részlet "Az égig érő erdő" c. könyvből www.egigeroerdo.hu

Egy hatalmas körben gyülekeztek a tündérek. A világ minden tájáról érkeztek és annyian, hogy talán ennyi tündér egyszerre egy helyen még sohasem gyűlt össze. Legkorábban a Nap tündérei érkeztek a tisztásra. Ők voltak a legidősebbek és a legtapasztaltabbak. Sok-sok emberöltőn keresztül vívták már csatájukat a lelkek mellett és ők számítottak a legerősebbeknek. Bölcsességüket senki nem kérdőjelezte meg a Birodalomban és a hercegnő is nagyra értékelte ősi tudásukat és számított tanácsukra. Erős aranysárga fénnyel töltötték meg a tisztást miközben sorra érkeztek a további tündérek is. Mellettük foglaltak helyet a Hold tündérei, akik az álmok vigyázói. Ezüstös, kék derengés jellemezte őket és mindent tudtak amit csak tudni lehetett az álmokról. Személyes küldetésüknek tekintették az álmokba foglalt üzenetek megfogalmazását és közvetítését. ők voltak azok, akik minden éjjel vigyázták az emberek békés, nyugodt álmát és miután a test nyugovóra tért a lélekkel kirándulni indultak az éjszaka csendjében. Szorosan melléjük aztán megérkeztek a tavi és erdei tündérek, a virágok és rétek, illetve a hegyek és nagyvizek tündérei, majd lassan összejött a teljes Birodalom. Mindenhol, meddig szem ellátott és még azon is túl, tündérek gyülekeztek. A fák ágaitól kezdve a kövek és bokrok mentén, a patak parton, a levegőben. A tömeg egyre hangosabbá, harsányabbá vált és már mindenki izgatottan várta Imola hercegnő megjelenését. Tudták, hogy nem mindennapi dologról lehet szó, ha a tündértanács minden tagjának jelenléte elvárt. Sorra egymás között találgatták, vajon mi az az esemény, ami miatt ennyire kívánatos volt a nagygyűlés összehívása.

A nagy hangkavalkádban közben felismerhetővé vált egy jellegzetes hangszín, mely összetéveszthetetlenül jelezte a hercegnő közeledtét. A tündérek figyelmüket a hang irányába fordították, ahol is egyszercsak megjelent a maga bájában és feddhetetlenségében Imola hercegnő. Alakja mindennél ragyogóbb és melegebb volt. Fénye az egekig hatolt és még a föld legmélyebb bugyrait is megvilágította. Hirtelen teljes csend zuhant a tájra, melynek apró zöngést adott a hercegnőt kísérő lehellet finom hang. Lágyan belebegett a tisztás közepére, majd ott megállt és tiszteletét kifejezve a Birodalom lakói felé, mélyen meghajolt az összegyűlt tündérek előtt. A tömeg egyként köszöntötte az uralkodót és szintén mély meghajlással jelezték ők is a hódolatukat feléje. A hercegnő végignézett az összegyülteken és egyszerre mintha izzani kezdett volna, erőteljesebb fényt bocsájtott ki magából mint eddig, majd egy gyönyörű dallammal kísérve a látottakat mindenkit egyenként üdvözölt. Bár rengetegen voltak a tisztáson, mégis mindez a tisztelgés nem tartott egy-két pillanatnál tovább. A tisztás sokszínű fénye egyszerre tisztult le és a sok színárnyalat egyként ragyogta be az erdei levegőt, majd egy hatalmas szivárvány formájában kúszott fel az égre.

- Üdvözöllek mindannyiótokat! – szólalt meg a hercegnő. Hangja egyszerre volt erős és határozott, mégis tele gyengédséggel. Egyedül a Nap tündérei véltek felfedezni benne némi aggodalmat, de bölcsességük fényében meg is értették azt, hisz ők már tudtak a Birodalmat és a világot sújtó dolgokról.

