Kérsz egy kihívást minden pénteken?

Korábban ezek voltak a T.I.T.K.O.S. levelek, de egy teljes év, azaz 52 levél után befejeztük a sort, s elindult a folytatás Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. címmel. De az evolúció nem áll meg, és egy újabb év elteltével jöttek a M.Á.G.I.K.U.S. levelek, aztán a pénteki K.I.H.Í.V.Á.S., majd elfogytak.

Tudod, miről van szó, és szeretnéd az összes eddigit elérni

Itt a legújabb csuda.

Pénteki NEGATÍV önfejlesztő levélsorozat

🔲 Heti negatív = Valami, amit talán eddig negatívan láttál.

🙃 Bukfenc = És máris más színben látod a világot!

🖼️ Átfordító feladvány = Hogy könnyebben átkattintsd az agyadat.

🥎 Pozitív labda - Ami nálad pattog ezen a hétvégén.


Mi a csuda volt az a Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S.?

A lényeg röviden

Egy éven át minden pénteken küldtem egy email-t,
amelynek a témája titkos helyett T.I.T.K.O.S. volt.
Minden egyes levélben küldtem HAT dolgot, amin elgondolkodhattál, és így izgalmasabban telt a hétvégéd, önmagaddal is foglalkozhattál, fejleszthetted a személyiséged.


Ezeket felváltották az örömteli levelek, vagyis az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. levelek, amikben NYOLC dolgot küldtem neked a hétvégére.


Ezután egy varázstollú pálcával kezdtem el írni, s a varázslat bekövetkezett. Így született meg a M.Á.G.I.K.U.S. levél, amiben HÉT dolgot küldtem.

Ez volt a hat T.I.T.K.O.S. dolog

T = TÉVHIT

Amellyel talán eddig is tisztában voltál, de lehet, hogy nem. Mindenesetre ha elolvasod, és tudatosítod magadban, hogy az a bizonyos dolog nem igaz, új lehetőségeket találhatsz magadban és magad körül.

I = Írásgyakorlat

Amelyet – ha akarsz – elvégezhetsz, hogy új öltetekkel gazdagodj, megmozgasd az elméd, vagy egyszerűen csak melengesd a lelked. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, könnyen a hobbiddá válik az írás. Vegyél egy füzetet!

T = Támogató meggyőződés

Amelyet a magadévá tehetsz, elkezdhetsz benne hinni, hogy ily módon kitágítsd világképed határait. Vagy egyszerűen csak elképzeled, milyen volna, ha igaz volna, és már ez is felüdítő érzés.

K = KIHÍVÁS

Amelyet – ha akarsz – elvégezhetsz, hogy új öltetekkel gazdagodj, megmozgasd az elméd, vagy egyszerűen csak melengesd a lelked. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, könnyen a hobbiddá válik az írás. Vegyél egy füzetet!

O = OLVASNIVALÓ

Mert olvasni jó. Lehet ez régi blogbejegyzés, amit pont neked ajánlok, vagy egy új, esetleg egy könyv, amire felhívom a figyelmed. Talán rövid sztori lesz a levélbe írva, de csakis olyan írás, amely építi a személyiséged.

S = SEGÍTŐ KÉRDÉS

Amelyet – ha akarsz – megválaszolhatsz, hogy megmozgasd az elméd, új lehetőségeket találj, vagy friss nézőpontokkal gazdagodj. Egy jó kérdés már legalább fél siker.

És ez a NYOLC Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. dolog

Ö = ÖRÖMTELI GONDOLAT

Amely örömtelivé varázsolva a napod, esetleg még el is gondolkodtat, újabb nézőpontot adhat a saját nézőpontod mellé.

R = REJTVÉNY

Amellyel az agyadat is tornáztathatod, megmozgathatod az elméd, a képzelőerődet, hogy egyik se rozsdásodjon be. 

Ö = ÖTLET

Amelyet – ha akarsz – megvalósíthatsz, vagy eszedbe juthat róla valami más. Ez csak egy ötlet, de inspirálhat téged valami újra.

M = MIÉRT?

Vagyis egy „miért”, amin elgondolkozhatsz. Talán segít abban is, hogy felismerd saját kérdéseid, de lehet, hogy te választ is találsz.

T = TANÁCS

Amit jó szívvel adok, és ingyen van, és nálam bevált, működik. Hátha neked is ad valami újat az életedhez.

E = ERŐFORRÁS

Valami, ami fontos, és benned is megvan, de elképzelhető, hogy időnként nehéz ezeket megtalálnod.

L = LEHETŐSÉG

Amelyet – ha akarsz – kihasználhatsz, élhetsz is vele. Rengeteg van belőlük, bár sokszor már nem látjuk a fától az erdőt, ezért mutatok neked párat.

I = IDÉZET

Amelyek sokszor megváltoztatják gondolatainkat, megerősítenek, felemelnek, inspirálnak, vagy épp csak gyönyörűen megfogalmazott igazságokat tartalmaznak az élet dolgairól.

Ez itt a HÉT M.Á.G.I.K.U.S. dolog

M = MEGVALÓSÍTÁS

Ez egy olyan feladat, amit a hétvégén - ha akarsz - megcsinálhatsz. A cél, hogy TÉNYLEG megcsináld, mert akkor valami megvalósul az életedben. Vélhetően csak egy apróság, de a kis lépések messzire vezetnek.

Á = ÁTFORMÁLÁS

Mondok valamit, amit átformálhatsz. Nem teljes transzformációra gondolok, csak aprócska formácskázásra, hogy valamiből legyen egy kicsit más valami. Ahogy azonban ezek az apróságok átalakulnak, az életed is formálódik majd. 

G = GONDOLAT

A gondolat szabadon szárnyal. Megengedő, ezért lehet bármi, ami a fejemben megfogant, s hogy a te fejedben merre teljesedik ki, azt nem tudhatjuk. De bízhatsz a gondolat mágikus erejében, amely csakis jót hozhat számodra.

I = INTELEM

Sokkal jobb a jó a rossznál. Ne azt mondd, amit NEM akarsz, hanem azt, amit akarsz. Ugye? Mégis, néha célravezetőbb kimondani, hogy mit NE csinálj. A heti intelem így megóv majd téged egy baklövéstől.

K = KÉP

Hogy legyen valami vizuális, ami lehet vicces, elgondolkodtató, talányos vagy talánytalan, arányos vagy aránytalan. Ne állítsunk fel szigorú kritériumokat a képünknek. Ha kíváncsi vagy rá, milyenek lesznek - nos, majd meglátod!

U = ÚT

Nem igazi utat küldök, mint például a József körút, vagy a Futrinka utca. Metaforikus utakról van szó, és érdekes lehet majd átgondolnod, hogy hogyan tudsz ezekre rálépni, majd rajtuk maradni, mint ahogy az is fontos, hogy ezek az utak hova vezetnek.

