Ez elég hülye kérdés. Az a jó kérdés, szereted-e vagy sem.Én szeretem. Az is igaz, hogy már jó ideje nem játszottam vele, aminek a legfőbb oka, hogy nem engedem meg magamnak, hogy időt szakítsak rá, illetve piszok rendetlen vagyok, és elhagyom a darabokat.

De, amikor mégis összeül a család, hogy kirakjunk egy nagyobb képet, akkor egy rendkívül kellemes, nyugodt és elmerült tevékenységet jelent a játék. Egyfajta meditációnak is felfogható.

Két dolgot azért tudok mondani, ami népszerűvé teszi a játékot.Az egyik, hogy végtelen variációban ábrázolhat különféle gyönyörű képeket. Mert nemcsak az számít, hogy mekkora, vagy hány darabos, hanem - és talán ez a legfontosabb -, hogy mit ábrázol.A másik, hogy egy 2-3 éves gyerekkel is játszhatod. Nekünk volt egy hatalmas, rajolz buszt ábrázoló kirakónk, a darabjai akkorák voltak, mint egy nagyobb csempe – imádták a gyerekek.

Hogy kerül a csizma az asztalra?

Vagyis mi a jó fenét keres ez a bejegyzés, ami a puzzle játékról szól, egy önfejlesztésről szóló blogba?

A válasz egyszerű.

Az önfejlesztés egyik legerősebb eszköze a metafora. 

A metafora az, ha a valóságot vagy annak egy részét egy konkrét tárggyal (fogalommal, dologgal) azonosítod. A valóság egy része lehet egy problémád, egy célod, a párkapcsolatod, te magad vagy a világ.

Néhány példa:

• Az élet egy utazás.
• Az önismeret egy hatalmas tükör.
• A párkapcsolat egy hajó.
• A társadalom egy hangyaboly.
• Az emberi agy egy számítógép.
• A tudatos és tudattal elme egy jéghegy.
• A szerelem egy kulcs.
• Az idő pénz.
• A munkahelyem egy dili
• a nejem egy sárkány

És így tovább.

De mi értelme ezeknek a képzettársításoknak?

Elmondom. Egy problémát meg lehet oldani tudatosan. HA meg lehet. És ha nem, akkor vagy elakadtál, és akkor annyi, vagy mész a másik, a mélyebb és bölcsebbik úton, ami a tudattalan elme világa.

Például:

Az idő pénz.

Elcsépelt? Lehet. De:

• A pénz kamatozik. — > Hogyan kamatoztathatnád az idődet?
• A pénzt befektetheted pl. ingatlanba. —> Az idődet tanulásba fektetheted.
• Passzív jövedelem. –> Automatizálás (valami helyetted dolgozik, időt termel neked).
• A pénz pazarolható. –> Az idődet ostobaságokkal is töltheted.
• A pénz megtakarítható. —> Az idő is, okosan.

Érted már? Ha gondjaid vannak az idővel, használd a pénz metaforáját.

De ez még csak a kezdet. A metaforát használhatod még számtalan egyéb dologra is.

És akkor a kirakó...

Nos, a kirakó egy rendkívül erőteljes metaforája az életednek.

Az életed ugyanis egy hatalmas kirakó.

És épp ezért, nagyon fontos, hogy:

• Mi van a doboz tetején?
• Milyen főbb motívumokat ábrázol?
• Hány darabos?
• Mekkora?
• Megvan minden darab?
• Hogyan rakod ki?
• Már kiraktad a széleket?
• Vagy középről indulsz?
• Megvannak a sarkok?
• Mi van, ha egy darab sehogy sem passzol?
• A nagy kirakó is illeszkedik valami nagyobb egészhez?

Ha megértetted a metaforikus gondolkodás lényegét, akkor már látod, milyen izgalmas ez a gondolkodási forma.

Hát így kerül a csizma az asztalra.

Eszedbe jutott valami? Ne fogd vissza magad - írj egy hozzászólást.

S ha magad is komolyabban foglalkoznál egy metaforával, ne maradj le a következő online műhelyről!

De mi is valójában a metafora? A Wikipédia definíciója szerint a metafora az ógörög "μεταφορά" szóból származik, ami átvitelt jelent. Tulajdonképpen egy összevont, egybecsúsztatott hasonlat, két fogalom vagy tulajdonság közötti tartalmi-hangulati hasonlóságon alapuló szókép.

A metafora azonban sokkal több, mint irodalmi eszköz. George Lakoff kognitív nyelvész volt az első, aki felvetette, hogy a metafora alapvetően befolyásolja gondolkodásunkat, világlátásunkat. Mindennapi nyelvhasználatunkban is hemzsegnek a metaforák – gondoljunk csak az olyan kifejezésekre, mint "az idő pénz",  "ez az iroda egy bolondok háza", és idetartozik a"részeg disznó" meg a "vén szatyor" is, de az igazán elvetemült metaforisták (nincs ilyen szó) (most már van) azt mondják, hogy a szék lába meg a bögre füle is metafora (csak a bögre meg ne hallja ezt).

A metafora tehát nem csupán nyelvi díszítőelem, hanem gondolkodásunk szerves része. Segítségével képesek vagyunk absztrakt fogalmakat konkrét, érzékelhető formában kifejezni. Amikor azt mondjuk: "Az élet egy utazás", az élet összetett, nehezen megfogható fogalmát egy mindenki számára ismerős tapasztalattal tesszük érthetőbbé.

Képzeld el a tudatos elmédet úgy, mint az éjszakai égboltot. Miért pont úgy? Mert a jéghegyet már elcsépelték. Szóval a csillagos égbolt, amin látod a holdat, jó sok csillagot, vagy éppen semmit sem, mert felhős az ég. De valamit mindenképpen érzékelsz belőle. A tudattalan elméd ebben az esetben az Univerzum (népiesen a Zuniverzum), amelyben ott a végtelen űr naprendszerekkel, galaxisokkal, más civilizációkkal, fekete lyukakkal (ezeket a népmesékben csak fekete likaknak hívják), és felfoghatatlan mennyiségű rejtéllyel.

A tudatos elménk csodálatos eszköz, de korlátai is vannak. Egyszerre csak 7±2 információegységet tud kezelni, (szerintem a férfiaké a –2, a nőké meg a +2), és hajlamos megakadni a bejáratott gondolati sémákban. Ezzel szemben a tudattalan elménk hatalmas kapacitással rendelkezik, képes párhuzamosan feldolgozni az információkat, és gyakran talál olyan kreatív megoldásokat, amelyekre a tudatos gondolkodás képtelen.

Mielőtt a tudatos elmém gellert kapna a saját gondolatmenetemen, térjünk rá a metaforákra. A metaforák hidat képeznek a tudatos és a tudattalan elme között. (Érted, a híd is csak egy metafora.)

Amikor metaforikus formában beszélünk egy problémáról, a tudattalan elménk képes új összefüggéseket találni, miközben megkerüljük a tudatos elme korlátait és ellenállását.

Ez nagyon fontos. De menjünk csak tovább, mert egy sima (népiesen "mezei") metaforánál sokkal többet adhatnak az NLP varázslatos történetei.

Milton Erickson és a gyógyító metaforák

A metaforák terápiás alkalmazásának nagymestere Milton Erickson volt, akit az NLP egyik legfontosabb inspirálójaként tartanak számon. Erickson felismerte, hogy a közvetlen tanácsadás helyett gyakran hatékonyabb, ha metaforák és történetek segítségével kommunikálunk a tudattalan elmével.

Erickson híres volt arról, hogy látszólag egyszerű, mégis mélyen ható történeteket mesélt pácienseinek. Ezek a történetek gyakran látszólag nem kapcsolódtak közvetlenül a páciens problémájához, mégis segítettek a megoldás megtalálásában. Hogyan? A tudattalan elme képes volt a történetben rejlő mintákat és tanulságokat átvinni a valós problémára.

