változás
Mérföldköveink
Tigrisnyuszi, sze, 05/25/2011 - 12:47Mérföldköveink
Megjelent az Ezotér magazin 2011. januári számában.
Mit szeretsz jobban? A változást vagy az állandóságot? Szívesen kezdesz bele új, izgalmas dolgokba, vagy inkább ragaszkodsz ahhoz, ami már megszokott, jól ismert és biztonságos? Mindkettőnek megvan a maga előnye, a harmonikus élet egyik összetevője részben pont ebben rejlik. Néha kitartunk a megszokásaink mellett, néha pedig új utakat keresünk. Bizonyos utakon azonban mindenképpen végig kell mennünk, és ha ezt nem fogadjuk el, akkor bizony kétségbeesetten ülhetünk az út szélén egy-egy mérföldkő mellett. Minél tovább ülünk ott, annál később érjük el valódi úti célunkat.
A kezdetek
Életedet saját magad irányítod, ez tény, ugyanakkor gyermekkorunkban még nagy szükségünk van mások támogatására, segítségére, védelmére. Anyu és apu a legjobbat akarják nekünk, s bár gyerek fejjel is kerülhetünk döntési helyzetekbe, bizonyos események előbb-utóbb bekövetkeznek, ha akarjuk, ha nem. Milyen óriási változás az, amikor óvodába kerülünk! Az egyik percben még otthon vagyunk, és természetes a szüleink állandó közelsége, a másik percben pedig egy idegen házban, idegen gyerekekkel, ahol egy (jó esetben) kedves és odafigyelő óvó néni figyel ránk és az összes többi gyerekre. Hirtelen minden más lesz: új szabályok, új ételek, új ágyacska, új napirend. Az egész életünk a feje tetejére áll. Vannak gyerekek, akik nehezen tudják ezt elfogadni, mások gyorsan feloldódnak. Nem vagyunk egyformák, soha nem is voltunk azok.
A gyógyító idő
Akárhogyan is éljük meg a változást, az idő előbb-utóbb mindent megváltoztat. Talán még mindig szívesebben játszunk otthon a szüleinkkel, mint az óvodában, de a változás hullámai előbb-utóbb belesimulnak a mindennapjainkba, s megszokássá válnak. Természetes már, hogy óvodába járunk, megismerjük a többieket, megszeretjük az óvó nénit, és otthonosan mozgunk a szobában, a folyosón és az udvaron is. Az életünk részévé válik az óvoda.
Újabb változások
Ez persze még csak a kezdet. A nagy változást kisebb változások kísérik folyamatosan. Megtanuljuk azokat a dolgokat egyedül is elvégezni, amit eddig segítséggel végeztünk csak el, Egyedül öltözünk, egyedül mossuk a fogunkat, levisszük a szemetet. Önállóbbá válunk. Ezeket a kisebb változásokat könnyebben elfogadjuk, némelyik kifejezetten örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket. A kisebb változások mellett azonban előbb-utóbb jön a következő éles váltás: az iskola. Az iskola után a gimnázium, majd a főiskola, egyetem, vagy a munkahely. Ezek még „csak” a tanulásról szóltak, ettől függetlenül az egész életünkre kihatással vannak.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 525 olvasás
Tanulj meg varázsolni! 2. rész
Tigrisnyuszi, h, 03/21/2011 - 22:49Tanulj meg varázsolni! - 2. rész
Megjelent az Ezotér magazin 2010. decemberi számában. 2. rész.
Mit is akarsz egészen pontosan?
Az NLP igazán nagyon alkotott a célkitűzés területén. Ha fogalmad
sincs, melyik úton indulj el, honnan tudhatod, merre tart az életed? Vagy csak
úgy zötykölődsz ugyanazon a régi buszon, és közben azt várod, hátha az egyik
megálló a Csoda lesz?
Van olyan megálló, de csak többszöri átszállással érhető el. Ha meg akarod találni
a helyed a világban, először is döntsd el, mit akarsz, gondold át nagyon alaposan,
mit tehetsz, aztán pedig cselekedj, cselekedj, cselekedj!
Ugyanaz a régi bakelit
Az
NLP a változás magasiskolája. Ismétlés a tudás anyja - bizonyos feltételek mellett.
Egy határon túl azonban többre mész az NLP-s filozófiával: Ha valamit akarsz,
addig változtasd a viselkedésed, amíg meg el nem éred a célodat! Képtelen vagy
kilépni egy élethelyzetből? Félresikerült a házasságod? Rossz a munkahelyed?
Beteg vagy?
Mit is tettél eddig, hogy kimássz a slamasztikából? Mindent megpróbáltál már?