S = SUGALLAT

Milton Erickson sugallatai valóban mágikusak. Vélhetően a miltoni mintákat is belecsempésszük majd ezekbe, és az is lehet, hogy nem, miközben számíthatsz rá, hogy olyan kapukat nyitnak meg előtted a szavak, amelyeken örömmel lépsz át - ha szeretnél. 

Most pedig itt a HÉT K.I.H.Í.V.Á.S.

K = KETTŐSSÉG

A kettősségek nem feltétlenül egymás ellentétei, de valamilyen szempontból mégis egymással szembeállíthatók.

Ha odafigyelsz és észreveszed a lehetőséget, egyensúlyt teremthetsz köztük, és rajtuk keresztül az életedben is.

I = IDÉZET

Sokszor megváltoztatják gondolatainkat, megerősítenek, felemelnek, inspirálnak, vagy épp csak gyönyörűen megfogalmazott igazságokat tartalmaznak az élet dolgairól.

H = HÉTVÉGI KÜLDETÉS

Amelyet - ha akarsz - teljesíthetsz. Kimozdít a rutinból, és a személyes fejlődésed mellett a szórakoztatásodra is szolgál. Ha teljesítetted, hozzászólást is hagyhatsz az oldalon.

Í = ÍRÁSGYAKORLAT

Amelyet – ha akarsz – elvégezhetsz, hogy új öltetekkel gazdagodj, megmozgasd az elméd, vagy egyszerűen csak melengesd a lelked. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, könnyen a hobbiddá válik az írás. Vegyél egy füzetet!

V = VÁLTOZTATÁS

Új dolgokat úgy is be tudsz hozni az életedbe, hogy változtatsz valamin, ami régi. A megújulás és a megújítás jó érzés, felszabadít, inspirál és könnyedé tesz.

Á = ÁLLAPOT

Olyan belső állapotok, amelyeket ezentúl gyakrabban átélhetsz. Keresheted és megtalálhatod magadban azokat, amik pozitívan hatnak rád.

S = SEGÍTŐ MÓDSZER

Amelyet – ha akarsz – kipróbálhatsz, hogy új utakat és lehetőségeket találj a problémáid megoldásához vagy a céljaid eléréséhez.

Ők már olvasták ezeket a leveleket

Minden sorát élvezem, még a bevezető részét is :)

Már az eszemet sem tudom, mióta olvasom az írásaidat. Hogy milyenek a MÁGIKUS leveleid? Árad belőlük a csupa jó gondolat, a szűcstibis humorterápia, a huncutság és az a fajta kreativitás, amit nem tanítanak az iskolában, nálad viszont lemodellezhető lenne, ha nem lennél ilyen egyedi és megmásíthatatlan, mint az ujjlenyomatok a képen a leveledben. Szóval: csudajók, agytornáztatók, és akkor is megmosolyogtatnak, ha éppen a szavaiddal élhetek: "szorít a bugyi", vagy bal lábbal keltem, esetleg éppen jobbal. S ha hiszed, ha nem, minden sorát élvezem, még a bevezető részét is :) , amikor még nem is tértél a "lényegre". Boldog szeptembert Neked is Tibi! Üdvözöllek, Zsuzsi

Molnár Zsuzsa

Imádom az ÖRÖMTELI leveleket

Imádom az ÖRÖMTELI leveleket, minden héten lelkesen olvasom őket (általában a családnak is). Néha csak magamban.
Egy dolog biztos, az, hogy mindig elolvasom őket. Az egyik célom az életeben, hogy örüljek és ez a sorozat pont ezt segíti.
A legújabb eredményem pedig, hogy az első füzetemet teleírtam, és ezt neked köszönhetem.
Köszönöm a munkádat!

Judit

Sok figyelemreméltó dolgot tanultam...

Köszönöm szépen a levélsorozatot, Érdekesnek találtam, sok figyelemreméltó dolgot tanultam, ami mellett korábban elsiklottam, illetve jó volt rendszerben olvasni. A kérdések önmagam megértésében segítettek.

Zelenák Emőke

JELZŐLÁMPAKÉNT figyelmeztet a LÉNYEGRE

Kedves Tibi, bár (szinte) mindent elolvasok, amit küldesz, jól tudod, hogy ritkán ragadok billentyűzetet, na most mégis megteszem. Mert 2022.01.21=10=1, ami legyen most az én értelmezésemben A KEZDÉS. Töredelmesen bevallom, hogy távol-s-közel SEM végzek el minden feladatot(h), pedig TUDOM, hogy a fejlődésemet szolgálná. DE minden egyes írásod - és már "csak" az érkezése is - JELZŐLÁMPAKÉNT figyelmeztet a LÉNYEGRE. Arra, hogy figyeljek és ne veszítsem el a FÓKUSZT. Az autóm is azért lett anno Focus, hogy minden pillanatban emlékeztessen arra, főleg, amikor benne ülök, hogy maradjak fókuszban. Mint a Forma-1-es versenyzők, amikor rajta vannak a kanyaríven és annyira betapadnak a gumik, hogy felborítani sem lehet - a fizika törvényeinek határait feszegető villámmekkvín sebességgel repesztő - versenyautót, mert az egyszerűen ... felboríthatatlan. Kipróbáltam, tavaly ősszel, a Focussal, a Hungaroringen. Nem verseny-, hanem utcai - igaz, puhább- téligumikkal ÁMDE azok is úgy betapadtak, hogy a fizika törvényeinek határait EGYÁLTALÁN NEM feszegető és TÁVOLRÓL SEM villámmekkvín sebességgel repesztő Focus is felboríthatatlannak bizonyult. Csak arra kellett figyelnem, hogy ... maradjak rajta az íven. Nos, számomra ilyenek a leveleid. Nem mindig végzek írásgyakorlatot, cserében mindig valami számomra kreatívval foglalkozom. Legyen az BÁRMI. Olyankor SATORI állapotban vagyok. Csak az ITT és csak MOST van, és ebből aztán a világon SEMMI sem bír kizökkenteni. (mondjuk, nem is hagyom) :-) Csalafinta módon mégiscsak "rávettél" az írásra! :-) Ez nem piskóta! ...viszont ami a mai kreatívkodásom eredményeképp a sütőben éppen hivogatóan aranybarnul, no, az AZ! :-) Csók a családnak! ToTTi-Tibi ui:...és ha már volt Forma-1-el kapcsolatos gondolatom, akkor ma stílusosan ezzel is fejezném be: ...hová tűnt démonhill, illetve a brendedhez már-már hozzátartozó enelpé-szűcstibis loboncod? :-)

ToTTi

Érdekesnek, tanulságosnak találom

Érdekesnek, tanulságosnak találom a leveleket. Sok erőt kívánok a folytatásukhoz

Emoke

Nagyon jók a T. I. T. K. O. S. levelek!