Erickson mélyen hitt abban, hogy a tudattalan nem direkt utasításokra reagál a legjobban, hanem képeken, történeteken, metaforákon keresztül lehet vele hatékonyan kommunikálni.

Például:

• Egy bénulással küzdő kliensnek egy bénult ló történetét mesélte el, amely valahogy mégis eljutott a folyóhoz, és inni tudott.
• Egy gyászoló páciensnek a tavasz visszatéréséről mesélt a hosszú tél után.

Erickson hipnotikus nyelvi mintái között kiemelt szerepet játszottak:

• A beágyazott utasítások
• A többértelmű kifejezések
• A metaforikus történetek
• A közvetett sugallatok

Ezek segítségével megkerülte a tudatos elme ellenállását, és közvetlenül a tudattalanhoz szólt. Ugye azért, milyen király egy cucc ez a metafora? Képzeld el, hogy nem kell győzködnöd a korlátolt tudatos elmét, hanem elosonhatsz mellette, és elmondhatod, amit akarsz a végtelen értelemmel rendelkező tudattalannak.

A jól megalkotott metaforikus történetek képesek enyhe transzállapotot előidézni. Ez nem valamiféle misztikus állapot, hanem a figyelem természetes beszűkülése, amit mindannyian megtapasztalunk, amikor például elmerülünk egy jó könyvben vagy filmben, vagy amikor elbambulunk a villamoson. Egyesek szerint a legmélyebb transzállapotokat szolfézsórákon és vállalati értekezleteken lehet átélni. Többen épp ezért már jógamatraccal érkeznek az utóbbira.

Az ilyen transzállapotokban a tudatos elme kritikai funkciói kissé háttérbe szorulnak, és a tudattalan elme nyitottabbá válik az új ötletek és megoldások befogadására. A mesék, történetek évezredek óta ezt az állapotot használják, hogy mélyebb igazságokat és tanulságokat közvetítsenek.

Hogyan idézhetünk elő transz állapotot történetekkel a gyakorlatban?

Csak néhány praktikus tanács, ha ma este el akarod varázsolni a párod:

1. Használjunk érzékletes leírásokat – aktiváljuk az összes érzékszervet a történetben.
2. Építsünk be választási lehetőségeket – a "nem tudom, melyik utat választod majd…" típusú mondatok aktiválják a belső keresést.
3. Alkalmazzunk időbeli átmeneteket – "miközben", "amint", "ahogy" szavakkal kössük össze a történet elemeit.
4. Meséljünk ritmikusan, nyugodt hangon – a hang dinamikájával és ritmusával is befolyásolhatjuk a hallgató állapotát.

Tipikus metaforák az önfejlesztésben

Az önfejlesztésben és terápiában bizonyos metaforák különösen hasznosnak bizonyultak:

• A kert metaforája: Az elménk olyan, mint egy kert, ahol gondolataink a növények. Milyen magokat ültetünk, és hogyan gondozzuk őket?
• Az utazás metaforája: Az élet vagy a fejlődés egy utazás, amelyben különböző állomásokon megyünk keresztül.
• A híd metaforája: A változás olyan, mint egy híd, amely összeköti a jelenlegi állapotot a kívánt állapottal.
• A folyó metaforája: Az élet olyan, mint egy folyó – néha csendes, néha viharos, de mindig halad előre.
• A színház metaforája: Életünkben különböző szerepeket játszunk, és időnként változtathatunk a forgatókönyvön.
• A kulcs metaforája: Nem mindenkinek van, de akinek van, az sem biztos, hogy használja. Mi van az ajtó mögött?

Ezek a metaforák keretet adnak a gondolkodásunknak, és segítenek értelmezni a tapasztalatainkat.

A mese a mesében: beágyazott metaforák

A beágyazott metafora olyan, mint egy orosz matrjoska baba – egy történeten belül egy másik történet rejlik. Ez különösen hatékony technika, mivel a tudattalan elme több szinten is képes értelmezni és feldolgozni az információt.

Milton Erickson gyakran alkalmazott ilyen beágyazott szerkezeteket:

1. Kezdett egy látszólag semleges történettel
2. Ezen belül mesélt egy másik történetet, amely már közelebb állt a páciens problémájához
3. A középső részben elhelyezte a legfontosabb üzenetet vagy megoldást
4. Majd visszatért a második történet lezárásához
5. Végül befejezte az eredeti történetet

Ez a struktúra lehetővé tette, hogy a legfontosabb üzenetek közvetlenül a tudattalanhoz jussanak el, miközben a tudatos figyelem a külső történet szálára összpontosít.

Metaforikus problémamegoldás a mindennapokban

Hogy a jó csudában használhatjuk a metaforákat a mindennapi problémáink megoldására? Mert innen indult az egész okfejtésem.

Íme néhány gyakorlati tipp:

1. A probléma átkeretezése metaforával

Ha egy problémával küzdesz, próbáld megfogalmazni metaforaként:

• "Ez a probléma olyan, mint egy…"
• "Ez a helyzet olyan, mintha…"

Hagyd, hogy az első kép, ami eszedbe jut, vezessen. Ha például a problémád "olyan, mint egy labirintus", máris hasznos információkat nyersz: a labirintusokban vannak falak, de kijárat is; néha vissza kell fordulni, hogy előre juthass; felülnézetből könnyebb lenne látni a teljes képet…

2. A megoldás keresése a metaforán belül

Ha már van egy metaforád a problémára, tedd fel a kérdést: "Mi lenne a megoldás ebben a metaforában?"

• Ha a probléma egy zárva tartott ajtó, mi lenne a kulcs?
• Ha a probléma egy vihar, hogyan lehet átvészelni vagy elkerülni?

A metaforán belüli megoldások gyakran átfordíthatók a valós probléma megoldásaira.

3. A metafora megváltoztatása

Ha a metaforád negatív vagy korlátozó, próbáld meg átalakítani:

• "Ez a feladat nem hegy, amit meg kell másznom, hanem folyó, amelyen navigálnom kell."
• "Ez nem zsákutca, hanem pihenőhely a hosszú úton."

A metafora megváltoztatásával megváltozik a problémához való viszonyulásod is.

A metaforák ereje az önismeretben

A metaforák nemcsak a problémamegoldásban, hanem az önismeret mélyítésében is segíthetnek. Figyeld meg, milyen metaforákat használsz magadra és az életedre! Ezek sokat elárulnak belső világodról és meggyőződéseidről.

Hogyan működnek a metaforák? Miért segítenek, amikor a tudatos gondolkodás nem?

Ez a kulcskérdés! A metaforák több szinten is hatnak:

1. Megkerülik az ellenállást

Amikor közvetlenül foglalkozunk egy problémával, a tudatos elménk gyakran védekező álláspontra helyezkedik. A metaforák közvetett útja megkerüli ezt az ellenállást, és új perspektívákat kínál.

2. Aktiválják a jobb agyféltekét

A tudatos, analitikus gondolkodás főként a bal agyféltekéhez kapcsolódik, míg a jobb agyfélteke inkább a holisztikus, intuitív gondolkodásért felelős. A metaforák aktiválják a jobb agyféltekét, így teljesebb képességeinket mozgósítják a problémamegoldásban.

3. Komplex mintázatokat tesznek érthetővé

A Wikipédia is megemlíti, hogy a metafora fontos szerepet játszik a természetes nyelvekben, amikor hiányzó elnevezéseket pótol vagy komplex fogalmakat tesz megfoghatóvá. Hasonlóképpen, személyes problémáinkat is gyakran nehéz közvetlenül megragadni – a metaforák segítenek formát adni a formátlannak.

4. Új asszociációkat teremtenek

A metaforák összekapcsolnak korábban nem összekapcsolt területeket az elménkben, ami új asszociációkat és megoldási lehetőségeket eredményez. Ez a kreatív gondolkodás lényege.

