ezotér

Hogyan lehet a munkádból örömteli küldetés?

Az örömteli munka (I. rész)

Megjelent a Pozitív Gondolkodás c. magazin 2010 októberi számában!

Van munkád? Dolgozol? És szereted csinálni? Ha elégedett vagy vele, és lehetőséged ad számodra a fejlődésre is, akkor az életednek egy fontos részét tekintheted rendezettnek. Ha azonban problémáid vannak ezen a területen, akkor érdemes most azonnal átgondolnod, mit tudsz megváltoztatni a jelenlegi helyzeteden.

 

Szerezd meg a munkát!

Az életünkben fellelhető dolgok megbecsülését sokszor csupán akkor tanuljuk meg, amikor az hiányzik. Talán pazarlóan bánunk a vízzel, és nem különösebben foglalkozunk vele, hiszen folyik a csapból, és ez már természetes a számunkra, de ha egyszer több napon át szüneteltetik a szolgáltatást, már az első pár órában rádöbbenünk, milyen fontos a számunkra. Amikor aztán végre visszakapcsolják, valahogy teljesen más szemmel nézzünk rá. Érdekes, hogy ahhoz, hogy valaminek felismerjük az értékét, a hiányával kell szembesüljünk. Ez alól még az emberi kapcsolataink sem kivételek. Sajnos gyakran akkor döbbenünk rá, milyen fontos valaki a számunkra, amikor elveszítjük őt.

Ugyanígy van ez a munkával. Ha van munkánk, gyakran csak szidjuk, panaszkodunk, és kelletlenül végezzük, hiszen ez “csak” munka, dolgozni pedig általában fárasztó és unalmas. Aki munkanélkülivé válik, az viszont rövid időn belül rájön, hogy szinte minden lehetőségnek örülne, ami megfelel a minimális elvárásainak. Ez azért van, mert dolgozni szükséges, a munkáért elismerést kapunk, amely alatt most konkrétan a pénzt értem. A pénz ahhoz kell, hogy az alapvető szükségleteinket fedezzük, és számos célunkat elérhessük. Persze ne feledjük: A pénzzel nem tudunk mindent elintézni, bizonyos dolgokat viszont csak pénzzel lehet megoldani. A munka tehát valóban nagyon fontos dolog az életben. Ha lebecsüljük az értékét, nehéz helyzetbe kerülhetünk még akkor is, ha alapvetően kreatív, talpra esett és pozitív beállítottságú emberek vagyunk.

Ha nincs munkád, pedig már önállóan szeretnéd élni az életed, akkor az elsődleges céljaid közé kell sorolnod, hogy munkát szerzel. Sokaknak már a munka keresése is nehézséget okoz. Ha úgy érzed, már régóta hiába keresel megfelelő munkát, akkor valamit változtass! Ha azt gondolod erről, hogy mindenről a körülményeid tehetnek, akkor pedig most egészen pontosan mit is teszel? Várod, hogy megváltozzanak a körülményeid? Jó, majd szólj, ha megváltoztak! Egy év múlva újra rákérdezek, nem baj?

Különleges vagy!

Különleges vagy!

Megjelent az Ezotér magazin 2010. augusztusi számában.

Vannak, akik pozitívan gondolkodnak, és derűsen szemlélik az életet. Mások sokat bosszankodnak, és panaszkodnak. A pozitív gondolkodás egyfajta nézőpont, amit nem mindenki talál meg könnyedén. Ha sikerül, az jótékonyan kihat az életedre. Néha azonban nem a gondolatainkat kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok - van, amikor a dolgokat kell megváltoztatni, hogy képesek legyünk pozitívan gondolkodni. Ehhez az egyik legjobb út, ha azzal foglalkozol, amihez értesz, amiben jó vagy, és amit élvezel.

 

Találd meg a benned rejlő tehetséget!

Végtelenszer végtelen módon különbözünk egymástól. Az ujjlenyomatunk csupán egyetlen tényező, amely egyértelműen azonosít és megkülönböztet bennünket a többi embertől. Születésünktől fogva millió információ érkezik az agyunkba, amelyek forrása részben a környezetünk, részben pedig saját tapasztalataink. Ezek alapján általánosítani kezdünk, és bizonyos dolgokat igaznak fogadunk el. Így alakul ki személyes értékrendünk, amely egy újabb ujjlenyomatként megkülönböztet bennünket. Bizonyos dolgokban hiszünk, ezek alkotják személyes hiedelemrendszerünket. Vannak veleszületett adottságaink, és tanult képességeink. Ezek mind-mind egyediek. Nincs két egyforma ember a világon, és nem is lesz soha.


Még egy dolog, amiben mindannyian mások vagyunk: a tehetség. Mindenki tehetséges, és mindenki másban, vagy másképpen. Mindenkiben van valami. Benned is, efelől semmi kétséged ne legyen. Talán tudod is, mi az, amiben jó vagy! Talán fogalmad sincs róla. Előfordul néha ez is, pedig nagyon fontos, hogy tudd, miben vagy jó!

Fogadd el a segítő kezet,...

Fogadd el a segítő kezet,
de ne hagyd, hogy magával rántson!

Megjelent az Ezotér magazin 2010. júliusi számában.

Rengeteg nagyszerű személyiségfejlesztő, probléma megoldó, gyógyító és egyéb módszerrel ismerkedhetsz meg manapság. Ezek között bőven akad olyan, amelyet tudatosan és kitartóan alkalmazva fantasztikus változásokat érhetsz el. Lehetsz gazdag, egészséges, sikeres. Nincs azonban egyetlen olyan módszer sem, amely mindig és minden körülmények között megmondaná Neked, hogy mit tegyél. A döntés mindig a saját kezedben van.

