NLP
Hogyan lehet a munkádból örömteli küldetés?
Viki B., sze, 01/19/2011 - 14:35Az örömteli munka (I. rész)
Megjelent a Pozitív Gondolkodás c. magazin 2010 októberi számában!
Van munkád? Dolgozol? És szereted csinálni? Ha elégedett vagy vele, és lehetőséged ad számodra a fejlődésre is, akkor az életednek egy fontos részét tekintheted rendezettnek. Ha azonban problémáid vannak ezen a területen, akkor érdemes most azonnal átgondolnod, mit tudsz megváltoztatni a jelenlegi helyzeteden.
Szerezd meg a munkát!
Az életünkben fellelhető dolgok megbecsülését sokszor csupán akkor tanuljuk meg, amikor az hiányzik. Talán pazarlóan bánunk a vízzel, és nem különösebben foglalkozunk vele, hiszen folyik a csapból, és ez már természetes a számunkra, de ha egyszer több napon át szüneteltetik a szolgáltatást, már az első pár órában rádöbbenünk, milyen fontos a számunkra. Amikor aztán végre visszakapcsolják, valahogy teljesen más szemmel nézzünk rá. Érdekes, hogy ahhoz, hogy valaminek felismerjük az értékét, a hiányával kell szembesüljünk. Ez alól még az emberi kapcsolataink sem kivételek. Sajnos gyakran akkor döbbenünk rá, milyen fontos valaki a számunkra, amikor elveszítjük őt.
Ugyanígy
van ez a munkával. Ha van munkánk, gyakran csak szidjuk, panaszkodunk, és kelletlenül
végezzük, hiszen ez “csak” munka, dolgozni pedig általában fárasztó és unalmas.
Aki munkanélkülivé válik, az viszont rövid időn belül rájön, hogy szinte minden
lehetőségnek örülne, ami megfelel a minimális elvárásainak. Ez azért van, mert
dolgozni szükséges, a munkáért elismerést kapunk, amely alatt most konkrétan
a pénzt értem. A pénz ahhoz kell, hogy az alapvető szükségleteinket fedezzük,
és számos célunkat elérhessük. Persze ne feledjük: A pénzzel nem tudunk mindent
elintézni, bizonyos dolgokat viszont csak pénzzel lehet megoldani. A munka tehát
valóban nagyon fontos dolog az életben. Ha lebecsüljük az értékét, nehéz helyzetbe
kerülhetünk még akkor is, ha alapvetően kreatív, talpra esett és pozitív beállítottságú
emberek vagyunk.
Ha nincs munkád, pedig már önállóan szeretnéd élni az életed, akkor az elsődleges céljaid közé kell sorolnod, hogy munkát szerzel. Sokaknak már a munka keresése is nehézséget okoz. Ha úgy érzed, már régóta hiába keresel megfelelő munkát, akkor valamit változtass! Ha azt gondolod erről, hogy mindenről a körülményeid tehetnek, akkor pedig most egészen pontosan mit is teszel? Várod, hogy megváltozzanak a körülményeid? Jó, majd szólj, ha megváltoztak! Egy év múlva újra rákérdezek, nem baj?
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 1831 olvasás
„Navigare necesse est” (Hajózni szükséges)
Viki B., sze, 01/19/2011 - 12:07„Navigare necesse est” (Hajózni szükséges)
Felmerült-e már Benned,
hogy nem azt csinálod, amit szeretsz?
Csodálod-e azokat az embereket, akik küldetésük által vezérelve élnek/éltek?
Érezted már, hogy TE is többre születtél?
Tudod, hogy merre megy hajód, vagy el vagy tévedve mint vasorrú bába a mágneses
viharban? :)

Meghallod-e a belső hangod, vagy a jelen kötelessége túlharsogja? Jól érzed
magad a bőrödben, vagy változtatni akarsz?
Tudod az irányt, a tempót, vagy csak keresgélsz? Mit
súg a belső iránytűd?
Megmutatta már az irányt, hogy merre kormányozd életed hajóját? Ragadd meg a
kormánykereket!
Gyere el a 2011. január 29-30-án
a Küldetés Iránytű tréningre!
Ott választ kapsz a fenti kérdésekre, sőt még annál is többre…
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 1883 olvasás
Everyday Business English
Viki B., h, 05/21/2012 - 11:20„Mindennapi Üzleti Angol másképpen”
- 2 napos, 8 órás tréning – intenzív nyelvtanfolyam
Mire számíthatsz a tanfolyamon?
- megismerjük és megtanuljuk a modern, mai angol nyelvkönyvekből hiányzó
alapvető
sajátosságait - gyakoroljuk az angol anyanyelvi használatát
- elsajátítsuk az eredményes nyelvhasználat stratégiáit
Elég lehet két nap arra, hogy maradandó és hatékony angol nyelvi készségekkel gazdagodjunk?
Az a tapasztalatom, hogy szavak, szabályok, kifejezések magolása helyett stratégiákat, készségeket, gondolkodásmódot kéne elsajátítanunk – RÖVIDEBB IDŐ ALATT TÖBBRE MEGYÜNK!
Vajon mit tudnak jól azok, akiknek a nyelvtudását „irigyeljük”?
Íme a témáink – melyikre vagytok kíváncsiak?
rendhagyó nyelvtan – főnevek előre!
formabontó tanulás – inkább utánozzunk!
anyanyelvi stratégiák – ők hogyan csinálják?
megértés – metaforákkal könnyebb
szókincs – a több kevesebb?!
hivatalos nyelv illetve szleng – téveszmék
humor – csipetnyivel bárhova!
hangsúlyozás – mi a lényeg?
angol 2012 – netiquette és a legújabb üzleti angol szavak/kifejezések
Figyelem!
Kiscsoportos tréning (max. 8 fő), helyek száma korlátozott.
Jelentkezéshez szükséges: minimum középhaladó angol nyelvtudás.
A tréning ára:
20 000 Ft/ 80 Euró (jegyzettel, hang és videoanyaggal, linkgyűjteménnyel)
A tanfolyam helye: Budapest
Időpontok:
2012. június 2-3.: 15.00-19.00 (mindkét nap)
2012. június 16-17.: 9.00-13.00 (mindkét nap)
2012. június 16-17.: 15.00-19.00 (mindkét nap)
2012. június 30-július 1.: 9.00-13.00 (mindkét nap)
2012. június 30-július 1.: 15.00-19.00 (mindkét nap)
Tanár: Monáth Gábor
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 57 olvasás
Tom Best – A természet gyógyító ereje
Viki B., szo, 04/14/2012 - 20:47Tom Best – A természet gyógyító ereje
“Amikor azt javasoljuk, hogy érintetlen, hagyományos kultúrákban
keressük azt a fajta egyensúlyt és esztétikát, amelyet személyes kultúránk megteremtésekor
kalauzként használhatunk, akkor burkoltan azt jelentjük ki, hogy a hagyományos
kultúrák szerveződésében olyan bölcsesség van, ami a mi társadalmunkból hiányzik.”
John Grinder (az NLP egyik megalkotója)
Tom
Best nemcsak nevében, az utóbbi 20 év egyik legjobb nemzetközi hírű NLP trénere.
Antropológusként sokat foglalkozott a természeti népek kultúrájával. Több évtizede
kutatja az NLP és a “primitív” népek tradiciói közötti kapcsolatot. Érdeklődésének
fókuszában a személyes identitás és az azt létrehozó kulturális mátrix közötti
“interface” áll.
Amikor éppen nem utazik szerte a világban, a Texas állambeli (San Antonio) NLP intézetet igazgatja.
www.nlpoptions.com
A nagy sikerű 2009-es és 2010-es visegrádi “Energiával kiegyensúlyozott coaching” tréningje után most új témával örvendeztet meg bennünket. Tavaly Bakonybélben megtapasztalhattuk a természet erejét és közelségét. Az idén megint a Visegrádi-hegység erdeje vár bennünket, hogy felfedezhessük a “Természet gyógyító erejét“.
