Dinnyés Márta cikkei

Mimikri

A mimikri-emberek nagyon jó megfigyelők: felfedezik arcod minden rezdülést, hangszíned változásait, elismerő vagy rosszalló pillantásaidat.
Sőt, felismerik, mi az, ami számodra pozitív tulajdonság, melyik az a viselkedésmód, ami neked szimpatikus, mi az, amit szeretnivalónak tartasz, és eszerint cselekednek, ha be akarnak vágódni nálad. Mindenkinek azt mondják, amit hallani akar, úgy viselkednek vele, hogy ezáltal szimpatikussá és szeretnivalóvá váljanak.

Az emberi kapcsolatokról

Otthon, édes….süllyedő hajó….
Van ugyebár a komfortzóna, azaz a kényelmi terület, ahol mindent ismersz, és ahol minden a megszokott mederben folyik. Kellemes hely ez. A mindennapi kerékvágásban, a jól megszokott módon zajlanak a többé-kevésbé átlagos események. Ilyen például a meleg családi fészek, az otthon.

Vagy egy jól fizető, de lélekölő munka. Vagy egy lelket nemesítő, ámde alulfizetett hivatás.
De: biztos, ami biztos! Ez az én közegem, ezt ismerem.

Miben vagyok jó?

Miben vagy még jó?
- kérdezte Tibi.
Miben vagy annyira jó, hogy modellként szolgálhass mások számára?

Elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy amit modellezni lehetne rólam, az a

Kapcsolatteremtés

Honnan tudom, hogy ebben jó vagyok?

A reakciókból, a visszajelzésekből. Abból, hogy általában szívesen beszélgetnek velem barátaim, barátnőim, kollégáim, tanítványaim, sőt sokszor ismeretlenek, vagy épp vadonatúj ismerősök is. Életkortól, nemtől, nemzetiségtől és érdeklődési körtől függetlenül.

Nem volt ez mindig így. Az általános iskolában a tanár néni lányaként nem volt egyszerű jó kapcsolatba kerülni az iskolatársakkal. Mindig jó kislánynak kellett lennem, de a jó kislányok nem népszerűek a vagány rosszcsontok körében. Márpedig ebben az életkorban ők vannak többen – legalábbis a tanárok szemszögéből. Pedig akkoriban még tolerálták, hogy szünetekben az iskolaudvaron rohangáltunk és hangoskodtunk, hogy aztán a következő órán megint viszonylag nyugodtan tudjunk ülni 45 percig.
(Nemrég hallottam egy iskoláról, ahol azzal büntetik az órai rendetlenkedést, hogy a gyerekek a szünetben nem mehetnek ki az udvarra… Remélem, ez nem általános szokás.)

Veszíteni tudni kell!

Veszíteni tudni kell!

Igen, ez így van, akár tetszik, akár nem. A nemrég véget ért Olimpia, is bizonyítja, hogy győzni fantasztikus élmény, még szurkolóként is. Csodálatra méltó eredményeket értek el sportolóink, minden elismerésem az övék!

De: ahol győztesek vannak, ott vesztesek is, még ha egyszerű halandó szemében az is elképesztő teljesítmény, hogy valaki egyáltalán bekerül az olimpiai keretbe.

Nekem szimpatikusabb az ausztráliai őslakosok által alkalmazott verseny, ahol a vonal mögé felsorakozott gyerekek sípszóra futni kezdenek, és megmérik, a következő sípszóig milyen messze futottak. Ezután napokig gyakorolják a gyors futást, majd megismétlik a versenyt, és megmérik,egy-egy gyerek mennyivel futott tovább ugyanannyi idő alatt, mint korábban. Vagyis az a lényeg, hogy mennyit javult a teljesítménye saját korábbi teljesítményéhez képest. Így mindenki győz, aki gyorsabb, mint kezdetben, mindenkinek van sikerélménye.

Mégis, az egész világ a versenyre épül, legyen az tanulmányi-, sport-, ügyességi- vagy gazdasági verseny. Vagy egyszerűen csak egy játék.

Emlékszem, mikor apukám sakkozni tanított, szinte minden parti azzal végződött kezdetben, hogy amint észrevettem, hogy menthetetlenül vesztésre állok, lesöpörtem a bábukat a tábláról. Nem tudtam veszíteni! Nem szerettem veszíteni!
De őszintén: Ki szeret? Mégis, ha szeretsz játszani, versenyezni, és győzni, akkor meg kell tanulnod veszíteni is. Lehetőleg méltósággal.
Épp ezért nem jó módszer az, ha a szülő engedi győzni a gyereket.