- Tudom szokatlan az összejövetelünk íly formája, mégis úgy érzem valahogy már mindenki tudja, érzi miért hívtalak össze benneteket ezen a napon. – Mondatai között apró szüneteket tartott. - Nem áll szándékomban szépíteni azt, amit nem lehet, hisz mindannyian ismeritek mik történnek szerte a Birodalom területén és azon túl. Nem akarok rémhíreket sem kelteni, de a helyzet egyre súlyosabb. Mint az már sokaknak ismeretes, sorra tűnnek el a tündérek a Birodalomban és nyomuk követhetetlen, a semmibe vész. Hogy hová lesznek, mi történik velük, nem tudjuk. És azt sem, hogy pontosan mi áll e mögött az érthetetlen eltünések mögött. Különös módon azonban ezek az eltűnések összefüggésbe hozhatók az angyalok között történő furcsa dolgokkal is. Köztük egyre több a sérülés, és egyre több angyal gyengélkedik. Erejük kimerülőben. Sokan közülük testet öltenek és leszületnek az emberek világába, hogy közelebbről vegyék szemügyre a rejtélyes okokat, amik miatt az egész világ beteg és onnan segítsék az embereket. Azonban ezek az angyalok is mind megsérülnek és olyan gyengékké válnak, hogy a kommunikáció egyre nehezebb lesz a két világ között. Az angyalok hozzánk fordultak segítségért, így hát most rajtunk a sor, hogy a lélek szintjén is megnézzük mi történik.

A tömeg egyként figyelte a hercegnőt, kinek hangja szinte beterítette a teret. Rezzenéstelenül, döbbenten álltak ott a szivárvány alatt megrekedt érzésekkel és várták a folytatást, hogy mit is tehetnek ők egy ilyen baljós helyzetben.
- Hírhozóink, a szelek tündérei nagyon nagy bátorságukról téve bizonyságot kutatták az okokat és hosszas keresgélés után eljöttek hozzám és tudtomra adták, hogy az emberek kezdik elfelejteni a lélek mibenlétét. – Nagy mozgolódás és morajlás vette kezdetét. Szinte mindenki meghőkölt a hallottakon és kérdően néztek egymásra. - Egyre több helyen magát a lelket is elfelejtik vagy egyenesen tagadják létezését. – A tündéreket szinte lebénította a lélek megtagadásának még az ötlete is, s most hogy hallják, hogy az emberek ennyire elszakadtak önmaguktól, erős izgalom férkőzött a tisztáson összegyültek közé, pattanásig feszülve a döbbenettől. – Igen. Jól hallottátok. Súlyos gondok ezek. Tündéreink minden erejükkel azon vannak, hogy kommunikáljanak az emberekkel, de azok egyszerűen tudomást sem vesznek róluk. Sokan már annyira merészek lettek közületek, hogy kérték a leszületésüket az emberek közé, ahogy azt az angyalok is teszik. Azonban ezen társainkat emberként megszégyenítik, semmibe veszik, megalázzák és a végsőkig meghurcolják őket. Valami egészen különös és borzasztó történhetett, ami idáig vezetett. Az egész fiatal tündérek tűnnek el a legkorábban, de már az öregebbek is belefáradtak az örökös kudarcba. Maga Gaia, a földanyánk is segélykiálltását hallatja. A benne és rajta végbemenő hatalmas változásoktól ereje kimerülőben. Amellett, hogy társaink eltűnőben vannak, a lakóhelyeinket is felforgatják az emberek. Sorra tűnnek el az erdők, a mezők, a vizek, nem beszélve az állatokról. Az ember nem csak eltüntet, átalakít mindent maga körül, de önmagát is a pusztulásba kergeti és nem csakhogy másra nem emlékszik, de már önmagára sem. Elfelejtette, hogy nincs egyedül ezen a világon. Mindent a saját hasznára fordít és figyelmen kívül hagyja a világot. Gyermekeikkel elfeledtetik a tudást, azt az építő és hasznos tudást, amit magukkal visznek az emberi létbe. Hamar belekényszerítik őket egy olyan rendszerbe, amit nem értenek a gyermekek és amiben csak egy dolgot lehet tenni. Felejteni. A legrettentesebb azonban az, mint már említettem, hogy ezzel az ember nem csak a világra, de saját magára nézve is veszélyessé vált, ami számunkra is végzetes következményekkel jár.
Egyre nőtt a feszültség a hallgatóság körében és sokan ezer meg ezer kérdéssel rohanták volna le a hercegnőt, de egyikük sem tette meg. Tudták, hogy amíg az ő fénye ragyogja be a Tündérbirodalmat, addig semmi sincs veszve. Nemhiába tartották úgy a tündérek, hogy hercegnőnek születni kell. A vezetést, a harcot, a modort, a diplomáciát mind meglehetett tanulni, de az erény, a kegyelem és a küldetéstudat, az mind belülről fakad. Imola hercegnőben pedig minden egyben volt. Kellően érzékeny volt, de amellett nagyon erős és nemes is. A lelkek igazi vigyázója. Most is ez érződött a tündérekhez intézett szavaiban. Hiába a rettenetes hír, hogy a világ beteg, a lélek magányba zárva haldoklik, Imola hercegnő hangjából kihallatszott, hogy a remény nem csak egy csalfa felhő játéka az égen, mely bármelyik pillanatban szertefoszolhat.