Ha nem, hát akkor gyerünk! Tartsd észben, hogy minél több lehetőséget adsz magadnak,
annál könnyebben boldogulsz. Ja, hogy nincs kedved ehhez sem, meg ahhoz sem?
Lusta vagy? Félsz? A kényelmi zónád talán kellemes és biztonságos - ugyanakkor
csapda. Hagyd el, gyerünk, eleget lógattad a lábad!
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 1902 olvasás
Tanulj meg varázsolni!
Tigrisnyuszi, sze, 03/09/2011 - 14:54Tanulj meg varázsolni!
Megjelent az Ezotér magazin 2010. decemberi számában. 1. rész.
A
világon számtalan bölcsességgel találkozhatunk. Sokszor néhány egyszerű szóval
mondják el, hogyan lehetünk boldogabbak. A metaforák, a költői hasonlatok gyönyörű
képeket idéznek föl bennünk, miközben az üzenet tudattalan elménk birtokába
kerül. Ilyen bölcsességekkel rövid idézetek formájában is találkozhatunk, de
lehet egy szobornak, egy csengő hangjának vagy a nyakadba akasztott medálnak
is jótékony hatása az életedre, ha elfogadod a benne rejlő pozitív üzenetet.
Az emberi agy remekül megérti a különböző asszociációkat.
Ne gondold azonban, hogy a bölcsesség csupán azt jelenti, hogy olvasgatsz, zenét hallgatsz vagy apró szobrocskákat gyűjtesz. Ezek is nagyszerűek persze. Mégis teljesen más a helyzet akkor, ha saját magunkat, vagy saját életünket is képesek vagyunk metaforikusan megközelíteni. Ilyen az, amikor szabadnak érzed magad, mint a madár, vagy egy óriási kalandnak tekinted az életed, de akár arra is gondolhatsz, hogy hamarosan kibújsz a bábból, és kibontod végre gyönyörű, színes szárnyaid, hogy kirepülhess.
Vannak olyan tanítások és módszerek, amelyek pont erre a metaforikus gondolkodásmódra
épülnek, s ezáltal bárki képes könnyedén megérteni, elfogadni és alkalmazni
azt a bölcsességet, amelyet megfogalmaztak a tanítók. Ha ezt a költői hasonlatokra
épülő tudást az érzékszerveink útján is egyértelműen tapasztalható gyakorlatokkal
egészítjük ki, a mai modern világunkban is remekül alkalmazható bölcsességhez
juthatunk. Az NLP pont ilyen módszer.
NLP
Azt, hogy mi az NLP, nem is olyan egyszerű megfogalmazni, hiszen mindenkinek mást és mást jelent. Az NLP-t tekinthetjük egyfajta módszernek, amellyel az életünk apró-cseprő és hatalmas problémáit egyaránt megoldhatjuk. Másoknak az NLP tudomány, amellyel az emberi viselkedést eddig nem tapasztalt mélységekben érthetjük meg - és változtathatunk is rajta. Számomra az NLP legfőbbképpen művészet, a pozitív változás és a logikus gondolkodás művészete.
Az NLP-vel gyógyíthatsz és gyógyulhatsz, tanulhatsz és taníthatsz, tűzhetsz
ki célokat, leszokhatsz a nem kívánatos szokásaidról, alakíthatsz ki új viselkedést,
szerezhetsz nagyobb önbizalmat, kommunikálhatsz az emberekkel úgy, hogy pontosan
azt add át nekik, amit szeretnél. Ha tehát nem érzed jól magad a bőrödben, akkor
itt a lehetőség, hogy változtass ezen. Ha már most is folyamatosan fejlődsz,
akkor itt az ideje, hogy még jobban csináld. Az NLP az egyik legjobb erőforrás
ehhez.
Mit jelent az NLP?
Az
NLP két amerikai férfi, egy matematikus-programozó és egy nyelvész agyából pattant
ki valamikor a hetvenes évek elején. Richard Bandler és John Grinder különlegesen
tehetséges emberek tanulmányozásával kezdte a megfigyeléseit. Milton Erickson,
Virginia Satir, Fritz Pearls... A kommunikáció nagymesterei, akik képesek voltak
néhány egyszerű szóval mások súlyos, évek óta fennálló lelki problémáit megoldani.
Hogy miért lett az NLP-nek óriási sikere? Nem akart egy merőben új módszert
kidolgozni ahhoz, hogy valamiben nagyon jók legyünk. Felesleges lett volna egy
ilyen erőfeszítés, hiszen vannak emberek, akik ösztönösen jól csinálják, amit
tesznek. Ezeket a kiemelkedő embereket így elegendő alaposan megfigyelni, és
egyszerűen leutánozni őket, megtanulni tőlük, hogy hogyan viselkednek. Ez a
folyamat a modellezés, az NLP alapja, a tanulás egyik legjobb módja. Ha képes
vagy egy kiválóság viselkedését megtanulni, akkor Te magad is kiválóvá válhatsz.