 

Csodás lehetőségek

Saját magam főként a Neuro Lingvisztikus Programozásban mozgok otthonosan, amely valóban nagyszerű tudomány, az élet szinte bármely területén hasznodra válik, legyen szó gyereknevelésről, párkapcsolatról, tanulásról, egészségről, kommunikációról vagy célkitűzésről. Ha fizetésemelést akarsz kérni a főnöködtől, az NLP kommunikációs modellje megnöveli az esélyeidet, hogy meg is kaphasd azt. Ha beteg vagy, válaszd ki a számodra legmegfelelőbb gyakorlatot, és gyógyítsd meg magad! Ha tanulsz, használd a teljes elmés olvasást, és így tovább. Természetesen az NLP csupán egy a sok csodás lehetőség közül, amelyet megismerhetsz és alkalmazhatsz. Azokra a módszerekre gondolok persze, amelyek valóban működnek.


Ne várj a sült galambra!

Ezekre a lehetőségekre elég könnyen rá lehet találni, könyvekől, ismerősöktől, újságokból, magazinokból, és természetesen az interneten. Ha úgy döntesz, valamelyik közelebbről is érdekel, akkor elolvashatod, megtanulhatod, jelentkezhetsz online vagy élő tanfolyamokra, képzésekre. A tanulás során már magad is megtapasztalhatod ezen módszerek erejét, működőképességét, és meggyőződhetsz róla, hogy érdemes foglalkozni vele.

A pénz nem (mindig) boldogít

A pénz nem (mindig) boldogít

Megjelent az Ezotér magazin 2011. januári számában.

Mindenki gazdagságra vágyik. Aki szegény, gazdag akar lenni. Akinek sok pénze van, az lelkiekben akar gazdagodni. A lelkiekben gazdagoknak sem ártana egy kis pénz. Ha pedig valaki egyszerre gazdag földiekben és lelkiekben is, akkor az egyszerűen élvezi a helyzetét, és persze arra törekszik, hogy ez a gazdagság minél jobban kiteljesedjen.

Nem mindig a pénz

A pénz nagyon fontos dolog. Pénzért sok mindent megkaphatsz. Van, ahol egyértelműen a pénz az egyetlen eszköz, ami megoldást jelenthet. Ha pl. kenyeret akarsz venni, akkor a legegyszerűbb, ha kifizeted.
Más helyzetekben a pénz - ha nem is mindenható, de - megkönnyíti a helyzeted. Legyen szó gyereknevelésről, párkapcsolatról, egészségről, vagy más, komoly és fontos emberi értékekről. Ha van pénzed, olyan helyekre is elviheted a gyereked, ahová egyébként nem. Ha ki tudod fizetni a természetgyógyászt, az egészséges ételeket, az uszodát, a kertes házat, akkor egészségesebben élhetsz.

Akárhogy is nézzük azonban, vannak olyan helyzetek is, amikor fikarcnyit sem ér a pénzed. Ha valakit megbántottál, ha valakinek arra van szüksége, hogy megöleld, ha az emberi kapcsolataid azt követelik meg Tőled, hogy cselekedj, hogy ott legyél valahol, hogy jelen legyél valaki másnak is az életében, akkor Te vagy az egyetlen erőforrás, ami megoldja ezeket a helyzeteket. Mehetsz taxival a fiad vizsgáját megnézni, de nem küldhetsz el magad helyett senki mást.

A kérdés tehát az, mikor dolgozz, és mikor ne? Egyértelmű válasz nincsen, mert a legtöbb helyzet rendkívül összetett, mégis elgondolkozhatsz életednek ezen a vonatkozásán is.


Áldozat

Ha képes vagy felismerni, hogy különböző helyzetekben mekkora szerepe van a pénznek, akkor harmonikusan kezelheted azt az életedben. Az egyik probléma a pénzzel ugyanis pont abból ered, hogy nem ismerjük fel az értékét. Nem a számszerűen kifejezhető értékre gondolok, hanem a fontosságára. Talán az egész napot a gyerekeiddel töltöd, és nincs időd túl sokat foglalkoznod a pénzzel. Talán rendszeresen hódolsz egy hobbidnak, sportolsz is, és szereted magad kialudni. Az is lehet, az időd java részét a barátaiddal töltöd, jól érzitek magatokat, buliztok. Ezek mind rendben vannak, ha közben nincsenek komolyabb problémáid az anyagiak szűkössége miatt.
Ha nem teheted meg, hogy a gyerekednek megvegyél fontos dolgokat, ha nincs pénzed orvosra, ha elhanyagolod magad és a lakást is a pénzhiány miatt, akkor már nem olyan fontos, hogy egész nap csak a gyerekkel foglalkozz. Neki sem ez a legjobb. A hobbi, sport és a rendszeres alvás gondot okozhat, ha közben egyre növekednek a fejed fölött az adósságok. Ha az egész napot a barátaiddal töltöd, szintén nem probléma - hacsak nem a szüleid pénzét költöd már évek óta.

Az első fontos teendőd tehát felismerni, hogy bizonyos helyzetekben áldozatot kell hoznod, és lemondanod más, értékes tevékenységekről - a munka miatt. A munka eredménye a pénz. Más eredményei is vannak, de a pénz egy olyan erőforrás, amit ügyesen felhasználva jelentősen tudod növelni az életed minőségét.