5. Érzelmi szinten is hatnak

A metaforák nem csak kognitív, hanem érzelmi szinten is működnek. Egy jó metafora képes megváltoztatni érzelmi viszonyulásunkat egy problémához, ami gyakran a megoldás kulcsa.

A mesék szerepe a fejlődésben – nem csak gyermekeknek!

A mesék a legősibb és legalapvetőbb metaforikus történetek, amelyek évezredek bölcsességét hordozzák. Bár általában a gyermekkorral asszociáljuk őket, valójában minden életkorban fontos szerepet játszhatnak. Nem véletlenül olyan népszerű a színház meg a mozi. Vagy a könyvek. Én például lelkes önfejlesztőként nem igazán tudok elolvasni egy önfejlesztő könyvet, mert sokkal jobban szeretem a történeteket.

A gyerekek számára a mesék segítenek megérteni az élet alapvető mintázatait és kihívásait biztonságos, szimbolikus formában. A felnőttek számára azonban ugyanezek a történetek mélyebb szinteken szólalhatnak meg, és segíthetnek életünk nagy kérdéseinek megválaszolásában.

A népmesék, mítoszok és modern történetek egyaránt működhetnek gyógyító metaforaként. Joseph Campbell, a híres mitológiakutató bemutatta, hogy a világ különböző kultúráinak történetei meglepően hasonló mintázatokat követnek – ezek a mintázatok rezonálnak lelkünk mélyebb rétegeivel.

Alkoss saját gyógyító történeteket!

A metaforák mint az élet iránytűi

A metaforák nem csupán nyelvünk díszítőelemei, hanem gondolkodásunk, érzéseink és cselekvéseink alapvető szervezőelvei. Ahogy a Wikipédia cikke is említi, a kognitív nyelvészetben a metafora egyszerre nyelvi, fogalmi, társadalmi, kulturális, testi és idegi jelenség.

Mindannyian a metaforák erdejében élünk – egyesek fák tudatosan választottak, mások öntudatlanul átvettek. Ha tudatosítjuk ezeket a metaforákat, és szükség esetén újakat alkotunk, valódi hatalomra tehetünk szert életünk alakításában.

Figyeld meg saját metaforáidat, játssz velük, alakítsd őket, és hagyd, hogy a tudattalan bölcsességed új utakat mutasson a kihívások leküzdésére! Ahogy Milton Erickson mondta: "A tudattalan elméd sokkal okosabb nálad" – és a metaforák jelentik az egyik leghatékonyabb módot, hogy kapcsolatba lépj ezzel a bölcsességgel.

Ha pedig szeretnéd velem együtt felfedezni a saját metaforáidat, kelj át velem az Átjárón. Magad is meg fogsz lepődni, milyen gazdag a tudattalanod világa.

Az alap, hogy az életed egy hőlégballonos utazás.

Van egy úti célod, ahová el akarsz jutni. Ez egy távoli cél, mondjuk úgy, az életcélod. Ha a ballon felszáll, akkor te is felemelkedsz, egyre feljebb jutsz, és elindulhatsz a céljaid felé. Persze a szelek sodornak, de mondjuk, hogy valamilyen módon mégiscsak tudod irányítani a járművet. A cél tehát, hogy felszállj, és eljuss a célállomásra.

És akkor most nézzük a különféle elemeket.

Kezdjük is rögtön azzal, ami a földön tart.

Kötelékek

Nos, a hőlégballon nem száll fel, ha az ki van kötve a földhöz. Mindenféle cölöpökhöz szokták rögzíteni. Ez igen hasznos, különben úgy járunk, mint Dorothy, aki Ózzal akart hazarepülni Kansas-ba, csak hát gyenge volt a kötél, meg Totó is bekavart (ezért nem jó a szerencsejáték), így Dorothy maradt, Óz meg ment.

Ugyanakkor, azt gondolom, sokan cölöpökhöz kötözve éljük az életünket. Így máris elgondolkodhatsz azon, vajon van-e, ami téged megakadályoz abban, hogy elindulj a céljaid felé.

Gondolok itt ilyesmire:

• Gyerekeid vannak, akiket imádsz, de minden energiádat igénybe veszik.
• A munkahelyeden ülsz egész nap, és néha még este is. Semmire sem marad időd.
• Beteg vagy, s ez felemészti az idődet, energiádat, lehetőségeidet.
• Adósságokba temetkeztél, és sehogy sem tudsz kimászni belőlük.
• Az önbizalmad a béka hátsó része alatt található. Semmibe sem mersz belevágni.

És így tovább. Mindezek a dolgok lehetnek hasznosak, értékesek, vagy haszontalanok és értéktelenek. A gyerek, a család, a munka lehet fontos és hasznos. Az alkohol, a cigaretta, a betegség, a stressz, az adósság nem.

A kérdés, hogy NEKED vannak-e olyan kötelékeid, amelyek bilincsként tartanak fogva. Ha igen, vajon hogyan tudnál megszabadulni ezektől?

A ballaszt

A ballaszt nem olyan erős, mint a kötelék, de lehúz. A ballasztot azonban ki lehet hajítani, s akkor a hajód feljebb szállhat.

A kérdés ismét az, hogy cipelsz-e magaddal olyan terheket, amelyektől jobb volna megszabadulni. Ami csak elvesz, de nem ad.

Gondolj például azokra a vállalásaidra, amelyek jelentős energiádat és idődet felemésztik. Talán te vagy a szülői munkaközösség elnöke. Talán folyton te viszed a családi ebet sétálni. Talán olyan iskolába jársz, amibe nem akarsz. Talán nem élvezed a munkádat. Vagy örömtelen a házasságod.

Kérlek, ne haragudj, hogy ennyi rosszat összelapátoltam, de most a ballasztról beszélünk. Ezek pedig olyan dolgok, amelyek nem igazán vannak hasznodra, s ráadásul:

• időbe kerülnek
• energiát emésztenek fel
• stresszel járnak
• lefárasztanak

A feladat adja magát: Rövid úton szabadulj meg ezektől a terhektől.

A kosár

A kosár az, amiben utazol. Ez több dolognak is megfelelhet, de mondjuk most, hogy ez a környezeted. A jelenlegi környezeted.

Például:

• a lakásod
• a kerted
• a munkahelyed
• az irodád
• a kuckód
• a mackód (na jó, az nem)
• a dolgozószobád

Mit lehet ezekkel a helyszínekkel kezdeni? A válasz egyszerű: optimalizálni. Ez azt jelenti, hogy a céljaidnak megfelelően alakítod azokat ki. Általában jó, ha rend és rendszer van az életedben.

• A dolgozószobába nem kell tévé, és semmi, ami elveszi a figyelmed a munkától.
• A hálószobába nem kell bevinni a dolgozós laptopot, és oda sem kell tévé. Ott a pihentető alvásra kell összpontosítani.
• A kerted ne legyen tele autógumival és kutyagumival se.
• A kuckód legyen kényelmes, barátságos és meleg.

Alapvetően az emberek elhanyagolják a környezetüket, pedig óriási jelentőséggel bír, hogy mekkora a rend, és milyen a rendszer.

Ha azt akarod, hogy a kosarad felszálljon, előtte tedd rendbe azt.

Az úti cél

Mert valahová el szeretnél jutni. Igaz?

Sajnos sokaknak fogalmuk sincs arról, hogy hova is akarnak eljutni. Márpedig célokra szükség van.

Ahol most vagy, az a kiindulási állomásod. A jelenlegi élethelyzeted.
Ahová el akarsz jutni, az a célállomás. A vágyaid földje. Smaragdváros.
A kettő között van egy különbség, amit át kell hidalni.

Ha nem tudod, hova menj, csak a szél sodrása határozza meg az utadat.

Persze a célok önmagukban nem elegendők. A cél csak egy terv, vagy egy szándék. De induláshoz mégiscsak ismerned kell a célállomást.

Kérdés:
Tisztában vagy a hosszú távú céljaiddal? Tudod, hova akarsz eljutni?