Ökológia itt is, ott is

Ökológia

A természetben
Hány fajta világban élünk egyszerre? Mennyi követelménynek kell megfelelnünk? Itt van ugyebár a Föld, egyetlen biztos örökségünk - már, ha sikerül megmentenünk, ha sikerül fenntartanunk ökológiai egyensúlyát…

A munkahelyen
Nem mindig egyszerű meghozni egy döntést eggyel nagyobb közegünkben sem, abban a világban, ahol embertársainkkal osztjuk meg a teret, és/vagy életünket is: a munkahelyen, a baráti körünkben, a családban. A munkahelyen viszonylag könnyen dönthetsz, mi a fontosabb: a főnök elismerése, ami előléptetéssel és magasabb fizetéssel jár, vagy a kollégák barátsága, akikben ez sokszor inkább irigységet, mint együtt érző örömöt vált ki.

Megéri akkor is a magasabb pozíció és a jobb fizetés, ha ennek az az ára, hogy ellenséges hangulatban kell dolgoznom napi 8-10 órát?

Megéri akkor is, ha le kell mondanom a rendszeres sportról, vagy más szórakozásról, ha kevesebb időt tölthetek a barátaimmal???

Új év - új élet?

Kedves Olvasó!

Dinnyés Márti írása előtt egy rövid bevezetőben foglalom össze gondolataim.

Az NLP alapvetően pozitív szemléletben igyekszik a világra tekinteni, ugyanakkor nem csukhatjuk be a szemünket, nem tehetünk úgy, mintha minden a legnagyobb rendben volna, miközben ez nem így van.

A Robert Dilts féle ún. neurológia szintek szerint a legalsó szinten a környezetünk áll, amelybe beletartoznak az életkörülményeink is. Jórészt ezek megváltoztathatók, és persze van, ami nem. Ha megoldást keresünk adott élethelyzetünkre, annak elengedhetetlen feltétele, hogy először nézzünk szembe a problémákkal. Ilyenformán pontosabban meg tudjuk határozni a jelenlegi helyzetünket, márpedig a célkitűzéshez nem csak a cél ismerete fontos, azt sem árt tudnunk, honnan indulunk.

Szintén az NLP egyik jellegzetessége, hogy negatív érzelmi állapotokba sosem merülünk túl mélyre. A probléma azonosítása után mindig a megoldás kerül a fókuszba.

Ezt javaslom Neked is, kedves Olvasó!

Üdvözlettel:
Szűcs Tibor
Mindennapi NLP


Új év - új élet?

„Az elme saját műhelyében képes a Mennyet Pokollá, a Poklot Mennyé változtatni.”
John Milton

Évzáró összegzés

Elmúlt hát ez az esztendő is – hozott, amit hozott, kinek jót, kinek jobbat, de az általános vélemény ma Magyarországon inkább arról tanúskodik, hogy több rosszat, mint jót. Bár, mint tudjuk, minden relatív. Nálunk nem söpört végig szökőár, nem volt földrengés, és nem haltak éhen ezrével gyerekek és öregek. Ez jó. Igaz, volt sok baleset, iszapkatasztrófa, gazdasági válság és munkanélküliség.

Ez nagyon nem jó.

Mégsem mondhatjuk, hogy minden lefelé halad, mert az Euro árfolyama bezzeg emelkedik! Egyenes(?) arányban a benzin és élelmiszerárakkal, a fűtés-, víz-, és szemétdíjakkal, meg még sok egyébbel.

Csökkent viszont azoknak a nyilvános helyeknek a száma, ahol dohányozni lehet. Ami nekem és a nem dohányzóknak jó, de persze a dohányzóknak nagyon nem jó. Vagy, hogy is van ez? Tulajdonképp lehet, hogy, ha sikerül felhagyniuk ezzel az egészségkárosító szenvedéllyel még a végén ők is nyernek.

Például néhány évet, amivel meghosszabbodik az életük… És ez vajon jó nekik? Vagy nekünk? Vagy a családjuknak? Vagy a társadalomnak?

Hát, az ugyebár megint csak attól függ, honnan nézzük a dolgot. Mert a jelenlegi nyugdíjrendszert figyelembe véve csak akkor kaphatunk majd öregségünkre nyugdíjat, ha elég sok gyermek születik.

Akik ugye az új alkotmány szerint kötelesek eltartani szüleiket.

Egyszóval: „A politikai helyzet fokozódik.” - ahogy azt nesze semmi fogd meg jól - módon mondani szokták.