Örömmel

A munka nem azt jelenti, hogy egész nap egy irodában szenvedsz, vagy magadban szitkozódva újságot kézbesítesz. Ne érts félre, egyik munkával sincs probléma. Vannak nagyszerű irodák remek emberekkel, ahol az egyszerű munka is értékes és megfelelően jövedelmező. Újságot hordani lehet jókedvűen fütyörészve, szabadon, a magunk javára.
Ha nem érzed jól magad a munkahelyeden, az bizony probléma. Minél rosszabbul érzed magad, annál nagyobb a probléma, és annál gyorsabban kell kitalálnod valamit, hogy javíts a helyzeteden.
Felejtsd el, hogy mindenért a körülményeket teszed felelőssé! Alapvetően Te magad vagy felelős az egész helyzetért, amiben vagy. Nem baj az. Meg tudod oldani. Amit meg lehet változtatni, az a saját hozzáállásod, nézőpontod. Ügyesen kommunikálva magát a munkahelyet is meg tudod változtatni - bizonyos keretek között persze. Gondoskodj róla, hogy élvezd a jelenlegi munkád - vagy lépj olajra!
Az örömmel végzett munka nagyobb örömet okozhat, mint a hobbid. Képzeld el, napi 8 (vagy amennyit akarsz) órán át nagyszerűen szórakozol, s még ha el is fáradsz talán, de rendkívül kellemes érzésekkel eltelve érsz haza. A családodnak ez csakis a javára válhat, nem beszélve arról, amikor megkapod a fizetésedet.

Az örömmel végzett munka eredménye ugyanis nem csak a pénz, hanem valami más, értékes dolog. Ha leveleket kézbesítesz, ha benzinkutas vagy, ha jegyet árulsz egy vasútállomáson, a munkád eredménye pl. az emberi elégedettség, amelyeket másoknak okozol, a visszajelzés, amelyet tőlük kapsz, vagy a kollégáid kedves szavai. Ha falat építesz, legyen az a fal szép és erős. Ha embereket gyógyítasz, tekintsd őket embernek, és az elsődleges célod az ő testi és lelki egészségük legyen. Bármit is teszel, legyen az hasznos, és élvezd!

Mérföldköveink

Mérföldköveink

Megjelent az Ezotér magazin 2011. januári számában.

Mit szeretsz jobban? A változást vagy az állandóságot? Szívesen kezdesz bele új, izgalmas dolgokba, vagy inkább ragaszkodsz ahhoz, ami már megszokott, jól ismert és biztonságos? Mindkettőnek megvan a maga előnye, a harmonikus élet egyik összetevője részben pont ebben rejlik. Néha kitartunk a megszokásaink mellett, néha pedig új utakat keresünk. Bizonyos utakon azonban mindenképpen végig kell mennünk, és ha ezt nem fogadjuk el, akkor bizony kétségbeesetten ülhetünk az út szélén egy-egy mérföldkő mellett. Minél tovább ülünk ott, annál később érjük el valódi úti célunkat.

A kezdetek

Életedet saját magad irányítod, ez tény, ugyanakkor gyermekkorunkban még nagy szükségünk van mások támogatására, segítségére, védelmére. Anyu és apu a legjobbat akarják nekünk, s bár gyerek fejjel is kerülhetünk döntési helyzetekbe, bizonyos események előbb-utóbb bekövetkeznek, ha akarjuk, ha nem. Milyen óriási változás az, amikor óvodába kerülünk! Az egyik percben még otthon vagyunk, és természetes a szüleink állandó közelsége, a másik percben pedig egy idegen házban, idegen gyerekekkel, ahol egy (jó esetben) kedves és odafigyelő óvó néni figyel ránk és az összes többi gyerekre. Hirtelen minden más lesz: új szabályok, új ételek, új ágyacska, új napirend. Az egész életünk a feje tetejére áll. Vannak gyerekek, akik nehezen tudják ezt elfogadni, mások gyorsan feloldódnak. Nem vagyunk egyformák, soha nem is voltunk azok.


A gyógyító idő

Akárhogyan is éljük meg a változást, az idő előbb-utóbb mindent megváltoztat. Talán még mindig szívesebben játszunk otthon a szüleinkkel, mint az óvodában, de a változás hullámai előbb-utóbb belesimulnak a mindennapjainkba, s megszokássá válnak. Természetes már, hogy óvodába járunk, megismerjük a többieket, megszeretjük az óvó nénit, és otthonosan mozgunk a szobában, a folyosón és az udvaron is. Az életünk részévé válik az óvoda.


Újabb változások

Ez persze még csak a kezdet. A nagy változást kisebb változások kísérik folyamatosan. Megtanuljuk azokat a dolgokat egyedül is elvégezni, amit eddig segítséggel végeztünk csak el, Egyedül öltözünk, egyedül mossuk a fogunkat, levisszük a szemetet. Önállóbbá válunk. Ezeket a kisebb változásokat könnyebben elfogadjuk, némelyik kifejezetten örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket. A kisebb változások mellett azonban előbb-utóbb jön a következő éles váltás: az iskola. Az iskola után a gimnázium, majd a főiskola, egyetem, vagy a munkahely. Ezek még „csak” a tanulásról szóltak, ettől függetlenül az egész életünkre kihatással vannak.

Tanulj meg varázsolni! 2. rész

Tanulj meg varázsolni! - 2. rész

Megjelent az Ezotér magazin 2010. decemberi számában. 2. rész.

Előző rész

Mit is akarsz egészen pontosan?

