Kérsz egy kihívást minden pénteken?

Korábban ezek voltak a T.I.T.K.O.S. levelek, de egy teljes év, azaz 52 levél után befejeztük a sort, s elindult a folytatás Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. címmel. De az evolúció nem áll meg, és egy újabb év elteltével jöttek a M.Á.G.I.K.U.S. levelek, majd elfogytak.

Tudod, miről van szó, és szeretnéd az összes eddigit elérni

Mi a csuda az a Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S.?

A lényeg röviden

Egy éven át minden pénteken küldtem egy email-t,
amelynek a témája titkos helyett T.I.T.K.O.S. volt.
Minden egyes levélben küldtem HAT dolgot, amin elgondolkodhattál, és így izgalmasabban telt a hétvégéd, önmagaddal is foglalkozhattál, fejleszthetted a személyiséged.


Ezeket felváltották az örömteli levelek, vagyis az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. levelek, amikben NYOLC dolgot küldtem neked a hétvégére.


Ezután egy varázstollú pálcával kezdtem el írni, s a varázslat bekövetkezett. Így született meg a M.Á.G.I.K.U.S. levél, amiben HÉT dolgot küldtem.

Ez volt a hat T.I.T.K.O.S. dolog

T = TÉVHIT

Amellyel talán eddig is tisztában voltál, de lehet, hogy nem. Mindenesetre ha elolvasod, és tudatosítod magadban, hogy az a bizonyos dolog nem igaz, új lehetőségeket találhatsz magadban és magad körül.

I = Írásgyakorlat

Amelyet – ha akarsz – elvégezhetsz, hogy új öltetekkel gazdagodj, megmozgasd az elméd, vagy egyszerűen csak melengesd a lelked. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, könnyen a hobbiddá válik az írás. Vegyél egy füzetet!

T = Támogató meggyőződés

Amelyet a magadévá tehetsz, elkezdhetsz benne hinni, hogy ily módon kitágítsd világképed határait. Vagy egyszerűen csak elképzeled, milyen volna, ha igaz volna, és már ez is felüdítő érzés.

K = KIHÍVÁS

Amelyet – ha akarsz – elvégezhetsz, hogy új öltetekkel gazdagodj, megmozgasd az elméd, vagy egyszerűen csak melengesd a lelked. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, könnyen a hobbiddá válik az írás. Vegyél egy füzetet!

O = OLVASNIVALÓ

Mert olvasni jó. Lehet ez régi blogbejegyzés, amit pont neked ajánlok, vagy egy új, esetleg egy könyv, amire felhívom a figyelmed. Talán rövid sztori lesz a levélbe írva, de csakis olyan írás, amely építi a személyiséged.

S = SEGÍTŐ KÉRDÉS

Amelyet – ha akarsz – megválaszolhatsz, hogy megmozgasd az elméd, új lehetőségeket találj, vagy friss nézőpontokkal gazdagodj. Egy jó kérdés már legalább fél siker.

És ez a NYOLC Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. dolog

Ö = ÖRÖMTELI GONDOLAT

Amely örömtelivé varázsolva a napod, esetleg még el is gondolkodtat, újabb nézőpontot adhat a saját nézőpontod mellé.

R = REJTVÉNY

Amellyel az agyadat is tornáztathatod, megmozgathatod az elméd, a képzelőerődet, hogy egyik se rozsdásodjon be. 

Ö = ÖTLET

Amelyet – ha akarsz – megvalósíthatsz, vagy eszedbe juthat róla valami más. Ez csak egy ötlet, de inspirálhat téged valami újra.

M = MIÉRT?

Vagyis egy „miért”, amin elgondolkozhatsz. Talán segít abban is, hogy felismerd saját kérdéseid, de lehet, hogy te választ is találsz.

T = TANÁCS

Amit jó szívvel adok, és ingyen van, és nálam bevált, működik. Hátha neked is ad valami újat az életedhez.

E = ERŐFORRÁS

Valami, ami fontos, és benned is megvan, de elképzelhető, hogy időnként nehéz ezeket megtalálnod.

L = LEHETŐSÉG

Amelyet – ha akarsz – kihasználhatsz, élhetsz is vele. Rengeteg van belőlük, bár sokszor már nem látjuk a fától az erdőt, ezért mutatok neked párat.

I = IDÉZET

Amelyek sokszor megváltoztatják gondolatainkat, megerősítenek, felemelnek, inspirálnak, vagy épp csak gyönyörűen megfogalmazott igazságokat tartalmaznak az élet dolgairól.

Ez itt a HÉT M.Á.G.I.K.U.S. dolog

M = MEGVALÓSÍTÁS

Ez egy olyan feladat, amit a hétvégén - ha akarsz - megcsinálhatsz. A cél, hogy TÉNYLEG megcsináld, mert akkor valami megvalósul az életedben. Vélhetően csak egy apróság, de a kis lépések messzire vezetnek.

Á = ÁTFORMÁLÁS

Mondok valamit, amit átformálhatsz. Nem teljes transzformációra gondolok, csak aprócska formácskázásra, hogy valamiből legyen egy kicsit más valami. Ahogy azonban ezek az apróságok átalakulnak, az életed is formálódik majd. 

G = GONDOLAT

A gondolat szabadon szárnyal. Megengedő, ezért lehet bármi, ami a fejemben megfogant, s hogy a te fejedben merre teljesedik ki, azt nem tudhatjuk. De bízhatsz a gondolat mágikus erejében, amely csakis jót hozhat számodra.

I = INTELEM

Sokkal jobb a jó a rossznál. Ne azt mondd, amit NEM akarsz, hanem azt, amit akarsz. Ugye? Mégis, néha célravezetőbb kimondani, hogy mit NE csinálj. A heti intelem így megóv majd téged egy baklövéstől.

K = KÉP

Hogy legyen valami vizuális, ami lehet vicces, elgondolkodtató, talányos vagy talánytalan, arányos vagy aránytalan. Ne állítsunk fel szigorú kritériumokat a képünknek. Ha kíváncsi vagy rá, milyenek lesznek - nos, majd meglátod!

U = ÚT

Nem igazi utat küldök, mint például a József körút, vagy a Futrinka utca. Metaforikus utakról van szó, és érdekes lehet majd átgondolnod, hogy hogyan tudsz ezekre rálépni, majd rajtuk maradni, mint ahogy az is fontos, hogy ezek az utak hova vezetnek.

S = SUGALLAT

Milton Erickson sugallatai valóban mágikusak. Vélhetően a miltoni mintákat is belecsempésszük majd ezekbe, és az is lehet, hogy nem, miközben számíthatsz rá, hogy olyan kapukat nyitnak meg előtted a szavak, amelyeken örömmel lépsz át - ha szeretnél. 

Most pedig itt a HÉT K.I.H.Í.V.Á.S.

