Trénereink - Papp Zoltán, reiki tanár

Papp Zoltán, Reiki tanár

1997-ben Agykontroll tanfolyamot végeztem, Nyíregyházán.

A Reiki és az Ezotéria útján igazán a 2005-ös balesetem indított el. (Reiki, Arolo, Angyal tanfolyamaimat Szegeden, Budapesten és Dobogókőn végeztem.) Az intenzíven a főorvosnő közölte velem: "Veled nem lenne szabad így beszélgetnem, mert az értékeid szerint neked halottnak kellene lenned."

Ő nem tudott azokról, akik kezeltek távolról és azt sem tudta, hogy olyan táplálék-kiegészítőket szedtem, amik az emberi szervezet folyamatait optimalizálják. Így pl.: nem rövidült a lábam a 2 cm-es csonthiány ellenére sem. És a többi sérülésem is sokkal tökéletesebben gyógyult, mint ahogy azt az orvosok gondolták a tapasztalataik alapján. Mondhatni meglepődtek. :P

Magasépítő szakon végeztem a középiskolában. Most épp kiadványszerkesztőnek tanulok, a családi vállalkozásunkkal foglalkozom, reikit és egészséges életmódot oktatok, illetve képzem magam, amiben tudom.

Érdekelt mindig is a természet és a környezetvédelem, valamint az egészséges életmód. Védem az állatokat és a növényeket, többször vettem részt természetvédelmi táborokban.

2007-ben végeztem el a Villámolvasás-, majd Egerben az "NLP Agykontrollosoknak" tanfolyamot.

Párommal 2 éve csiszoljuk egymást (ugyebár a gyémántot csiszolni kell!), kézen fogva járunk az ezoterika útján, tanulunk, tanítunk és gyógyítunk, és persze egyre jobban szeretjük egymást! :)

Reiki tanfolyamokat havonta tartok.

A Fény kísérjen utadon!

Megosztás