A léggömb

Ami felemel. És persze, ami benne van. Forró levegő? Gáz? Akármi is, kell az energia, ami feltölti a léggömbödet, és a magasba emel.

A te léggömböd mi tölti fel? Mire van szükséged, hogy felfelé és előre tekints, és elindulj?

Én azt gondolom, fontosak a testi dolgok. Hogy eleget aludj, egészségesen étkezz, és mozogj is. Az életmód szinte mindent meghatároz. Szeretned kell testedet, és vigyáznod kell rá.

A lelki dolgok is nagyon fontosak. Hogyan is emelkedhetnél fel, ha folyton panaszkodsz? Ha stresszeled magad, vagy hagyod, hogy mások stresszeljenek?

A türelem hasznos erőforrás, de a belső béke, a nyugalom még jobb. Az is jó, ha értékeled és szereted önmagad. Vagy az önismeret. És az önbizalom. Hit.

Mindezek a dolgok segítenek felemelkedni.

És persze másoktól is kaphatunk energiát. Szeretet, megbecsülés, köszönet. Egy ölelés. Tartozni valahová.

Ahogyan a kötelékeknél és a ballasztnál negatív dolgokban gázoltunk, ez itt most az örömök földje. Itt csupa jó dolog található.

Téged mi emel fel? Mitől tudsz feltöltődni?

Az utazás öröme

És ha már felemelkedtél, s útra keltél, akkor remélem, hogy élvezed az utat.

Nem hiszek abban, hogy az útjaink mindig könnyűek. Néha kedvezőtlen a széljárás, viharokba keveredhetünk. Ilyenkor nem a tájban gyönyörködünk, hanem nagy erőfeszítések árán oldjuk meg a problémákat. Küzdünk a viharral, amely talán meg is tépázza a hajónkat, de előbb vagy utóbb ismét kisüt a Nap, és megfordul a szél.

Neked most milyen korszakod van? A jelenlegi élethelyzeted milyen?

• Napos, kedvező széljárással?
• Viharos, problémás?
• Teljes szélcsend, egy helyben toporgás:

Hogyan javíthatnál a helyzeteden?

Nos, remélem, sikerült átgondolnod a saját életed a hőlégballonos utazás kapcsán. Ha felismertél dolgokat, az már jó. Ha ötleteid is támadtak. hogy mit kellene másképpen csinálni, az még jobb. Ha pedig teszel is valamit, akkor igazán profi léghajós vagy.

Mi jutott eszedbe? Mondd el a hozzászólások között, égek a kíváncsiságtól.

Talán ez a legfontosabb.

Mondjuk, hogy van egy régi félelmed. Például azért nem mész bele egy komolyabb kapcsolatba, mert félsz a csalódástól. Hogy átvágnak, hogy becsapnak, kihasználnak, fájdalmat okoznak.

Van ilyen, mindannyian tudjuk, hogy van ilyen, még akkor is, ha nekünk aztán nincsen, de másnak van. Ha meg nekünk is van, akkor meg pláne ismerjük ezt a szituációt.

Ez a félelem lehet sok minden, de most legyen akkor ez is egy metaforikus sárkány. Van neki teste, feje (akár több is), lába, karma, szárnya. Érezheted a bőrének tapintását, a leheletét (talán tüzet is fúj), s hallhatod a körmének a kopogását a konyhakövön (ha épp a hűtőszekrényben turkál). Egyszóval egy minden extrával felszerelt, érezhető és érzékelhető, hallható és látható sárkányként is meg tudod jeleníteni a félelmedet.

Az első, amit el kell fogadnod: A sárkány érted van.

Nem ellened. Nem rossz. Nem akar bántani. Téged szolgál.

Hogy honnan szedem ezt a sok sületlenséget? Nos, ez az NLP. Az NLP ugyanis azt mondja:

Tűnjék az bármilyen ésszerűtlennek, akár önrombolónak is, a te javadat szolgálja.

Példánkban is találhatunk erre jó okot. Félsz a csalódástól, ezért bele sem mész egy kapcsolatba. Nem kell tehát többet csalódnod, senki sem bánthat, mert a sárkányod megvéd. Ha valaki netán közeledne feléd, a sárkány bizton küld felé egy figyelmeztető füstfelleget, s ha az illetőnek ez nem elég, könnyen megpörkölődhet a bokszeralsója (vagy a bugyija, ezt neme válogatja) (meg hát, ízlés dolga, ki mit szeret).

Minden emberi viselkedés jó szándékú, minden sárkányod érted van.

Feladat:

Minekutána az előző gyakorlat során megalkottad a saját metaforikus sárkányod, ideje elgondolkodnod azon, hogy mi az ő pozitív célja. Milyen jó dolgot akar számodra? Toll, füzet és néhány nyugodt perc megadhatja a választ.

A következő fontos dolog:

Nem volt mindig veled

Legtöbbször nem születünk sárkányokkal. Nincsenek félelmeink, csalódásaink csecsemőként, legalábbis nem sárkányszintűek azok a megrendülések, amelyeket ekkor átélünk.

A sárkányok később csatlakoznak hozzánk. Kiválthatja megjelenésüket egy esemény, egy negatív érzelem, egy trauma vagy egy másik ember.

Nézzük tehát a példánkat. Egészen logikus lehet, hogy egy korábbi csalódás során vetett árnyékot ránk a sárkány fejünk fölött elsuhanó sziluettje. De akkor talán még csak a magasból tekintett le ránk. Mi még bizalmat szavaztunk egy másik nagy őnek. De aztán egy vagy több újabb csalódást követően a sárkány alászállt az égből, s óvó szárnyait köréd fonta, mert szükségünk volt valamire, ami megvéd bennünket a további csalódásoktól.

Ha megtalálod azt a pillanatot az életedben, amikor a sárkányod melléd szegődött, akkor jobban megértheted őt – és természetesen a félelmedet.

Feladat:

Találd meg, mikor csatlakozott hozzád a sárkányod! Tudod kötni egy konkrét eseményhez, vagy egy meghatározott korszakhoz az életedből?

De van egy kérdés, amit tisztáznod szükséges, ha pozitív változásra vágysz.

El akarod engedni?

Hülye kérdésnek tűnik, de már te is érted, azt gondolom, hogy ez a sárkány nem is olyan rossz társ. Érted van, jót akar neked.

Sajnos azonban mégsem a valódi megoldás bújik meg a szárnyai alatt. Azért ugyanis, mert háromszor csalódtál a szerelemben, még nyugodtan lehet egy értékes, örömteli és szeretettel teljes párkapcsolatod. Az embernek túl kell lépnie a problémákon.

A kérdés, hogy hajlandó vagy-e megválni a sárkányodtól. Vagy becézgeted egész életedben? (Süsükém...) Képes vagy megválni tőle, vagy gondosan elzárod magadnak, amíg világ a világ?

Sokan egész életükben ragaszkodnak a problémájukhoz. Annyira képesek bezárkózni, hogy már csak a saját fájdalmuk élteti őket. Ez nem jó.

Ha ezt a szintet nem tudod meglépni, nincs miről beszélnünk.

Feladat: 

Gondolkodj el azon, van-e olyan félelmed, fájdalmad, sérelmed, amelyhez tulajdonképpen saját magad ragaszkodsz foggal-körömmel.

Nem könnyű erre választ találni, mert sajnos a gödörben ülve bármennyire is kinyitod a szemed, nem látsz ki a gödörből. Nagyfokú nyitottság és rugalmasság kell ahhoz, hogy egyáltalán feltételezd, hogy nincs igazad. Nem is képes erre mindenki. Tisztelet a kivételnek. Te, aki ezt a blogot olvasod, rálátsz a saját vakfoltodra is. Talán eddig nem ment, de most már érted, mi történik, legalábbis elfogadhatod, hogy vannak más utak is. Mert ez az utolsó fontos tényezője a sárkányoknak:

Másképpen is szolgálhatnak

Ha a céljuk a védelem, akkor másképpen is megvédhetnek. Az a viselkedésed, amelyet eddig produkáltak, nem volt célravezető, még akkor sem, ha érted volt.