K = KETTŐSSÉG

A kettősségek nem feltétlenül egymás ellentétei, de valamilyen szempontból mégis egymással szembeállíthatók.

Ha odafigyelsz és észreveszed a lehetőséget, egyensúlyt teremthetsz köztük, és rajtuk keresztül az életedben is.

I = IDÉZET

Sokszor megváltoztatják gondolatainkat, megerősítenek, felemelnek, inspirálnak, vagy épp csak gyönyörűen megfogalmazott igazságokat tartalmaznak az élet dolgairól.

H = HÉTVÉGI KÜLDETÉS

Amelyet - ha akarsz - teljesíthetsz. Kimozdít a rutinból, és a személyes fejlődésed mellett a szórakoztatásodra is szolgál. Ha teljesítetted, hozzászólást is hagyhatsz az oldalon.

Í = ÍRÁSGYAKORLAT

Amelyet – ha akarsz – elvégezhetsz, hogy új öltetekkel gazdagodj, megmozgasd az elméd, vagy egyszerűen csak melengesd a lelked. Ha minden gyakorlatot megcsinálsz, könnyen a hobbiddá válik az írás. Vegyél egy füzetet!

V = VÁLTOZTATÁS

Új dolgokat úgy is be tudsz hozni az életedbe, hogy változtatsz valamin, ami régi. A megújulás és a megújítás jó érzés, felszabadít, inspirál és könnyedé tesz.

Á = ÁLLAPOT

Olyan belső állapotok, amelyeket ezentúl gyakrabban átélhetsz. Keresheted és megtalálhatod magadban azokat, amik pozitívan hatnak rád.

S = SEGÍTŐ MÓDSZER

Amelyet – ha akarsz – kipróbálhatsz, hogy új utakat és lehetőségeket találj a problémáid megoldásához vagy a céljaid eléréséhez.

Ők már olvasták ezeket a leveleket

Minden sorát élvezem, még a bevezető részét is :)

Már az eszemet sem tudom, mióta olvasom az írásaidat. Hogy milyenek a MÁGIKUS leveleid? Árad belőlük a csupa jó gondolat, a szűcstibis humorterápia, a huncutság és az a fajta kreativitás, amit nem tanítanak az iskolában, nálad viszont lemodellezhető lenne, ha nem lennél ilyen egyedi és megmásíthatatlan, mint az ujjlenyomatok a képen a leveledben. Szóval: csudajók, agytornáztatók, és akkor is megmosolyogtatnak, ha éppen a szavaiddal élhetek: "szorít a bugyi", vagy bal lábbal keltem, esetleg éppen jobbal. S ha hiszed, ha nem, minden sorát élvezem, még a bevezető részét is :) , amikor még nem is tértél a "lényegre". Boldog szeptembert Neked is Tibi! Üdvözöllek, Zsuzsi

Molnár Zsuzsa

Imádom az ÖRÖMTELI leveleket

Imádom az ÖRÖMTELI leveleket, minden héten lelkesen olvasom őket (általában a családnak is). Néha csak magamban.
Egy dolog biztos, az, hogy mindig elolvasom őket. Az egyik célom az életeben, hogy örüljek és ez a sorozat pont ezt segíti.
A legújabb eredményem pedig, hogy az első füzetemet teleírtam, és ezt neked köszönhetem.
Köszönöm a munkádat!

Judit

Kikapcsol, gondolkodtat, lazít...

Igen, nagyon szeretem ezeket a hétvégi leveleket! Kikapcsol, gondolkodtat, lazít, játékos cselekvésre buzdít.

Zsóka

Nagyon szeretem

Nagyon szeretem a leveleidet. Pozitívan hatnak rám és feltöltenek energiával.

Csilla

Kellemes érzéseket indított el bennem.

Kedves Tibi!
A leveleid olvasása frissítően hat könnyed és direkt. Nem mondom hogy minden héten elolvastam de amit elolvastam az kellemes érzéseket indított el bennem. Köszönöm szépen.

Molnar Krisztina

Csodállak, amiért ennyi jó tartalmat tudsz üzenni

Csodállak, amiért ennyi jó tartalmat tudsz üzenni, adni magadból. Szeretem a stílusodat, és a munkásságod.

Marics Krisztina

Rengeteget tanulok es sokat segít az életem nehézségeiben is.

Kedves Tibi!
Nagyon köszönöm a leveleket hálás vagyok érte nagyon! Rengeteget tanulok es sokat segít az életem nehézségeiben is. A legutolsó most nagy segítség számomra,mert sok mindennel küzdök . Tulgondolas aggodalom, kiégés. Nagy segiteg hogy leirtad mitől érezzük magunkat jobban.Nagyon köszönök mindent! Várom a következő levelet!

Mónika

Ezentúl a nem csinálom helyett, csinálás van.

Köszönöm ezt az új formát. Bevallom a régit már néha átgörgettem vagy csak átfutottam. Köszönöm a gondolkodni valót(milyen igaz) és a könyv ajánlót. Ezentúl a nem csinálom helyett, csinálás van. (biztos megérik a vágy cselekvéssé, hogy minden nap írjak,......magamnak, ne csak leveleket😀😀😀 Köszönöm

Ravasz Csilla

...kifejezetten nekem szólt

Olyan igazságokat találok bennük, amit átgondolva, felhasználva jobbá teszi az életem. A 2022.02.25-i levél kifejezetten nekem szólt. Köszönöm szépen.

Tarasó Ilona

Kedves Tibi, Őszintén megírom Neked, kellett nyugalom és türelem a legutóbbi ÖRÖMTELI leveledben a képrejtvény megfejtéséhez! Nagyon tetszett, jópofa, megfigyelőképességet, kitartást (erre a szóra is számítottam:):) igénylő feladat. Szívesen játszom még hasonlót:) Kimeríthetetlen az ötlettárad:) Köszönöm! Zsóka

Bakai Zsóka

Nagyon tetszik a levél

Jo napot kívánok! Nekem nagyon tetszik a levél. Es szeretnek minden pénteken kapni. Mert nagyon jo. Es meg szereztem azt a konyvet amit ajánlott. Tisztelettel Zsuzsanna

Huszárné Unicsovics Zsuzsanna

Felüdülés olvasni őket!

Igen, nagyon tetszenek a leveleid, az életfilozófiád . :) Felüdülés olvasni őket! Hajrá ! :)

Éva

Érdekesnek, tanulságosnak találom

Érdekesnek, tanulságosnak találom a leveleket. Sok erőt kívánok a folytatásukhoz

Emoke

Neked mindig sikerül rátapintanod a legérzékenyebb pontra

Kedves Tibi! Neked mindig sikerül rátapintanod a legérzékenyebb pontra, de lehet úgy is mondhatnám pontokra. Karácsonykor mindig sok bennem az ellentét, még nem sikerült megtalálnom az egyensúlyt (minden meglegyen: diszités, ajándék, finom étel, süti, és még csapzott se legyek) Leveled egy kis vigaszt nyújtott, hogy másnál is van ilyen, és csak egy kicsit figyelni kell, itt-ott talán engedni a 21-ből. Jól esett olvasni a soraidat, és ezuttal is köszönöm önzetlenül megosztott gondolataidat, segitenek.
Boldog új évet kivánok, legyen mindannyiunk számára sikerekben gazdag, és okosodjunk együtt!