A tanfolyam elmarad.
Tom Best váratlan halála mindannyiunkat megrázott.
Nyugodjék békében!
(2012. 04. 25.)
Ezen a három napon a kövekkel fogunk dolgozni, ahogy azt Americo Yabar és a perui magas Andok Q’ero indiánjai tanítják.
Q’uyas
(vagy Cuyas) … “Erő Kövek”, amelyeket gyógyításra és terápiára használnak. A
kövekkel való energia- és erőátvitel, valamint a gyógyítás fontos része a sámánná
válásnak. Ahány fajta q’uyas létezik, annyiféleképp lehet felhasználni. A q’uya
olyan Kő, amely érez; amelyet feltöltöttek életenergiával. Életünk ennek az
életenergiának számtalan formájában való kifejeződése.
Ahogyan az életenergiánkat használjuk, az határozza meg életünk minőségét a fizikai testünktől a Lélek legmagasabb szárnyalásáig. A Természet Gyógyító Erejével való munkálkodás eljuttat bennünket a valóság mély megértéséhez, amelyben megalkotjuk, kiterjesztjük és megtestesítjük testünk, elménk és lelkünk energiáját. Felfedezzük, hogy maga a Természet miként ad teret új lehetőségeknek, elősegítve a könnyed haladást a helyreállítás, az egyensúly és az egység felé.
A háromnapos program egyik érdekes momentuma az “éjszakai séta”, amelynek során perifériás látásunk fejlesztésével és belső párbeszédünk megállításával kezdjük erősíteni ösztönös, intuitív képességeinket, és megtapasztaljuk, hogyan léphetünk be az öt érzékszerven túli észlelés birodalmába. Ez egy olyan érzékelési stratégia, amelytől fejlődik intuíciónk, nő kreativitásunk és mélyebben megértjük magunkat és kapcsolatunkat a bennünket körülvevő világgal. Különleges eszközökkel és technikákkal, a csillagok fényében fedezzük fel a természetet.
A tanfolyam elmarad.
Tom Best váratlan halála mindannyiunkat megrázott.
Nyugodjék békében!
(2012. 04. 25.)
Tréner: Tom Best
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 108 olvasás
Természetes ANGOL
Viki B., h, 04/02/2012 - 20:29Ezen a tanfolyamon a TERMÉSZETES NYELVTANULÁS módszereit és szemléletét összerakva és céltudatosan alkalmazva „szívunk” magunkba egy konkrét nyelvet, az angolt.
Erre a nyelvi tréningre középhaladókat várunk, akik
- már tudnak annyi szót és nyelvtant, hogy egyszerű dolgokról képesek beszélgetni és
- elsősorban a folyékonyságukat, szóbeli kommunikációjuk könnyedségét szeretnék fejleszteni, valamint a kifejezéstárukat bővíteni.
Magasabb szinten lévők is jelentkezhetnek, hogy még természetesebbé tegyék angol nyelvi készségeiket, de tudniuk kell, hogy itt nem célunk a választékos kifejezések és az összetettebb nyelvtani szerkezetek elsajátíttatása.
Mivel a trénerek mindannyian éltek amerikai nyelvterületen, a tanfolyamon az amerikai kiejtés és kultúra lesz előtérben.
A
TERMÉSZETES ANGOL-tanfolyam célja, hogy
- megtanuljunk játékosan, kreatívan, önbizalommal gondolkodni, érezni és kommunikálni angolul,
- magunkévá tegyük az angolszász kultúra testbeszédét, gesztusait,
- „angolos” kiejtésünk, hanglejtésünk legyen az első naptól kezdve,
- elsajátítsuk a valóban használt köznyelvi kifejezéseket, mondatokat, fordulatokat,
- szokássá tegyük az angol kommunikációt,
- begyakoroljuk és folyékonnyá tegyük az aktív továbbtanuláshoz szükséges kulcsmondatokat,
- természetessé tegyük a kedvenc filmjeinkből, könyveinkből, zenénkből stb. való „tanulást”,
- kialakítsunk egy természetes mindennapi rutint, amelyben magától értetődik az angol nyelvben „élés”.
Mit
csinálunk a képzésen?
A TERMÉSZETES ANGOL-tanfolyam összehozza a valóságos életünket a tanulással, egyesíti az anyanyelvi környezet és a nyelvóra előnyeit.
Mindig legalább két tanár lesz jelen, akik egymással is angolul beszélnek, így a legfeljebb 8 résztvevő anyanyelvű környezetbe léphet be. A tanulók tudásszintje – akárcsak a beszélni tanuló gyermekeknél – különbözhet, ezért az eltérő helyzetekben, kiscsoportokban testre szabott szerepeket és feladatokat kapnak.
A tanfolyam intenzív, pörgő, játékos, természetes és élőnyelvi, különféle helyzetekben alkalmazott szóbeli kommunikációra épül. Keveset akarunk üldögélni, helyette különféle tevékenységeket és feladatokat végzünk, együttműködünk és játszunk angolul. A tanárok eközben rendszeresen visszajelzést adnak és egyénileg fejlesztik nem csupán a szóhasználatot és a nyelvtant, de a kiejtést és a kulturális mintákat is. Minden résztvevő a saját szintjéhez képest, az érdeklődési körének megfelelően tud számos új köznyelvi kifejezést felhalmozni és használat útján beépíteni a tudásába.
Az TERMÉSZETES ANGOL-tanfolyamon az egyéni célok, érdeklődési területek, kedvelt tanulási módszerek nagy szerepet kapnak. A résztvevőknek ezért a tanfolyam egész ideje alatt szükséges hetente előre megállapodott mennyiségű időt tölteniük zenehallgatással, filmnézéssel, olvasással, internetezéssel stb. Ez ugyan nem a hagyományos értelemben vett „tanulás”, hanem inkább szórakozás, mégis néhány céltudatos, kiegészítő tevékenység kíséretében rengeteget lendít a résztvevők tudásán és fejleszti természetes nyelvhasználatukat, bennfentessé téve őket az új nyelv világában.
A
tanfolyam felépítése
A TERMÉSZETES ANGOL-tanfolyamot alkalmanként különböző – az aktuális témánkhoz illő - helyszíneken tartjuk Budapesten. Időnként csatlakozhatnak hozzánk angol anyanyelvűek, vagy akár más külföldiek. Egy 2 órás alkalom 120 perc, a négyórás (240 perces) modulokban egy rövid szünetet beiktatunk a közepén, persze mindvégig angolul beszélve.
Időpontok:
1. alkalom (4 óra) április 21, szombat, 9-13
2. alkalom (2 óra) április 27, péntek, 17-19
3. alkalom (2 óra) május 4, péntek, 17-19
4. alkalom (2 óra) május 11, péntek, 17-19
5. alkalom (2 óra) május 18, péntek, 17-19
6. alkalom (2 óra) május 25, péntek, 17-19
7. alkalom (2 óra) június 1, péntek, 17-19
8. alkalom (4 óra) június 2, szombat, 9-13
Ez a 8 alkalmas tanfolyam betelt.
Várólistára lehet jelentkezni, ami azt jelenti, ha valaki
visszamondaná a tanfolyamot, a várólistán szereplőket értesítjük, a jelentkezés
időrendje szerint.
A képzés ára: 40 000 Ft
Ezt az összeget két részletben fizetheted be. Jelentkezéskor 10 000 Ft helyfoglaló befizetése szükséges. A fennmaradó 30 000 Ft-ot pedig a helyszínen kell legkésőbb befizetned.