Az NLP igazán nagyon alkotott a célkitűzés területén. Ha fogalmad sincs, melyik úton indulj el, honnan tudhatod, merre tart az életed? Vagy csak úgy zötykölődsz ugyanazon a régi buszon, és közben azt várod, hátha az egyik megálló a Csoda lesz? Van olyan megálló, de csak többszöri átszállással érhető el. Ha meg akarod találni a helyed a világban, először is döntsd el, mit akarsz, gondold át nagyon alaposan, mit tehetsz, aztán pedig cselekedj, cselekedj, cselekedj!

 


Ugyanaz a régi bakelit

Az NLP a változás magasiskolája. Ismétlés a tudás anyja - bizonyos feltételek mellett. Egy határon túl azonban többre mész az NLP-s filozófiával: Ha valamit akarsz, addig változtasd a viselkedésed, amíg meg el nem éred a célodat! Képtelen vagy kilépni egy élethelyzetből? Félresikerült a házasságod? Rossz a munkahelyed? Beteg vagy?
Mit is tettél eddig, hogy kimássz a slamasztikából? Mindent megpróbáltál már? Ha nem, hát akkor gyerünk! Tartsd észben, hogy minél több lehetőséget adsz magadnak, annál könnyebben boldogulsz. Ja, hogy nincs kedved ehhez sem, meg ahhoz sem? Lusta vagy? Félsz? A kényelmi zónád talán kellemes és biztonságos - ugyanakkor csapda. Hagyd el, gyerünk, eleget lógattad a lábad!

Tanulj meg varázsolni!

Tanulj meg varázsolni!

Megjelent az Ezotér magazin 2010. decemberi számában. 1. rész.

A világon számtalan bölcsességgel találkozhatunk. Sokszor néhány egyszerű szóval mondják el, hogyan lehetünk boldogabbak. A metaforák, a költői hasonlatok gyönyörű képeket idéznek föl bennünk, miközben az üzenet tudattalan elménk birtokába kerül. Ilyen bölcsességekkel rövid idézetek formájában is találkozhatunk, de lehet egy szobornak, egy csengő hangjának vagy a nyakadba akasztott medálnak is jótékony hatása az életedre, ha elfogadod a benne rejlő pozitív üzenetet. Az emberi agy remekül megérti a különböző asszociációkat.

Ne gondold azonban, hogy a bölcsesség csupán azt jelenti, hogy olvasgatsz, zenét hallgatsz vagy apró szobrocskákat gyűjtesz. Ezek is nagyszerűek persze. Mégis teljesen más a helyzet akkor, ha saját magunkat, vagy saját életünket is képesek vagyunk metaforikusan megközelíteni. Ilyen az, amikor szabadnak érzed magad, mint a madár, vagy egy óriási kalandnak tekinted az életed, de akár arra is gondolhatsz, hogy hamarosan kibújsz a bábból, és kibontod végre gyönyörű, színes szárnyaid, hogy kirepülhess.

Vannak olyan tanítások és módszerek, amelyek pont erre a metaforikus gondolkodásmódra épülnek, s ezáltal bárki képes könnyedén megérteni, elfogadni és alkalmazni azt a bölcsességet, amelyet megfogalmaztak a tanítók. Ha ezt a költői hasonlatokra épülő tudást az érzékszerveink útján is egyértelműen tapasztalható gyakorlatokkal egészítjük ki, a mai modern világunkban is remekül alkalmazható bölcsességhez juthatunk. Az NLP pont ilyen módszer.


NLP

Azt, hogy mi az NLP, nem is olyan egyszerű megfogalmazni, hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Az NLP-t tekinthetjük egyfajta módszernek, amellyel az életünk apró-cseprő és hatalmas problémáit egyaránt megoldhatjuk. Másoknak az NLP tudomány, amellyel az emberi viselkedést eddig nem tapasztalt mélységekben érthetjük meg - és változtathatunk is rajta. Számomra az NLP legfőbbképpen művészet, a pozitív változás és a logikus gondolkodás művészete.

Az NLP-vel gyógyíthatsz és gyógyulhatsz, tanulhatsz és taníthatsz, tűzhetsz ki célokat, leszokhatsz a nem kívánatos szokásaidról, alakíthatsz ki új viselkedést, szerezhetsz nagyobb önbizalmat, kommunikálhatsz az emberekkel úgy, hogy pontosan azt add át nekik, amit szeretnél. Ha tehát nem érzed jól magad a bőrödben, akkor itt a lehetőség, hogy változtass ezen. Ha már most is folyamatosan fejlődsz, akkor itt az ideje, hogy még jobban csináld. Az NLP az egyik legjobb erőforrás ehhez.


Mit jelent az NLP?

Az NLP két amerikai férfi, egy matematikus-programozó és egy nyelvész agyából pattant ki valamikor a hetvenes évek elején. Richard Bandler és John Grinder különlegesen tehetséges emberek tanulmányozásával kezdte a megfigyeléseit. Milton Erickson, Virginia Satir, Fritz Pearls... A kommunikáció nagymesterei, akik képesek voltak néhány egyszerű szóval mások súlyos, évek óta fennálló lelki problémáit megoldani. Hogy miért lett az NLP-nek óriási sikere? Nem akart egy merőben új módszert kidolgozni ahhoz, hogy valamiben nagyon jók legyünk. Felesleges lett volna egy ilyen erőfeszítés, hiszen vannak emberek, akik ösztönösen jól csinálják, amit tesznek. Ezeket a kiemelkedő embereket így elegendő alaposan megfigyelni, és egyszerűen leutánozni őket, megtanulni tőlük, hogy hogyan viselkednek. Ez a folyamat a modellezés, az NLP alapja, a tanulás egyik legjobb módja. Ha képes vagy egy kiválóság viselkedését megtanulni, akkor Te magad is kiválóvá válhatsz.