Tibi, nagyon jók a T. I. T. K. O. S. levelek! Pont jókor érkezik és nagyon elgondolkodtatóak! Teljesen ki tudják zökkenteni az ember gondolkodását egy különleges nézőpontba. Nagyon köszönöm!

Mészáros Csilla

Mindig feltölt, inspirál.

Kedves Tibi. Nagyon szeretem a leveleid, mindig feltölt, inspirál. Kívánok Neked és családodnak szeretetteli, sikeres, egészségben gazdag 2022-es évet. Öleléssel Anna

Morvai Anna

Viccesek és mindegyikben van valami hasznosítható ötlet

Igen, szeretem ezeket a leveleket, mert viccesek és mindegyikben van valami hasznosítható ötlet/gondolat/útravaló is, köszönöm szépen!

Dóra Trábert

Kedves Tibi! Nekem sokat adnak a TITKOS levelek, és ezt szó szerint kell érteni. Célokat, "megoldásokat" ad - melyeket persze személyemre tudom szabni, vidámságot, és mondhatom, kicsit más szemszögből is nézem a világot. A saját, belső kaleidoszkópomat elfordítottam, és sokkal színesebb lett tőle a körülöttem lévő világ. Csak köszönet és hála érte! Üdv: Édua.

Édua

Nagyon inspirálóak

Köszönöm a leveleket. Nagyon inspirálóak. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Nagy László

ezekkel a levelekkel jobb a világ

Kedves Tibi!
A M.Á.G.I.K.U.S. leveleid örömmel töltenek el. Sose felejtem el azt a mesét amit kaptam tőletek- ott találkoztam először a levelekkel. Tudod, olyan ez mint amikor már pont elég volt a sötétből és besüt a napocska. Egyszeriben jobb kedvem kerekedik tőle. Olyasmi mintha engedélyt adnál a vidámabb hozzáállásra. Kiszakít a megszokott gondolataim közül és kilő a Holdra, ahol különben otthonosan érzem magam :) lehet én valami libegő-lobogó lény vagyok. Ami Csöpit illeti teljesen megértelek, azt is hogy imádod, azt is hogy sok gond van/lesz vele. Nekem egy Muci nevű törpetacskót küldött az Univerzum pár hónapja amúgy nem adnám semmiért de időnként ajajaj a minden türelmem is kevés. El fogok olvasni 100 oldalt a hétvégén, mert én is szeretek olvasni minden félét is - de csak keveset olvasgatok kedvemre. Megmozgatta a leveled a fantáziámat a hétvégét illetően és a mindenféle területű fejlődésre óriási szükség van. Szégyenlősség félretétel, néha már sikerül és talán lassan elhiszem, hogy tudok elég lenni. Szeretem az NLP gyakorlatait, és hálás vagyok hogy az orrom elé tolod őket így péntek este! Tessék, csináld hajrá előre!

Úgy hiszem ezekkel a levelekkel jobb a világ - számomra mindenképpen! További sok-sok ilyen levelet és ilyen kíváncsiságot és ilyen örömöt és ilyen életérzést kívánok! Lépjünk együtt feljebb!

Ági

Kedves Tibi! Nagyon szeretem a pènteki leveleidet, végzelenül értékes gondolatok, bevàlt gyakorlatokkal segítesz minket, nagyon kreatívan és jàtékosan. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a leveleidre. Köszönöm.

Andrea

Huncutul szugesztíven hangzó életszagú megfogalmazás...

Évezettel olvastam legutóbbi leveled. Irigylésre méltó... huncutul szugesztíven hangzó életszagú megfogalmazás, ráadásul tettre sarkallóan jóízű, látványos képekkel. ;-) Köszönöm szépen! Kívánok jó egészséget, és hosszú életet neked* kedves Tibi, hogy küldhess még sok-sok jó titkokat az embereknek. Szeretettel köszöntlek: András * és szeretteidnek, és minden jót az ellenedvalóknak

András

Felüdülést adnak leveleid a mindennapokra.

Köszönöm szépen az írásaid. Felüdülést adnak leveleid a mindennapokra. A rötyögés , somolygás "bajusz" alatt, kicsi vagy nyílt mosoly jó dolog. Erre buzdítás felemelő érzés nekem.

Judit

Kiderült, hogy Tibi is ufó

Még csak rövid ideje vagyok előfizető, nem is tudtam, hogy lesznek örömteli levelek, az első igencsak meglepett. De őszintén: most már várom őket. Tibi olyan egyedi és “fura” figura, akikre már nagy szükségem volt, hiszen a stílusával elrepít egy olyan mesebolygóra, amiről azt hittem, hogy csak az én elmémben létezik és így egyedül vagyok rajta. Tehát ufó vagyok. Megnyugtató és egyszerre bizsergetően inspiráló számomra, hogy kiderült, hogy Tibi is ufó, tehát vagyunk többen is, tényleg van ilyen bolygó, nem csak képzeltem. Sőt, lehet, hogy valójában a mi bolygónk az igazi valóság, nem az, amit a többiek annak hisznek… Köszönöm Tibi, örülök, hogy Rád találtam és írod a leveleidet nekem!

Góczán Krisztina

Rengeteg apró ötlet

Nagyon szeretem a T.I.T.K.O.S. leveleidet (is) rengeteg apró ötlet ami a mindennapokba beépítve jelentős változást hoz. Köszönet érte.

Ili

Kapaszkodót adott

Dolgozom Önmagam megismerésén. Kapaszkodót adott a gondolataim és a cselekedeteim helyes irányba fordításához. Köszönet érte.

Ambrus Rozália

Felüdülés olvasni őket!

Igen, nagyon tetszenek a leveleid, az életfilozófiád . :) Felüdülés olvasni őket! Hajrá ! :)

Éva

Megszerettem a pénteki leveleket. :)

Megszerettem a pénteki leveleket. :) Vigyázni kell, mert függőséget okoznak.. :) És sok hasznos életviteli tanácsot kaptam, amitől egy kicsit könnyebbek a mindennapok, plusz energiát adnak. Köszönöm! :)

Tündi

Honnan jön ez a rengeteg energia és pozitív gondolkodás?

Honnan jön ez a rengeteg energia és pozitív gondolkodás? Minden tiszteletem a gurunak.

László Tamás

Hálás vagyok hogy kitalaltad és hogy hozzájuk juthatok!

Nagyon élvezem a K.I.H.Í.V.Á.S. sorozatot is. Már csak az, hogy a TITKOS és MÁGIKUS után is volt új ötleted, csodálatra késztet - és az, ahogyan humoros bölcsességgel, szelíd együttérzéssel, huncutul megbökdösöd a lomposodásra hajlamos lélekrészeimet - kihagyhatatlanul egyedivé és izgalmassá teszi mindegyiket. Hálás vagyok hogy kitalaltad és hogy hozzájuk juthatok! Köszönöm.