Tanárok:
Melocco János
tolmács, fordító, tanár, író, NLP-mester, 10 évet élt angol nyelvterületen
Monáth
Gábor
tolmács, fordító, angoltanár, NLP-mester, egyetemi, nyelviskolai, üzleti
angol oktatói tapasztalattal
Murányi László
angoltanár, gyerekkorától 15 évet élt angol nyelvterületen
Murányi Péter
tolmács, fordító, nyelvtanár, NLP-tanár, tréner, a Természetes nyelvtanulás
megalkotója, 7 évet élt angol nyelvterületen
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 417 olvasás
Megvásárolható könyveink
Viki B., k, 01/17/2012 - 23:47
Richard Bandler: Elmés változások (3 000 Ft)
Richard Bandler - John Grinder: Békából királyfi (3 000 Ft)
Steve Andreas: Énkép (2 980 Ft)
Connirae Andreas és Tamara Andreas - Mély, belső átalakulás (3 200 Ft)
Steve Andreas- Charles Faulkner: A változás Te magad légy (2 980 Ft)
- Tovább olvasom a cikket
- 318 olvasás
Elmikulásozódás
Viki B., h, 11/28/2011 - 15:43
Elég
érdekes munkabeosztása van a Télapónak, ha azt nézzük. Tulajdonképpen nem rossz
foglalkozás, bár nem tudom, hogy jövedelmez, a gyermekkoromban észlelt igazi
télapók közül az egyik Trabanttal jött. Mély nyomokat hagyhatott bennem, mert
nekem is volt Trabantom, mikor már nagy lettem. Persze a Trabi nem egy kifejezett
státuszszimbólum (annyira jó ez a szó), de jár egyfajta életérzéssel. Különben
pedig sosem forrt fel benne hűtővíz, nem kellett benne olajat cserélni, a fűtéssel
sem volt gond, s amikor azt hittük, elromlott, a végén mindig kiderült, hogy
csak a benzincsapot kell megnyitni (vagyis feleslegesen toltam keresztül 2 utcán).
Különben sem a pénz a legfontosabb, mert ha a Trabant nem a legmenőbb verda
is, azért a mikulásság jövedelemtől függetlenül is elég kellemes szakma lehet.
Kb. 11 hónapon át lazíthat a nagy meló előtt.
De
ha nincsen neki internetje, akkor mégsem vállalom be. Mit lehet kezdeni annyi
ideig offline? És egyáltalán, mi van, ha tényleg nincsen neki netje? Szegény
Mikulás...
Biztos olvas. Az nagyszerű. Én azt csinálnám a helyében. Olvasni nagyon-nagyon jó dolog, ha megtalálod a megfelelő könyveket. És ha tudsz fotóolvasni, még sokkal jobb. De mi van, ha a jelenlegi Mikulás nem tud fotóolvasni? Mennyi könyvet hagy ki emiatt? Mennyivel mélyebbre merülhetne ezáltal!
Ezt
a problémát sürgősen orvosolni kell. Éppen ezért úgy döntöttünk itt a Mindennapi
NLP-nél, hogy csináljunk egy akciót
a villámolvasás tanfolyamra mikulások számára. Mivel Szegeden
már régen voltunk, ezért a szegedieknek lesz kedvező a helyszín. Tehát: 2011.
december 17-18-án Szegeden 2 napos villámolvasás tanfolyamot tartunk,
amelyre minden mikulást 3000 Ft kedvezménnyel várunk. A kedvezmény az összes
többi kedvezménnyel összevonható. Az engedmény a december 14-ig leadott jelentkezésekre
érvényes, amennyiben a tanfolyam elõtt átutalod a tandíjat!
Bővebb információ és fizetési feltételek a weboldalon.
Meleg szívünknek köszönhetően, és a tanfolyam teljes elmikulásozódását elkerülendő a kedvezményt kiterjesztettük még azokra az emberekre is, akik hallottak már a mikulásról. Ha szegedi vagy, és jelentkezel, csak jelöld be a kedvezményt, mi pedig elküldünk neked minden tudnivalót a 2 napról. Ha nem vagy szegedi, semmi probléma, mi sem vagyunk azok, de majd odamegyünk.
És ha esetleg Budapest vagy Székesfehérvár alkalmasabb volna a számodra, akkor is gondoltunk Rád, kedves Olvasó, hiszen a januári budapesti (jan. 7-8.) és a székesfehérvári (jan. 21-22) villámolvasás tanfolyamunkat karácsonyi akcióban hirdetjük meg. Ez azt jelenti, hogy minden résztvevő választhat egy ajándékkönyvet. Ez lehet a Villámolvasás könyv, vagy bármely tesztkönyvünk, amelyek listáját itt tekintheted meg.
Ha nem tudod, mi az a teljes elmés olvasás, vagy villámolvasás, itt utánanézhetsz: http://mindennapinlp.hu/category/cimkek/villamolvasas-cikkek
Ha Te már voltál ilyen tanfolyamon, akkor is tudunk Neked ajánlani pár kedvezményt.
További kedvezményes tanfolyamok
Mély,
Belső átalakulás
(3 0000 Ft engedmény, Budapest:
2011. december 17-18.)
::bővebb
információ, jelentkezés::
Út
egymáshoz - kommunikációs tréning
(20% engedmény, 2012. február
4-5.)
::bővebb
információ, jelentkezés::
Jobb
agyféltekés rajzolás
(20% engedmény, Budapest: 2011.
dec. 8-11. és dec. 15-18. és január 5-8.)
::bővebb
információ, jelentkezés::
Online
Célkitűző Tanfolyam
(30% engedmény)
::bővebb információ,
jelentkezés::
Online
Párkapcsolati Tréning
(30% engedmény)
::bővebb
információ, jelentkezés::
Kellemes ünnepeket kíván:
Szűcs Tibor
és a Mindennapi NLP csapata
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 297 olvasás
Őszi levél
Viki B., szo, 11/05/2011 - 00:01
“Őszi
éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.”
-Weöres Sándor-
Sziasztok!
Biztosan sokan ismeritek ezt a verset. Sőt, talán még emlékeztek, mikor az iskolapadban együtt mondtátok osztálytársaitokkal: “izzik a galagonya, izzik a galagonya, ruháááája” :) Miután kijártam az iskolát, már nem kellett verset tanulni, viszont volt sok más tanulnivaló. Aztán miután már mindenféle oktatási intézményben jártam, s volt, amit ki is jártam, utána kezdtem igazán TANULNI. Persze jól jött, hogy tudtam összeadni és olvasni is már, mire odeértem az utamon.
Voltam
Énkép tanfolyamon, ami nagyon
érdekes volt. Steve Andreas nlp alapú módszere foglalkozik külső és belső határainkkal
is. Ezért külön izgalmas volt, hogy én várandósan vettem részt ezen a tanfolyamon,
hiszen volt ott belül is egy konkrét határ, egy burok, ami megóvta az új születendő
életet. De volt, aki kialakított egy jó kis külső burkot, ami véd szúnyogcsípések
ellen:)
Tudtommal van “énképes” kisbaba is, mármint aki ezután a tanfolyam után tudott
megfoganni, miután anyukája beépítette magának a “termékeny vagyok” tulajdonságot.
Ezzel a módszerrel ugyanis új tulajdonságokat is képesek vagyunk beépíteni,
valamint pozitív énképünket tudjuk erősíteni, negatív tulajdonságainkat pedig
megtanuljuk átformálni.
"Akár abban hiszel, hogy képes vagy rá, akár abban, hogy nem, többnyire
neked lesz igazad."
Henry Ford
A képzés már akkreditált. November 11-12-13-án,
Budapesten vehetsz részt ezen a tanfolyamon. Bővebb információt pedig itt találsz
róla: Énkép workshop
Teljes elmés írás tanfolyamon
is voltam. Tudom, tudom, azért még van mit csiszolni az írásaimon, de elindultam
az úton. :) Megismertem a Walt Disney stratégiát és így könnyebben beszélgetek
a bíráló énemmel is, hogy kiszűrje a hibáimat. “Kapsz módszereket a nem megfelelő
időben jelentkező ihlet és önkritika kezelésére, praktikus tanácsokat a jellegzetes
elakadási pontokon való túllendülésre és a folyamatos fejlődésre.” - szerepel
a tanfolyam leírásában. S tényleg kaptam! Te is kaphatsz, ha ott leszel Budapesten
november 26-27-én a tanfolyamon. Hogy
mi mindent tanulhatsz még meg a tanfolyamon, arról ITT
olvashatsz.
