Hozzászólások ehhez: iszonyú viszonyú

Szerző: Tibor Szűcs

Tibor Szűcs — Mon, 25 Jan 2010 08:27:01 +0000

Szia Zsolt! Ezt nagyon szépen leírtad. Ha képesek vagyunk megfelelő módon hasonlítani magunkat másokhoz, akkor sokat fejlődhetünk a témában. Ha valaki valamiben profi, akkor modellezhetjük, ez erőforrás! És persze viszonyítanunk is kell hozzá. Önismeret, változás, modellezés – tényleg csodás játszma:)

Szerző: szabozs

szabozs — Sun, 24 Jan 2010 14:01:25 +0000

Szia Tibi! Elnézést, de nem értem végéig a kommenteknek, de azért gondolatom lenne. Mindig van bennünk egy viszonyítás, csak az az érdekes, hogy a viszonyítás végén hogy viszonyólunk maga a viszonyítás alapjul szolgáló témához vagy személyhez. Milyen polaritással fordolunk hozzá, és számunkra milyen eredményt tudunk kihozni a végére. Fontos kérdés, hogy ha pl . valakihez viszonyítunk, akkor képesek vagyunk-e realitással viszgálni az Én-t és a Te-t, túlértékelünk-e részeket vagy alul értékeljük őket – ez egy csodás játszma, amely az önértékelés megfelelő vizsgálatáshoz hatékonyan hozzájárulhat. Sok esetben a viszonyítás egy adott állapothoz képesti helyzeted vizsgálatához segíthet, amely az eddig elért eredményeid, ismereteid, valamihez való viszonyaid, stb… való helyzeted értékelésében fontos szerepet játszhat, hisz a következő életed lépéseit is befolyásolhatják.Kissé közhelyesnek ható mondat: Mindig minden változásban van – még Mi is.A valamihez képesti vizsgálat életünk része, csak értékelés iránya és eredménye a kérdés.ÜdvözlettelSzabó Zsolt

Szerző: Tibor Szűcs

Tibor Szűcs — Sat, 23 Jan 2010 11:22:49 +0000

Igen, ha a régi önmagunkra akarunk hasonlítani – egy bizonyos szinten – az jó, mert régebben általában csinosabbak, jóképűbbek, szebbek voltunk. Most pedig okosabbak, ügyesebbek tapasztaltabbak vagyunk. Jó a kettőt ötvözni :o)

Szerző: Trixi

Trixi — Sat, 23 Jan 2010 11:16:50 +0000

Szia Tibi!Nagyon tetszik ez az iszonyú-viszonyú megközeitése a dolognak.Ha valaki igy szemléli a másik mondjuk jobb teljesitményét, ügyességét,ami nekem pl. abban nincs, amit ő éppen szuperül csinál;olyan "féltékeny vagyok a másikra" szinezete van,rossz értelemben.Lehet féltékenynek lenni más tudására, stb. jó értelemben is, ami arra való, hogy tanuljunk belőle, vagy csak egyszerüen örüljünk annak, hogy neki van hozzá adottsága és milyen jó, hogy ezt is tudja.Lehet, hogy én másban vagyok jó.Végül is, ha minden ember mindenben egyforma lenne, akkor olyan,mintha "klónok" lennénk.Ha mindenki másban jó, akkor segiteni is tudjuk egymást és a jó cselekedetek motiválják az embert a még jobbra,mert ebben benne van az ember szive is.A még jobbtól fejlődik a világ és MI, EMBEREK IS!Hasonlitgatni nem nagyon szoktam- igy konkrétan – magam másokhoz, legfeljebb vannak példaképeim,akiket nagyra becsülök a tudásáért, vagy más egyébért, ami természetesen "megfog",és szeretném, ha én is olyan lehetnék /itt tudósokról, vagy más hires emebrekre gondolok/,de tudom, hogy Einstein nem lehetek,ugy,hogy ezeken nem sokat variálok.Sokkal inkább szeretnék hétköznapibb, számomra megvalósithatóbb dolgokkal foglalkozni, mint pl. az ALAKFORMÁLÁS!Sajnos most hirtelen hiztam 8 kg-t és nagyon idegesit, mert a régi ruháim nem mennek rám.Vettem egy nagy levegőt és elkezdtem tornázni- napi 1 óra.Legutoljára a 1995-ben tornáztam rendszerese,aztán jött a RÁK és azóta semmi torna.Most viszont igyekszem betartani ezt a napi 1 órás tornát.Nem csak a fogyás miatt, hanem más eü.problémákra ill. megelőzésére is szükséges.Szóval lehet, hogy hülyeség,deÉN A RÉGI ÖNMAGAMHOZ AKAROK HASONLITANI!Köszi, hogy leirhattam.Trixi

Szerző: Tibor Szűcs

Tibor Szűcs — Thu, 21 Jan 2010 09:14:34 +0000

Josinak: Igazad van, bizonyos esetekben nagyon hasznos, ha másokat veszünk példaként – igazából az egész enelpés modellezés erre épül. Ilyenkor persze fő cél a tanulás.Zsuzsa: Nagyon jó, amit leírtál. Ha valaki a másokkal való összehasonlítást nem kudarcként éli meg, hanem motivációként, akkor egy korlátból erőforrást csinál. Nagyon tanulságos!

