de hol is a helyunk valojaban?

en tudom... epp ott ahol jelenleg vagyunk!

Hurra!

Kedves Tibi!

Bizonyos, nehéz (tele van a hócipőm!!!) élethelyzetekben, mikor úgy hírtelen ránk zúdul minden rossz, minden kellemetlen dolog, amit a környezetünkben élő "szörnyek" követnek el ellenünk, akkor bizony előfordul, hogy "besokallunk" és mindenkit elküldenénk melegebb éghajlatra, mert  az egyszerre, vagy egymás után kapott "pofonok" (valahol érthető módon) kiakasztanak bennünket, nem tudjuk  a sok(k)-tól már kezelni a szituációkat és igazi, vagy vélt sérelmeinket pátyolgatjuk, nyalogatjuk sebeinket, tehetlenségünkben felnagyítódnak ezek a sérelmek, nem tudunk velük mit kezdeni, félünk, rettegünk, elbújunk a világ elől, a "szörnyek" elől. De ezek szerencsére rövid távú frusztrációk, bár a lelkünkben mély sebeket tudnak hagyni.Ugyanakkor elég hamar (szerencsére) rájövünk arra, hogy ezek a "szörnyek" nem is olyan "szörnyűek" és, ha jön a "szörnyek" felmentő serege, mintha megkönnyebülnénk, mintha elszállna egy varázsütésre minden félelmünk, rossz érzésünk, mert ez a sereg odajön hozzánk, és feloldoz saját félelmeink alól és máris nem látjuk őket szörnyeknek (vagy sajátmagunkat???), hanem jó barátoknak.Megbékél a lelkünk és mosolygunk és remélhetőleg egy jó ideig "szörnymentessé" válunk! Köszi:Trixi

Kedves Tibi!

 

Részei vagyunk egy egésznek. Fontos, hogy így vagy úgy,

de kellünk és hiányzunk egymásnak, ha nem vagyunk a "helyünkön" Kiss Oszkár boldog ember-végsősoron. Én is.

puszi, Nóra

Igen b*szus, ez bennem is ott van!

A saját életemmel kapcsolatban az, hogy én is egyre többet bosszankodok. Pedig aztán én egyáltalán nem szoktam se bosszankodni, se szidni, mert minden úgy van jól, ahogy van. Szeretem az életem. De ha az ember belemerül ebbe a bosszankodásba, akkor elsösétül a világ, az emberek szörnyekké válnak.... és elfelejtik a jót, a szépet. És ezt nem szabad. Nekem ilyen gondolataim vannak erről.

 

Meg, hogy én is sokszor legszivesebben magamrazárnám az ajtót, hogy mostmár elég volt.... ez néha oké is, de eltűnni sok időre??? Megállj-t kell mondanunk a menekülési vágynak, hiszen annyi minden szép és jó van körülöttünk! A világ tökéletes. Tökéletesnek kell lennie, hiszen Isten alkotta, aki a Tökéletes.

 

Nahát csak ennyi. De remélem vannak még gondolatai, érzelmeim erről. Köszönöm szépen. :)

 

 

Kedves Tibi, milyen szerencse, hogy vannak ismerősök, akik megtalálnak.  Megtalálnak, azok is akiket szörnyeknek érzünk. Milyen, jó hogy figyelnek egymásra az emberek. Köszönöm.  Üdvözlettel: Évi

Mindannyian szörnyetegek vagyunk :)

Sajnos én egy személyben vagyok Kiss Oszkár és a Szörny. Időnként bezárkózom a többi Szörny elől, de ez az egy (én) akkor is velem marad...
Üdv.: PM

Szép estét Tibi. Azok a bizonyos SZENTJÁNOSBOGARAK...:-)) Hm.Elgondolkodtató. Szörnyek? Bizony vannak,kint is,bent is. Meg kell őket találni akár tetszik,akár nem. Aztán ha megvannak,léphetünk egy fokot a lajtorján. .................................................. Mosolygós napokat. Üdv.:Adrien

Kedves Tibi! Terjedelmében a válaszod ugyan rövidebb volt, mint a mese, de sok-sok gondolatot ébresztett bennem. Némelyik kifejezetten pozitív energiaként hatott , más pedig nagy felismerést okozott. Köszönöm a segítségedet!