Merhaba, mondtuk szépen mindannyian a Természtes nyelvtanulás második napján. Egy hétvége alatt pár alap kifejezést megtanultunk a jelenlévő törököktől:) Ezt a nyelvtanulási módszert Murányi Péter (NLP- és nyelvtanár, tolmács fordító) dolgozta ki, főként az nlp eszköztárát használva. A hétvégén átalakíthatjuk korlátozó hiedelmeinket, melyek a nyelvtanulásban gátolnak minket. A két nap alatt megmutatják, hogyan lehet természetesen nyelvet tanulni, ahogyan kisgyermekként is tettük. Kapunk hasznos tanácsokat és praktikákat is, amiket bevethetünk nyelvtanuláskor. De főként sok-sok gyakorlat lesz, amik segítenek abban, hogyan tanuljunk jól, könnyen, szórakoztatóan nyelvet. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki nyelvet tanul, aki már jól tud egy nyelvet, de mégsincs megelégedve a tudásával, és akár azoknak is, akik hosszabb ideje külföldön élnek, de mégsem sikerült úgy megtanulniuk a nyelvet, ahogyan ők azt szerették volna. A tanfolyam Budapesten lesz december 10-11-én.
Ezeken a tanfolyamokon ott voltam, és már nagyon várom az Ericksoni hipnózis II. hétvégéjét, hogy megint tanulhassak valami újat!
Ha most ezen tanfolyamok egyikén sem tudtok ott lenni, akkor is megtanulhattok egy verset, akár azt, ami most a legközelebb áll hozzátok. Mert amit egyszer megtanultatok, az örökre a tiétek marad. S ha szeretnétek, megoszthatjátok másokkal.
Bürge Viki
és a Mindennapi NLP csapata
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 420 olvasás
Időgazdálkodás tréning
Viki B., sze, 10/26/2011 - 11:25Mi az, ami Harry Potternek volt, de nekünk nincs?
Sok minden. Például se varázspálca, se időnyerő nincs a birtokunkban – hiszen nem is jártunk a varázslóiskolába.
Pedig manapság, felgyorsult világunkban, a számítógépek, repülők és űrhajók korában, amikor az orvostudomány az emberi élet meghosszabbításán fáradozik, az egyik legnagyobb kincsünk az idő. Aki naponta 8-10, vagy még annál is több órát dolgozik, szeretné, ha legalább 28 órából állna egy nap. Aki munkanélküli, azt szeretné, hogy egy szempillantás alatt legyen vége ennek az időszaknak, s minél előbb kapjon új munkát, új megélhetési lehetőséget.
Az idő azonban saját megszokott tempójában telik, akár tetszik, akár nem.
Akkor hát nem tehetünk semmit? De igen! Hiszen az NLP tarsolyában számtalan érdekes „szerszám” található, melyek kevésbé varázslatosak ugyan, ámde nagyon jól működnek!
Sok mindenre alkalmasak ezek a technikák és gyakorlatok, többek között arra is, hogy visszanyerjük általuk azt az időt, amit eddig elvesztegettünk.
Persze nem azt akarjuk elérni, hogy semmi kellemes dologgal ne foglalkozhass a jövőben – sőt, inkább azt, hogy kevesebb stresszel, és mégis rövidebb idő alatt végezz azokkal a teendőkkel, amelyeket muszáj megtenned, és ezáltal maradjon több időd a pihenésre, több energiád és kedved a szórakozásra.
Ráadásul mindezt a jövőben úgy teheted majd meg, hogy elkerülöd a meddő vitákat feletteseiddel, kollégáiddal. Családtagjaiddal, barátaiddal is rövid idő alatt egyetértésre jutsz, akkor is, ha eredetileg más állásponton voltatok.
Hogy ez képtelenség? Hidd el, van rá mód, hogy ez megvalósuljon! Ha csak egyetlen ember létezik, aki képes rá, hogy mindenre szakítson időt, amire csak akar, ráadásul úgy, hogy a konfliktus-helyzeteket is elkerüli, hidd el, akkor Te is képes vagy rá. Csak annyit kell tenned, hogy megismered és utánozni kezded azt a mintát, amit az NLP megalkotói megfigyeltek és leírtak.
Az alap: pozitív gondolkodás, támogató meggyőződések, és reális énkép. A megoldás: feladatokat priorizálni, célokat kitűzni, nemet mondani, hatékonyan és egyben asszertíven kommunikálni, kreatív stratégiákat alkalmazni, vita helyett párhuzamos gondolkodást kialakítani, feladatokat delegálni, stb.
Ezek a kulcsszavak, melyeket sokan sok helyen emlegetnek. Nagyon fontosak. Ezen az időgazdálkodás tréningen megtanulhatod azt is, hogyan alkalmazd a szavak mögött rejlő technikákat a gyakorlatban. Ígérem, a tanfolyamon jól érzed majd magad, miközben végig aktívan részt veszel a gyakorlatokban, kihasználva ezzel minden percet a tanulásra. Mert én is azt vallom, amit Walt Disney: „Szívesebben szórakoztatom az embereket, remélve, hogy közben tanulnak belőle, mint hogy tanítsam őket, remélve, hogy közben jól érzik magukat.”
A tréning tematikája
Az időhöz való viszonyod:
Egyéni idővonalad feltárása, és szükség szerinti átalakítása
A múlt, a jelen és a jövő megjelenítése az idővonalon, traumák oldása, erőforrások
gyűjtése (céltransz)
Az időhöz kapcsolódó korlátozó hiedelmek átalakítása.
Időnyerő stratégiák:
-
Nyelvi metamodell – avagy a kommunikáció szerepe
Feltáró és irányító kérdések
Asszertivitás
Kreatív stratégiák:
-
Walt Disney
Edward de Bono
Szituációs gyakorlatok:
Célkitűzés, tervezés
Priorizálás
Konkrét lépések
10 perces értekezlet
Visszajelzés
Delegálási módszerek
Időpontok és helyszínek:
BUDAPEST
2012. február 18-19.
Katedra nyelviskola
1061 Budapest, Anker köz 1-3.
( A Deák térnél ).
A tanfolyamok 10-17 óráig tartanak mindkét nap.
Tanár:
Dinnyés Márta
NLP Mester, nyelvész, nyelvtanár
DÍJAK, KEDVEZMÉNYEK, JELENTKEZÉS:
Részvételi díj:
30 000 Ft
(melyből helyfoglaló: 5000 Ft)
Kedvezmények:
Hírlevél-kedvezmény: 2 000 Ft
Koránkelő kedvezmény: 2 000 Ft
(csoportoknak 1000 Ft/fő)
Csoportos kedvezmény: 10-30%
- Tovább olvasom a cikket
- 1045 olvasás
Murányi Péter NLP alapú tanfolyamai
Viki B., sze, 09/14/2011 - 22:05Szia, Hi, Hallo, Bonjour, Ciao, ¡Hola, Ahoj, Γεια σας, Merhaba, Bok, Cześć !
És ez csak egy pár nyelv, amin most köszöntöttelek. A világon számos
nyelv van, amihez számos kultúra is kapcsolódik. Bármely nyelvet úgy
a legkönnyebb megtanulni, ha egyúttal megismerjük az azt beszélők kultúráját
is. Amikor elutazunk valahová, jól jön, ha legalább köszönni és megköszönni
megtanulunk az adott nyelven. Jó néven vesszük mi is, ha hozzánk egy
külföldi csak egy pár szót, de magyarul szól. Talán többen hallottátok
a Queen együttes előadásában a Tavaszi
szél vizet áraszt c. dalt. Megtisztelt minket azzal, hogy egy kicsit
belekóstolt a mi nyelvünkbe és népdalainkba.