Ibolya

A finom humor külön öröm...

Nagyon tetszik, habár eddig nem tudtam kellő figyelmet fordítani rá. A finom humor külön öröm, és hát magamra ismerek abban, amit magadról írsz. Mindenképpen komolyabban fogom venni a következőkben, sőt már van egy füzetem is. Köszönettel: Mária

Mária

Sokat segítenek az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I.levelek , hogy összerakjam újra az életemet!

Igen ! Szeretem ezeket a leveleket ! Mindig megmosolyogtatnak a Micimackó stílusú okfejtések --na jó , most egy kicsit túloztam ,de nekem ez a mesefigura jutott ebben a pillanatban róluk eszembe.De sajnos nagyon elmaradtam az olvasásukkal.Sajna az írás is kimaradt , de azt is folytatom . Az az igazság , hogy én úgy szeretek olvasni , mintha egy filmet néznék és hát ahhoz idő és nyugalom kell. Csak zárójelben mondom , de ez a legfontosabb ! ( Sokat segítenek az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I.levelek , hogy összerakjam újra az életemet!)

Emese

Imádom ezt a választékos és humoros stílust

Nagyon szeretem ezeket a leveleket! Mindig sokkal jobb hangulatba kerülök általuk.🤩 Imádom ezt a választékos és humoros stílust😀Egy-egy jó mondást vagy hasonlatot ki is szoktam írni a naplóim valamelyikébe. Mert van ám jó sok! 🤣 A sztereogram is fantasztikus! Nagyon köszönöm! 🤗 Üdv: Bea

Ungváriné Fenyves Beáta

Szinte mindig elolvasom

Kedves Tibi! Szinte mindig elolvasom..és gyakorolom ! Sokat segít a mindennapjaimban..felismeresekben.Amugy tök szuper az életem...ha nem gondolom olyan komolyan..ha komolyan gondolom akkor vannak benne feladatok a fejlődésem érdekében.Hálásan köszönöm hogy sokszor megnevettetsz...nagyon jók az írásaid!

Bánszki Judit

Szia Tibi! Hálás vagyok a péntekenként rendszeresen érkező T.I.T.K.O.S leveleidért. Most kicsit pörgősebb az életem, de ez a "JutiFalat" a hétvégére ügyesen előcsalogatja a heti fáradtság takarója alatt szunnyadó kreativitásomat. Érdekes, hogy pozitív érzéseket kelt és tölt - akkor is, ha nem tudok épp belemélyedni. Talán egy láthatatlan sugallat rejtőzködik a soraid között? Esetleg az elvégzett tanfolyamok során annyira rögzült bennem a folyamat, hogy Te, az NLP, az írásgyakorlatok, stb. már a megjelenésetekkel benyomjátok az alkotóképes állapot start gombját? Köszönöm!

Orsi

Írásgyakorlatait szinte kivétel nélkül megcsinálom...

Nagyon nagyon szeretem, kifejezetten várom minden pénteken!
Írásgyakorlatait szinte kivétel nélkül megcsinálom, jó móka hétvégére.

Köszönöm a munkádat!

Zsóka

Mióta írok, lelkem egy háborgó tengerré változott.

Kedves Számomra Ismeretlen :) Szeretem olvasni a gondolataidat, még ha nem is mindig van rá időm! Tudom-tudom....arra van időnk, amire akarjuk! :) Elkezdtem megfogalmazni a gondolataimat Feléd, aztán már vagy 20 perce csak írok és írok :) De abbahagytam és kitöröltem :) Csak annyit akarok mondani, hogy mióta írok, lelkem egy háborgó tengerré változott. Elkezdődött bennem valami. Nem látom még a végét, csak azt, hogy nem lesz egy simaliba. Remélem van elég erőm végigcsinálni :) Eddig hálás vagyok, amiért Rád találtam (már azt se tudom hogy hol és mikor)! Csókollak Legyen szép a napod! Zsuzsi

Zsuzsi

Olyan pozitív, építő. :-)

Nagyon cuki a kiscica. Jobbulást, mielőbbi gyógyulást kívánok neki! Az Örömteli levelek nagyon szórakoztatóak, gyakran elolvasom őket, van, amit meg is fogadok belőle... :-) hasznos, klassz szemléletű. Olyan pozitív, építő. :-)

Judit

Kedvet, inspirációt és sok sok mosolyt!

Kedvet, inspirációt és sok sok mosolyt!
Ihletet és ötleteket továbbgondolásra, ahogy Tibi írná.. tovább a Gondolá(s)ra , ja ez nem Velence?!

Orosz Júlia

Ezek a levelek gyógyítják a lelkem

Ezek a levelek gyógyítják a lelkem, erőt adnak, segítenek a mindennapi nehézségeim leküzdésére. Nagy terveim vannak a megváltozott életem "túlélésére" amelyben sokat segítenek ezek a péntekenkénti ajándékok. A humorod megmosolyogtat, ami nagyon fontos és azt mutatja, hogy nem kell mindent halálkomolyan venni...Köszönöm, hogy veletek lehetek!

Csehpál Etelka

Néha a fején találod a szöget

Tetszik a közvetlen hangvétel, bár eleinte nem értettem, miért bizalmaskodsz. Azt hiszem, meg is kérdeztem, hogy miért érzed azt, hogy segíteni szeretnél az embereknek. Segít is, meg szórakoztat is. Volt, hogy nem volt időm megcsinálni valamelyik feladatot, ami nagyon megfogott első olvasásra, és oda készítettem a kupacaim mellé a füzetet a kinyitott oldalon, ahol a következő hat perces írás indulna... és ott szépen kivárta a sorát. Vissza-vissza térek a leveleidhez. Néha a fején találod a szöget, igazán, vagyis olyan témákat jelenítesz meg, amelyekkel tényleg érdemes foglalkozni, és nekem úgy tűnik jó támpontot adsz ahhoz, hogy miként is kezdjem el. Szóval Köszi.

Judit

Nagyon tetszenek a hétvégi levelek...

Végre bejelentkeztem. Túl sok tennivalóm volt idáig, persze tudom, hogy nemkifogás....
Nagyon tetszenek a hétvégi levelek, azt remélem, ezután valódi segítséget kapok és gyógyulok...

Dr. Csehpál Etelka

Jó kedvű lettem tőle.

Nagyon jó pillanatban kaptam meg ezt a lehetőséget. Szükségem volt már ilyen klassz feladatokra. Ha ma még nem is tudtam mindet megfogadni,elkezdeni....de akkor is klassz dolognak tartom. Jó kedvű lettem tőle. Hálás vagyok érte. Köszönöm.

Rita

Én örülnék, ha lennének örömteli hétkezdő levelek is!

Nagyon jól esik olvasni a soraidat, mert mindig olyan derűsek a leveleid, hogy én is derűs leszek tőlük! (Én örülnék, ha lennének örömteli hétkezdő levelek is! 🙂)

Mónika

Azt hiszem melletted nem lehetne elkámpicsorodni...