Bandler
és Grinder a furcsa hangzású Neurolingvisztikus Programozás nevet választották
különleges módszerüknek. Neuro, hiszen az idegrendszerünkön keresztül érzékeljük
mindazt, ami körülvesz bennünket, és a belső gondolatvilágunk is ugyanebben
a közegben képes létezni. Lingvisztikus, hiszen az emberi lény mindig is kapcsolatban
állt társaival. A nyelv az (a beszélt nyelv és a testbeszéd egyaránt), amely
utat nyit egymás felé, így képesek vagyunk élményeinket megosztani másokkal.
Programozás, hiszen ha a gondolkodásunkat tekintjük, mindannyiunkban egyfajta
biológia program fut, az agyunk meghatározott stratégiák szerint vezérel bennünket.
Értsd meg a gondolataid szerkezetét, változtasd meg, és Te magad is megváltozol.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2148 olvasás
Soha nem lesz még egy...
tibi, h, 01/03/2011 - 13:40
Engedd meg, hogy a 2011-es év elején átnyújtsam neked Tom Hoobyar hasznos gondolatait. Ha neked sem válnak be az újévi fogadalmak, akkor próbáld ki Tom módszerét. Meg vagyok róla győződve, hogy csak a javadra válhat.
Soha nem lesz még egy...
Soha nem lesz még egy... 2010.
Tehát bármilyen reményeid és elvárásaid voltak is a 2010-es évre vonatkozóan, az évnek már vége. Újabb lehetőséget kaptál - itt az idő, hogy 2011-re tervezz.
Bla-bla-bla...
Mindenki csak ezt mondja. Minden hírmagyarázónak, bloggernek és újságírónak muszáj írnia valami “időszerűt”. Mind arról beszélnek, hogy mit tervezzünk erre a vadonatúj évre.
Én nem. Valami sokkal fontosabbra akarok rámutatni, nevezetesen:
Soha nem lesz még egy Tebelőled.
Ebben az univerzumban az idők végezetéig sem.
Egyedülálló vagy - soha nem volt belőled még egy, és soha nem is lesz. Eredeti vagy, és csak Te döntheted el, hogyan bontakozzon ki az életed.
Elkezdheted az új évben.
Vagy akár holnap. Vagy ma az ebédnél. Bármelyik pillanatban dönthetünk úgy, hogy kezünkbe vesszük a saját sorsunkat.
- 1 hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 1806 olvasás
Mióta az eszemet tudom
fresia_dm, sze, 04/28/2010 - 11:10És mégis: mióta az eszemet tudom, nagyon szeretném kézzel fogható bizonyítékát látni annak, hogyan száguld az információ az idegpályákon, hogyan alakulnak ki az idegpályák közötti kapcsolatok, hogy fejlődik és növekszik agyunk kapacitása.
Nekem még azt tanították pszichológia órákon, hogy az ember jelleme, személyisége 3 éves korára nagyjából kialakul, s azután már csak kisebb változások lehetségesek, hogy csak egy nagyobb trauma hozhat létre esetleg nagyobb változásokat egy ember jellemében.
Az NLP megalkotói elsősorban az emberi viselkedésminták alapján következtetnek az agy működésére, igaz, hivatkoznak sokszor az agykutatás eredményeire.
Ők azt figyelték meg: egyetlen dolog biztos, s ez épp a változás. Minden és mindenki változik, így agyunkban is egyre újabb kapcsolatok (szinapszisok) jönnek létre az idegsejtek között. Újabban egyre kifinomultabb műszerek léteznek és egyre eredményesebb kutatási módszerek.
A minap egy dokumentumfilm számolt be egy kísérletsorozatról, ahol 2 hetestől 9 hónapos korig csecsemők mozgáskészségének és mozgáskoordinációjának fejlődését követték a testükre szerelt érzékelők segítségével.
Kiderült, hogy két hetes korukban még létező mozgásformákat egy idő után „elfelejtettek” majd néhány hét múlva új, sokkal rendezettebb, szimmetrikusabb mozgásformákat alakítottak ki.
Egy másik kísérletben az agyi szinapszisok mikroszkópos vizsgálata során kiderült, hogy 1-2 nap alatt bizonyos szinapszisok eltűntek, és teljesen újak keletkeztek.

- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2032 olvasás
Kapcsoló a változáshoz
tibi, cs, 11/12/2009 - 22:22
Kapcsoló a változáshoz
Egyik jóbarátom egyszer azt mondta nekem: "Bármi történjen
is - ha egy üzlettel 3 éven belül nem éred el a kitűzött céljaidat, akkor szabadulj
meg tőle, és kezdj valami másba - mindegy, hogy mi az!"