A
Természetes
nyelvtanulás is erről szól. Murányi Péter sokat utazott
és így is tanulta meg a nyelveket, amiket beszél. Azt mondhatom, hogy
ma ehhez már utazni sem fontos. Sok a külföldi diák a különböző egyetemeken,
és ott az internet is, ahol a modern technika segítségével szinte bármilyen
anyanyelvű emberrel tudunk beszélni. Péter tanfolyamán nlp-s és egyéb
módszerek segítségével megszüntetheted azokat az esetleges belső korlátokat,
amik eddig megakadályozták, hogy könnyen és gyorsan tanulj nyelveket.
Te is elmondod néha ezt a mondatot: “Á, nekem nincs jó nyelvérzékem”
? Ha igen, akkor itt a helyed a tanfolyamon 2011. október 8-9.-én.
Péter általában ősszel és tavasszal tart tanfolyamokat. Most ősz van,
ezért az ő tanfolyamait szeretném figyelmetekbe ajánlani! Mint az kiderült,
nagyon szereti a nyelveket.
Milton
Ericksonról már olvashattatok egy korábbi levélben. Őt nevezik a hipnotikus
nyelvi minták atyjának. Kommunikációd sikeresebb lehet, ha odafigyelsz
arra, hogy hogyan mondod, amit szeretnél. Ezek a nyelvi minták a tudattalanodra
is hatnak, és igen sok reklám használja fel őket. Megismerésükkel hamarabb
észreveszed, ha rád ily módon szeretnének hatni, és hasznodra fordíthatod
ezt a tudást. Biztos, hogy többször fogod azt kapni, amit tényleg szeretnél,
ha ezekre a kis nyelvi trükkökre odafigyelve mondod el a kívánságod.
Ezt a tanfolyamot Melocco Jánossal együtt tartja, aki szintén nagy mestere
a szavaknak.
Idén még lesz egy hétvége ahol az
Ericksoni hipnózis alapjait ismerheted meg. Ha ezt már
elvégezted, akkor még magasabb tudást szerezhetsz az Ericksoni
hipnózis II. tanfolyamán.
Kreativitás
- alkotóképesség, teremtőképesség (Idegen Szavak Gyűjteménye: http://idegen-szavak.hu)
Erről a szóról szerintem minden embernek más és más jut az eszébe. A
tanfolyamon
megismerkedhetsz és elsajátíthatod a Walt Disney-féle kreativitás-stratégiát.
Megismerkedhetsz a nézőpontváltással, aminek segítségével különféle
élethelyzetekben sokkal találékonyabb lehetsz. Ha szeretnél még leleményesebb
és ötletesebb lenni, idegen szóval még kreatívabb, akkor ez a tanfolyam
neked szól.
Murányi
Péter mellett Melocco János tapasztalatára és tudására támaszkodhatunk
a Teljes
elmés írás tanfolyamon. János több művészi írásművet publikált,
hivatásos fordító és tolmács, aki az évek során több nyelven írt már
marketingszövegtől pályázatig, honlapszövegtől szakdolgozatig, verstől
színdarab-szövegig számtalan műfajban. (Pásztorok c. lírai regénye olvasható
a Magyar Elektronikus Könyvtár lapjain). Ezen a tanfolyamon az NLP –
a neuro-lingvisztikus programozás – tudattalan és tudatos eszközeit,
valamint könnyedén, jól író, fogalmazó, szerkesztő emberek fogásait
sajátíthatod el, hogy hatékonyabban, élvezetesebben írhass, és következetes
szempontok szerint javíthasd, csiszolhasd az irományaidat.
Zárul mára Móka Miki mókatára - mondhatnám. De talán helyénvalóbb,
ha azt mondom:
Zárul tavaszig Péter és János enelpés eszköztára.
Még egy valami. Ne feledjétek, szeptember 24-25-én még csatlakozhattok a Kineziológia alaptanfolyamhoz!
Esetleges kérdéseidre örömmel válaszolunk, kérlek, írj az info [kukac] mindennapinlp.hu címre.
Összes meghirdetett tanfolyamunk
listája elérhető
--->ezen
az oldalon<---
Mindenkinek szép őszi napsütést kívánok!
Bürge Viki
és a Mindennapi NLP csapata
Néhány tanfolyamunkat az alábbi képekre kattintva
is elérheted:
![]()

- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 418 olvasás
A pénz nem (mindig) boldogít
Viki B., cs, 09/01/2011 - 13:06A pénz nem (mindig) boldogít
Megjelent az Ezotér magazin 2011. februári számában.
Mindenki gazdagságra vágyik. Aki szegény, gazdag akar lenni. Akinek sok pénze van, az lelkiekben akar gazdagodni. A lelkiekben gazdagoknak sem ártana egy kis pénz. Ha pedig valaki egyszerre gazdag földiekben és lelkiekben is, akkor az egyszerűen élvezi a helyzetét, és persze arra törekszik, hogy ez a gazdagság minél jobban kiteljesedjen.
Nem mindig a pénz
A pénz nagyon fontos dolog. Pénzért sok mindent megkaphatsz. Van, ahol egyértelműen a pénz az egyetlen eszköz, ami megoldást jelenthet. Ha pl. kenyeret akarsz venni, akkor a legegyszerűbb, ha kifizeted.
Más helyzetekben a pénz - ha nem is mindenható, de - megkönnyíti a helyzeted. Legyen szó gyereknevelésről, párkapcsolatról, egészségről, vagy más, komoly és fontos emberi értékekről. Ha van pénzed, olyan helyekre is elviheted a gyereked, ahová egyébként nem. Ha ki tudod fizetni a természetgyógyászt, az egészséges ételeket, az uszodát, a kertes házat, akkor egészségesebben élhetsz.Akárhogy is nézzük azonban, vannak olyan helyzetek is, amikor fikarcnyit sem ér a pénzed. Ha valakit megbántottál, ha valakinek arra van szüksége, hogy megöleld, ha az emberi kapcsolataid azt követelik meg Tőled, hogy cselekedj, hogy ott legyél valahol, hogy jelen legyél valaki másnak is az életében, akkor Te vagy az egyetlen erőforrás, ami megoldja ezeket a helyzeteket. Mehetsz taxival a fiad vizsgáját megnézni, de nem küldhetsz el magad helyett senki mást.
A kérdés tehát az, mikor dolgozz, és mikor ne? Egyértelmű válasz nincsen, mert a legtöbb helyzet rendkívül összetett, mégis elgondolkozhatsz életednek ezen a vonatkozásán is.
Áldozat
Ha képes vagy felismerni, hogy különböző helyzetekben mekkora szerepe van a pénznek, akkor harmonikusan kezelheted azt az életedben. Az egyik probléma a pénzzel ugyanis pont abból ered, hogy nem ismerjük fel az értékét. Nem a számszerűen kifejezhető értékre gondolok, hanem a fontosságára. Talán az egész napot a gyerekeiddel töltöd, és nincs időd túl sokat foglalkoznod a pénzzel. Talán rendszeresen hódolsz egy hobbidnak, sportolsz is, és szereted magad kialudni. Az is lehet, az időd java részét a barátaiddal töltöd, jól érzitek magatokat, buliztok. Ezek mind rendben vannak, ha közben nincsenek komolyabb problémáid az anyagiak szűkössége miatt.
Ha nem teheted meg, hogy a gyerekednek megvegyél fontos dolgokat, ha nincs pénzed orvosra, ha elhanyagolod magad és a lakást is a pénzhiány miatt, akkor már nem olyan fontos, hogy egész nap csak a gyerekkel foglalkozz. Neki sem ez a legjobb. A hobbi, sport és a rendszeres alvás gondot okozhat, ha közben egyre növekednek a fejed fölött az adósságok. Ha az egész napot a barátaiddal töltöd, szintén nem probléma - hacsak nem a szüleid pénzét költöd már évek óta.