Zsuzsanna

Készítettem egy kávét és nekiállok...

Köszönöm a tervet a céljaimhoz, elolvastam, készítettem egy kávét és nekiállok, megírom, az első lépést meg is teszem - ma!
Ez az idézeted "nagyon ül" --- kivéve, ha az ember vállalkozó, csaknem mond fel magának??? :)
"Az emberek csak annyit dolgoznak, hogy ne rúgják ki őket, és csak annyi fizetést kapnak, hogy ne mondjanak fel."

Júlia

Máris megkedveltem.

Nagyon rokonszenvesnek ígérkezik a sorozat és a hetes számot jobban szeretem a nyolcasnál úgyhogy máris megkedveltem.

Ibolya

Cselekvésre késztet.

Persze. Gondolatokat ébreszt. Cselekvésre késztet. ÉS ez jó nagyon :)

Jankovics Éva

Igazi csemegék, kapaszkodók, ösztönzők!

Kedves Tibi! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!! A levelek üdeséget, plussz tartalmat, különleges színfoltot adnak hozzá a hétvégéimhez, mindig nagyon várom őket és ha nem is azonnal és nem is mindent, de hellyel-közzel meg is csinálom az azokban leírtakat. Igazi csemegék, kapaszkodók, ösztönzők. Végtelenül hálás vagyok értük, soha ne hagyd abba:) KÖSZÖNÖM!!

Anikó

ezekkel a levelekkel jobb a világ

Kedves Tibi!
A M.Á.G.I.K.U.S. leveleid örömmel töltenek el. Sose felejtem el azt a mesét amit kaptam tőletek- ott találkoztam először a levelekkel. Tudod, olyan ez mint amikor már pont elég volt a sötétből és besüt a napocska. Egyszeriben jobb kedvem kerekedik tőle. Olyasmi mintha engedélyt adnál a vidámabb hozzáállásra. Kiszakít a megszokott gondolataim közül és kilő a Holdra, ahol különben otthonosan érzem magam :) lehet én valami libegő-lobogó lény vagyok. Ami Csöpit illeti teljesen megértelek, azt is hogy imádod, azt is hogy sok gond van/lesz vele. Nekem egy Muci nevű törpetacskót küldött az Univerzum pár hónapja amúgy nem adnám semmiért de időnként ajajaj a minden türelmem is kevés. El fogok olvasni 100 oldalt a hétvégén, mert én is szeretek olvasni minden félét is - de csak keveset olvasgatok kedvemre. Megmozgatta a leveled a fantáziámat a hétvégét illetően és a mindenféle területű fejlődésre óriási szükség van. Szégyenlősség félretétel, néha már sikerül és talán lassan elhiszem, hogy tudok elég lenni. Szeretem az NLP gyakorlatait, és hálás vagyok hogy az orrom elé tolod őket így péntek este! Tessék, csináld hajrá előre!

Úgy hiszem ezekkel a levelekkel jobb a világ - számomra mindenképpen! További sok-sok ilyen levelet és ilyen kíváncsiságot és ilyen örömöt és ilyen életérzést kívánok! Lépjünk együtt feljebb!

Ági

-:)

-:) az alkoholos vicc aranyos (bár én pl.nem iszok).
Csak halkan jegyzem meg: olykor jó, ha más is van a zuhany alatt -:).
A füstölőt több allergiás, asztmás ember nem viseli -:(.
Nincs ugyan kifejezett medis helyem, de nem baj - jobb annak, akinek van -:)

TakácsNoémi

Honnan jön ez a rengeteg energia és pozitív gondolkodás?

Honnan jön ez a rengeteg energia és pozitív gondolkodás? Minden tiszteletem a gurunak.

László Tamás

Kapaszkodót adott

Dolgozom Önmagam megismerésén. Kapaszkodót adott a gondolataim és a cselekedeteim helyes irányba fordításához. Köszönet érte.

Ambrus Rozália

Színes szárnyú pillangó voltam...

Az eddigi tapasztalataim a T.I.T.K.O.S. leveleiddel csak pozitívak voltak. Akkor olvasom ,illetve csinálom meg őket , amikor éppen egy mély fókuszban eltöltött munka után kis pihenésre , és valami egészen másra vágyom. Kicsit kibillentenek ,ami a cél , és kreatívabbá tesznek a következő nehezebb munkámban.

Mindegyik jó volt, a mostani metaforikus gyakorlat pedig különösen tetszett. Színes szárnyú pillangó voltam , mélyzöld , harmatcseppektől fénylő borostyán és egy nyugalmas , fuvallattal , virágokkal , fűvel , bokrokkal és madárcsicsergéssel teli mező. Nem fogtam rövidre , a perceket sem számoltam...csak írtam. Harmóniát és biztonságot éreztem miközben peregtek a tollamból a betűk. Ezt is nevezhetjük akár tapasztalatnak is. A kézzel való írás mindig megnyugtat , lecsendesíti rohanó gondolataimat. Sokszor visszaolvasom amit írtam , mert kihozza belőlem a kreatív oldalamat ,a leírt gondolatok pedig ezáltal cselekvésre buzdítanak.

Molnár Zsuzsa

Vajon mi a három jó tulajdonságom?

Azt gondoltam nagyon nehéz lesz az írás feladat. Vajon mi a három jó tulajdonságom? Ráadásul, hogyan tudnám másoknak is hasznosan kihasználni? Úgy gondolom, nagyszerű ötleteim születtek! Az eredmény kimondottan felvidított! Tudatosabbá tett és segít az egyik fontos életcélom megvalósításában: másokért tenni.

Márti

Várom a hétvégéket!

Várom a hétvégéket! Mindig találok az írásaid között olyan gondolatokat, melyek engem is foglalkoztatnak, melyeket jó lenne beépíteni a "mindennapjaimba". Egyenlőre még "tanulónak" érzem magam. Tudod ez olyan, mint az iskolában volt. Volt kedvenc tantárgy és volt az un. "nem szeretem", de kell és fontos. Most ez utóbbiakkal kezdem, egyenlőre több-kevesebb sikerrel. Nagyon színesek és tartalmasak az írásaid, a nehézségeim ellenére is mindig "erővel" töltenek fel. Köszönöm, hogy létezel! Üdv.

Édua

Élményolvasmány.