Bandler és Grinder a furcsa hangzású Neurolingvisztikus Programozás nevet választották különleges módszerüknek. Neuro, hiszen az idegrendszerünkön keresztül érzékeljük mindazt, ami körülvesz bennünket, és a belső gondolatvilágunk is ugyanebben a közegben képes létezni. Lingvisztikus, hiszen az emberi lény mindig is kapcsolatban állt társaival. A nyelv az (a beszélt nyelv és a testbeszéd egyaránt), amely utat nyit egymás felé, így képesek vagyunk élményeinket megosztani másokkal. Programozás, hiszen ha a gondolkodásunkat tekintjük, mindannyiunkban egyfajta biológia program fut, az agyunk meghatározott stratégiák szerint vezérel bennünket. Értsd meg a gondolataid szerkezetét, változtasd meg, és Te magad is megváltozol.


Ismerd, szeresd, vállald önmagad!

Ismerd, szeresd, vállald önmagad!

Megjelent az Ezotér magazin 2010. novemberi számában.

Tudod, hogy ki vagy? Tisztában vagy azzal, hogy értékes vagy? Szereted önmagad, és vállalod azt, amilyen vagy? Ha igennel válaszolsz ezekre a kérdésekre, akkor jó esélyed van a harmonikus, kiegyensúlyozott életre. Ha a válaszod nem, de szeretnél ezen változtatni, akkor máris megtetted az első lépést a pozitív énkép kialakítása felé. Ha nem vállalod fel saját magadat, és nem is akarod, akkor... Akkor a legjobb, amit tehetsz, ha elolvasod ezt a cikket.

 

Problémák és célok az életben

Az életet több szempont szerint is élhetjük. Az egyik megközelítés a problémákra épít. Megnézzük, mi az, ami az utunkban áll, mi az, ami nem tetszik, ami zavar. Ilyenkor azonosulhatunk azzal, ha rosszul érezzük magunkat a munkahelyünkön, szenvedünk a párkapcsolatban, kevés a pénzünk, betegek vagyunk vagy egyszerűen csak fásultak, érdektelenek és unottak vagyunk. Ha ennél a lépésnél megállunk, akkor máris csatlakoztunk a panaszkodó, pesszimista, szenvedő táborhoz, akiknek folyton mindenféle bajuk van, és ezt általában hangoztatják is. Nem számíthatnak túl sok változásra.


Ha Te továbblépsz ezen, és a problémákra megoldásokat keresel, amelyekért határozott lépéseket teszel, akkor ezzel máris a másik nézőpontot alkalmazod, a problémák helyett a célok fognak irányítani. Talán kevesebb időd lesz bizonyos dolgokra, és lehet, hogy el kell hagynod a komfortzónádat, de ezek az áldozatok hamar megtérülnek - a problémák megoldódnak, de legalábbis javulnak, és újabb lehetőségek tárulkoznak föl előtted.


Belső konfliktusok

Nem csak a külvilággal lehet problémánk, hanem önmagunkkal is. Amikor nem érezzük jól magunkat, akkor ez pont erre hívhatja fel a figyelmünket: valami nincs rendben odabent. Ezek a belső ellentmondások sokszor a külső, meg nem oldott problémákból fakadnak. Elégedetlen vagy a fizetéseddel, ezért tudod, jobb volna újabb munkahely után nézni. Ez külső probléma, benne a megoldás lehetősége is. Ugyanakkor félsz, hogy nem találsz új munkahelyet, nem vagy képes megfelelően viselkedni egy állásinterjún, és a füledben cseng a régi mondás: Járt utat járatlanért el ne hagyj!

Az NLP ezeket a belső ellentmondásokat ún. részekkel modellezi. Van egy részed, aki új munkahelyet akar. Van egy másik részed, aki maradni akar. Van egy részed, amelyik fél, és van egy, amelyik folyton piszkál, hogy tegyél már valamit. Sok-sok részünk van, több száz, sőt több ezer, mindegyiknek más és más célja van, s ha ezek között a részek között nincs harmónia, akkor belső ellentmondásaink alakulnak ki. Ez nem rossz dolog, ez egyszerűen így van. Így "normális".


Ahogy a külső problémák esetében, itt is kereshetünk megoldásokat, és maradhatunk szenvedő (és panaszkodó) alanyok is.


Énkép

A világról alkotott véleményünk, hiedelmeink, tapasztalataink alapján jön létre a világképünk. Ha ez pozitív, akkor valószínűleg a külső problémáinkat is megfelelően tudjuk kezelni. Erre a világképre építve, de a belső ellentmondásainkat és további tapasztalatokat is felhasználva alkotjuk meg saját magunkról azt a képet, amelyet énképnek nevezünk. Az énkép minősége, vagy milyensége még a világképünknél is nagyobb erővel alakítja életünket. Ha valaki erős pozitív énképpel rendelkezik, akkor könnyebben boldogul az életben még akkor is, ha a világképe nem kifejezetten pozitív. Ha valakinek túl sok belső, feloldatlan ellentmondása van, akkor az rányomja a bélyegét az énképére is. Elégedetlen lesz önmagával, súlyosabb esetben erőteljesen csökken az önértékelése. Negatív véleménnyel lesz önmagáról, és ez az egyik legrosszabb dolog, ami történhet velünk.

 

Egyéni hatalmad csapdái és lehetőségei

Egyéni hatalmad csapdái és lehetőségei

Megjelent az Ezotér magazin 2010. októberi számában.

