Jupó elmélkedései a világról és önmagáról - Bevezető
Jupó elmélkedései a világról és önmagáról
Egy
új sorozat veszi kezdetét a Mindennapi NLP oldalán, ahol egy „rejtélyes”
ember – név szerint: Jupó – személyes kalandjai mentén ismerkedhetünk meg azokkal
a dolgokkal, élményekkel, megfigyelésekkel, amit a címben szereplő férfiú megtapasztalt.
Lehetnek olyanok akiknek esetleg ismerősen csenghet a név, de bizonyosan többen
vannak azok, akik még soha nem hallották ezt a nevet.
Jupó nem más, mint Az égig érő erdő c. könyv egyik szereplője. Azaz, majdnem szereplője, ugyanis Jupó nem jelenik meg a lapokon. Egyedül az emléke és az a nyom követhető, amit maga után hagyott a családjában és az erdő környékén élő emberekben. A történetben Ő az a rejtélyes figura, akit szinte istenesít nyolc éves unokája, Tirmi. Ő az, akinek folytonos hiányát megélő Norden (Jupó fia, Tirmi édesapja) még mindig nem tudja elfogadni apja állandó csavargásait, s ő az, akiről a megbékélés csendjében, a világot szemlélve mesél Perkola, a hegyekben élő, öreg pásztor, Jupó gyermekkori barátja. Ő az is, akinek hátrahagyott történetei mentén bizony az ember mindig visszavágyik egy csendes, békés világba, ahol otthon érezheti magát.
Ugyan a történetben nem jelenik meg saját valójában, mégis olyan mély és erős nyomot hagyott maga után az örökké mesélő Jupó, hogy szinte érezzük a jelenlétét. Számos olvasó hiányolta és kérdezte, hogy mikor tér haza, mi lesz vele, s ennek a finom nyomásnak a hatására döntöttem úgy, hogy megmutatom Jupót. Megmutatom, ám kicsit másként, úgy, ahogyan a könyv lapjain keresztül nem ismerhetjük meg. Ez a sorozat – mely egy napló is egyben – az ő elmélkedéseit és történeteit fogja végigkísérni.
Jó szórakozást és elmélyedést önmagunkba az elkövetkezendő időkre!
Baráti üdvözlettel az Égig érő erdőből,
Regőczi Lalus
www.egigeroerdo.hu
Az Égig érő erdő c. könyv, melyhez kapcsolódik Lalus írása megrendelhető
nálunk is az info@mindennapinlp.hu e-mail címen. A könyv ára: 3 000 Ft, plusz
postaköltség (előre utalás esetén: 595 Ft, utánrendelés esetén: 1 210 Ft).
- 240 olvasás







del.icou.us
Hozzászólás