Jó hír viszont, hogy a Himnuszt ezentúl eredeti, pergőbb ritmusában hallhatjuk majd, legalábbis engem nagyon zavart, hogy ez a szép dallam nem lelkesített, inkább lehangolt, annyira húzták-nyúzták a ritmust, annyira lelassítva játszották, hogy az emberen óhatatlanul eluralkodott a mélabú, a pesszimizmus. Pedig, ha már úgyis gondolkodunk, gondolkodhatunk optimistán is.
Nézzük hát:

A rejtélyes idő


A rejtélyes idő

„S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Mig állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.”


…írja Petőfi. De hogyhogy „látszék”? Hiszen az idő nem látható, nem tapintható, se illata, se hangja nincs. Mégis létezik, hiszen telik. Ezt tudjuk, mi, emberek.

Az élettelen anyag, mint például a bolygók, viszont nem is tudják, hogy telik az idő. Csak haladnak a maguk útján. És mégis, van ebben a mozgásban rendszer – hiszen mindig egy nap alatt fordul meg Földünk saját tengelye körül, és minden évben ugyanannyi idő alatt kerüli meg a Napot.

Az állatok sem tudják megmérni a múló időt… Vagy mégis van valamiféle belső órájuk? Különben honnan „tudnák” pl. a lazacok, hogy mikor ússzanak fel a folyóba ívni, vagy a költöző madarak, hogy mikor jön el az idő útra kelni?

Akárhonnan nézem, az idő, a tér és a mozgás elválaszthatatlan egymástól. Az időt a térben elmozduló dolgokon és a körülöttünk vagy bennünk végbemenő változásokon keresztül érzékeljük.

Persze, mi emberek, meg is tudjuk mérni az időt, a tudósok képletei összefüggésbe hozzák az energiával, a munkával, a teljesítménnyel, A tudósok képesek képletbe foglalni azt is, mennyi idő alatt forr fel a lábasban a víz, s mi mindentől függ ez? A lábos nagyságától, a fajhőtől (Q = c x m x delta t ), sőt még attól is függ, hány méterrel a talaj szintje fölött forraljuk azt a vizet.
Az előbbi képletet átalakítva ( delta t = Q/c x m ) kiszámíthatjuk a szükséges időt.

Mégsem tudunk mindig jól bánni vele. Sokszor elherdáljuk, „kifolyik a kezünk közül”, és gyakran nincs belőle elég.
Pedig az óra tanúsága szerint az idő objektív egyformasággal telik. Goethe Faust-ja hiába vágyott a szépséges pillanat megállítására. Múlt, jelen és jövő kérlelhetetlen pontossággal követi egymást.

Tündorkány vagy Boszodér – Andög vagy Örgyal?

Tündorkány vagy Boszodér – Andög vagy Örgyal?

Családi jelmezbálban az egyik vendég félig boszorkány, félig tündér jelmezbe öltözött, amivel nagy sikert aratott. Azt hiszem azért, mert minden nőben megvan ez a kettősség – sőt minden férfiban is.

Ez jutott eszembe, mikor társaságban ilyeneket hallottam: A barátnőm/feleségem, amíg a szerelem tartott, tündéri volt, de pár év múlva olyan lett, mint egy boszorkány. Vagy: A barátom/férjem angyalian kedves volt, lehozta nekem a csillagokat is az égből, mostanra bezzeg előbújt belőle az ördög!

Az emberek általában nem pontosan olyanok, mint amilyennek mutatják magukat. A legtöbben álarcot viselnek: nemesnek, gyengédnek, kedvesnek, tiszteletreméltónak és kultúráltnak mutatják magukat társaságban, hiszen ezt tanultuk gyerekként, mint elfogadott viselkedésformát. Attól félünk, ha ettől eltérően viselkedünk, mások rossznak, vagy romlottnak látnának minket.

Ám örökké nem játszhatjuk meg magunkat. Amikor aztán lehull ez az álarc és fény derül az igazságra, akkor környezete eltaszítja magától ezt a fajta embert, s akkor jön a csalódás.

Új év, új stratégia 2. rész

Mint az első részben írtam, minden párkereső más helyzetből indul, más fajta akadályokat kell leküzdenie ahhoz, hogy megtalálja a párját.

Tanulj meg ismerkedni!

Ha visszahúzódó, magányos gyerek voltál, és még nem volt tartós párkapcsolatod, először meg kell tanulnod ismerkedni. Mert bármilyen életkorban lehetséges új ismeretségeket kötni!

Úgy középiskolás korom táján csak olyan barátnőim, barátaim voltak, akikkel már óvódás korunktól, vagy legalábbis alsó tagozatos korunkból ismertük egymást. Még középiskolás koromban is ők voltak az igazi barátaim, meg voltam győződve arról, hogy igazi barátság felnőtt korban már nem szövődhet.