Kedves Tibi! Nagyon megszerettem ezeket a pénteki T.I.T.K.O.S leveleket, az írásaid olyan gyakorlatiasak ,mókásak,nagyon jó a humorod,azt hiszem melletted nem lehetne elkámpicsorodni,hahaha.Szeretem az olvasnivalókat és a feladatokat is Sok sikert kívánok a további munkádhoz!

Olga

Mindig lélekemelők.

Szia Tibi! Szeretem a leveleidet. Ha csak van rá időm elolvasom. A feladatokat azonban, jó ha fele alkalommal csinálom. Mindig lélekemelők. Az időből kellene több. Bár tudom az lesz, amire szánom. Sok sikert a munkádhoz! Fontos dolgot teszel. Megmutatod a világ jó oldalát. Kriszta

Balogh Krisztina

Kedves Tibor! Nagyon vártam a pénteki újabb és újabb leveleket. Mindig rátapintott valami aktuális problémára, feladatra. Nem biztos, hogy tettek is követték őket, de lelki változások biztosan. Nagyon várom a K.I.H.Í.V.Á.S leveleket is, már az első sokat adott, igyekszem a feladatokat csinálni, a rendrakás az egész házban beindult, egy része kész, a többi folyamatban. Jó érzés!! Csak tudnám, hova "rejtettem" a szabadírás füzetemet egy jó kis tollal együtt??!! No a rendrakás majd segít! Köszönöm, hogy fáradozol értünk, velünk!!

Gabriella

Már ezalatt a rövid idő alatt is változásra késztettél...

Kedves Tibi!
Még csak pár hete találtam rád.
Azóta olvaslak és próbálok ráhangolódni a leveleidre.
Remélem érteni fogod amit most írok.
Azt mondják Jézus olyan példázatokban szólt a tanítványaihoz, amiket akkor és ott ők értettek. (Nekünk ma ezeket nehéz értelmezni) Kivétel nélkül mindenki meg is változtatta az életét, amikor Őt hallotta beszélni.
-Nos, számomra pontosan ugyanilyenek a te leveleid. Nem tudom megmagyarázni, hogy a humorod-e, vagy a mondanivalód az, ami pont nagyon érdekel engem, vagy ennyire egyszerűen vagy képes megfogalmazni és átadni a tudásodat, de engem már ezalatt a rövid idő alatt is változásra késztettél. ÍROK...
Köszönöm!

Szilvia

Köszönöm, hogy újra írsz pénteki leveleket!

Köszönöm, hogy újra írsz pénteki leveleket! Bevallom nagyon hiányzott! Nem mindig sikerül mindent megvalósítanom belőlük, de mindig elgondolkoztam rajta, és ez jó!
Szóval most nagyon örülök! És vasárnap rendet rakok a szobámba! 😉
KÖSZÖNÖM!!!!

Patri

Sokat segítenek az önismereti utamon

Szia Tibi! Nagyon hálás köszönet a leveleidért, és a belefektetett munkádért. Nekem sokat segítenek az önismereti utamon. Szeretem ahogy írsz, és a feladatokat is. Köszönöm! Örülök, hogy rád találtam. Mégegyszer hálás köszönet érte.

Anita

Ezentúl a nem csinálom helyett, csinálás van.

Köszönöm ezt az új formát. Bevallom a régit már néha átgörgettem vagy csak átfutottam. Köszönöm a gondolkodni valót(milyen igaz) és a könyv ajánlót. Ezentúl a nem csinálom helyett, csinálás van. (biztos megérik a vágy cselekvéssé, hogy minden nap írjak,......magamnak, ne csak leveleket😀😀😀 Köszönöm

Ravasz Csilla

Örülök, hogy itt lehetek veletek!

Nagyon! Mármint szeretem ezeket a leveleket! Kicsit korainak tűnt az előzőhöz képest - azt szerdán tudtam elolvasni. Azt terveztem hazafelé jövet, bukuckózom magam - hát, nagy szellemek találkozása..:-)
Amúgy a gyermekeid 28%-a komoly gondot okozott és szívesen tanulnék nyelvet is, ki tudja milyen nyelven beszélnek odaát...
Na, köszönöm a leveledet! Most egy kicsit túljátszom a stílusod, biztos érzed, bocsánat. Próbálom magam kihúzni a depis hangulatból. Örülök, hogy itt lehetek veletek!

Etelka

-:)

-:) az alkoholos vicc aranyos (bár én pl.nem iszok).
Csak halkan jegyzem meg: olykor jó, ha más is van a zuhany alatt -:).
A füstölőt több allergiás, asztmás ember nem viseli -:(.
Nincs ugyan kifejezett medis helyem, de nem baj - jobb annak, akinek van -:)

TakácsNoémi

Kikapcsol, gondolkodtat, lazít...

Igen, nagyon szeretem ezeket a hétvégi leveleket! Kikapcsol, gondolkodtat, lazít, játékos cselekvésre buzdít.

Zsóka

Kiváló iránytű

Kiváló iránytűnek bizonyulnak ezek a levelek számomra.

Orbán Andrásné

Köszönöm, hogy vagy!

Annyit elöljáróban, hogy a péntek a kedvenc napom. Mindig is az volt. A pénteki leveleid csak hab a tortán. Hálás vagyok értük. Beszippantanak, megmosolyogtatnak, (na jó, van, hogy hangosan visítok rajtuk), mindig inspirálnak, és persze Tanítanak ✨.
Úgy érzem, hogy akkor adnak a legtöbbet, ha hasonló alapossággal olvasom őket, mint amilyen részletgazdagon, gondosan és tudatosan életre keltetted őket. Egy szónak is...
Köszönöm, hogy vagy! ✨

Anett

Nagyon tetszik a sorozat :)

Nagyon tetszik a sorozat :) Köszönet érte :) További jó munkát!

Rita

Még én is jó szivvel veszem pedig idős vagyok.

Üdvözöllek! Igen szeretem olvasni a sorozatot vidám és tanácsokat is ad, még én is jó szivvel veszem pedig idős vagyok. Találok megszivlelendőt. Az én Ö.R.Ö.M.T.E.L.I hírem megszületett a dédunokám és most tényleg őrőmteli a napom.

Horváth Vilmosné

Jobb kedvem lesz a leveleidtől.

Kedvelem a humorodat, jobb kedvem lesz a leveleidtől. Elolvastam Murányi Péter írását, éppen erre volt szükségem, hogy felrázzam magamat: és az életörömöt lobbantsam fel magamban, Péter írása a szikra.