Az első fontos teendőd tehát felismerni, hogy bizonyos helyzetekben áldozatot kell hoznod, és lemondanod más, értékes tevékenységekről - a munka miatt. A munka eredménye a pénz. Más eredményei is vannak, de a pénz egy olyan erőforrás, amit ügyesen felhasználva jelentősen tudod növelni az életed minőségét.
Örömmel
A munka nem azt jelenti, hogy egész nap egy irodában szenvedsz, vagy magadban szitkozódva újságot kézbesítesz. Ne érts félre, egyik munkával sincs probléma. Vannak nagyszerű irodák remek emberekkel, ahol az egyszerű munka is értékes és megfelelően jövedelmező. Újságot hordani lehet jókedvűen fütyörészve, szabadon, a magunk javára.
Ha nem érzed jól magad a munkahelyeden, az bizony probléma. Minél rosszabbul érzed magad, annál nagyobb a probléma, és annál gyorsabban kell kitalálnod valamit, hogy javíts a helyzeteden.
Felejtsd el, hogy mindenért a körülményeket teszed felelőssé! Alapvetően Te magad vagy felelős az egész helyzetért, amiben vagy. Nem baj az. Meg tudod oldani. Amit meg lehet változtatni, az a saját hozzáállásod, nézőpontod. Ügyesen kommunikálva magát a munkahelyet is meg tudod változtatni - bizonyos keretek között persze. Gondoskodj róla, hogy élvezd a jelenlegi munkád - vagy lépj olajra!
Az örömmel végzett munka nagyobb örömet okozhat, mint a hobbid. Képzeld el, napi 8 (vagy amennyit akarsz) órán át nagyszerűen szórakozol, s még ha el is fáradsz talán, de rendkívül kellemes érzésekkel eltelve érsz haza. A családodnak ez csakis a javára válhat, nem beszélve arról, amikor megkapod a fizetésedet.
Az örömmel végzett munka eredménye ugyanis nem csak a pénz, hanem valami más, értékes dolog. Ha leveleket kézbesítesz, ha benzinkutas vagy, ha jegyet árulsz egy vasútállomáson, a munkád eredménye pl. az emberi elégedettség, amelyeket másoknak okozol, a visszajelzés, amelyet tőlük kapsz, vagy a kollégáid kedves szavai. Ha falat építesz, legyen az a fal szép és erős. Ha embereket gyógyítasz, tekintsd őket embernek, és az elsődleges célod az ő testi és lelki egészségük legyen. Bármit is teszel, legyen az hasznos, és élvezd!
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 534 olvasás
Segíts a testednek a gyógyulásban!
Viki B., h, 07/18/2011 - 18:24
Egy újabb cikk az NLP Comprehensive egyik alapítójától, Steve Andreas-tól. Steve és Connirae számos klasszikus mintát alkotott meg az NLP-ben. A módszereik páratlanok, mint ez is: egyszerű és egyszerűen hatékony.
Ez a példa a gyógyítással és az egészség javításával kapcsolatos. Nagyszerűen mutatja be az igazán elegáns NLP erejét és könnyedségét.
Ahogyan az összes NLP gyakorlat esetében, most is egy nagyon egyszerű példával célszerű kezdenünk. Talán olyan egyszerűvel, mint egy szúnyogcsípés. Fuss végig párszor egy ilyen egyszerű eseten, így sokkal könnyebben tudod majd alkalmazni a gyakorlatokat fontosabb ügyekben is.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 711 olvasás
Küldetés Iránytű - Intenzív 5 napos -
Viki B., cs, 07/07/2011 - 09:53
Küldetés iránytű
- Intenzív 5 napos -
Felmerült-e már benned, hogy nem azt csinálod, amit szeretsz? Hogy a hétköznapok felőrölnek? Csodálod-e azokat az embereket, akik küldetésük által vezérelve élnek/éltek? Érezted már, hogy TE is többre születtél?
A legtöbb embernek nincs küldetéstudata. Helyette foglalkozása, karrierje van. Iskolába jár vagy dolgozik. Te hova tartozol? Mit gondolsz a küldetésedről? Tudod-e már, hogy mire születtél? Keresed-e a helyed a világban? A küldetés valahol lényed legmélyén rejtőzik, és csak belülről ismerheted meg. Ha van küldetésed, a saját céljaidat követed, örömmel tölt el a folyamat és a végeredmény egyaránt. Életutad olyan szenvedéllyel tárul eléd, amely lényed minden idegszálát energiával tölti fel.
Az első két nap alatt az NLP segítségével felfedezheted küldetésedet és ha
már ismered, továbbfejlesztheted, finomíthatsz rajta.
Ezen az 5 napos tanfolyamon erre is lesz alkalmad!
Ha foglalkoztatnak ezek a gondolatok és kapcsolatba akarsz kerülni legmélyebb értékeiddel, vágyaiddal, képességeiddel, gyere el erre a nyitott KÜLDETÉS IRÁNYTŰ tanfolyamra!
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 587 olvasás
Chris Whipp: Kiválóság workshop
Viki B., sze, 06/08/2011 - 10:47
Chris Whipp: Kiválóság workshop
-magyar tolmácsolással -
Miért éri meg eljönni erre a hétvégére?
- Mert az NLP legújabb irányzatával ismerkedhettek meg
- Mert megismerkedhettek a Grinder-i iskolával és szellemiséggel
- Mert olyan játékokat tanulhattok, amelyek kortól függetlenül alkalmazhatóak
- Mert ezek a technikák segítenek a csúcsállapotok elérésében és fenntartásában
- Mert a tréner a kiválóság két lábon járó példája és a New Code egyik fejlesztője
- Mert akár gyerekekkel is alkalmazhatjátok az itt tanultakat!
Mit is fogtok pontosan megtapasztalni?
- A new code-os változás alaplépéseit
- New code játékokat
- 2 napFLOWt!
Kitől?
Chris Whipp az NLP New Code irányzatának egyik fejlesztője. Sikeres katonai karrierje után most az NLP világának egyik felemelkedő csillaga. Gazdag élettapasztalata és történeteiből ti is meríthettek, hogy mennyi mindenre is lehet felhasználni az NLP-t!
Mikor és hol?
2011. július 2-3.
Budapest, Angyal u. 26.
Corvin Hotel Főnix terme
Résztvételi díj: 30.000 Ft vagy annak megfelelő angol Font.::Jelentkezési lap::
Jelentkezési határidő: június 25.
- Tovább olvasom a cikket
- 841 olvasás
Az Intenzív NLP Alaptanfolyam után - Császár Melindától
Viki B., cs, 05/26/2011 - 09:32Kedvcsináló az Intenzív NLP alaptanfolyamhoz!
Császár Melinda élményei:
2010 tavaszán részt vettem egy villámolvasás tanfolyamon. A hozott könyvekből az "Elmés változások" címűre esett a választásom. Ez volt az első alkalom, amikor találkoztam és információt szereztem a Neuro-Lingvisztikus Programozásról. Felkeltette az érdeklődésem.
Akkor már hosszú ideje meglehetősen rossz lelki és fizikai állapotban voltam.
Kerestem annak módját, hogyan segíthetek magamon. A tanfolyamon részt venni olyan volt számomra, mintha egy érzelmi hullámvasúton utaznék, ami időnként a meredek mélybe, majd magasan a fellegekbe repít. Néha kifejezetten meglepődtem azon, amit találtam a mélyben, vagy a magasban, hiszen előre nem láthattam vagy tudhattam mire is lelek ott. Ha olykor nehéznek tűnt is a megismerés, az átélés, felfelé haladtam lassan de biztosan egy kedvezőbb, kiegyensúlyozottabb érzelmi állapot felé. Ez a tapasztalás és a feladatok után megélt létforma lemerült energiabugyraimat lassan kezdte feltölteni.
A tanfolyam alatt és után számos érzelmi - félelem, szorongás, döntési nehézség - és fizikai blokk - nyaki és csuklyás izmok tartós merevsége - pillanat műveként megszűnt vagy nagymértékben csökkent. Sejtszinten és fizikálisan is jobban működöm úgy érzem.