Légiesen, lazán összekeversz dolgokat, majd egy vonással letisztázod őket. Ez nagyon üdítő, de egyben nagy mélységet is ad a tartalomnak. Élményolvasmány. 🙂

Zsuzsi

Szinte mindig elolvasom

Kedves Tibi! Szinte mindig elolvasom..és gyakorolom ! Sokat segít a mindennapjaimban..felismeresekben.Amugy tök szuper az életem...ha nem gondolom olyan komolyan..ha komolyan gondolom akkor vannak benne feladatok a fejlődésem érdekében.Hálásan köszönöm hogy sokszor megnevettetsz...nagyon jók az írásaid!

Bánszki Judit

Minden alkalommal élvezettel olvasom

Kedves Tibor! Minden alkalommal élvezettel olvasom az írásait, követem a feladatokat. Nagyon szeretem, egyre könnyebben megy. Köszönöm

Icu Szűcs Istvánné

A t.i.t.k.o.s. leveleket is imádtam & ezt az örömtelit is!:)

A t.i.t.k.o.s. leveleket is imádtam & ezt az örömtelit is!:) Néha elfelejtem megcsinálni a feladatokat, vagy utólag állok neki, de mindig jobbá teszik a napjaimat, köszönöm!:) ☆♡

Éva

Imádtam mindet!

Imádtam mindet! Elgondolkodtató, cselekvésre késztető. Nagyszerű és egyedi.
Köszönöm!

ÉN

Nagyon megtetszett ez a pozitív kisugárzás...

Kedves Tibi !
Igazából még csak most olvastam bele és nagyon megtetszett ez a pozitív kisugárzás, a jóért a tenni akarás és az élet vidámabb oldalára való terelgetés. Köszönöm szépen !

Ágica Ullmann

Szűcs Tibit olvasni, mindig örömteli élmény.

Szűcs Tibit olvasni, mindig örömteli élmény.
Engem felnőttként is képes kiragadni a mindennapok őrületéből s már néhány sorával elrepít, ill. sokkal inkább berepít önmagam belső, felfedezésre váró világomba. Na, ezt szeretném én megtanulni! 🙂

Imre

Kiderül a szívem

Szia Tibi! Kiderül a szívem, ha az életembe humort csempésző leveleidet olvasom. Emlékeztetsz rá, hogy könnyedén, kreatívan is lehet élni. Köszönöm!! :-)

Nagy Sára

Olyan pozitív, építő. :-)

Nagyon cuki a kiscica. Jobbulást, mielőbbi gyógyulást kívánok neki! Az Örömteli levelek nagyon szórakoztatóak, gyakran elolvasom őket, van, amit meg is fogadok belőle... :-) hasznos, klassz szemléletű. Olyan pozitív, építő. :-)

Judit

A TITKOS írásgyakorlatai segítettek kimászni egy súlyosabb elakadásomból

Alapvetően szeretem ezeket a hírleveleket, azért kapom őket még mindig, lassan három éve. Anno még a TITKOS írásgyakorlatai segítettek kimászni egy súlyosabb elakadásomból <3
De lásd milyen az ember, most pont azért írok, hogy berzenkedjem: miféle sugallat az, hogy "Minden rendben van"? Nincs. Nem miattam, nem tudok rajta változtatni, de banyek, nem, nincs minden rendben. Van ez így. (És ez teljesen rendben van... kivéve, hogy nincs rendben... érted.)
Persze lehet, hogy ez a felháborodás adja majd meg azt a plusz energialöketet, ami ahhoz kell, hogy a jövőben mégiscsak tudjak a hasonló helyzeteken változtatni, és rendbenebb legyenek a dolgok.
Szóval kösz a leveleket :)

Eni

Mindig bearanyozza a péntek délutánom

Nagyon köszönöm a mágikus leveleket, mindig bearanyozza a péntek délutánom, mert nagyon ötletesek, viccesek és mindig van benne tanulnivaló vagy egy hasznos tanulság, vagy mindennnapi apróságok, amikre fontos odafigyelni. Például a napirendemre próbálok figyelni, de sokszor elcsúsznak a napok jó, hogy erre emlékeztetsz. Ezen kívül a fejlődésre, amit ugyan megteszek nap mint nap, de nem mindenben egyformán, vannak területek, amit egy másik miatt elhanyagolok, ezért ballanszot kell találnom hogy semmi ne menjen a másik rovására. Legyen elég pihenőidőm, de mellette legyen elég mozgás, foglalkozzak a lelkemmel is a testem mellett. Legyek többet őszinte, legyen megtakarításom. Ez utóbbi például nem szokott sikerülni, de már egyre jobban tervezek előre és remélem már nemcsak a kiadásaimat fogom, hanem a félretevéseket is, amik aztán meg is maradnak. Köszönöm mégegyszer az emlékeztetőket, és a hasznos információkat! Legyen Szép Hétvégéd! :) Üdv,
Kriszti

Kriszti

Megmosolyogtatott és ez jól esett! Nagyon!

Hédi

Lazitottam, mosolyogtam mig olvastam.

Igen,lazitottam,mosolyogtam mig olvastam.
Köszönöm!
Legyen szép estéd!

Edit Uzonyi

Inspiráló öröm bombonok!

Inspiráló öröm bombonok! Köszönet értük!

Illéssyné Dorn Henriette

Mindig elolvasom a MAGIKUS leveleidet Tibi

Mindig elolvasom a MAGIKUS leveleidet Tibi, épp ideje, hogy megköszönjem, hogy élvezettel olvasom hétről-hétre, mert elgondolkodtatnak, felvidítanak, felráznak, tanítanak! Szóval köszönöm!

Tünde

Nagyon jók a T. I. T. K. O. S. levelek!

Tibi, nagyon jók a T. I. T. K. O. S. levelek! Pont jókor érkezik és nagyon elgondolkodtatóak! Teljesen ki tudják zökkenteni az ember gondolkodását egy különleges nézőpontba. Nagyon köszönöm!

Mészáros Csilla

Képes voltál 5 perc alatt lelkessé tenni...

A bevezető mondatoknál (ld. befellegzett) ezt gondoltam: most mi van? Nem lesznek levelek pénteken! Ezt nem teheti Tibi!!!
És persze nem is teszi, sőt, ennél jobbat tesz! Mágikust küld! Köszi! Igazán nagy lélek vagy!
A magam részéről meg fogom csinálni a gyakorlatokat, már péntek lévén kezdtem kicsit "leereszteni" de képes voltál 5 perc alatt lelkessé tenni, köszönöm és a VÁLTOZÁST is!

Júlia

Meg kell mondjam, eddig mindig kitörültem őket...

Kedves Tibor! Meg kell mondjam, eddig mindig kitörültem őket... A többi kupaccal, ami naponta elborít... De ma valahogy felkeltette az érdeklődésem. Tudod, ez a mai személyesen nekem szólt. Köszönöm! Ígérem, nem mulasztom el a többit!

Dalanics Dóra

Egy nyűgös, végtelenre nyúlt hét végén feldobtad a napomat.