Zsóka

Kedves Tibi, Őszintén megírom Neked, kellett nyugalom és türelem a legutóbbi ÖRÖMTELI leveledben a képrejtvény megfejtéséhez! Nagyon tetszett, jópofa, megfigyelőképességet, kitartást (erre a szóra is számítottam:):) igénylő feladat. Szívesen játszom még hasonlót:) Kimeríthetetlen az ötlettárad:) Köszönöm! Zsóka

Bakai Zsóka

Mi az hogy!

Mi az hogy! Ezúttal is adott ötleteket, megvalósítandó feladatokat. Úgyhogy neki is állok a megvalósításnak.

Evva Effy

A legklasszabb ajándék

Kedves Tibi !
Szeretem az írásaidat, sajnos nekem sem sikerül mindig mindet elolvasni, mert többet dolgozom mint amennyit. ( hát… szeretem a munkámat na… )
A gondatlanságból elkövetett gondolatkapcsolásokat egyszerűen imádom -, az asszociációid és a metafóráid ( honnan is ismerem ezt a szót … 🐒🐒 ? ) simán leporolják és felvillanyozzák a napszakot… 😋😋😋 .
Olyan a hangulatom egyik - másik leveled után, mint mikor szabadon és büntetlenül hagyhatom hülyülni a lekemet 🐸🐸🐸 …
A legklasszabb ajándék 😛😛, köszi !!
Amint tudom, újra belevetem magam a tanfolyamaidba. Kész újjá születés.
Valahogy mindig arra figyelmeztetsz, hogy szárnyalni jó … :))
Kedves Tibi, jó amit csinálsz ! Nekem aztán elhiheted 😉😋😋 !
Üdvözlettel :
Zsuzsa

Zsuzsa

Szeretem ezeket a leveleket!

Dorn Heni

Tele van sok igazi kincsekkel.

Nagyon imadom a gazdag irasaidat. Tele van sok igazi kincsekkel.

Dalma Dobisz

Feltölt és szárnyakat ad

Nagyon elfoglalt vagyok... sajnos nem tudom minden alkalommal elolvasni a T.I.T.K.O.S. levélsorozatot..., de amikor igen, akkor néhány percre megáll az idő, végre kicsit befelé fordulok, sikerül elmélyednem egy-egy kérdés, gondolat kapcsán. Ilyenkor mindez új érzéseket, gondolatokat indít el bennem, feltölt és szárnyakat ad. Hálásan köszönöm! :-) Ági

Arany-Tóth Ágnes

Inspiráló öröm bombonok!

Inspiráló öröm bombonok! Köszönet értük!

Illéssyné Dorn Henriette

Nagyon tetszik a levél

Jo napot kívánok! Nekem nagyon tetszik a levél. Es szeretnek minden pénteken kapni. Mert nagyon jo. Es meg szereztem azt a konyvet amit ajánlott. Tisztelettel Zsuzsanna

Huszárné Unicsovics Zsuzsanna

Úgy tűnik érdemes megcsinàlni a gyakorlatokat...

Ma olvastam először a leveledet. Nem tudom az előzmények mik, de úgy tűnik érdemes megcsinàlni a gyakorlatokat és visszanézni a koràbbiakat is. Köszi, hogy írtàl.

Szép Ilona

...milyen jó metaforákat ír ez a Tibi!

Nagyon inspiráló és egyben szórakoztató is.
Motivál, hogy a fotelfilozófiából emelkedjek már ki, és tegyek valamit.
Másrészt elgondolkodom, hogy milyen jó metaforákat ír ez a Tibi!
És vajon hol “veszi?”
És hogy milyen jófej, hogy mindig ír, és hogy támogassam már.
Szóval köszönöm, és Hálás vagyok!
Szeretettel
Juli

Orosz Júlia

Várom a folytatást 🤗

Köszönöm kérdésed, csodálatosan érzem magam! De főképp annak örülök hogy Rád és a remek írásaidra találtam! Felráznak a hétköznapokból, elgondolkodtatnak és főleg megdolgoztatnak. Köszönöm hogy írtál,írsz...várom a folytatást 🤗

Ónodi Dorottya

Mintha lelkemből szólnál.

Mintha lelkemből szólnál. Remélem egyre több követőd van. Az en hitem szerint egy fecske nem csinál nyarat de sok kicsi sokra megy. A tégy jót minden napra esetleg bedobnád hogy madáritatót csináljunk. Szerintem a mi jól létünk..... es nem jóllètünk a kornyezetunkben élő apró teremtményeken is múlik.

Tunde

Képes voltál 5 perc alatt lelkessé tenni...

A bevezető mondatoknál (ld. befellegzett) ezt gondoltam: most mi van? Nem lesznek levelek pénteken! Ezt nem teheti Tibi!!!
És persze nem is teszi, sőt, ennél jobbat tesz! Mágikust küld! Köszi! Igazán nagy lélek vagy!
A magam részéről meg fogom csinálni a gyakorlatokat, már péntek lévén kezdtem kicsit "leereszteni" de képes voltál 5 perc alatt lelkessé tenni, köszönöm és a VÁLTOZÁST is!

Júlia

Mindig bearanyozza a péntek délutánom

Nagyon köszönöm a mágikus leveleket, mindig bearanyozza a péntek délutánom, mert nagyon ötletesek, viccesek és mindig van benne tanulnivaló vagy egy hasznos tanulság, vagy mindennnapi apróságok, amikre fontos odafigyelni. Például a napirendemre próbálok figyelni, de sokszor elcsúsznak a napok jó, hogy erre emlékeztetsz. Ezen kívül a fejlődésre, amit ugyan megteszek nap mint nap, de nem mindenben egyformán, vannak területek, amit egy másik miatt elhanyagolok, ezért ballanszot kell találnom hogy semmi ne menjen a másik rovására. Legyen elég pihenőidőm, de mellette legyen elég mozgás, foglalkozzak a lelkemmel is a testem mellett. Legyek többet őszinte, legyen megtakarításom. Ez utóbbi például nem szokott sikerülni, de már egyre jobban tervezek előre és remélem már nemcsak a kiadásaimat fogom, hanem a félretevéseket is, amik aztán meg is maradnak. Köszönöm mégegyszer az emlékeztetőket, és a hasznos információkat! Legyen Szép Hétvégéd! :) Üdv,
Kriszti

Kriszti

Köszönöm a mai titkos üzenetet

Kedves Tibi! Köszönöm a mai titkos üzenetet, amit nem csak a megszólítás miatt éreztem úgy, hogy személyesen hozzám szól. Szép napot!

Szegediné Böbe

Összehoztuk:)

Szuper volt. És megérintett. Összehoztuk:)

Andrea

Meg kell mondjam, eddig mindig kitörültem őket...

Kedves Tibor! Meg kell mondjam, eddig mindig kitörültem őket... A többi kupaccal, ami naponta elborít... De ma valahogy felkeltette az érdeklődésem. Tudod, ez a mai személyesen nekem szólt. Köszönöm! Ígérem, nem mulasztom el a többit!