A módszer egyszerűsége, gyorsasága, hatékonysága és tartóssága azóta is magával ragad. A nyári (12 napos) intenzív alaptanfolyam, igazán alkalmas, tiszta, védett környezetet biztosított a közös és önálló munkára. A tréner és a coachok tapasztaltak, összeszedettek, jóindulatúak, elfogadóak, türelmesek voltak. A jegyzet alapos és könnyen használható. A napi program lendületes és tartalmas volt, valóban intenzív, mégis kellő idő volt a gyakorlatokra. Annak ellenére, hogy az egész napi élmények intenzíven igénybe vettek, az esti folytatáshoz is termelődött energiánk.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 582 olvasás
Mérföldköveink
Viki B., sze, 05/25/2011 - 12:47Mérföldköveink
Megjelent az Ezotér magazin 2011. januári számában.
Mit szeretsz jobban? A változást vagy az állandóságot? Szívesen kezdesz bele új, izgalmas dolgokba, vagy inkább ragaszkodsz ahhoz, ami már megszokott, jól ismert és biztonságos? Mindkettőnek megvan a maga előnye, a harmonikus élet egyik összetevője részben pont ebben rejlik. Néha kitartunk a megszokásaink mellett, néha pedig új utakat keresünk. Bizonyos utakon azonban mindenképpen végig kell mennünk, és ha ezt nem fogadjuk el, akkor bizony kétségbeesetten ülhetünk az út szélén egy-egy mérföldkő mellett. Minél tovább ülünk ott, annál később érjük el valódi úti célunkat.
A kezdetek
Életedet saját magad irányítod, ez tény, ugyanakkor gyermekkorunkban még nagy szükségünk van mások támogatására, segítségére, védelmére. Anyu és apu a legjobbat akarják nekünk, s bár gyerek fejjel is kerülhetünk döntési helyzetekbe, bizonyos események előbb-utóbb bekövetkeznek, ha akarjuk, ha nem. Milyen óriási változás az, amikor óvodába kerülünk! Az egyik percben még otthon vagyunk, és természetes a szüleink állandó közelsége, a másik percben pedig egy idegen házban, idegen gyerekekkel, ahol egy (jó esetben) kedves és odafigyelő óvó néni figyel ránk és az összes többi gyerekre. Hirtelen minden más lesz: új szabályok, új ételek, új ágyacska, új napirend. Az egész életünk a feje tetejére áll. Vannak gyerekek, akik nehezen tudják ezt elfogadni, mások gyorsan feloldódnak. Nem vagyunk egyformák, soha nem is voltunk azok.
A gyógyító idő
Akárhogyan is éljük meg a változást, az idő előbb-utóbb mindent megváltoztat. Talán még mindig szívesebben játszunk otthon a szüleinkkel, mint az óvodában, de a változás hullámai előbb-utóbb belesimulnak a mindennapjainkba, s megszokássá válnak. Természetes már, hogy óvodába járunk, megismerjük a többieket, megszeretjük az óvó nénit, és otthonosan mozgunk a szobában, a folyosón és az udvaron is. Az életünk részévé válik az óvoda.
Újabb változások
Ez persze még csak a kezdet. A nagy változást kisebb változások kísérik folyamatosan. Megtanuljuk azokat a dolgokat egyedül is elvégezni, amit eddig segítséggel végeztünk csak el, Egyedül öltözünk, egyedül mossuk a fogunkat, levisszük a szemetet. Önállóbbá válunk. Ezeket a kisebb változásokat könnyebben elfogadjuk, némelyik kifejezetten örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket. A kisebb változások mellett azonban előbb-utóbb jön a következő éles váltás: az iskola. Az iskola után a gimnázium, majd a főiskola, egyetem, vagy a munkahely. Ezek még „csak” a tanulásról szóltak, ettől függetlenül az egész életünkre kihatással vannak.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 650 olvasás
Tanulj meg varázsolni! 2. rész
Viki B., h, 03/21/2011 - 22:49Tanulj meg varázsolni! - 2. rész
Megjelent az Ezotér magazin 2010. decemberi számában. 2. rész.
Mit is akarsz egészen pontosan?
Az NLP igazán nagyon alkotott a célkitűzés területén. Ha fogalmad
sincs, melyik úton indulj el, honnan tudhatod, merre tart az életed? Vagy csak
úgy zötykölődsz ugyanazon a régi buszon, és közben azt várod, hátha az egyik
megálló a Csoda lesz?
Van olyan megálló, de csak többszöri átszállással érhető el. Ha meg akarod találni
a helyed a világban, először is döntsd el, mit akarsz, gondold át nagyon alaposan,
mit tehetsz, aztán pedig cselekedj, cselekedj, cselekedj!
Ugyanaz a régi bakelit
Az
NLP a változás magasiskolája. Ismétlés a tudás anyja - bizonyos feltételek mellett.
Egy határon túl azonban többre mész az NLP-s filozófiával: Ha valamit akarsz,
addig változtasd a viselkedésed, amíg meg el nem éred a célodat! Képtelen vagy
kilépni egy élethelyzetből? Félresikerült a házasságod? Rossz a munkahelyed?
Beteg vagy?
Mit is tettél eddig, hogy kimássz a slamasztikából? Mindent megpróbáltál már?
Ha nem, hát akkor gyerünk! Tartsd észben, hogy minél több lehetőséget adsz magadnak,
annál könnyebben boldogulsz. Ja, hogy nincs kedved ehhez sem, meg ahhoz sem?
Lusta vagy? Félsz? A kényelmi zónád talán kellemes és biztonságos - ugyanakkor
csapda. Hagyd el, gyerünk, eleget lógattad a lábad!
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2073 olvasás
Tanulj meg varázsolni!
Viki B., sze, 03/09/2011 - 14:54Tanulj meg varázsolni!
Megjelent az Ezotér magazin 2010. decemberi számában. 1. rész.
A
világon számtalan bölcsességgel találkozhatunk. Sokszor néhány egyszerű szóval
mondják el, hogyan lehetünk boldogabbak. A metaforák, a költői hasonlatok gyönyörű
képeket idéznek föl bennünk, miközben az üzenet tudattalan elménk birtokába
kerül. Ilyen bölcsességekkel rövid idézetek formájában is találkozhatunk, de
lehet egy szobornak, egy csengő hangjának vagy a nyakadba akasztott medálnak
is jótékony hatása az életedre, ha elfogadod a benne rejlő pozitív üzenetet.
Az emberi agy remekül megérti a különböző asszociációkat.
Ne gondold azonban, hogy a bölcsesség csupán azt jelenti, hogy olvasgatsz, zenét hallgatsz vagy apró szobrocskákat gyűjtesz. Ezek is nagyszerűek persze. Mégis teljesen más a helyzet akkor, ha saját magunkat, vagy saját életünket is képesek vagyunk metaforikusan megközelíteni. Ilyen az, amikor szabadnak érzed magad, mint a madár, vagy egy óriási kalandnak tekinted az életed, de akár arra is gondolhatsz, hogy hamarosan kibújsz a bábból, és kibontod végre gyönyörű, színes szárnyaid, hogy kirepülhess.
Vannak olyan tanítások és módszerek, amelyek pont erre a metaforikus gondolkodásmódra
épülnek, s ezáltal bárki képes könnyedén megérteni, elfogadni és alkalmazni
azt a bölcsességet, amelyet megfogalmaztak a tanítók. Ha ezt a költői hasonlatokra
épülő tudást az érzékszerveink útján is egyértelműen tapasztalható gyakorlatokkal
egészítjük ki, a mai modern világunkban is remekül alkalmazható bölcsességhez
juthatunk. Az NLP pont ilyen módszer.