Neked is kuncogós hétvégét kívánok! :D Egy nyűgös, végtelenre nyúlt hét végén feldobtad a napomat.

Sz.-né Katalin

Szeretem ezeket a leveleket!

Dorn Heni

Hála neked, ajándék nekem.

Hála neked, ajándék nekem, elmerülés a mélyben lévő kiskatiban

Katalin

Mindig feltölt, inspirál.

Kedves Tibi. Nagyon szeretem a leveleid, mindig feltölt, inspirál. Kívánok Neked és családodnak szeretetteli, sikeres, egészségben gazdag 2022-es évet. Öleléssel Anna

Morvai Anna

Mély, elgondolkodtató, inspiráló, gödörből kihúzó, ötletadó

Sok-sok ÖRÖMÖT! Szeretem a humorod és nagyon sokszor "beletalálsz"....megnyugtat, ellazít, aztán inspirál...igen, "élményolvasmány", ahogy egyik hozzászóló írta. Mély, elgondolkodtató, inspiráló, gödörből kihúzó, ötletadó - nagyon könnyedén, humorral, móka-kacagás! Köszönöm! Imádom!

Katalin

Szeretem az írásaidat, mert tanulságosak, humorosak, érdekesek és hasznosak.

Szeretem az írásaidat, mert tanulságosak, humorosak, érdekesek és hasznosak. Főleg, ha sikerül megvalósítanunk a benne foglaltakat!
Most például a napi 2-2,5 liter víz ivása: mint egy szinte teljesíthetetlen feladat tornyosul előttünk. Pedig van jó példa számunkra: a lányom, és az egy éves unokám, olyan lendülettel és élvezettel döntik be a vizet, mintha valami csodás ital lenne. Már vannak sikereink: étkezéshez kell fél liter, de kellene még óránként 1-1 pohár víz, ami nagyon nem akar összejönni.

Horváth Éva Mária

Tele van sok igazi kincsekkel.

Nagyon imadom a gazdag irasaidat. Tele van sok igazi kincsekkel.

Dalma Dobisz

Hétről hétre lenyűgöz

Kedves Tibi! Minden pénteken megkapom üzeneteidet, de csak szombaton nyitom meg. Amikor elcsendesedik körülöttem minden, akkor. És hétről hétre lenyűgöz, hogy mennyi igazság van írásaidban. Üdv:Kati

Kati

Már várom a pénteki leveleidet!!

Már várom a pénteki leveleidet, amellett hogy érdekesek, értelmes, hasznos olvasnivalók mindig mosolyt csalnak az arcomra, mert humorosak is! Köszönöm Tibi!

Kata

Jó kedvű lettem tőle.

Nagyon jó pillanatban kaptam meg ezt a lehetőséget. Szükségem volt már ilyen klassz feladatokra. Ha ma még nem is tudtam mindet megfogadni,elkezdeni....de akkor is klassz dolognak tartom. Jó kedvű lettem tőle. Hálás vagyok érte. Köszönöm.

Rita

Nagyon tetszenek a hétvégi levelek...

Végre bejelentkeztem. Túl sok tennivalóm volt idáig, persze tudom, hogy nemkifogás....
Nagyon tetszenek a hétvégi levelek, azt remélem, ezután valódi segítséget kapok és gyógyulok...

Dr. Csehpál Etelka

Több ember hétvégéjét bearanyozod, mint gondolnád.

Szia Tibi!
Egy ideig nem foglakoztam a leveleiddel, ahogy a többivel sem. (Meg sem nyitottam a levelesládát.) Egyszer csak valami ellenállhatatlan erő sugallatára beléptem, s az egyik leveled volt a szemem előtt. Elolvastam, s azóta nem mulasztom el egy leveledet sem. Nagyon szeretem olvasni a humoros történeteidet (főleg, hogy látom olvasás közben a történéseket), minden pénteken várom őket. Előfordul, hogy felovasom, olyankor a velem lévők is jókat derülnek. Jó látni, érezni az írásaid hatását. Nem is ragozom tovább, több ember hétvégéjét bearanyozod, mint gondolnád.
Szeretettel üdvözöl:
Kriszta

Kriszta

Imádom ❤️

Gondolat-magokat adott. Inspirációt és humort. Aha-élményeket és remek gyakorlatokat. Imádom ❤️

Nagy Katalin

Sokat segítenek az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I.levelek , hogy összerakjam újra az életemet!

Igen ! Szeretem ezeket a leveleket ! Mindig megmosolyogtatnak a Micimackó stílusú okfejtések --na jó , most egy kicsit túloztam ,de nekem ez a mesefigura jutott ebben a pillanatban róluk eszembe.De sajnos nagyon elmaradtam az olvasásukkal.Sajna az írás is kimaradt , de azt is folytatom . Az az igazság , hogy én úgy szeretek olvasni , mintha egy filmet néznék és hát ahhoz idő és nyugalom kell. Csak zárójelben mondom , de ez a legfontosabb ! ( Sokat segítenek az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I.levelek , hogy összerakjam újra az életemet!)

Emese

Mintha lelkemből szólnál.

Mintha lelkemből szólnál. Remélem egyre több követőd van. Az en hitem szerint egy fecske nem csinál nyarat de sok kicsi sokra megy. A tégy jót minden napra esetleg bedobnád hogy madáritatót csináljunk. Szerintem a mi jól létünk..... es nem jóllètünk a kornyezetunkben élő apró teremtményeken is múlik.

Tunde

Nagyon jókedvű lettem a végére.

Már régóta készülök megírni, hogy várom a pénteket. Szeretek levelet kapni, - alapjáraton is - de a tieidet kimondottan várom.
Ami miatt most már nem halasztom tovább a bejegyzést, az a mostani leveledben a "3 hónap". Azonnal elkezdtem írni és nagyon jókedvű lettem a végére. Köszönöm!!!! Szebbé tetted a hétvégémet.

Júlia

Vitamin módjára épülnek be

Nagyon kedevesek, ötletesek és főleg inspirálóak a leveleid - hatásuk hosszú távú, mondhatnám, vitamin módjára épülnek be a szemléletembe 😀.

Ibolya

Minden hétvégén olvasom a leveleidet. Mindig megmosolyogtat és magamra ismerek az üzenetekben!
De ez a mostani, mintha csak nekem írtad volna! Nagyon betalált! Megerősített az elhatározásomban és a kétségeim elszálltak! Sokkal jobban érzem magam!
Várom a következő pénteket!

Gabriella

Megmozgattad testemet, lelkemet.

Kedves Tibor! Nagyon szeretem a leveleidet, kedvelem a stilusodat, imádom a humorodat. Megmozgattad testemet, lelkemet. Tettrekészebb vagyok mióta olvasom a leveleidet. Hálásan köszönöm a sorsnak, hogy RÁD találtam. Nagyon remélem, hogy sokáig olvashatom még!