Beszélhetnénk a hatalomról, amelyet uralkodók, királyok, államfők birtokolnak, vagy különböző szervezetekben tevékenykedő vezetők. Közülük is van, aki bölcsen teszi a dolgát, és képes arra, hogy megfelelő döntésekkel pozitív változásokat hozzon létre a világban. Az emberi természetből eredően azonban van, aki a hatalmát nem arra használja, amire való, s egyéni érdekeit helyezi előtérbe. A megfelelő ellenőrzés hiányában ezzel hatalmas károkat okozhat az emberi lét különböző szintjein. Ártalmas tevékenysége ilyenkor kiterjedhet egyénekre, kisebb vagy nagyobb közösségekre, országokra, s akár az egész emberiségre is. A történelem számtalanszor produkált már olyan eseményeket, amelyekből sokat tanulhatunk - pozitív és negatív vonatkozásban egyaránt.

Napjainkban ugyancsak többször találkozunk azokkal a kérdésekkel, amelyek a hatalom használatából erednek, ugyanakkor ritkán gondoljuk át a személyes, egyéni szinten fellépő hatalomban rejlő csapdákat vagy lehetőségeket.

Ha nem szereted a hatalmat, ha Te magad sosem akarsz hatalommal rendelkezni, akkor sem leszel képes elzárkózni előle: mindenféleképpen hatalommal bírsz.

Szülői hatalom

Ha szülő vagy, hatalmad van a gyermeked fölött. Ez akkor is így van, ha Te nem élsz ezzel a hatalommal. Az, hogy mennyire vagy képes megtalálni az egyensúlyt hatalom és engedékenység között, alapvetően befolyásolja a gyerekeddel való viszonyod minőségét.

Találd meg a saját utadat!

Találd meg a saját utadat!

Megjelent az Ezotér magazin 2010. szeptemberi számában.

Azt gondolni, hogy a sorsunk eleve meg van írva, bizonyos szempontból rendkívül kényelmes dolog. Nem kell különösebb erőfeszítést tennünk ahhoz, hogy megváltoztassuk az életünket, hiszen ha nincs benne a Nagy Könyvben a változás, akkor hiába is erőlködnénk - ha pedig benne van, akkor meg ugyan, minek is strapálnánk magunkat? Előbb-utóbb úgyis bekövetkezik az magától.

 

Minden meg van írva?

Erre a kérdésre nehéz volna válaszolni, de talán nem is ez az igazi kérdés. Sokkal fontosabb volna azt megtudni, hogy egészen pontosan mi az, ami meg van írva? Vajon gazdag leszek és híres, vagy szegény és otthontalan? Nagy család vár rám, vagy magány és elszigeteltség? Zongoraművészként élem majd az életem vagy karbantartó leszek egy nagy vállalatnál? Ha meg is vannak írva valahol ezek a dolgok, ha létezik is valahol a Nagy Könyv, amely a válaszokat tartalmazza, sosem fogod megtalálni könyvtárakban, de az interneten sem.


A választ egyetlen helyen találhatod meg: Önmagadban.

Színezd újra a gyermekkorod!

Színezd újra a gyermekkorod!

Megjelent az Ezotér magazin 2010. júniusi számában.

Gyermekkori emlékek mindannyiunkban felmerülnek olykor. Életünknek egy csodálatos szakasza volt ez, még akkor is, ha nem minden esetben volt felhőtlen. Kisgyermekként másképp éltük meg a világot, hiszen még csak akkor fedeztük fel azt. Ebben a korban az élmények meghatározóak lehetnek, amelyek egy életre bennünk hagyják lenyomatukat. Vajon ezek a lenyomatok pozitív erőforrást jelentenek, vagy épp ellenkezőleg: korlátoznak bennünket?

Emlékszem, amikor kiskoromban...

A gyermekkori események több szempontból is meghatározóak. Egyrészt azonnal hatnak ránk. Ha 5 éves koromban kicsúfoltak, az már abban a pillanatban is mélyen megérinthetett. Ráadásul a szerzett sérelmeinket gyakran éveken át hurcoljuk magunkkal - akár egy életen át is megőrizhetjük azokat.


Ha gyermekként véletlenül megüti a füledet a szüleid beszélgetése, amint épp elhangzik az, hogy "Ennek a gyereknek sosem lesz egy normális barátja!", szívedbe beköltözhet a harag, a szégyen vagy az elkeseredettség. Minél erősebb érzelmi töltettel bír az esemény, annál mélyebben és szilárdabban vésődik tudatodba: "Sosem lesz egy normális barátom." Talán akkor néhány nap is elegendő lehet, hogy elfelejtsd az egészet, s ne foglalkozz vele többet. A tudattalan elméd azonban sosem felejt, ráadásul az emberi agy rendkívül gyorsan tanul. Egyetlen élmény is elég lehet ahhoz, hogy egy életre megjegyezzen valamit. A minta azonnal kialakul, s bélyegét rányomja a felnőttként leélt évekre is.

Mit teszel a testedtől kapott üzenetekkel?

Mit teszel a testedtől kapott üzenetekkel?
Észreveszed, elolvasod, vagy olvasatlanul törlöd őkket?

Megjelent az Ezotér magazin 2010. májusi számában.

A tested folyamatosan üzeneteket küld feléd. A kérdés az: képes vagy ezeket az üzeneteket elolvasni, vagy olvasatlanul törlöd őket? Milyen erős figyelmeztetésre van szükséged ahhoz, hogy észrevedd, valamit tenned kell?