NLP
Azt, hogy mi az NLP, nem is olyan egyszerű megfogalmazni, hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Az NLP-t tekinthetjük egyfajta módszernek, amellyel az életünk apró-cseprő és hatalmas problémáit egyaránt megoldhatjuk. Másoknak az NLP tudomány, amellyel az emberi viselkedést eddig nem tapasztalt mélységekben érthetjük meg - és változtathatunk is rajta. Számomra az NLP legfőbbképpen művészet, a pozitív változás és a logikus gondolkodás művészete.
Az NLP-vel gyógyíthatsz és gyógyulhatsz, tanulhatsz és taníthatsz, tűzhetsz
ki célokat, leszokhatsz a nem kívánatos szokásaidról, alakíthatsz ki új viselkedést,
szerezhetsz nagyobb önbizalmat, kommunikálhatsz az emberekkel úgy, hogy pontosan
azt add át nekik, amit szeretnél. Ha tehát nem érzed jól magad a bőrödben, akkor
itt a lehetőség, hogy változtass ezen. Ha már most is folyamatosan fejlődsz,
akkor itt az ideje, hogy még jobban csináld. Az NLP az egyik legjobb erőforrás
ehhez.
Mit jelent az NLP?
Az
NLP két amerikai férfi, egy matematikus-programozó és egy nyelvész agyából pattant
ki valamikor a hetvenes évek elején. Richard Bandler és John Grinder különlegesen
tehetséges emberek tanulmányozásával kezdte a megfigyeléseit. Milton Erickson,
Virginia Satir, Fritz Pearls... A kommunikáció nagymesterei, akik képesek voltak
néhány egyszerű szóval mások súlyos, évek óta fennálló lelki problémáit megoldani.
Hogy miért lett az NLP-nek óriási sikere? Nem akart egy merőben új módszert
kidolgozni ahhoz, hogy valamiben nagyon jók legyünk. Felesleges lett volna egy
ilyen erőfeszítés, hiszen vannak emberek, akik ösztönösen jól csinálják, amit
tesznek. Ezeket a kiemelkedő embereket így elegendő alaposan megfigyelni, és
egyszerűen leutánozni őket, megtanulni tőlük, hogy hogyan viselkednek. Ez a
folyamat a modellezés, az NLP alapja, a tanulás egyik legjobb módja. Ha képes
vagy egy kiválóság viselkedését megtanulni, akkor Te magad is kiválóvá válhatsz.
Bandler
és Grinder a furcsa hangzású Neurolingvisztikus Programozás nevet választották
különleges módszerüknek. Neuro, hiszen az idegrendszerünkön keresztül érzékeljük
mindazt, ami körülvesz bennünket, és a belső gondolatvilágunk is ugyanebben
a közegben képes létezni. Lingvisztikus, hiszen az emberi lény mindig is kapcsolatban
állt társaival. A nyelv az (a beszélt nyelv és a testbeszéd egyaránt), amely
utat nyit egymás felé, így képesek vagyunk élményeinket megosztani másokkal.
Programozás, hiszen ha a gondolkodásunkat tekintjük, mindannyiunkban egyfajta
biológia program fut, az agyunk meghatározott stratégiák szerint vezérel bennünket.
Értsd meg a gondolataid szerkezetét, változtasd meg, és Te magad is megváltozol.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2333 olvasás
Steve Andreas: Kommunikáció egy zavaró belső hanggal
tibi, h, 03/07/2011 - 15:21
Mindannyiunknak vannak belső hangjai, de ez nem mindig tudatosul bennünk. Néha hálásak lehetünk egy-egy ilyen hangnak, például amikor egy komolyabb próbatétel előtt megszólal a fejünkben: “Gyerünk, szedd össze magad! Meg tudod csinálni! Menni fog!” Más hangok azonban egyáltalán nem ilyen támogatók. Talán már a Te fejedben is szólalt meg egy kellemetlen hang néha, amikor valamit elrontottál, vagy kudarcot vallottál: “Gratulálok, ezt jól megcsináltad! Csak te lehetsz ennyire szerencsétlen!” Haragudhatnánk is ezekre a hangokra, az NLP azonban azt mondja, minden emberi viselkedés alapvetően jó szándékú, tehát ezek a belső hangok is pozitív céllal szólalnak meg a fejünkben. Ugyanakkor az is tény, hogy nem sikerül mindig elérni a pozitív céljukat. Mit kezdhetünk akkor velük? Mi volna, ha megszólítanánk őket? Az NLP-ben az ún. részeinkkel tárgyalhatunk, egyezkedhetünk, akár még kerekasztalhoz is ülhetünk velük.
A világhírű Steve Andreas könyvéből olvashatunk egy részletet alább. A cikket az NLP Comprehensive tette közzé.
Kommunikáció egy zavaró belső hanggal
Írta: Steve Andreas
Az
egyik legérdekesebb és leghasznosabb tulajdonsága a zavaró belső hangoknak az,
hogy pontosan úgy tudsz velük kommunikálni, mint valaki mással a valóságos világban.
Szó szerint bármit mondhatsz neki vagy kérdezhetsz tőle, és meg fogod kapni
a választ. A legtöbb ember csupán tétlenül hallgatja a belső hangjait, vagy
megpróbálnak vitázni vagy harcba szállni velük. Ha vitázol vagy küzdesz ellenük,
ugyanarra az eredményre jutsz majd, mint az igazi világban; veszekedésre és
konfliktusra, s csak ritkán megoldásra. Valójában a legtöbbször a belső hang
csupán még erősebbé és ellenkezőbbé válik ettől. Még ha sikeresen túlkiabálod
vagy felülkerekedsz is rajta, akkor sem tudod véglelgesen felszámolni - visszajár
majd hozzád.
Az előző fejezetben megmutattuk, hogy figyelhetsz egy hangra,
és milyen hasznos lehet csalakozni hozzá. Legyen most ez a kiindulópontja és
az alapja annak, hogy valami még fontosabbat és még hasznosabbat tegyünk.
Ahelyett, hogy egy zavaró belső hangot ellenségnek tekintenél, úgy is gondolhatsz
rá, mintha egy barátod volna, aki nem túl jól kommunikál. Ahelyett, hogy megpróbálnál
harcba szállni, küzdeni vele, vagy elmenekülni előle, megtanulhatod, hogyan
foghatsz vele össze, hogyan figyelhetsz oda jobban arra, amit mond, és hogyan
tudhatsz meg többet róla. Amikor valóban odafigyelsz egy hangra, és a kellő
tisztelettel fordulsz felé, akkor egyre elfogadhatóbbá válik majd, és így elkezdheted
jobban megismerni őt.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2332 olvasás
Ericksoni hipnózis II.
Viki B., sze, 02/23/2011 - 11:24Ericksoni hipnózis II.
„Az ericksoni hipnózis
alapjai” folytatása, csak azok számára nyitott, akik a kezdő tanfolyamot
vagy az NLP Mester tanfolyamot elvégezték. A célok és módszerek megegyeznek
az első rész ismertetőjében leírtakkal.
Jelenleg nincs meghirdetett időpont.
Budapest
Az ericksoni tanfolyam e második szakaszában magasabb szinten folytatjuk az ericksoni nyelvi minták megismerését és begyakorlását. Ezen kívül a révületbe ejtésre és a módosult tudatállapot kiaknázására is kipróbálunk több új eljárást, illetve megvizsgáljuk a tudattalan elmével való érintkezés tágabb összefüggéseit.
A saját tudatállapotaink befolyásolása szintén terítékre kerül. Hogyan törjünk meg olyan, révülethez hasonlatos állapotokat, amelyek nem segítenek a céljaink elérésében? Hogyan aknázzuk ki a magától bekövetkező transzot? És hogyan idézzünk elő újfajta, hasznosan módosult tudatállapotokat önmagunkban?
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 3402 olvasás




Chris
Whipp az NLP New Code irányzatának egyik fejlesztője. Sikeres katonai karrierje
után most az NLP világának egyik felemelkedő csillaga. Gazdag élettapasztalata
és történeteiből ti is meríthettek, hogy mennyi mindenre is lehet felhasználni
az NLP-t!








del.icou.us