A kreativitás mint teremtés (1.)

A kreativitás mint teremtés (1.)

- Jupó elmélkedései a világról és önmagáról -


„A teremtéshez vezető út magán a teremtőn keresztül vezet.”

Sokat gondolkodom ezen a mondaton, melyet még gyermekkoromban hallottam egy vándor prédikátortól, aki olyan meggyőző erővel tudott hatni az emberekre, hogy mi gyerekek is szerettük hallgatni hosszú beszédeit, melyeket többnyire a piacon tartott. Nem tartozott egyetlen felekezethez sem, s talán éppen ebben rejlett az ereje, mert mindenféle korra és nemre való tekintet nélkül tudott szólni az emberekhez, egészen hozzájuk. Nem kellett korlátok, dogmák között átemelni mondandóját. Egyenesen a szívhez tudott szólni. Valahogy nagy érzékkel volt képes megtalálni az utat magához az emberhez. Ez számomra igen csak nagy csoda volt, mert addig még nem láttam semmi ehhez foghatót. Mesterien forgatta a szavakat, élni tudott a bennük rejlő szabadsággal. Mintha egyenesen varázsolna velük. Hosszú idő volt, hogy megértettem ezt a varázslatot, mely nem volt más, mint maga a teremtés és az ehhez vezető út, a kreativitás.

A kreativitás megértése azonban sokkal nagyobb kihívás volt a számomra, mint eljutni hozzá. Eleinte nem is értettem, mitől lehet valaki egyszer kreatív, másszor meg olyan, aki egyetlen megoldást sem talál. Különböző feladatokat adtam magamnak – amellett, hogy az élet is sorra adta nekem –, amiket a lehető legtöbb módon igyekeztem megoldani. Persze mondanom sem kell, hogy a legelső próbálkozás még korántsem volt olyan sikeres, mint mondjuk a legutóbbi. Ám, hogy mi juttatott el arra a pontra, ahol már több úton-módon is megoldást találhatok egyetlen problémára, az még engem is meglepett.

Azt mondják, hogy a feltalálók mind lusta emberek, mások szerint pedig a lusták viszik előbbre a világot. A kettőben azonban van valami közös, és erre igen nehezen ébredtem rá. Ez a közös pedig maga a játék. A feltaláló egy olyan ember, aki még felnőtt korában is mer nagyokat álmodni és ehhez felhasználja gyermekkori tapasztalatait. Azonban azzal tisztában van, hogy ezek a tapasztalatok nem terjednek ki mindenre, mert gyermekként ugyan sok mindent ki akartunk próbálni, de mégsem lehetett, mert akadályoztak a testünk méretei vagy éppenséggel a világról szerzett ismereteink hiányosságai. Csakhogy a gyermek felülemelkedik ezen mégpedig pontosan a játék révén. Ott nem számít mekkora vagy és, hogy mit tudsz a világról és arról, hogy az miként működik. A leglehetetlenebb helyzeteket tudja a játék megteremteni és ehhez nem kell semmi más, csak fantázia és elhagyni a korlátokat állító felnőttek világát. A feltaláló pedig ezt a játékot folytatja, csupán olyan problémákra vetítve, melyeket szeretne megoldani.

Emlékszem egy történetre, amit ettől a vándorprédikátortól hallottam. Egy feltalálóról, tudósról szólt, akinek a házába vezető ajtaja igen csak nehezen nyílt és csukódott. Erre számos, hozzá vendégségbe érkező személy fel is hívta a figyelmét és nehezményezték, hogy sosem javítja meg az elromlott ajtót. Erre a tudós elmondta, hogy az ajtó nem romlott el, éppen hogy kitűnően működik, ugyanis minden nyitásnál és csukásnál a ki- vagy bejövő személy vizet húz fel neki a kútból, így neki nem kell bajlódni az egyébként fáradtságos munkával járó vízfelhúzással.

Ez a tudós nem csak feltaláló volt, de lusta is egyben, mivel a lusta embert a kreativitás éppen azért ösztönzi, mert nem akar túl sok energiát belerakni egyetlen dologba sem, ami munkával jár. Így a munka helyett is a játékot választja, mert azt már gyermekként megismertük, hogy az bizony teremtés – bár a felnőttek szerint csak szórakozás.

Az írás folytatását ITT olvashatod.

Regőczi Lalus
www.egigeroerdo.hu

Az összes Jupós cikk itt.

Megosztás