakban, de még a levegőben és a vízben is. Persze mindenhová mi visszük magunkkal, hisz nélküle már mozdulni sem tudunk.

Azt mondják, hogy a világot két alapvető dolog irányítja. Ezek pedig a szeretet és a félelem. Bármit is teszel csak ezen kettő közül tudsz választani. Minden döntést a kettő közül az egyik indít el. Sajnos azonban ezt a legritkább esetben vesszük észre, s a legkevésbé vagyunk tudatában a dolognak.


Nem sok kellene ahhoz, hogy erre rájöjjünk, csak egy kicsit jobban figyelni magunkra. Arra, hogy mit és miért teszünk. Elég a leghétköznapibb dolgokra ránézni.


Ha szeretet irányítja a cselekedetet, akkor semmi okunk a félelemre, hisz nincs mitől tartanunk, nincs mit vesztenünk. Még ha oly elcsépelt és jelentés vesztett is lett mára maga a szó, szeretet, az ereje megmarad. Nagyobb erőt tulajdonítunk azonban a félelemnek, ami tényleg el tud tiporni, romba dönteni akár országokat is és fizikailag, lelkileg semmivé tenni bennünket.


A legalapvetőbb félelem a változástól való félelem. Mindent ugyanúgy akarunk ahogy eddig volt, ahogy megszoktuk azt. Az már bejáratott, biztonságos, mert ismerjük, kontrollálni tudjuk, irányítható. Pedig a világban az egyetlen állandó dolog a változás. Minden változik. És kapaszkodjunk meg: ez a minden folyamatosan változik.


Minden betegség alapja maga a félelem, a rettegés. Ha valamit nem merünk megtenni, akkor okozunk magunknak egy kis balesetet. Mondjuk kimegy a bokánk és akkor már nem is kell elmenni az annyira félt találkozóra, megbeszélésre. Félünk kimondani dolgokat, a torkunk kezd fájni. Félünk meghallani dolgokat, a fülünk is fáj. Félünk érzéseket közvetíteni, befogadni, veszít hatékonyságából a szaglás, a látás, az ízlelés, a hallás is nem beszélve a tapintásról, érintésről. Már nem érintünk meg semmit és senkit, mert félünk, hogy elkapunk valamit. “Még egy rideg kézfogás beleférhet, na de ölelésről szó sem lehet. Az már azért túl közel engedi a másikat hozzám. A végén még kapcsolatba kerülök vele és sebezhetővé válok.”


Egyre csak megtellünk félelemmel és a vese is kezdi feladni a szolgálatot. Csak gyűlik bennünk a sok méreg, amit meg már a máj nem tud kezelni, de az epe is tele van keserűséggel. Már annyira elszigeteljük magunkat félelmünkben, hogy minden természetes anyag idegenként hat ránk és a szervezet nem ismeri fel a természetest, így allergiás reakciót vált ki, tiltakozik ellene. Nem adunk ki magunkból semmit és ez a sok elfojtott érzés csak gyűlik, gyűlik bennünk, míg nem már mindenképp manifesztálódnia kell és akkor összeáll egy kisebb gombóccá, daganattá és felemészti a testünket, melyet félünk használni, így inkább hagyjuk hogy mások uralják azt. A sok kis rákos sejtek, bacilusok, vírusok látják ezt és gondolják, “ha neked nem kell ez a test, akkor majd nekünk kell”. És ez így megy a végtelenségig.


Azonban a hétköznapok más területén is félelemmel közlekedünk. Pl. találkozunk egy erősen szimpatikus hölggyel/úriemberrel, akivel jó lenne közelebbről megismerkedni, de a félelem a csalódottságtól, a kikosarazástól, a kudarctól, a visszautasítástól annyira lebénít, hogy megszólalni is képtelenek vagyunk.


Nyelveket tanulunk, méghozzá már évek óta, de beszélni nem merünk. Félünk, hogy ha nem helyesen mondunk valamit, akkor valami borzasztó dolog fog velünk történni.


Emellett a nagyobb hatalmak, irányítók is rájöttek évszázadokkal (ha nem évezerdekkel) korábban, hogy a félelem igen nagy erővel bír. Szinte lebénít. És ezt sajnos sokszor szó szerint is vehetjük. Erre építenek. A legjobban úgy lehet irányítani az embert, ha folyamatos szorongásban, félelemben tartják. A boldog embert nem lehet irányítani. Neki nincs veszteni valója, míg a félelemmel teli ember “mindent” elveszíthet – a munkáját, a lakását, az egészségét, az egész egzisztenciáját, mindent ami a “civilizált” társadalom ismérve. Egyedül a lélek képes fennmaradni örökké, de azt meg már elfelejtettük hogy egyáltalán létezik. Azt sem tudjuk hogyan néz ki vagy hogy mi is az. Pedig jó lenne egy kicsit kommunikálni vele, megtudni mit is szeretne. Azonban a lélek nem ért a félelem nyelvén, csak a szeretetén.


Õ sosem irányít legfeljebb örül, ha a test és szellem ráeszmél mi is az õ célja. A lélek sosem ítélkezik, míg a félelemmel fűtött test állandóan. Ez az ítélkezés tartja életben magát a félelmet.


Szóval annyira sokat nem is kellene változtatni magunkon és a szokásainkon, csak az ítélkezést kellene abbahagyni. Ha azonban ez magunktól nem megy, akkor figyeljük meg az egészen kicsi gyermekeket. Tőlük rengeteget tanulhatunk. ők ugyanis még nem ítélkeznek. ők csak szemlélik, megfigyelik magukat, majd a közvetlen környezetüket és később terjesztik ki ezt a végeláthatatlan figyelmet a világra. Nem mondják semmire, hogy jó vagy rossz. A felnőttek tanítják meg nekik. Számukra csak dolgok vannak, amiket jó megfigyelni, megérinteni, megízlelni, meghallani, meglátni stb. és szeretni. És mindezt teszik a legkisebb félelem nélkül. Pusztán szeretettel. És a választás minden esetben a mi kezünkben van.

Megosztás

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.

TELJESEN IGAZ Es mennyire

TELJESEN IGAZ Es mennyire egyszeru lehetne minden...

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítások mentése” gombbal rögzíthető.

Hozzászólás

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd><p><br><img><table><tr><th><td><tbody><theader><sub><sup>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

Az űrlap beküldése a Mollom adatvédelmi irányelveinek elfogadását jelenti.