Ha megszelídíted a sárkányodat, ha varázsszavadra átalakul, újjászületik, akkor elengedheted őt. Így új lehetőségek nyílnak előtted egy olyan helyzetben, amelyben korábban nem a megfelelő módon viselkedtél.

De az is lehet, hogy az új, az újjászületett sárkányod veled marad, és továbbra is megvéd téged, de ezentúl MÁSKÉPPEN teszi ezt.

Például nem elzárkózol az új kapcsolatok elől, hanem csupán óvatosabb leszel. Közel engedsz magadhoz másokat, de miközben teljes bizalommal fordulsz a másik ember felé, mindvégig figyelsz a saját elveidre, a saját értékeid fényében kezeled a kapcsolatot, önmagad maradsz, és azok, akik megpróbálnak visszaélni a bizalmaddal, könnyen egy korábbi sárkány sorsára juthatnak: elengeded őket.

Az emberi viselkedés végtelenül összetett, de MINDEN emberi viselkedés érted van. Te képes vagy hatni ezekre a viselkedési mintákra, legyenek azok tudatosak vagy tudattalanok.

Feladat:

Gondolj egy félelmedre, amely korábban akadályozott téged a céljaid elérésében! Vajon miképpen működhetne most MÁSKÉPPEN ez a viselkedés? Mi az az új viselkedési forma, amely ugyanúgy megőrizné a pozitív célját, miközben új lehetőséget teremtene számodra ahelyett, hogy korlátozna valamiben?

Hát, ezek elég mélyre ható kérdések, még akkor is, ha egy teljes héten át gondolkodhatsz róluk.

Ha valami az eszedbe jut, ne fogd vissza magad. Oszd meg a gondolataidat a hozzászólások között.

Mit kell tudnod a metaforákról?

Az emberi gondolkodás alapvetően metaforikus

Ezt azonban már alaposan kiveséztük, így rögtön tovább is léphetünk.

A metafora két dolgot azonosít egymással

Erről is beszéltünk, de azért tegyük hozzá, hogy az igazán szép metaforák két olyan dolgot tesznek egymás mellé, amelyek különösebben nem is hasonlítanak egymásra. Eddig úgy szóltam a metaforákról, mint a gondolkodásunk egy jellemzőjéről, de művészi kifejezőeszközként is megállják a helyüket.

Íme, egy gyönyörű metafora Shakespeare-től:

"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében."

És egy (sőt, rögtön kettő) talán nem olyan gyönyörű, de sokkal érdekesebb kép a Bizottság együttestől:

"Olyan a bőröd, mint Bad Schandaunál a vámőr szemében tükröződő hajnali álmos vízfelszín. Olyan a szemed, mint egy egy kispárna."

Szigorúan véve ezek nem is igazi metaforák, csupán hasonlatok, de végül is, mindegy.

A metafora és a valóság között ERŐS a kapcsolat

Azért írtam az erőset csupa NAGGYAL, mert ez fontos. Ha a főnököd egy barom, akkor bizony a szarvasmarha és a vezető beosztású személy között számos párhuzam vonható. Ennek az összefüggésnek (nem pont a baromnak, hanem úgy általában), van egy igen jelentőségteljes tulajdonsága.

A metafora és a valóság között a kapcsolat kétirányú

Mondhatnánk, hogy duplex, de ne mondjuk, mert nem modemről van szó,

Ezt nagyjából úgy képzeld el, hogy ha jó a kedved, akkor nevetsz. De: Ha eleget nevetsz, akkor jó lesz a kedved tőle.

Ha például a képzeletbeli baromnak letöröd a képzeletbeli szarvát, már nem is lesz olyan félelmetes vagy ellenszenves a főnököd. És ebben rejlik a metaforák igazi ereje.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy amennyiben a valóságnak (a saját életednek) egy részéből metaforát képezel (olyan a kertem, mint egy dzsungel), ezt a metaforát kellően elmélyíted (részletesen átgondolod, írsz róla, lerajzolod, stb,), majd pedig megváltoztatod (ritkítod a dzsungelben a növényzetet, utat építesz benne, kedves madarakkal népesíted be, stb.), akkor ez visszahat a valóságra, vagyis a kertedre. Természetesen csak rajtad keresztül, vagyis elképzelhető, hogy nagy kedvet érzel majd arra, hogy rendbe rakd a kertedet (s jó esetben meg is teszed).

Sárkányelengedés

Erre a különleges pszichológia gyakorlatra hosszú évekkel ezelőtt bukkantam rá, s bár kissé átalakítottam az NLP szemléletének megfelelően, többször is használtuk, és nagyszerű tapasztalatokat szereztünk.

A gyakorlat úgy indul, hogy megnevezel egy félelmedet. Például, hogy nem találsz magadnak társat, hogy megesz az adósság, hogy beteg leszel (vagy nem gyógyulsz meg), hogy az emberek nevetnek rajtad – bármilyen félelmedet, ami megkeseríti az életed.

Ezután arra gondolsz, hogy ez a félelmed tulajdonképpen olyan, mint egy sárkány. És ezzel megalkottad a metaforát, Bár abban a pillanatban, amikor ez a képzeletbeli sárkány megszületik, máris kész a metafora (félelem = sárkány), ez még nem elég erőteljes ahhoz, hogy "dolgozhassunk" vele. Nekünk ugyanis kiterjesztett metaforára van szükségünk, vagyis sokkal részletesebb képre.

Épp ezért felelned kell a következő kérdésekre is:

• Mekkora ez a sárkány?
• Milyen színű ez a sárkány?
• Milyen a feje?
• Milyen a tekintete?
• Milyen a teste?
• Milyen a szárnya (ha van neki)?
• Milyen a lába?
• Milyen a farka?
• Milyen a bőrének a tapintása?
• Milyen a szaga vagy illata?
• Milyen a hangja?

Mivel ez a blogbejegyzés nem arra hivatott, hogy részletesen leírjak neked egy igen összetett NLP gyakorlatot, amelyet akár terápiás céllal is használhatnánk, ezért most ugorjunk egy nagyot, és térjünk át a gyakorlat egy későbbi lépésére, amelyben ismét csak itt van ez az ilyen-olyan sárkány, és amelyben egyszerűen átalakítjuk azt. Mint Háry Péter a varázspálcával, egyszerűen huss! (És sokszor huss, mert azért egyben nem megy).

Tudod, ha volnának még sárkányok (szerintem vannak (felidézem az általános iskolai elsős osztályfőnököm példának okáért)), akkor azokat átalakítani igencsak nagy feladat volna. Szerencsére azonban most egy képzeletbeli sárkányról van szó, amelyet fejben nagyszerűen át tudunk alakítani.

A gyakorlatnak e pontjánál tehát lépésről-lépésre átalakítjuk a sárkányt. Több módunk is volna erre, de most mindent pont az ellenkezőjére változtatunk.

Vagyis:

• A nagy sárkány összemegy, kicsi lesz.
• A tüzes bőr lehűl.
• A karmos lábak bolyhos nyuszitappancsokká alakulnak.
• Ha mérges volt, kedves lesz.
• Az ijesztő cukivá válik.

Egy szóval, a sárkány totálisan átalakul.

Már ez is elég ahhoz, hogy a metafora visszahasson a valóságra, így ezen a ponton a korábbi félelem már nem is tűnik olyan igazinak. Már nem rémiszt annyira, már nem is fontos – de tulajdonképpen, mivel a sárkányra már nincs is szükségünk, akár el is engedhetjük. S ahogyan a sárkányunk lassan eltűnik a horizonton, talán már fel sem tudjuk idézni a félelmet, amelyet korábban éreztünk.

Engedd el a saját sárkányod!