Charlie Sheppard az egyik olyan ember az ismerőseim közül, aki szinte mindig
boldog. Szerető családját, hűséges barátait, szép otthonát, jövedelmét és anyagi
függetlenségét szinte bárki megirigyelhetné.
Charlie régi motoros az NLP-ben, és nemrég találkoztam vele. Vagy másfél évvel korábban nyitottam meg az első NLP iskolámat. Felfedeztük, hogy már mindketten kezdtünk új vállalkozásba életünk különböző szakaszaiban. Így hát hamarosan már a vállalkozások indításának és működtetésének a csínjáról-bínjáról beszélgettünk. Abban mindketten egyetértettünk, hogy általában könnyen észrevehető, ha egy vállalkozás jól megy.
Amikor azonban egy vállalkozás nem ér el sikereket, nehéz kérdések merülnek fel. Többet fogsz dolgozni? Vagy tőkét emelsz? Megváltoztatod az üzleti modellt, vagy a marketing-stratégiát? Vagy egyszerűen csak feladod és továbblépsz?
Legyen szó egy üzletről, egy kapcsolatról, vagy bármilyen cselekvésről vagy elkötelezettségről, honnan tudod, hogy ideje változtatni, ahelyett, hogy megtartanád?
Charlie kapcsolója az idő volt. Nagyon is meghatározott mennyiségű idő egy jól meghatározott környezetben. Talán önkényesnek tűnik két tényezőnek, az időnek és a hosszúságának a kiválasztása. Biztos vannak olyan üzletek, ahol 3 év túl kevés lenne.
Azonban, ami még ennél is fontosabb, hogy ő meghúzott egy határvonalat. Ez a vonal az ő választása volt, és már jó előre meghúzta.
Képes volt ragaszkodni is hozzá, "bármi történjen is", mivel ez az ő döntése volt, amit teljes lényéből támogatott.
- 1 hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 1795 olvasás
Helyet és/vagy helyzetet változtatunk.!?
Tigrisnyuszi, p, 09/05/2008 - 08:35Mindig szerettem írni, és mindig szeretnék írni.
Meg is teszem, hogy elmondhassam, megtettem, és nem halasztottam holnapra. Hogy ez is jól sikerüljön a mai napomon. Kezemben a hatalom! (Hát igen, mert az uralkodóm most alszik éppen:)
- Tigrisnyuszi blogja
- 1 hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2060 olvasás
Nincs több hely - és időpontváltozás
tibi, cs, 08/21/2008 - 22:47BETELT!
Az augusztus 30-31-ére meghirdetett 2 napos Bevezető tanfolyamra már nem tudsz jelentkezni. Sajnos teljes a létszám, többen nem férnek el a teremben, ezért e korlát.
Ez a tanfolyam a feltétele, hogy jelentkezhess az Alaptanfolyamra, amely szeptember 27-28-án kezdődik.
Ha most lemaradtál, reményeim szerint hamarosan felkerül a következő Bevezető időpontja.
Ha Te mégis és feltétlenül és csakazértis és minden áron erre a Bevezetőre szeretnél elmenni, esetleg pont azért, hogy még ezt az Alaptanfolyamot végezhesd el, akkor küldj egy levelet nekem a jelentkezes[kukac]mindennapinlp.hu címre, hátha találunk valami megoldást.
FIGYELEM!
Az Alaptanfolyam 4. hétvégéjét átraktuk november 22-23-ra,
hogy ne ütközzön a Murányi Péter
féle Természetes
Nyelvtanulással. (Amire szintén egyre kevesebb hely van.)
- tibi blogja
- Új hozzászólás
- 1762 olvasás
Filmajánló: Bitter Moon (Keserű Méz)
tibi, sze, 06/04/2008 - 00:30Filmajánló: Bitter Moon (Keserű Méz)

Tetszett.
Hugh Grant, bár főszereplő, mégsem ő a fő-főszereplő. A történet egy hajón kezdődik, amely végül is csak a keretét adja egy sztorinak, amit egy idősebb pasi mesél el neki - s amely végül... Végül még Te is megnézed, ezért nem mondom el a végét. Hugh Grant feleségét Kristin Scott Thomas játssza. Az idősebb férfi Peter Coyote, s a párja Emmanuelle Seigner.
És most megint csak hagyjuk az elemzést, nézzük meg inkább, hogyan lehet tanulságos egy enelpésnek ez a film.
- Új hozzászólás
- Tovább olvasom a cikket
- 2696 olvasás








del.icou.us