Mekkorát tévedtem! Hiszen a régi barátok közül sokan másfelé haladtak – nem csak térben, de gondolkodásmódban is eltávolodtunk egymástól, és már csak ritkán találkozunk – akkor is főleg azért, hogy nosztalgiázzunk egy kicsit.

Helyettük az egyetemen, a munkahelyeimen és később a férjem baráti körében, majd pedig az NLP kapcsán ismertem meg új, hozzám hasonlóan gondolkodó, hasonló mentalitású embereket, akik közül néhányan igazi jó barátaim, barátnőim lettek, akikkel minden örömömet és bánatomat megoszthatom, még többen pedig kedves ismerőseim, munkatársaim, akikkel szívesen elbeszélgetek a világ dolgairól.

Ezek a kapcsolatok nagyon gazdaggá tesznek! Gazdagodik emberismeretem, és ismereteim a világról, fejlődik empatikus készségem és mindenkitől, még a tanítványaimtól is nagyon sokat tanulok! Még a heves vitákból, és a sértődésekből is sokat lehet tanulni – legfőképp önmagunkról.

Persze, csak akkor, ha elgondolkozunk ezeken a visszajelzéseken: Ha megsértődött, akkor bizonyára olyasmit mondtam, vagy úgy fogalmaztam, hogy az számára sértő volt. Ha barátságos velem, és örül, hogy velem lehet, akkor valószínűleg kedvel, stb.

Új év, új stratégia

Ma elsősorban azoknak az egyedülálló, ám igazi társra vágyó szingliknek írok, akik magányosan töltötték az ünnepeket, meg persze azoknak is, akik párkapcsolatban ünnepeltek, mégis boldogtalannak érzik magukat, és ki szeretnének lépni a megromlott kapcsolatból.

Megtanultál ismerkedni?

Párkeresésről szóló könyvet olvasva gondolkodtam el azon, milyen szerencsések azok a fiatalok, akik már az óvodában "szerelmesek" lesznek, ami azt jelenti, hogy együtt homokoznak, aztán alsó tagozatban óra alatt szerelmes leveleket küldözgetnek a pad alatt, majd felsőben a fiú viszi a lány táskáját, esetleg meghívja egy fagyira, majd kézen fogva együtt járnak, mindenhová.

Ők fokozatosan, saját maguk alakítják ki ismerkedési stratégiájukat, és viselkedésmódjaikat a párkapcsolatban –természetesen a szülői minták nyomán.

Megtanultál szeretni?

Emlékszem, ahogy egy barátnőm 9 éves lánya felsóhajtott, mikor először találkozott nálunk lányom "fiújával": "Bárcsak én is nyolcadikos lehetnék már, és engem is ölelgetne valaki!" Az ölelés amúgy is nagyon fontos, mert, ha szülei, testvérei sokat ölelgetik, megtanulja a gyerek, hogy a szeretetet így is ki lehet fejezni. Akit viszont gyakran megpofoznak, vagy megvernek, vagy egyszerűen csak nagyon ritkán érintenek meg szeretettel, simogatással, öleléssel, puszival, azok később mindenféle érintéstől idegenkedni fognak.

A középiskolás korosztály már komolyabban gyakorolja a férfi és női szerepeket – de még mindig a nélkül a kényszer nélkül, hogy komolyan el kellene köteleznie magát – annál is inkább, mivel manapság nem 20 éves kor körül köttetnek a házasságok.(Számomra az már túlzásnak is tűnik, hogy az első gyerek születését sokan csak 35-40-45 éves korukra tervezik…)

Dinnyés Márta: Mindenki a helyére! A patchwork-család rendje.

 

Az Univerzumban mindenütt rend uralkodik, a legnagyobbtól a legkisebbig, s ez a rend tartja fenn az egyensúlyt. Gondoljunk csak a világűrre, az egyes naprendszerekre, ahol a bolygók időtlen idők óta (de legalábbis az ősrobbanás óta) a megszokott rendben keringenek napjuk, a holdak pedig bolygóik körül.

Ugyanígy igaz ez a legkisebb rendszerekre is: az atomokban az atommag körül mini bolygóként keringenek (cikáznak?) az elektronok.

A rend az élőlények, világát is meghatározza: fű, fa, virág, s az állatok egymáshoz való viszonyát, alá- és fölérendeltségét a táplálkozási láncban.

Ha az egyensúly bármelyik ponton felborul, annak katasztrofális következményei lehetnek.