Ahogyan mondtam, a gyakorlatnak ez csupán egy egyszerűsített leírása. Mivel azonban a LÉNYEG benne van, miért is ne próbálnád azt ki te magad is?

Ha felidézel egy félelmet, egy mindennapos aggodalmat, amely már régóta stresszel, és felteszed magadnak a kérdést: Ha ez a félelmem egy sárkány volna, akkor MILYEN sárkány volna? Nos, vajon hogyan tudnád azt leírni? (S ha már itt tartunk, a legjobb, ha mindent le is írsz, kézzel a füzetedbe, mert ez is egy módja a metafora erősítésének.)

S ha már részletesen megfigyelted, mi volna ha átalakítanád, hogy minden tulajdonsága pont az ellenkezője legyen az eredetinek?

S ha már átalakítottad, ugyan, miért is ne engednéd, hogy szabadon elrepüljön?

S miközben egyre kisebbnek látnád, mígnem teljesen elveszítenéd szem elől. Miért is ne engednéd el vele együtt a korábbi félelmed?

Tényleg, miért nem?

Ha szabad írással végzed mindezeket el, egy igen mély, s kellően szórakoztató gyakorlatban lehet részed.

Boldog sárkányelengedést!

A metaforák egyrészt mélyen a tudattalanban élnek, és fogalmunk sincs róla, hogy milyenek. Ez így rendben is van, ilyen az emberi gondolkodás.

Másrészt felszínre tudjuk őket hozni bizonyos kérdéssekkel, vagy új metaforákat alkothatunk tudatosan. Ez egy nagyon izgalmas folyamat, de csak azért sem megyek bele a részletekbe, mert ezt egy viszonylag rövid bejegyzésnek szánom.

Tehát vagy tudattalan, vagy feltérképezhető, vagy megalkotható, de vannak létező és nyilvánvaló metaforáink is, amelyek nemcsak számunkra ismeretesek, hanem a körülöttünk élő emberek is tisztában vannak velük. Ennek több oka is lehet. Az egyik, hogy folyton hangoztatjuk.

Megboldogult általános iskola osztályfőnököm mondta mindig nekünk:

"Fiam, az én idegeim hajókötélből vannak." (Eddig jó is volt, de aztán folytatta.) "Sok mindent kibírnak, de ha egyszer elszakadnak, akkor valakit biztosan agyoncsapnak." Na így volt egyértelmű. És tiszta is. Szerettük őt – de nem igazán léptük túl azt a bizonyos határt.

Így jutottunk hát el egy még fontosabb kérdésig:

Pontosan milyen?

Ez itt a kérdés, nem pedig az, hogy lenni, vagy nem lenni.

Mert nagyon nem mindegy, hogy egy metafora milyen. Hogy PONTOSAN milyen.

Mert – kérdezem én –, ha az élet egy utazás, az jó, vagy nem?

Nos, mindkettő lehet.

Lehet nagyszerű, pozitív metafora: Az élet egy csodás és izgalmas utazás, amelyben kalandok és megpróbáltatások várnak ránk, amelyekből mind tanulhatunk. Az út során számtalan úti társ szegődhet mellénk, akikben igazi barátokra lelhetünk. Ha pedig szívvel-lélekkel veszünk részt ebben a felemelő utazásban, akkor kincsekkel gazdagon érhetjük el a végállomást.

De ugyanígy lehet egy szomorú, negatív metafora is: Az élet egy kényelmetlen és fárasztó utazás. Nincs célja, ugyanazon a rozsdás sínen fut a rozoga vasúti kocsink minden nap. Körbe és körbe, nincs megállás, nincs leszállás, nincs pihenő, nincs úti cél. Másodosztályú kocsiban harmadosztályú utasok vesznek körül, a lábunkra taposnak, lökdősődnek. Örökre halljuk és érezzük a rázkódást, sosem lesz jobb, önmagukba kanyarodnak a sínek, végtelen szenvedés vár ránk.

Valójában, mint metafora, mindkettő nagyszerű. Kifejező és beszédes, csak éppen az egyik örömteli, a másik elkeserítő.

Ha csak azt mondjuk, az élet egy utazás, akkor az lehet jó is és rossz is. Épp ezért jelent sokkal többet az, amit úgy hívunk:

Kiterjesztett metafora

A kiterjesztett metafora a részletekbe bocsátkozó azonosítás. Szinte minden tekintetben előbbre jutunk, ha képesek vagyunk ilyen metaforákban gondolkodni, vagy ilyenekkel kommunikálni.

Máris elgondolkodhatsz azon, hogy számodra:

• Mi az élet?
• Mi a férfi?
• Mi a nő?
• Mi a munkahelyed?
• Milyen a város, ahol élsz?
• Mi a szerelem?
• Mi a barátság?

És így tovább. És persze gondolkodj kiterjesztett metaforában.

Rövid bejegyzést ígértem, és nagyon megbízható vagyok. Tartom a szavam. (Többnyire.)

Épp ezért már nincs más hátra, mint egy

Feladat neked

Mert sosem azt számít, mit tudsz. Csak az jelent valamit, amit TESZEL. Épp ezért egy szórakoztató feladatot adok neked, amely talán elsőre talán kicsit furcsának tűnhet, de másodikra is.

Ne törődj azzal, ha szokatlan, hiszen az új dolgokban rejlenek a megoldások (a régieket már mind kipróbáltad.)

A feladat csupán arról szól, hogy feltérképezd a saját belső világodat, és a metaforákat, amelyekben élsz.

Ez a gyakorlat három részből áll:

1. Válassz ki egy fontos életterületet!

Természetesen egy SZÁMODRA fontosat. Ha nagyon egyszerűre szeretnénk venni a figurát, akkor választhatod magát az életet is. De lehet a párkapcsolat, a munkád vagy a munkahelyed, a nőiességed vagy a férfiasságod, barátság, szerelem, érvényesülés, illetve bármi, ami számodra nagy jelentőséggel bír.

2. Alakítsd metaforává!

A fentiekben ismertetett módon. A kérdés az tehát, mivel tudnád azonosítani a kiválasztott dolgot. Például: "Számomra a nőiesség egy gyönyörű virág."
Vagy "A munkahelyem egy diliház."

Használd az A egyenlő B-vel képletet.

3. Terjeszd ki!

Írd le, hogy az adott metafora RÉSZLETEIBEN milyen. Ha a nőiesség egy gyönyörű virág, mégis milyen? Büdöske vagy százszorszép? Vázában vagy? Vagy a mezőn? Egyedül vagy sok más virág között?

A leghasznosabb, ha kézzel írsz a füzetedbe. Ha érdekesnek tartod, amit írtál, akár meg is oszthatod a kommentek között az oldal alján.

Hogy mire jutsz ezzel? Sokra, hiszen jobban megismerheted magad, de van ennek egy nagyobb előnye is. Arról azonban majd legközelebb írok.

Kellemes elmerülést ezekben a gondolatokban!

Töltsd le az egész történetet!

Hamarosan ismét szavazhattok a folytatásról!
Jó szórakozást!

- 28 -

Az utolsó, amit láttak, az ezüstös fény volt, mielőtt Telma ujja lenyomta az indítógombot. Abban a pillanatban a fény, amelynek a forrását nem tudták érzékelni, valahol a fejük felett mintha szétrobbant volna. Hangtalan volt ez a robbanás, amelyben mindannyian úgy érezték, a végtelen csend öleli át őket. Az idő megállt, és úgy tűnt, nincs kedve újra elindulni.

Martha izmai elernyedtek. “Itt nem lesz csata. Semmiféle csata…” - ez jutott az eszébe, és csak nézte a fényt. Olyasfajta nyugalom áradt szét az ereiben, amelyet még Kínában érzett sok-sok évvel azelőtt, amikor az öreg kung fu mester által vezetett meditációkon vett részt.