Konfliktusok

Érdekes, hogy ha konfliktusokról beszélünk, a legtöbbször emberek közötti konfliktusokra gondolunk. Ezeket a külső konfliktusokat többféle stratégia szerint is képesek vagyunk (vagy épp nem vagyunk képesek) feloldani, s ez jórészt kommunikációs feladat. Ha összekaptok valamin a pároddal, az külső konfliktus. Ha sikerül megoldani, megbeszélni ezt úgy, hogy az mindkettőtök elégedettségére váljon, akkor minden rendben. Ha azonban lezáratlanul hagyjátok az ügyet, akkor ezzel megőrzitek a sebeket, amelyeket egymásnak okoztatok, s ezáltal belső feszültség keletkezik, amely már belső konfliktus. Minden megoldaltlan külső problémád belső konfliktushoz vezet.

Ha ezeket figyelmen kívül hagyod, akkor a feszültség előbb-utóbb áttevődik más területre. Lelki problémák keletkezhetnek. Depresszióssá válhatsz, ingerültté, vagy zavarttá. Ez sok mindentől függ, de alapvetően korlátozni fog Téged. Ha folyton csak eszitek egymás életét, előbb-utóbb teljesen felzabáljátok azt.

Ha nem érzed magad jól, az egyfajta üzeneted a tudattalan elmédtől. Ilyenkor egyszerűen váltani kell, hiszen a rossz érzések a jelenlegi helyzetedből adódnak. Csinálj valami mást, egészen addig, amíg jobban nem érzed magad! Ez sok esetben a külső tényezők rendezésével oldható meg: megbeszélés, bocsánatkérés, őszinteség. Béküljetek ki, öntsétek ki a szíveteket, öleljétek meg egymást - ez azonnali javulást fog hozni. Ha ez nem lehetséges, célszerű kilépni a problémás élethelyzetből. Természetesen az emberi kapcsolatainkon túl jelentkező problémák sem maradhatnak megoldatlanul.

Tested üzenetei: a betegségek

Ha a régóta fennálló lelki problémáidra nem találsz megoldást, akkor az üzenet újabb csatornákon fog érkezni: a testeden keresztül. Ezek a betegségek. Bizonyos problémák egyszerű fejfájást okoznak, mások azonban halálos betegségként is megjelenhetnek. Minél súlyosabb belső konfliktussal küzdesz, annál komolyabb betegség közvetíti az üzenetet: "Valami nem jó! Valami gond van! Csinálj már valamit!"

Mi az, amit tehetünk egy ilyen helyzetben? A legrosszabb, hogy figyelmen kívül hagyjuk a testünk üzeneteit. Úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, s éljük az életünket tovább, betegen. Előbb-utóbb azonban erősödni fognak a jelzések, ezért célszerű már az első észrevehető üzenetre reagálni. Ha egy hete fáj a lábad, tégy valamit, s ne várd meg, amíg már fel sem tudsz állni.
A második lehetőség, a betegséget fizikailag kezelni. Ez egy bizonyos szinten hasznos lehet, hiszen miközben a testünkkel foglalkozunk, a lelki problémák is megoldódhatnak. Előfordulhat azonban az is, hogy éveken át csak tüneti kezelést alkalmazunk. Súlyos lelki problémákkal küzdve hiába gyógyszerezzük magunkat, ha a lelki probléma közben feldogozatlan marad. Ez olyan, mintha kapnánk egy figyelmeztető levelet, hogy ha nem fizetjük be a számláinkat, kikapcsolják az áramot, és mi minden alkalommal összetépnénk a levelet, de sosem fizetnénk be a számlát. Ha egy betegségre keresel gyógyírt, mindig láss mögé, és igyekezz felfedezni a betegség okát!

A legokosabb döntés, ha tudatosan megváltoztatod a viselkedésed, vagy a helyzeted. Ez nem zárja ki az orvosi kezelés alkalmazását, csupán eredményesebbé teszi azt. A számodra terhes emberi kapcsolataidat számold fel, vagy oldd meg! Ha önmagaddal van problémád, hozz döntést, és szüntesd meg az ellentmondásokat!

Értékes vagy?

Értékes vagy?
Az "Igen" válaszhoz szükséges legfontosabb összetevők

Megjelent az Ezotér magazin 2010. áprilisi számában.

Ha erre a kérdésre egy határozott igennel válaszolsz, akkor örömmel és elégedetten olvasod majd ezt a cikket. Ha nemmel válaszolsz, akkor viszont nagy szükséged van rá, hogy elolvasd.

Az önbecsülést tekinthetjük egy pozitív erőforrásnak, jó tulajdonságnak, szerencsének, és még sok mindennek, de érdekes felfedezéseket tehetünk akkor is, ha képességnek tekintjük. Miért? Mert az tanulható, és elég jól leírható. A most következő összetevők bármelyikét önmagában is alkalmazhatod. Mind nagyszerű dolog.

Pozitív gondolkodás

Az élet pozitív és negatív eseményei, egyszerűbben fogalmazva a jó és a rossz dolgok folyamatosan alakítják az életünket. S azt, hogy mi a jó és mi a rossz, nem feltétlenül külső tényezők jelentik - saját nézőpontunk az, ami meghatározza, hogy jól érezzük-e magunkat vagy sem. Az NLP egyik előfeltevése, hogy a térkép nem a terület. Amit a világról gondolunk, az nem feltétlenül azonos a valósággal. (Sőt, egészen biztosan nem az.) A dolog szépsége abban áll, hogy ha változtatunk a világképünkön, akkor gyakorlatilag a világot változtatjuk meg, ez pedig elég jó.

Nem csak a világról van egy alkotott térképed, hanem saját magadról is. A modell ugyanaz, tehát itt is működik: amilyennek tartod, amilyennek értékeled saját magad, olyan emberré válsz előbb vagy utóbb. Ez persze mindennel egybevág, hiszen egyre több módon megbizonyosodhatunk, hogy a gondolataink előbb-utóbb valósággá válnak.