Szörnyen viselkedni nem azonos a szörnynek lennivel. Néha jó külön kezelni a viselkedést magától, az embertől. Szerethetek egy lehetetlen figurát, vagy egy kibírhatatlan alakot is.

Persze azért jó az, ha valaki "tud viselkedni" :-)

Akkor is megteszed, ha a házmester és a többiek nagyon-nagyon szörnyen viselkedtek?

Amikor éppen lent vagyok, próbálom elterelni a figyelmemet és pozitív dolgokra gondolni. Mióta elolvastam a metafórát, arra gondolok, hogy nem várom meg a házmestert és a többieket :) Imádom a meséidet :)

Akár én is lehetnék Kiss Oszkár! Csak kicsivel több ideje vagyok itthon, mint 2 napja. Én is szörnyeknek éreztem az embereket! Elfáradtam és jó nagyon jó volt nélkülük. Átérzem Oszkár helyzetét és nagyon megértem. Viszont azt is tudom mit érzett akkor amikor fordult a kulcs a zárban és jöttek a "szörnyek"! Még jó, hogy nekik volt erejük megtenni Oszkár felé azt a bizonyos lépést. Ki tudja meddig ült volna a kopott fürdőköpenyében?

Köszönöm nektek a hozzászólásokat!

Amit én hozzátennék: lehet egyszerre vicces és szomorú is valami.

Szerintem mindannyiunkban lakik egy Kiss Oszkár, kérdés, hogy milyen mélyen.

Kedves Tibi!
Amikor kicsi voltam, és féltem valamitől, bevackoltam magam az ágyba, fejemre húztam a takarót, és a meleg kuckóban biztonságban éreztem magam. Nem is akartam reggelente felkelni, örök veszekedés volt a reggeli ébresztő.
Felnőtt koromban is előfordult velem, hogy féltem valamitől, hogy nem éreztem jól magam a bőrömben, hogy el akartam bújni a világ elől. Aztán mindig kizökkentett, előrelendített valami hatás, valaki ismerős, vagy ismeretlen.
És amikor 37 évesen úgy éreztem, hogy öregebb vagyok, mint a Föld, és azonnal nyugdíjba kell vonulnom, a nyugdíj helyett a sportot választottam. Negyven évesen jobban néztem ki, mint tíz esztendővel azelőtt, és jobban is éreztem magam. Kicsattantam az egészségtől, és boldog voltam. És akkor éreztem először egy tengerparti nyaralás alkalmával, hogy nem hiányzik senki, egyedül is tudom élvezni a látványt, a hangulatot, önmagáért, a szépségért.
Azóta is volt néhány mélypontom, de már tudom, hogy a hegymászás, a csúcsra jutás úgy kezdődik, hogy elindulok, és erőt feszítek a sikerért. Már nem akarok a takaró alatt maradni, ismerem saját mélypontjaimat, és csúcsaimat, és tudom, hogy lehet még mélyebben, és még magasabban is! Most éppen nem vagyok a csúcson, talán a gödörben tűnődöm, hogyan kellene a serpáimat aktivizálni:)
És mindenkinek szívből ajánlom az "Igenember" c. film megtekintését!

Én mikor olvastam az első pár percben, akkor düht éreztem. Aztán szánalmat majd semmit. Utána mintha elfáradtam volna lelkileg . És mostmár semmit. Egyébként régebben én is ilyen voltam. Az előttem szóló Szalai Barnának annyit írnék hogy ez a történet egyáltalán nem vicces, mert biztos vagyok benne hogy van a környezetedben ilyen Kis Oszkárra hasonlító emberke .

:) Nos, valami hasonló történt már velem is, ismerős érzést írtál le.

:))

Kedves Tibi Azt nem tudom milyen csattanója van a történetnek,vagy mit kellene ki "enelpéznem" belőle, de egy biztos! Remek humorod van! Üdv: Szalai Barna