Gordon úgy érezte, mintha hirtelen szabaddá válna. Nem beszélt korábban a társainak arról a különös érzésről, amit jó pár napja érzett a testében. Mintha az izmaira köteleket rögzítettek volna, amelyeken keresztül valaki vagy valami szüntelen menne utána. Amikor a Flotta hajói körbevették őket, akkor vált különösen erőssé ez az érzés. Először akkor vette ezt észre, amikor a Lorenzo telephelyén ütöttek rajtuk a Flotta emberei, de most sokkal erősebb volt az érzés. Ahogyan azonban az ezüst fény rájuk hullott, mintha megszabadult volna a láthatatlan kötelektől. Azok lehullottak róla, s újra szabadnak érezte magát.

Robert arra gondolt, most biztosan lepereg majd a szeme előtt az élete, mert ez a vég. Beteljesedett a sorsa, és inkább volt kíváncsi, mint ijedt. Gyerekkori emlékekre számított, és pillanatképekre a legsikeresebb csalásai közül, de semmi ilyesmi nem történt. Nem jöttek belső képek, csak a fény, amelynek ezüstje helyenként már fehérbe ment át.

Telma volt az egyetlen, aki cselekedni tudott. Az első pillanatban ő is megdöbbenve nézte a fényt, és arra számított, most meg fogja bánni, hogy belement ebben az őrült kalandba, de mindennek ellenére inkább megnyugvást érzett ő is, és azt, hogy ez így helyes. De nem volt ideje mélyebben is elmerülni ebben a kellemes állapotban, mert ekkor kigyulladt az ujjai alatt a hiperhajtómű indítógombja, és ő gondolkodás nélkül cselekedett. A hüvelykujját erősen a gombra szorította, bár erre nem volt szükség. A gombot rendkívül könnyen le lehetett nyomni, De ő csak szorította, mert tudta, ez az egyetlen esélyük. Hiába szánták el magukat a nagy utazásra, hiába adták fel eddigi életüket, hogy egy új, ismeretlen útra induljanak, hiszen ha a Flotta behatol a hajóba, nekik nincs esélyük. Mert itt már nem segíthet Robert mindenre kiterjedő technikai tudása, sem Martha harci képességei, és Gordon, bármilyen zseniális szerelő is, nem szállhat szembe azzal a hatalommal, ami most minden áron meg akarja őket fékezni. Itt egyetlen lehetőségük maradt: a menekülés.

Akkor az ezüst fény mindent elöntött, s Telma már csak az ujjai alatt feszülő piros karikát látta, amely egy végtelennek tűnő pillanatra mozdulatlannak tűnt, de aztán azon is végigszaladt egy ezüst, csillogó fénysugár, és akkor meglódult velük a világ.

A hiperugrás - amelyet korábban még egyiküknek sem volt alkalmuk megtapasztalni - többnyire nem okozott elviselhetetlen terhelést az emberi szervezet számára. Igénybe vette a testet, okozhatott szédülést, megfeszülhettek az izmok, látási zavarok is felléphettek ideiglenesen, de ez az ugrás valahogyan más volt, mint amire számítottak. Mindannyian elveszítették az eszméletüket.

A GPS-nek nem adatott meg az eszmélet, ezt gondos tervezői kihagyták a szoftveréből, így ő mindvégig üzemben maradt. Mivel azonban érzelmeket tartalmazott a programja, miután leellenőrizte, hogy hol is vannak, az első dolog, amit betöltött a memóriájába, az az aggodalom volt. Ezt főként az váltotta ki, hogy fogalma sem volt, hova kerültek. Telma korábban egyértelműen a tudtára adta, hogy a cél a Eeva, és a GPS a távoli bolygó egész naprendszerének térképét le is töltötte. Ahol azonban most voltak, az egyáltalán nem hasonlított a Eeva-ra. 

Az első ijedtség után kapcsolódott a központi számítógéphez. Természetesen a hiperugrást nem neki kellett vezérelnie, erre nem is lett volna képes. Telma azonban a legkorszerűbb kommunikációs modulokkal egészítette őt ki, így gond nélkül képes volt információt szerezni mindarról, amit a hajón megtalálható számítógépes rendszerek tároltak. De itt sem talált arra vonatkozó információt, hogy hova kerültek. Ráadásul a legénység minden tagja öntudatlan állapotban volt.

A GPS nem szeretett beleavatkozni mindabba, amihez semmi köze sem volt, de mivel Telma jelentős időt töltött azzal, hogy mindenféle dologról elcsevegjen vele, most úgy érezte, valamit tenni kell.

Ekkor kezdett egy egyszerű, dallamos jel lejátszásába. Ez tulajdonképpen egy ébresztő volt. Bár a hajó sokkal kellemesebb és hatékonyabb ébresztő rendszerekkel is rendelkezett, Telma jobb szerette a GPS-t használni ébresztőóraként. Így hát most, ‘tí-dá-dú, tí-dá-dú”, kellemes hangszínnel, de kitartóan elkezdte leadni az ébresztő jelet.

Telma tudata a végtelen űrben járt éppen. Csillagokat látott lassan elsuhanni körben. Úgy érzékelte, a hajó lassan pörög. Körülbelül húsz másodpercenként egy zöld és kék színekben játszó bolygót látott elvonulni az ablakok előtt. “Ez nem a Föld”, gondolta. Aztán jöttek ismét a csillagok körben, amelyek nem voltak ismerősök. “Ez nem a Naprendszer”, gondolta Telma. Aztán ismét megjelent a bolygó, amely nem a Föld volt. Aztán megint a csillagok. A bolygó, a csillagok. “Ti-dá-dú, tí-dá-dú”… Ismerem ezt a hangot. A bolygó… “Ti-dá-dú, tí-dá-dú” A csillagok ““Ti-dá-dú, tí-dá-dú” A bolygó… Hol vagyok?

Kinyitotta a szemét. Felsóhajtott, és kezét a GPS-re rakta. Az elhallgatott.

Aztán körülnézett. Egy darabig zavart tekintettel próbálta felidézni, hol van, mi történt, s aztán sorra visszatértek az emlékek. Robert volt az első, aki az eszébe jutott. A férfi a műszerfalra dőlve feküdt. Hátrafordult, s megtalálta Martha-t, akinek nem volt ideje becsatolnia magát, s most ott feküdt a földön, mellette Gordon.

Kinézett az ablakon. Csillagokat látott, de nem volt neki ismerős a helyszín. A kezébe vette a GPS-t, és körbefordult a székével. Alaposan megfigyelte a csillagokat, de fogalma sem volt arról, hol is lehetnek valójában.

— Hol vagyunk? — kérdezte.

— Nem tudom — felelte a GPS. Telma ekkor felemelte, és úgy nézett rá, mintha a GPS-nek beégtek volna az áramkörei?

— Tessék? — kérdezte, mert a GPS még sose adott ilyen választ erre a kérdésre.

— Nem tudom, hogy hol vagyunk — vallotta be a GPS, s hangjában némi szégyenkezés bujkált. Azt tudom, hogy hol nem vagyunk. Nem a Naprendszerben vagyunk, és nem is a Eeva naprendszerében. Kapcsolódtam a központi számítógéphez, de ott sincs adat. Elindíthatok egy elemzést?

Telma felemelte a GPS-t, és pár mozdulattal megadta neki az engedélyt. Amaz halk zümmögéssel munkához látott. Telma Roberthez lépett. Közelebb hajolt hozzá, és megnyugodva konstatálta, hogy a férfi él. Először arra gondolt, óvatosan megrázza Robert vállát, de aztán inkább a tarkójára tette a kezét, majd lejjebb csúsztatta azt a férfi nyakára. Nem történt semmi, de Telma csak várt tovább. A férfi nyakát nagyon melegnek érezte. Végül, pár perc múlva Robert légzése megváltozott, s aztán a férfi kinyitotta a szemét. Telma a tenyerét még mindig a férfi nyakán pihentette.