- De korántsem végzetes még a helyzet. Van néhány gyermek, akik nem felejtik el a nagy nyomás közepette sem, hogy kik is ők valójában, de kevesen vannak és ha nem figyelnek eléggé, akkor ők is a többséghez hasonló módon felejteni kezdenek. Közülük sem sokan érik meg a felnőttkort a bennük lévő tudással és hittel. Az emberekben minden emléket homály fed arról, ami összekapcsolná őket a múltjukkal, ahonnan jöttek, amiért jöttek és már nem hogy a múltra nem emlékeznek, de a jelent sem ismerik fel, a most hatalmát. A jövő pedig, - mivel céljuk színtelen, fénytől megfosztva, magányosan gubbaszt egy gödörben az összetört emlékek között - nem látható, nem tapasztalható meg a számukra. Mindent meg kell tennünk azért, hogy az embereket újra emlékeztessük, hogy kik is ők valójában. Ezért tüstént intézkedéseket kell hoznunk, melyek lehetséges, hogy fenekestül felforgatják a világot. Cselekednünk kell minden hitünket bevetve. Ha kell, akkor a világ tengelyét is kimozdítjuk, csak hogy felrázzuk az embereket, hogy visszahozzuk emlékeiket.

A hercegnő szusszanásnyi szünetet tartott, elmélázott a tömegen és hagyta, hogy magukba szívják az elhangzottakat. Érzékelte a kérdéseket maga körül és azt is, hogy bármit is válaszol rájuk a tündérek egyként fogják követni őt. Egy pillanatra megállt a levegőben és átitatta magát a tündérek bátorító figyelmével és szeretetével, majd lassan folytatta beszédét.

- Ahhoz, hogy érdemi változás álljon be ebben a kényes és fájdalmas helyzetben, olyan dolgokat kell cselekednünk, mely még jobban megingathatja az emberek hitét. De bármennyire is fog ez nekünk is fájni, bármennyire úgy érezzük, hogy a vesztünkbe rohanunk, hogy sohatöbbé nem állunk fel, nem adhatjuk fel. Minden hitre szükségünk van. Az embereknek meg kell mutatnunk önmaguk legmélyebb bugyrait, a legkínzóbb fájdalmakat, a leggyötrőbb álmokat, mert úgy tűnik másra már nem figyelnek fel. A szeretet, a hit már elvesztette jelentését az emberi világban. Azonban a szörnyűségeken keresztül még megmutathatjuk nekik, hogy mit jelentenek ezek.

A Nap és a Hold tündérei egymásra néztek és szótlanul, színeik árnyalatának apró vátoztatásával jelezték egymás felé, hogy teljességgel egyetértenek a hercegnővel. A tisztás többi részén is változni kezdtek a színek és tónusaik. Mindenki érezte saját felelősségét és tudták, hogy a világ még nem állt ennyire közel az összeomláshoz. Azonban azt is tudták, hogy bármekkora veszteségek és fájdalmak érik őket, a kitűzött célt nem szabad szem elől téveszteni.

- Népem és a világ érdekében hatalmas döntésre szántam el magam. – Imola hercegnő színe hirtelen erőteljesebb lett, pulzáló fénye pedig mégjobban bevilágította a teret, mint annak előtte. - Tudom, nehéz lesz elfogadni számotokra amit most mondani fogok, de nem látok más megoldást. Nem ruházhatom rátok a teljes felelősséget, már így is rengeteg nyugszik a vállatokon. – Figyelmét a Nap tündérei felé fordította és úgy folytatta. – Úgy döntöttem, hogy leszületek az emberek közé.
A tömegen az elképedés orkánja futott végig. Hangos morajlás vette kezdetét és mindenfelől villodzó fények és színek jelezték a tündérek döbbenetét. Mindenki kérdően és aggodalommal fűtve tekintett a hercegnőre. Egyedül a Nap tündérei értették a hercegnő szándékát.

- Érzem bennetek a döbbenetet és az aggodalmat, de biztosíthatlak róla, hogy tudom mit vállaltam magamra. Döntésem végleges és visszavonhatatlan.

- Na de hercegnő! – kiáltott fel egy erdei tündér. – Nem áll szándékomban megkérdőjelezni döntésed jogosságát. Éppen ellenkezőleg. Bölcsességed határtalanságát bizonyítod ezen elhatározásoddal is, de mi lesz, ha te is megsérülsz az emberek között? Mi lesz, ha téged is felemészt a felejtés? Nem tudhatod, hogy milyen állapotok uralkodnak odaát. Egyáltalán még azt sem tudjuk, hogy mi okozza a felejtést.