Dalanics Dóra

Feltöltenek és pozitív módon programoznak

Kedves Tibi! Szinte mindig megcsinálom a titkos levélben található feladatokat és mindig örömteli módon leszek gazdagabb tőlük. A beépített csodás varázslatokon és sugallatokon túl is feltöltenek és pozitív módon programoznak. Köszönöm az állandó lelkesedésedet jelenlétedet. :)

Betti

Nagyon tetszik

Nagyon tetszik ezekben a levelekben, hogy gyakorlatiasak. Mindig sarkal “ valaminek” a megtételére.

Éva

Minden hétvégén olvasom a leveleidet. Mindig megmosolyogtat és magamra ismerek az üzenetekben!
De ez a mostani, mintha csak nekem írtad volna! Nagyon betalált! Megerősített az elhatározásomban és a kétségeim elszálltak! Sokkal jobban érzem magam!
Várom a következő pénteket!

Gabriella

Tetszenek, mert humorral fűszerezettek...

Kedves Tibi! Mindig örömmel olvastam a "titkos" és nem titkos leveleidet . Tetszenek, mert humorral fűszerezettek, nem terjengősek, mégis ott vannak benne az okos tanácsok. Köszönöm! :)

Klári

Hála neked, ajándék nekem.

Hála neked, ajándék nekem, elmerülés a mélyben lévő kiskatiban

Katalin

Cselekvésre késztet.

Persze. Gondolatokat ébreszt. Cselekvésre késztet. ÉS ez jó nagyon :)

Jankovics Éva

Megmosolyogtatott és ez jól esett! Nagyon!

Hédi

Készítettem egy kávét és nekiállok...

Köszönöm a tervet a céljaimhoz, elolvastam, készítettem egy kávét és nekiállok, megírom, az első lépést meg is teszem - ma!
Ez az idézeted "nagyon ül" --- kivéve, ha az ember vállalkozó, csaknem mond fel magának??? :)
"Az emberek csak annyit dolgoznak, hogy ne rúgják ki őket, és csak annyi fizetést kapnak, hogy ne mondjanak fel."

Júlia

Ez ma nagyon tetszett.

Ez ma nagyon tetszett. Köszönöm szépen. Rónai Katalin

Rónai Katalin

Köszönöm az ERŐT!

Szürke reggeleken feldob és máris vidáman villamosozok.
Általában továbbküldöm azuramnak, aki elég mogorva és borúlátó, hátha ő is ihletet kap! Köszönöm az ERŐT!

Erika

Hálás köszönet a leveleidért! Mindig találok benne szívet, lelket melengető és derűs gondolatokat.

Maja

Nagyon szeretem

kedves Tibi, nagyon szeretem olvasni a mágikus leveleidet, tele kreativitással és humorral, mindig nevetek. És igen, mindig adnak új nézőpontokat, elgondolkodni valót és tennivalót is. köszönöm!

Erika

...ezek a levelek óriási segítséget nyújtottak.

Évek óta olvasom, és végzem is a gyakorlatokat. Több mint 12 éve munkahely váltásra, majd költözésre került sor az életemben. Elkezdtem naplószerűen leírogatni, hogy zajlott a folyamat, mit, hol, hogyan kellett intézni, hogy ha újra sor kerülne rá, már gördülékenyebben menjen. Viszont egyedül voltam, mint az ujjam, a gondjaimat még inkább egyedül kellett megoldanom, így azt is írásos formában tettem. A lényeg, már sok füzetet teleírtam, amikor rám találtak ezek a levelek.
És valami főnixi újjászületésen is átestem kb. 6 éve, amihez ezek a levelek óriási segítséget nyújtottak. Hálás vagyok érte, mert tényleg olyan témákat feszegetnek, amivel alapból minden észosztónak foglalkozni kellene, mielőtt minősít mindent és mindenkit.
Az idén már az Önfejlesztők klubjának is tagja vagyok, emeltem a tétet, vagy mélyebbre ástam🤔....Remélem már ennek is van látszatja, hisz jobban érzem magam a bőrömben azóta.

Hajnal

Nagyon sokat segített

Nagyon sokat segített megismerni magamat.

Galgóczi Mira

Lazitottam, mosolyogtam mig olvastam.

Igen,lazitottam,mosolyogtam mig olvastam.
Köszönöm!
Legyen szép estéd!

Edit Uzonyi

Rengeteget tanulok es sokat segít az életem nehézségeiben is.

Kedves Tibi!
Nagyon köszönöm a leveleket hálás vagyok érte nagyon! Rengeteget tanulok es sokat segít az életem nehézségeiben is. A legutolsó most nagy segítség számomra,mert sok mindennel küzdök . Tulgondolas aggodalom, kiégés. Nagy segiteg hogy leirtad mitől érezzük magunkat jobban.Nagyon köszönök mindent! Várom a következő levelet!

Mónika

Rendet tesz a gondolataimban...

Rendet tesz a gondolataimban...jó irányba terel... :)

Azari Henriette

Képes vagy felülemelkedni a mennyiségen

Kedves Tibor! Nagyon köszönöm, hogy a saját életedből ragadsz ki eseményeket, melyeket megosztasz velünk, ezért hiteles vagy számomra és az őszinteséged értékes és magával ragadó. Hála és köszönet minden fáradozásodért, hogy mindazt a tudást, melyet életed során nem kis fáradozással megszereztél, azt játékos, érdekes, változatos formában adsz át nekünk, akik hatalmas infó-cunamiból választhatunk... Te képes vagy felülemelkedni a mennyiségen, sokunk örömére, tanulságára. Még egyszer köszönet, áldott napokat neked, Magdolna Sopronból

Kisgyőri Magdolna

Egy nyűgös, végtelenre nyúlt hét végén feldobtad a napomat.

Neked is kuncogós hétvégét kívánok! :D Egy nyűgös, végtelenre nyúlt hét végén feldobtad a napomat.

Sz.-né Katalin

Nagyon szeretem a könyvajánlót

Sokáig csak kaptam a leveleket, de nem olvastam el őket, mert nem volt időm, stb. Aztán egyszer beleolvastam, és azóta rendszeresen olvasgatom, sőt visszaolvasom őket. Nagyon szeretem a könyvajánlót pl. De a tévhitek és a feladatok is jók. A következő lépés az lesz, hogy nekiállok a feladatoknak is... :-)

Szilvi

Lebilincselően könnyed

Nagyon szeretem a leveleket,rólam szólnak,a mindennapi problémákról és útba igazítást is adnak, hogyan próbáljuk megoldani...a stílusa lebilincselően könnyed, laza már ettől jobban érzi magát az ember ! Köszönöm !

Ildikó

...kifejezetten nekem szólt

Olyan igazságokat találok bennük, amit átgondolva, felhasználva jobbá teszi az életem. A 2022.02.25-i levél kifejezetten nekem szólt. Köszönöm szépen.