Szerző: Zsuzsa

Zsuzsa — Thu, 21 Jan 2010 08:13:15 +0000

Az, hogy hasonlítgani szoktam magam, enyhe túlzás, Azonban egy ilyen hasonlításnak köszönhetem, hogy lefogytam 60 kg-t. Férjemnek volt egy csinos, kedves, szeretetre méltó barátnője. Egy bajom volt csak vele, hogy vele ment sétálni, kirándulni, vele érezte jól magát. Egyszer megkérdeztem tőle, miért van szüksége erre a barátnőre, és azt felelte azért, mert ő olyan cisnos, hogy bárhova el lehet vele menni, bárhol meg lehet vele jelenni. Az akkori versenysúlyom 140 kg volt. Úgy döntöttem megmutatom, hogy vagyok olyan csinos nő, aki után megfordulnak a férfiak, akit elhívnak vacsorázni. Lefogytam 60 kg-t, éreztem a női ismerőseim szemében a féltékenységet, megfordultak utánam a férfiak, nagyon jó érzés így 50 évesen érezni, meghívtak vacsorázni. Ennek a mondatnak, mármint, hogy a barátnő azért kell, mert csinos, akivel bárhol meg lehet jelenni köszönhető, hogy elváltam. Mióta lefogytam, és elváltam, azóta eltünt a barátnő. Na, de ez már a volt férjem gondja.

Szerző: Josi

Josi — Wed, 20 Jan 2010 19:19:36 +0000

Szia!Jó volt a hírlevél, megnevettettél.A válasz a kérdésedre:Ez természetes, hogy hasonlítom magam valakihez. (Gondolom én:)Miután ez a tanulási folyamat része, szerintem. (Javíts ki, ha tévedek!)Úgy gondolom, hogy az utánzás alapján tanulunk, mi emberek (meg az összes többi élőlény is). Ehhez pedig szükséges az összehasonlítás. Nem árt tudni, hogy az adott dologban milyen szinten állunk a többiekhez képest. Az már más kérdés, hogy magunkhoz képest hol állunk jelenleg. Illetve az is más tészta, hogy milyen mértékben hasonlítgatjuk magunkat össze másokkal, kórosan, vagy még az egészséges versenyszellem határain belül.A kórosra példaként azt tudom felhozni, ha azért veszünk valamiből újat, vagy nagyobbat, mert a Pistáék, a negyedikről is vettek, és nehogymá neki jobb legyen. 🙂

Szerző: Tibor Szűcs

Tibor Szűcs — Wed, 20 Jan 2010 08:39:42 +0000

Szia Erzsi!Ez a megfelelős dolog is hasonló az iszonyú viszonyúhoz, mert minél több a gyerek, minél több ember számít rád, annál nehezebbnek érezhetjük a megfelelést. És akkor még azt is mondod, nincs időd szinte semmire. Ez egy érdekes dolog. Mert megint csak arról van szó, hogy az egyik dolgot a másikhoz kell viszonyítanunk, mert ha jól osztod be az idődet, akkor mindig a legfontosabbal foglalkozol. 3 gyerek, hát 3 gyereket nem lehet egymáshoz viszonyítani, mert mind a hármat egyformán szereti az ember, néha mégis muszáj, mert nem lehetünk egyszerre mind a hárommal, ugye, néha az a jó, ha valamelyikkel külön foglalkozunk… De ez egy igen bonyolult téma – pont ez jutott az eszembe arról, amit írtál.

Szerző: Erzsi

Erzsi — Wed, 20 Jan 2010 00:19:15 +0000

Nos hát sokminden (vagy sok minden? Nem tudom, mindegy is talán.) Szóval annyi minden jut eszembe ezekről az elméncsségeidről, mint ez az "iszonyú viszonyú" is például. Ez is nagyon tetszik, csak sajnos nincs időm leíri a gondolataimat. Meg másra sincs időm, mert szinte semmire sincs időm!! A munkahelyemen szeretnék megfelelni, de nagyon, meg itthon is a családomnak is, akiket imádok, -életem értelme a 3 gyerekem, meg azért persze a férjem is-. És egyszerűen szakadok szét, mert egyik helyen sem tudok úgy megfelelni, ahogy szeretnék. Most is hajnali 1 óra múlt, és még nem készültem fel igazán lelkiismeretesen az összes órámra holnapra. (Tanár vagyok. Amit mellesleg szintén imádok, de tényleg!) Na mindegy. Szóval -ha szívem szerint szólnék az íráshoz és hozzád, akkor leírnám, hogy milyen szerintem az igazi kapcsolat, és kihez is hasonlítom én magamat folyton, és ennek kapcsán mitől is tartok állandóan, meg, hogy mennyire tetszik, amit a szerelem hatalmáról írtál, meg ilyesmi. Csak sajna nagyon fáradt vagyok, és reggel 3/4 6-kor kelek, és addig még aludni is kéne egy kicsit, úgyhogy:most elküldöm ezt a levelemet ilyen kuszán és fésületlenül. A hírlevél pedig -ahogy általában- most is remek volt! Gratula! Erzsi