Az önbecsüléshez, vagyis a megfelelő, pozitív önértékeléshez az egyik fontos alapanyag tehát az a pozitív hozzáállás, ami tulajdonképpen egy olyan nézőpont, amelyen keresztül mindig a pozitívumokat keresed önmagadban. Ha bakot lősz, ha hülye vagy, ha valamit elrontasz: Türelem! Jóindulat. Kreativitás. Humorézék. Ezek mind nagyszerű erőforrások az ilyen helyzetekre.

Összhang

Ha jó fejnek tartod magad, ha azt gondolod, rendes ember vagy, vicces, kellemes, megbízható és elég talpraesett is, akkor valószínűleg az is vagy. Adódhatnak azonban helyzetek, amikor valami nem sikerül, egy apróság, pl. elfelejtesz egy szülinapot, vagy hasonló. Ha ekkor csak annyit teszel, hogy nagyvonalúan megbocsájtasz magadnak, és nem foglalkozol többet vele, hogy hibáztál, akkor nem igazán felelsz meg a saját énképednek sem. Cselekedni kell, megbeszélni, bocsánatot kérni, valamit tenni. Vagyis az, hogy azzá válsz, amit gondolsz magadról, csak akkor működik, ha az, amit teszel, összhangban van azzal, amit magadról gondolsz. Hiába tartod magadat jó szakácsnak, ha kevered a zöldhagymát a törökmézzel.

Kapcsolj magasabb sávszélességre!

Megjelent a Pozitív Gondolkodás magazin II. évfolyam 1. számában
Kapcsolódó weboldal: Pozitív Gondolkodók Napja

Kapcsolj magasabb sávszélességre!
Mert a legértékesebb pillanatokat a másokkal eltöltött időben találod

Mindenféle műszaki cuccban minél magasabb a sávszélesség, annál jobb, mivel ez növeli a kommunikáció minőségét. Most képzeld, nem csak a műszaki cuccokban. Benned is. Miközben ezt az újságot a kezedben tartod, épp Te is egy ilyen kommunikációs sávszélességen vagy. Elég jól sikerült behangolnod a rádiód, gratulálok!

Mindig szívesen elmélyedek az önismeretben, hiszen nagyon fontos, hogy te TE vagy, és saját magaddal foglalkozni talán a legnagyobb kaland. Hát most mégsem ezt mondom, hanem ezt:
Nem vagy egyedül.

Jó ezt így leírni, mert képzeld, vannak, akik hajlamosak erről a teljesen nyilvánvaló tényről megfeledkezni. Vannak rajtunk kívül mások is a világegyetemben, s egy csomóan a közvetlen közelségünkben élnek. Mi szilárd elhatározással megyünk a céljaink felé. A többiek is. Az első tehát az, hogy erre tekintettel legyünk. Ha a Tót akar venni egy új hangfalat magának, és tudja, hogy a házmester ki akarja festeni a lépcsőházat, az már nagyszerű - kérdés, hogy mi a csudát tud kezdeni a Tót ezzel a helyzettel. Mert rengeteg helyzetet tartogat számunkra az élet, amelyek mellett fütyörészve elsétálunk.

Így érdemes célokat kitűznöd!

Egy biztos módszer, ami örömöt és sikerélményt ad

Megjelent az Ezotér magazin 2010. februári számában.

Sok embernek fogalma sincs róla, mi fán terem a célkitűzés. Aki viszont egyszer alaposabban is belemerül, az rájön, hogy nem valamiféle fura tudományról van szó, hanem az élet művészetéről. Ráadásul mindenki a saját életének válik a szakértőjévé a célkitűzés során, s ez az egyik legizgalmasabb dolog a világon. A célkitűzés elméleti része zseniálisan egyszerű - a gyakorlati része pedig megváltoztatja a világot. Itt az ideje, hogy Te is kipróbáld!

Mi a célkitűzés?

Akik foglalkoznak célkitűzéssel, azok hamar rájönnek, hogy igenis lehetséges változást elérni az életünk bármely területén, dédelgetett álmaink is valóra válhatnak, és bármiből kiléphetünk. Szándékosan nem azt írtam, hogy "könnyedén lehetséges", csupán azt: "lehetséges". Tenni kell érte, nem is keveset, de a jutalom mindent felülmúl.

A célkitűzés röviden azt jelenti, hogy alaposan átgondolom, ki vagyok én, milyen ember vagyok, milyen a jelenlegi helyzetem az élet különböző területein, mennyire vagyok vele elégedett, ezután eldöntöm, mit akarok pontosan, eltervezem, hogyan érhetem el, és aztán cselekszem, egészen addig, amíg el nem jutok a célomig. A legtöbb dolgot persze csinálhatjuk jól és rosszul. Minél részletesebben ismerünk valamit, annál jobbak leszünk belőle, ezért nézzük meg alaposabban, mi is az a célkitűzés.

A témával igen komolyan foglalkozik az NLP, vagyis a Neurolingvisztikus Programozás. Ezzel a fantasztikus módszerrel egyszerűen, szinte varázslatosan megszabadulhatunk fóbiáinktól, korlátozó hiedelmeinktől, kiépíthetünk új, hasznos viselkedésmintákat, megtanulhatunk mesterien kommunikálni, és... használhatjuk célkitűzésre. Az általam használt célkitűzési módszer is erőteljes NLP-s alapokon nyugszik.


Ki vagy Te?

Az első lépés az önismeret. Hogyan is juthatnánk előre, ha saját magunkkal sem vagyunk tisztában?