... hívják fel magukra a figyelmet a reklámok és hirdetések. Mikor mit vegyünk, mennyiért és mennyit. Régebben még jártak a cirkuszos kocsik is és ott ők szétkürtölték a városnak, hogy megérkezett az XY Cirkusz a városba. Mégkorábban meg kiállt valaki a fő-, vagy piactérre egy dobbal a kezében, hosszasan pergette a dobverőt a bőrön és kikiáltotta a hirdetni valót.

Sokszor én is úgy érzem, hogy nekem is ki kellene állnom eléd dobbal a kezemben, és felhívni magamra a figyelmet. Persze nem azért, mert én világszám vagyok - bár őszintén megvallva, az vagyok, de erre még senki nem FIGYELT fel -, hanem mert közölni valóm van. Egészen egyszerűen el szeretnék mesélni Neked valamit. Hogy például mi történt velem ma, vagy tegnap délután a péknél, vagy a buszon két kanyar között. Hogy mit érzek, mit látok, hallok a világból ami körülvesz és hatást próbál gyakorolni rám. Mit látok benned és a mozdulataidban. Mi jutott eszembe, amikor a halas mellett elmentem és belélegeztem azt a szagot. Miért kezdtem el küzdeni a könnyeimmel, amikor a metrón egy anya és lánya hosszú percekig csak egymás szemébe néztek és némán elvesztek a pillanatban, érezték egymást, FIGYELTEK egymásra. Csak megosztanám örömöm, esetleg bánatom, ha van. Hazaérve a napi munkából, egy tea mellett ..., - de tudod mit? Ne legyen tea, .. legyen egy pohár tiszta víz, - ... szóval egy pohár tiszta víz mellett, ott ülnék veled szemben és elmondanám mi történt velem. Milyen hangulatom van. Aztán, ha megkaptam ezt a pici FIGYELMET, megkérdezném tőled, hogy Te hogy vagy. Feléd fordulnék teljes testtel és FIGYELEMMEL és mondanám: “Mesélj! Mi történt Veled?” És csak hallgatnám, ahogy beszélsz a sarki fűszeresről, hogy rád akart sózni 5 dekával több parizert, mikor neked csak 10 deka kellett volna és hogy te erre felhúztad magad. Hogy megint fáj a fogad, de még csak hallani sem akarsz a fogorvosról. Hogy nyomja a lábad az új cipőd és hogy eleged van a főnöködből, aki lenéz téged és csak kihasznál, mert téged mindenki baleknak néz. Hogy elmentél egy ház mellett, aminek a kertjében ott virágzott a fehér tulipán és megálltál egy pillanatra elmélázni a virág fehérségén, majd beszippantva illatát mosollyal az arcodon mentél tovább. És hogy lásd, hogy tényleg FIGYELEK és érdekel mi van veled, megadnám a fogorvosom telefonszámát, akitől nevetve jössz ki. Kölcsönadnám a sámfát a cipődhöz. Elmesélném miként léptem túl én a balekságomon és hogy hogyan vívtam ki a főnököm bizalmát és elismerését. Elmondanám, hogyan köszöntem meg a fűszeresnek azt a plusz 5 deka párizsit, mert közben eszembe jutott, hogy veszek még két zsömlét és reggel kettővel több szendvicset csinálok, amit odaadhatok a buszmegállóban koldulónak. Felidézném a fehér tulipán illatát és képét, hogy együtt mosolyoghassunk.
És mindezekért nem kérek tőled semmit, csak hogy FIGYELJ RÁM. De tényleg. Ne csak olyan immel-ámmal, hanem valóban fordulj felém és FIGYELJ oda mit mondok, mit érzek. Én is FIGYELEK rád. Nem kell félned, nem a nagy titkaidat várom tőled, hanem az apró pillanataidat, amit megosztanál, de senki nem FIGYEL. Én itt vagyok és FIGYELEK. Együtt élem át veled a hétköznapokat, az évszakokat, az éveket. Csak FIGYELJ!


Sokan vagyunk ebben világban, akinek nagyon sokat számít ez az apró odaFIGYELÉS. Nem is gondolnánk mennyit. Azt veszem észre, hogy ha beszélek, akkor sem hallják amit mondok. Egyre több helyen elfordulnak az embertől és hiába is próbálok kommunikálni, nincs válasz. Azért én FIGYELEK.
Ami szörnyű, hogy még a szülők sem FIGYELNEK oda a gyerekükre. “Kettest kapott a gyerek?! Az én gyerekem?! Az nem lehet. Én mindent érte teszek. Hogyan fordulhat ez elő? Én a lelekemet kiteszem, erre ő ...! Na majd én megmutatom neki, egy hét szobafogság!”
Pedig nem történt semmi különös, csak nem kapott FIGYELMET. Otthon sem. Meg kellene érteni, miért kapott kettest az a gyerek fizikából. OdaFIGYELNI rá.
Mennek itt a pártharcok és politikai huzavonák, és közben egyik sem FIGYEL ránk. Elmegyek az orvoshoz, elmondom hogyan érzem magam, mi fáj és azt látom, hogy abból amit elmondtam semmi nem jutott el hozzá. Nem FIGYELT rám, de azért felírt nekem valami vérnyomáscsökkentőt.
Pedig mennyi mindent szebbé és könyedebbé lehetne tenni, ha tényleg megadnánk azt az apró FIGYELMET a másiknak. Feléfordulok, a szemébe nézek és meghallgatom, de tényleg. Csak rá FIGYELEK abban a pillanatban, ahogy hozzám beszél. Mint ahogy most én is, hozzád.
... FIGYELSZ?