Kata

Sok emberhez jussanak el a szavaid

Szia. Még csak most kaptam meg az első leveledet, de ittam minden szavát... Aztán leírtam magamnak a kis füzetembe, ahová a fontos dolgaimat írom. Azokat, amiket szeretek újra és újra elolvasni, hogy még mélyebben belémivódjon, hogy a folyamatos fejlődésemnek megfelelően, egyre többet hozzak ki magamból általa. Ott a helye, köztük. :-) Nagyon tetszik az emlékszínező! Sok emlékem van, amit újjávarázsolhatok ezzel a gyakorlattal. Köszönöm szépen Neked. Imádom a színeket. Használom is itt-ott megerősítésnek, gazdagításnak, és dekorálásnak, úgyhogy külön örültem a színes szabad írásnak. :-) Köszönöm szépen a lendületet, a kedvességet, a derűt, ami átjött hozzám a leveleden keresztül. :-) Sok emberhez jussanak el a szavaid, mert szüksége van rá a lelkünknek. Köszönöm szépen, hogy olvashatom. :-) Minden tiszteletem a tiéd. Üdvözlettel: Boráné Endrei Tímea.

Boráné Endrei Tímea

Szeretem a leveleid

Szeretem a leveleid, gyakran eszembe is jut, hogy péntek van, és jönni fog.
Mit adnak a leveleid?
Mosolyt szinte mindig, és további gondolkodást és töprengéseket is szoktak, témához kötődve persze.

Anita

Hálás köszönet a leveleidért! Mindig találok benne szívet, lelket melengető és derűs gondolatokat.

Maja

Feltètlen segitenek a levelek

Feltètlen segitenek a levelek a rendtartasban,fôkuszàlàsban, magàny èrzèsben.Nagyon köszönöm!

Zatykô Àgnes

Jó hogy vagy!

Életem szerves részét képezik pénteki leveleid. Bölcs és elgondolkodtató tartalmaidat nagyon szeretem. Nehéz élethelyzetemben kapaszkodót is jelentenek. Jó hogy vagy!

Jázmin

Fantasztikus a stílusod és a humorod!

Kedves Tibor! Fantasztikus a stílusod és a humorod! Mosolyt csal az arcomra. Felderítettek a soraid. Köszönöm a könyvet, amit ajánlottál, én is olvastam már. Imádom Vámos Miklóst is. Várom a következő titkos levelet! Üdv: Renáta

Szőcei Renáta

Kedvet, inspirációt és sok sok mosolyt!

Kedvet, inspirációt és sok sok mosolyt!
Ihletet és ötleteket továbbgondolásra, ahogy Tibi írná.. tovább a Gondolá(s)ra , ja ez nem Velence?!

Orosz Júlia

Hálás vagyok, hogy egy számomra új dologgal ismerkedhetek meg.

Hálás vagyok, hogy egy számomra új dologgal ismerkedhetek meg.Elfoglalt vagyok kevés időt szántam rá.befogom pótolni.

Terézia Horváth

Talán így kell könnyedén tanulni?

Kedves Tibor! Nagyon hálás vagyok a leveleidert, inspirálóak,elgondolkodtatok, vidámak és feldobják a napom.
Talán így kell könnyedén tanulni?😊
Köszönöm neked Veronika

Veronika

Várom a folytatást 🤗

Köszönöm kérdésed, csodálatosan érzem magam! De főképp annak örülök hogy Rád és a remek írásaidra találtam! Felráznak a hétköznapokból, elgondolkodtatnak és főleg megdolgoztatnak. Köszönöm hogy írtál,írsz...várom a folytatást 🤗

Ónodi Dorottya

Hálás vagyok hogy kitalaltad és hogy hozzájuk juthatok!

Nagyon élvezem a K.I.H.Í.V.Á.S. sorozatot is. Már csak az, hogy a TITKOS és MÁGIKUS után is volt új ötleted, csodálatra késztet - és az, ahogyan humoros bölcsességgel, szelíd együttérzéssel, huncutul megbökdösöd a lomposodásra hajlamos lélekrészeimet - kihagyhatatlanul egyedivé és izgalmassá teszi mindegyiket. Hálás vagyok hogy kitalaltad és hogy hozzájuk juthatok! Köszönöm.

Ibolya

Nem tudom hogyan, de megtörtént

Kedves Tibi!
A mai (2023.09.15) M.Á.G.I.K.US.* levél szinte minden sora mintha csak nekem íródott volna! Nem tudom hogyan, de megtörtént, hálásan köszönöm! :)
Mona

Tábori Mona

Ma sem hiába vártam a pénteki leveled.

Ma sem hiába vártam a pénteki leveled.
Könnyed stílusban elgondolkodtató mondatok.
Engem az Nlp- s anyag érdekel, irok a részletek miatt!
Jó ez a péntek! Köszi, J.

Júlia

Megerősített, hogy jól döntöttem

Szia Tibi, ma(csütörtökön) olvastam el a pénteken küldött mágikus levelet, és vasárnap éppen azt csináltam amit javasoltál (átalakítottam, takarítottam a nappalit, egyedül szöszmötöltem itthon, terveztem a karácsonyt) és most amikor a javaslatod olvastam, megerősített, hogy jól döntöttem, hogy jól éreztem magam itthon és olyan jó volt. Természetesen a megfelelés ott volt, hogy a rokonokat meg kell látogatni vasárnap...stb. szokásos megfelelési kényszer. Már büszke vagyok magamra, hogy ezt elengedtem, mertem jól lenni és köszönöm a megerősítést.

Lepsényi Izabella

Mindig mosolygok rajtuk, és imádok mosolyogni! :)

A minap elegem lett, és minden hírlevélről leiratkoztam. Kivéve a Te leveleidet. Bevallom, nem olvasom mindig, csak ha időm engedi, ilyenkor viszont mindig elhatározom, hogy állandóan olvasni fogom a gondolataidat. Nem csak bölcs, hasznos és könnyen megfogadható tanácsokat találok benne, hanem nagyon élvezem a bohókás stílust is, amivel írod őket.

Köszönöm Neked ezeket a szövegeket, mindig mosolygok rajtuk, és imádok mosolyogni! :)

Bogi

Nagyon szeretem a könyvajánlót

Sokáig csak kaptam a leveleket, de nem olvastam el őket, mert nem volt időm, stb. Aztán egyszer beleolvastam, és azóta rendszeresen olvasgatom, sőt visszaolvasom őket. Nagyon szeretem a könyvajánlót pl. De a tévhitek és a feladatok is jók. A következő lépés az lesz, hogy nekiállok a feladatoknak is... :-)

Szilvi

Színesíti az életemet

Színesíti az életemet, elgondolkodtat, tettekre sarkall. Köszönom!