Tarasó Ilona

Mindegyiket megkuncogom :)

Kifejezetten várom őket, élvezetesek, teli Tibis humorral és nagyon jók a rejtvények benne, talán ezek azok, amelyek legjobban megmozgatják a fantáziámat. Minden része elgondolkodtató, felkellene írni receptre mindenkinek, akiből hiányzik a humor. Mindegyiket megkuncogom :)

Zsuzsi

Hálás vagyok, hogy egy számomra új dologgal ismerkedhetek meg.

Hálás vagyok, hogy egy számomra új dologgal ismerkedhetek meg.Elfoglalt vagyok kevés időt szántam rá.befogom pótolni.

Terézia Horváth

Köszönöm neked a gondolatokat,

Köszönöm neked a gondolatokat, melyek újabb gondolatokat indítanak el egy másik fejben, az enyémben!

Andina

Hálás vagyok ezekért a levelekért

Nagyon hálás vagyok ezekért a levelekért. Péntekre mindig nagyon elfáradok lelkileg (elég nehéz időszakom van már hónapok óta..), de mindig örülök, amikor ezek a levelek megérkeznek hozzám, mert erőt ad, vagy elgondolkodtat, vagy megmosolyogtat, és valahogyan mindig hozzám szól személyesen. Szóval, nagyon nagyon köszönöm! ☺️

Gréti

Élmény olvasni Téged!

Élmény olvasni Téged!
Figyelemvezetéseid üdítőek,bár sokszor máshol járok :-)))

Kata

Nem tudom hogyan, de megtörtént

Kedves Tibi!
A mai (2023.09.15) M.Á.G.I.K.US.* levél szinte minden sora mintha csak nekem íródott volna! Nem tudom hogyan, de megtörtént, hálásan köszönöm! :)
Mona

Tábori Mona

...még sokáig ne hagyd abba!

Kedves Tibor! Régebben nem is gondoltam volna, hogy az írással mennyi feszültségtől, negatív gondolattól tudok megszabadulni. És persze nagyon jó érzés az örömöknek, egy jól sikerült napnak a leírása is. Azért még nem lettem rendszeres napló író, de időnként előveszem a kis titkos naplómat és akkor csak úgy folyik belőlem az írás és tényleg az a legjobb, hogy gondolkodás nélkül, egyik mondatból következik a másik. Nagyon jó gondolatébresztők a pénteki leveleid, még sokáig ne hagyd abba! Humoros, kellően finoman provokatív, csak pont annyira, hogy az ember tényleg végiggondolja a benne leírtakat.

Tóth Márta

Fantasztikus humorral billent ki

Mindig választ ad az éppen aktuális kérdésemre, és fantasztikus humorral billent ki gondolataim mókus kerekéből. Köszönöm!

Erika

Máris megkedveltem.

Nagyon rokonszenvesnek ígérkezik a sorozat és a hetes számot jobban szeretem a nyolcasnál úgyhogy máris megkedveltem.

Ibolya

Szűcs Tibit olvasni, mindig örömteli élmény.

Szűcs Tibit olvasni, mindig örömteli élmény.
Engem felnőttként is képes kiragadni a mindennapok őrületéből s már néhány sorával elrepít, ill. sokkal inkább berepít önmagam belső, felfedezésre váró világomba. Na, ezt szeretném én megtanulni! 🙂

Imre

Várom a hétvégéket!

Várom a hétvégéket! Mindig találok az írásaid között olyan gondolatokat, melyek engem is foglalkoztatnak, melyeket jó lenne beépíteni a "mindennapjaimba". Egyenlőre még "tanulónak" érzem magam. Tudod ez olyan, mint az iskolában volt. Volt kedvenc tantárgy és volt az un. "nem szeretem", de kell és fontos. Most ez utóbbiakkal kezdem, egyenlőre több-kevesebb sikerrel. Nagyon színesek és tartalmasak az írásaid, a nehézségeim ellenére is mindig "erővel" töltenek fel. Köszönöm, hogy létezel! Üdv.

Édua

Visszatérek tanulni

Rengeteg olyan "agymozdulást" gondolatot kaptam,ami az új tervek szövögetésében segít. Mivel most teljes átalakulásban vagyunk (ingatlan eladás,vétel,költözés másik megyébe) ezért most nem mindent tudok felhasználni azonnal, de visszatérek tanulni tavasszal.

Hlatky Ilona Rozália

Szeretem a stílusod a hírlevelekben.

Szeretek írni, de a szimpla naplóírás nekem nem jött be. Így, hogy tematikusan tudok írni az életemmel kapcsolatban, nagyon sokat segít az önismeretben és a dolgok helyretételében. Szeretem a stílusod a hírlevelekben.

Ági

Nos, ezt a csodát küldöm el neked minden pénteken, HA feliratkozol. Külsőre ez egy teljesen sima, közönséges avagy mezei hírlevél, amiről persze le is lehet iratkozni. Végtelenül sajnálom, hogy a lélegzetelállítóan unalmas adatkezelési tájékoztatót is el kell fogadnod, nem tehetek róla, muszáj kiraknom az oldal aljára.

Egy kattintásra vagy a Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S.-októl!

Iratkozz fel MOST, és az első levelet máris megkapod.
Ezt követően minden pénteken újabb elgondolkodtató feladatokat és gondolatokat küldünk neked.
(Természetesen bármikor leiratkozhatsz, és természetesen mindez nem kerül semmibe.)

Megerősítelek abban, hogy a Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S-ok teljesen ingyenesek, és azok is maradnak.
Ígéret szép szó, amit meg is tartunk.

Most azonban mutatok valami nagyszerű dolgot, amit jelképes összegért megkaphatsz örökre.

Figyelem, itt a T.I.T.K.O.S. levelek archívuma!

T.I.T.K.O.S. levelek archívuma

Szeretnéd támogatni a M.Á.G.I.K.U.S. levelek kiküldését?
Most 5.040 Ft-ért megvásárolhatod a T.I.T.K.O.S. levelek archívumát,
és így nemcsak segítesz nekünk, de

hozzáférést kapsz az ÖSSZES eddig kiküldött T.I.T.K.O.S., Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. és M.Á.G.I.K.U.S. levélhez (156 darabhoz).
Az archívumot hetente frissítjük a legújabb Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S tartalmával is.

SŐT:
Minden pénteken + hat bónusz feladatot is kapsz.
AMIT TUDNI ÉRDEMES:
– a bónuszok az eddigi összes T.I.T.K.O.S. feladat közül lesznek kiválasztva
– minden olvasó más feladatot kap
– az Univerzum döntése alapján, VÉLETLENSZERŰEN fogod kapni a bónusz feladatokat!
A prémium tagsággal rendelkező Olvasóink természetesen ezt az anyagot is elérik.

Ha már van hozzáférésed az archívumhoz, kattints ide.

>