- Számba vettem a lehetőségeket kedves barátom és jól megfontoltam a döntést. Mégsem látok más megoldást. S bár tudom, hogy mindegyikőtök boldogan átvenné ezt a terhet, magam helyett azonban senkit nem kérhetek erre a tündért próbáló feladatra.

- Fenségednek itt a helye közöttünk. Mi lesz a Birodalommal a hercegnője nélkül? – szólalt meg most egy vízlakó.

- Egy hercegnő kötelessége nem merül ki abban, hogy a Birodalmon belül igazgassa hűséges alatvalóit és a biztonságot nyújtó palotából figyelje a világ működését. Hercegnőnek lenni nem egy cím, hanem elkötelezettség. Küldetés. Példamutatás. Ezen három alapelv pedig elválaszthatatan egymástól. Hittel és kitartással folytatni az utat a cél felé, bármi is történjék. Küldetésem elkötelezettség és példamutatás.

- Minek az elkötelezettsége?

- A teljességé.

- És a példamutatás? Az hogyan valósítható meg az emberek között? – érdeklődött tovább a vízi tündér. – Nem inkább megváltoztatni kellene őket? Hisz már annyi mindent félreértelmeztek és elfelejtettek.

- Megváltoztatni csak azt lehetséges, aki kész a változásra. Erőnek erejével nem lehet változtatni, mert kívülről csak a felszínt lehet alakítani. A belső változásához belülről kell hogy jöjjön az inspiráció, a felismerés. Ehhez kell a példamutatás. Ha elkötelezettséged megmarad a küldetésed mellett és ezt a lét minden szintjén őszintén megéled és sugárzod magadból, akkor ez, mint minden más is, kihat a környezetedre. A környezet pedig folyamatosan változik az őt ért behatásokra.

- Kifejtenéd ezt nekünk fenség?

- A te esetedben, kedves vízi barátom, ott van a közeged a víz, amely folyamatosan kihat a környezetére pusztán azzal, hogy létezik. A víz nem akar semmit megváltoztatni. Önmaga lényegét adja és ez változást indít el a világban. Követ csiszol, öntöz, itat, épít, éltet. És azáltal, hogy ő jelen van, minden változik. Pontosan ilyen a példamutatás is, amit az emberek között fogok gyakorolni.

- De hogyan? – jött a kérdés egyszerre több irányból is.

- Emlékeztetni fogom őket önmagukra. Arra, hogy kik is ők valójában.

- De hogyan? – ismétlődött meg újra a kérdés.

- Egyszerűen jelen leszek. Figyelek és hagyom, hogy a bennem lévő teljesség megmutatkozzon rajtam keresztül. S közben kutatom, hogy mi is az oka a felejtésnek és a félreértéseknek.

A tündérek egytől egyig vitába elegyedtek egymással, hogy tényleg helyes e a hercegnő döntése. Még mindig nehéz volt elhinniük, hogy a fenséges Imola hercegnő emberré születése az egyetlen járható út.

- És mi történik eközben a Birodalommal, ha fenséged nem lesz itt velünk? Ki fog minket irányítani? Ki fog minket vezérelni?

- Mindannyian tudjátok a dolgotokat. Ha bármi kérdés is felmerülne, bátran fordulhattok a Nap tündéreihez. Ők a Birodalom legbölcsebb lakói és tiszta szívvel bízom rájuk a tanácsadást. Azonban mindenkinek lesz feladata a távollétemben, hisz szükségem lesz valamennyiőtök segítségére. Bár erős hittel indulok neki, mégsem zárhatom ki a lehetőségét annak, hogy az emberek között engem is elér a felejtés és nem fogok emlékezni küldetésem lényegére. Ezért kérlek benneteket, hogy kövessétek figyelemmel földi létem minden mozzanatát és ha kell küldjetek jeleket. Ha kell álmok, ha kell személyek, események formájában. Nehéz út lesz és göröngyös, de együtt képesek vagyunk rá. Magam csak úgy szállhatok alá, ha ti mindannyian velem vagytok az úton.

A hercegnő szavaival erőt öntött a tündérekbe és végül sikerült megértetni velük döntését. - És ami a legfontosabb! Ne veszítsétek el a hitet, még ha kilátástalannak tűnne is küldetésem bevégzése.

A tömeg egyszerre, éljenezve kezdett egy kellemesen légies dallamot zengeni, mely messze szállt a tisztáson túl bele az erdőbe. Az égen a szivárvány még jobban kirajzolódott, színeivel ünnepelve az alatta meghúzódó tündérek hadát és bátor hercegnőjüket.

Kapcsolódó:
Az égig érő fa