Ilona

Mindig mosolygok mikor olvasom

Mindig mosolygok mikor olvasom, nagyon tetszik a stílusod. Szeretek játszani, a rejtvényeket is szeretem. Vagy meg sikerül oldani, vagy nem. A sztereogram még nem megy, de igyekszem "bambulni". Szeretem, a világnézetedet, az elfogadást, a dolgok nevén nevezését, a félelem megszelídítését, nekem jó példa vagy, hogy így is lehet. Köszönöm!

Erika

Ez remek íràs volt!

Mostanàban nem internetezem, nem olvasok idő és türelem hiànyàban, de ez remek íràs volt! Jó, hogy ezek a bejegyzések nem fàradnak el, mindig adnak: köszönjük! Remek volt olvasni!

Kata

Olvasom és táplàl

Olvasom és táplàl, segít a pillanatra és magamra figyelni. Nagyon ösztönző.
Az emberi kapcsolataimban és a munkàmban hasznosítom, és az önismerti fejlődésemben is. Ez nem mindig esik jól.
Azt hiszem az ajànlott könyvekre is àt kell térjek.... nyelvtanulás és a sugallatok... most itt a fókusz😊 s ezt te is fenntartod nekem!
Köszönöm

Nóra

TMI - too much information.

Nagyon extrém hosszú leveleket. TMI - too much information.
Elgondolkodtatott, hogy a szöszben van az, hogy vagy nincs eneregiám már vagy időm és / vagy kedvem végig olvasni ezeket a hosszú leveleket. Ha egy könyvben szerkeszteném meg ezt a tartalmat, akkor mennyi fejezetet adna vajon ki? Ez a sok kommentelő együltő helyükben végig tudták olvasni ezeket a leveleket? Ugye nem csak nekem nincs rá lehetőségem?

VÁLASZ:
Kedves Zsuzsi!
Köszönöm ezt a kritikát. Örülök ennek az új nézőpontnak. Meglepőnek tartom az ötleted, hogy mindenkinek mindent végig kellene olvasni.
És hogy vajon csak neked nincs rá lehetőséged? Biztos, hogy nem. Nem lehetsz egyedül ezzel.
Kérdés, mi az, hogy "lehetőség". Szerintem az, mit írsz: energia, kedv, idő.
De egyébként együltő helyben végigolvasni egy ilyen levelet szerintem nem kihívás. Tíz percről beszélünk?
Az más kérdés, hogy érdekli-e az olvasót.
Üdv:
Tibi

Zsuzsi

Ezek a levelek gyógyítják a lelkem

Ezek a levelek gyógyítják a lelkem, erőt adnak, segítenek a mindennapi nehézségeim leküzdésére. Nagy terveim vannak a megváltozott életem "túlélésére" amelyben sokat segítenek ezek a péntekenkénti ajándékok. A humorod megmosolyogtat, ami nagyon fontos és azt mutatja, hogy nem kell mindent halálkomolyan venni...Köszönöm, hogy veletek lehetek!

Csehpál Etelka

Kiderült, hogy Tibi is ufó

Még csak rövid ideje vagyok előfizető, nem is tudtam, hogy lesznek örömteli levelek, az első igencsak meglepett. De őszintén: most már várom őket. Tibi olyan egyedi és “fura” figura, akikre már nagy szükségem volt, hiszen a stílusával elrepít egy olyan mesebolygóra, amiről azt hittem, hogy csak az én elmémben létezik és így egyedül vagyok rajta. Tehát ufó vagyok. Megnyugtató és egyszerre bizsergetően inspiráló számomra, hogy kiderült, hogy Tibi is ufó, tehát vagyunk többen is, tényleg van ilyen bolygó, nem csak képzeltem. Sőt, lehet, hogy valójában a mi bolygónk az igazi valóság, nem az, amit a többiek annak hisznek… Köszönöm Tibi, örülök, hogy Rád találtam és írod a leveleidet nekem!

Góczán Krisztina

Nagyon inspirálóak

Köszönöm a leveleket. Nagyon inspirálóak. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Nagy László

Ez ma nagyon tetszett.

Ez ma nagyon tetszett. Köszönöm szépen. Rónai Katalin

Rónai Katalin

Örömet, könnyedséget, játékosságot adnak a levelek.

Örömet, könnyedséget, játékosságot adnak a levelek. Ezzel együtt elgondolkodásra is késztetnek. A humoros megfogalmazások alatt mély tartalmak is lapulnak. Naggggyon csekes! Köszönöm, engem kifejezetten szórakoztatnak!

Ungváriné Fenyves Beáta

...mintha valaki törődne azzal, hogy érzem magam.

Kedves Tibi. Örömteli levélsorozatod, örömet adott, míg olvastam. Elgondolkodtatott. Éreztem, mintha valaki törődne azzal, hogy érzem magam. Rengeteg probléma megoldása vár rám, évek óta. Motiválsz. Hálás köszönet neked. Legyen szép hétvégéd. Szia.

Rózsika

Kedves Tibor! Nagyon vártam a pénteki újabb és újabb leveleket. Mindig rátapintott valami aktuális problémára, feladatra. Nem biztos, hogy tettek is követték őket, de lelki változások biztosan. Nagyon várom a K.I.H.Í.V.Á.S leveleket is, már az első sokat adott, igyekszem a feladatokat csinálni, a rendrakás az egész házban beindult, egy része kész, a többi folyamatban. Jó érzés!! Csak tudnám, hova "rejtettem" a szabadírás füzetemet egy jó kis tollal együtt??!! No a rendrakás majd segít! Köszönöm, hogy fáradozol értünk, velünk!!

Gabriella

Feltöltenek és pozitív módon programoznak

Kedves Tibi! Szinte mindig megcsinálom a titkos levélben található feladatokat és mindig örömteli módon leszek gazdagabb tőlük. A beépített csodás varázslatokon és sugallatokon túl is feltöltenek és pozitív módon programoznak. Köszönöm az állandó lelkesedésedet jelenlétedet. :)

Betti

Kedves Tibi! Nagyon szeretem a pènteki leveleidet, végzelenül értékes gondolatok, bevàlt gyakorlatokkal segítesz minket, nagyon kreatívan és jàtékosan. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a leveleidre. Köszönöm.

Andrea

Imádom ezt a választékos és humoros stílust

Nagyon szeretem ezeket a leveleket! Mindig sokkal jobb hangulatba kerülök általuk.🤩 Imádom ezt a választékos és humoros stílust😀Egy-egy jó mondást vagy hasonlatot ki is szoktam írni a naplóim valamelyikébe. Mert van ám jó sok! 🤣 A sztereogram is fantasztikus! Nagyon köszönöm! 🤗 Üdv: Bea

Ungváriné Fenyves Beáta

Kedves Tibi! Nekem sokat adnak a TITKOS levelek, és ezt szó szerint kell érteni. Célokat, "megoldásokat" ad - melyeket persze személyemre tudom szabni, vidámságot, és mondhatom, kicsit más szemszögből is nézem a világot. A saját, belső kaleidoszkópomat elfordítottam, és sokkal színesebb lett tőle a körülöttem lévő világ. Csak köszönet és hála érte! Üdv: Édua.

Édua

Úgy tűnik érdemes megcsinàlni a gyakorlatokat...

Ma olvastam először a leveledet. Nem tudom az előzmények mik, de úgy tűnik érdemes megcsinàlni a gyakorlatokat és visszanézni a koràbbiakat is. Köszi, hogy írtàl.

Szép Ilona

...még sokáig ne hagyd abba!

Kedves Tibor! Régebben nem is gondoltam volna, hogy az írással mennyi feszültségtől, negatív gondolattól tudok megszabadulni. És persze nagyon jó érzés az örömöknek, egy jól sikerült napnak a leírása is. Azért még nem lettem rendszeres napló író, de időnként előveszem a kis titkos naplómat és akkor csak úgy folyik belőlem az írás és tényleg az a legjobb, hogy gondolkodás nélkül, egyik mondatból következik a másik. Nagyon jó gondolatébresztők a pénteki leveleid, még sokáig ne hagyd abba! Humoros, kellően finoman provokatív, csak pont annyira, hogy az ember tényleg végiggondolja a benne leírtakat.

Tóth Márta

Köszönöm, hogy újra írsz pénteki leveleket!

Köszönöm, hogy újra írsz pénteki leveleket! Bevallom nagyon hiányzott! Nem mindig sikerül mindent megvalósítanom belőlük, de mindig elgondolkoztam rajta, és ez jó!
Szóval most nagyon örülök! És vasárnap rendet rakok a szobámba! 😉
KÖSZÖNÖM!!!!

Patri

Örülök, hogy itt lehetek veletek!

Nagyon! Mármint szeretem ezeket a leveleket! Kicsit korainak tűnt az előzőhöz képest - azt szerdán tudtam elolvasni. Azt terveztem hazafelé jövet, bukuckózom magam - hát, nagy szellemek találkozása..:-)
Amúgy a gyermekeid 28%-a komoly gondot okozott és szívesen tanulnék nyelvet is, ki tudja milyen nyelven beszélnek odaát...
Na, köszönöm a leveledet! Most egy kicsit túljátszom a stílusod, biztos érzed, bocsánat. Próbálom magam kihúzni a depis hangulatból. Örülök, hogy itt lehetek veletek!

Etelka

Igazi terápia.

Szeretem az örömteli leveleket, mert ez tényleg rólad, a személyiségedről szól. Férfi minőség, eredeti, jó őket olvasni. Mindig kíváncsi vagyok mi lesz a következő levélben. Ez az egész, amit csinálsz nagyon eredeti, tetszik. A szabad írás pedig magával ragadott. Amilyen egyszerű annyira nagyszerű.Imádom. Olyan dolgokat írok le, amin én is meglepődöm, felér egy oldással. Igazi terápia. Köszönöm, hogy megismertettél vele. Hálás vagyok érte! További sok sikert kívánok a munkádban, jó egészséget és sok boldogságot. Üdvözlettel Fné Erika

Fülöpné Lehoczki Erika

Élmény olvasni Téged!

Élmény olvasni Téged!
Figyelemvezetéseid üdítőek,bár sokszor máshol járok :-)))

Kata

Nagyon tetszik ez a T.I.T.K.O.S. levélsorozat

Tibi, nagyon tetszik ez a T.I.T.K.O.S. levélsorozat, mindig ösztönöz valami gyakorlati dolognak az átgondolására és megtételére! Most pl. (nagyon tetszett és sikerült betartani is) az, hogy "nem hagyhatja el ajkadat egyetlen panasz sem". Egész hétvégén sikerült erre figyelni, és valóban pozitív, jó érzést adott ez! Többször fogom ezt gyakorolni ezután! :-)

Zsuzsanna

Szia Tibi! Hálás vagyok a péntekenként rendszeresen érkező T.I.T.K.O.S leveleidért. Most kicsit pörgősebb az életem, de ez a "JutiFalat" a hétvégére ügyesen előcsalogatja a heti fáradtság takarója alatt szunnyadó kreativitásomat. Érdekes, hogy pozitív érzéseket kelt és tölt - akkor is, ha nem tudok épp belemélyedni. Talán egy láthatatlan sugallat rejtőzködik a soraid között? Esetleg az elvégzett tanfolyamok során annyira rögzült bennem a folyamat, hogy Te, az NLP, az írásgyakorlatok, stb. már a megjelenésetekkel benyomjátok az alkotóképes állapot start gombját? Köszönöm!

Orsi

Nos, ezt a csodát küldöm el neked minden pénteken, HA feliratkozol. Külsőre ez egy teljesen sima, közönséges avagy mezei hírlevél, amiről persze le is lehet iratkozni. Végtelenül sajnálom, hogy a lélegzetelállítóan unalmas adatkezelési tájékoztatót is el kell fogadnod, nem tehetek róla, muszáj kiraknom az oldal aljára.

Egy kattintásra vagy a Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S.-októl!

Iratkozz fel MOST, és az első levelet máris megkapod.
Ezt követően minden pénteken újabb elgondolkodtató feladatokat és gondolatokat küldünk neked.
(Természetesen bármikor leiratkozhatsz, és természetesen mindez nem kerül semmibe.)

Megerősítelek abban, hogy a Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S-ok teljesen ingyenesek, és azok is maradnak.
Ígéret szép szó, amit meg is tartunk.

Most azonban mutatok valami nagyszerű dolgot, amit jelképes összegért megkaphatsz örökre.

Figyelem, itt a T.I.T.K.O.S. levelek archívuma!

T.I.T.K.O.S. levelek archívuma

Szeretnéd támogatni a M.Á.G.I.K.U.S. levelek kiküldését?
Most 5.040 Ft-ért megvásárolhatod a T.I.T.K.O.S. levelek archívumát,
és így nemcsak segítesz nekünk, de

hozzáférést kapsz az ÖSSZES eddig kiküldött T.I.T.K.O.S., Ö.R.Ö.M.T.E.L.I. és M.Á.G.I.K.U.S. levélhez (156 darabhoz).
Az archívumot hetente frissítjük a legújabb Pénteki K.I.H.Í.V.Á.S tartalmával is.

SŐT:
Minden pénteken + hat bónusz feladatot is kapsz.
AMIT TUDNI ÉRDEMES:
– a bónuszok az eddigi összes T.I.T.K.O.S. feladat közül lesznek kiválasztva
– minden olvasó más feladatot kap
– az Univerzum döntése alapján, VÉLETLENSZERŰEN fogod kapni a bónusz feladatokat!
A prémium tagsággal rendelkező Olvasóink természetesen ezt az anyagot is elérik.

Ha már van hozzáférésed az archívumhoz, kattints ide.

>