— Azt álmodtam, jeges vízben úszok — nyögte a férfi. — Szörnyen hideg a kezed. — Megdörzsölte az arcát. — Oh, az enyém is hideg. Mi történt, lejegeltek bennünket?

Aztán körbenézett. A földön fekvő társaira esett a pillantása.

— Hát ezek? Mit csinálnak a padlón?

— Szerintem pont azt, amit te a műszerfalon az imént. Ébresszük fel őket.

De erre nem volt szükség. Gordon épp most ül fel, s első dolga az volt, hogy óvatosan megrázza Martha vállát. A lány is felült, és csodálkozva nézett a többiekre.

— Mi történt? — kérdezte, és óvatosan feltápászkodott Gordonnal együtt.

— Fogalmam sincs — felelte Telma. — Elindult a hiperhajtómű.

— És hol vagyunk? Az Eeva-nál?

— Fogalmam sincs.

Robert elindított egy programot a számítógépen.

— Nem igazán lehet megállapítani — felelte egy kis idő múltán.

Ekkor halk csippanás hallatszott. A GPS kék villogó fénnyel jelezte, hogy talált valamit. Telma a kezébe vette.

— Sikerült valamit kideríteni?

— Igen — válaszolt az apró gép. — Valahol félúton lehetünk a mi Naprendszerünk és a Eeva között. De a pontos koordinátákat nem tudtam kideríteni.

Egy darabig mindannyian csak álltak. Elsőként Robert tért magához.

— Nos, összefoglalom a tényeket. Csak a legfontosabbakat persze. Az első: Van kávénk és szendvicsünk, ez a legfontosabb. A második: Sikerült leráznunk a Flottát, és ez sem elhanyagolható. Végül: Fogalmunk sincs, hol a csudában vagyunk. Ez nem túl biztató, de összességében a helyzet még mindig pozitív. Azt javaslom, együnk valamit, és beszéljük meg, hogyan tovább.

Senkinek sem volt kedve vitába szállni vele. Tíz perc múlva szendvicsek és gőzölgő italok között ültek a központi teremben.

— Mi történt pontosan? — tette fel a kérdést Martha.

— Azt nem tudom, de egy hajszálon múlt, hogy nem kerültünk a Flotta kezébe. És ennek már önmagában nagyon örülök — felelte Robert.

— Mi volt az az ezüst fény? — kérdezte Martha. — Lehet köze a hiperugráshoz?

— Nem igazán — felelte Gordon. — Legalábbis ilyenről még nem hallottam. És nem is logikus. Amikor az az ezüst fény elárasztott mindent, a Flotta hajói leszakadtak rólunk. Ez volt az első, ami történt.

— A második pedig — vette át a szót Telma —, hogy végre megkaptam a vezérlést a hajtóműhöz.

Egy ideig senki sem szólt. Végül Robert kezdett el hangosan gondolkodni.

— Az biztos, hogy nem mi voltunk. Azt is tudjuk, hogy nem a hiperhajtómű okozta ezt a jelenséget. És abban sem volna logika, hogy a Flottánál sült el valami balul. Mit jelenthet ez?

— Minden jel arra utal — mondta lassan Martha —, hogy valaki… Vagy valami közbeszólt.

— Megmentettek minket? — kérdezte Robert.

— Nem tudom. De a jelek erre utalnak.

— Akkor ez megint csak pozitív. Viszont nem ártana kideríteni, hol a fenében vagyunk, mert én a magam részéről továbbra is szeretnék eljutni a Eeva-ra. Ez az úti célunk.

— Valóban. Ez az úti célunk — válaszolta Telma. — Engem valahogy mégis jobban izgat, hogy kinek köszönhetjük a menekülésünket.

Ekkor egy halk csipogást hallottak a vezérlőpult felől. Egyszerre kapták oda a fejüket.

— Ismeretlen hajó közeledik — ezt már a műszerfalra nézve állapította meg Telma.

Mindannyian ugyanarra gondoltak. Hogy nincs menekvés, itt is megtalálják őket, mint ahogy korábban is, Robert hiába szerelte ki a hajóból a nyomkövetőt, a Flotta mindannyiszor a nyomukra akadt. Márpedig a hiperhajtóművet most nem tudják beindítani, hiszen még le sem ellenőrizték a rendszert, azt sem tudják, hol vannak, és… És ez az elbukásukkal volna egyenlő. Mindannyiuk agyán átfutott ez a gondolat, kivéve a Gordonét. Ő még mindig ugyanazt a fajta szabadságot érezte a testében, amelyet a hiperugrás után. Ez nem a Flotta.

— Ez nem a Flotta — jegyezte meg hangosan.

— Honnan tudod? — kérdezte Martha.

— Nem tudom, csak gondolom.

— Egyedül jön — szólt Telma.

— Akkor talán tényleg nem a Flotta. Azok csapatostul közlekednek — erősítette meg Martha. — Nézzétek! — Mutatott a képernyőre.

Ott, egyelőre még a messzeségben egy ezüstös pont tűnt fel. Szótlanul álltak mindannyian, s nézték, amint az apró fényes pont lassan növekedni kezd, s ahogy egyre közelebb ér, még mindig ezüst fényben csillog. Aztán lassan kirajzolódik egy hajó. Egy olyan hajó, amelyet még sosem láttak. Kecses, hosszúkás, elöl és hátul is vékony szárnyakkal, mint valami hosszú tollú madár.

— Működik a védelmi rendszer? — kérdezte Martha.

— Nem hinném, hogy szükségünk volna rá — felelte Robert. — Bár sosem láttam még ezt a hajót, sőt, sosem láttam ilyen hajót, de valami azt súgja, örülhetünk neki, hogy itt van. S az sem kizárt, neki köszönhetjük, hogy mi magunk itt vagyunk.

A hajó lassan közeledett, s már látták, milyen hatalmas járműről van szó. Körülbelül ötvenszer akkor volt, mint az Ezüst Hold. Amikor már egészen közel volt, megállt. Egy kapu nyílott az oldalán, s kék színű fények futottak rajta körbe.

Egymásra néztek. Aztán megszólalt a rádió. Barátságos, női hangot hallottak.

— Köszöntjük az Ezüst Hold teljes legénységét. Kérem, jöjjenek át a cirkálóra.

Telma a többiekre nézett, s aztán megnyomott egy gombot.

— Mi a szándékuk, és kicsodák Önök?

— Választ adunk a kérdéseikre. Jó barátok vagyunk.

Összenéztek… Aztán sorban bólintottak. Telma a kezébe vette a botkormányt, Gordon melléült, és elindította a dokkoló programot.

Az Ezüst Hold lassan megindult a gigantikus hajó felé.

Folytatás hamarosan.

A korábbi epizódok itt olvashatók:

1. Mi a fészkes csuda egyáltalán az a metafora?
2. Mit lehet ezen tanulni?
3. Mi az a hét dolog, amire használhatod a metaforákat?

Mire ennek az írásnak a végére érsz tehát, nemcsak képben leszel a metaforákat illetően, hanem akár terveket is szőhetsz a használatukra vonatkozóan, amely tervek minden bizonnyal megvalósításért kiáltanak majd (épp ezért, ha a munkahelyeden olvasod ezt a cikket, halkítsd le a hangfalakat!).

Csapjunk is rögtön a lecsók közé (nyihaha), és kezdjük a legfontosabbal.

1. Mi a fészkes csuda egyáltalán az a metafora?

Ez egy közönséges, avagy mezei blogbejegyzés, falun csak úgy hívják, hogy poszt, épp ezért most mellőzöm a tudományos magyarázulatokat, és kimondom (Kati és a) kerek perec:

A metafora egy hasonlat.

A szigorú nyelvészek vélhetően most nyelvet öltenének és felháborodottan vetnének a mókusok elé, mert nyelvtani értelemben pontosan, hogy NEM hasonlat a metafora, de vessünk most spongyát rájuk, és mondjunk inkább egy példát:

Lassú víz partot mos.

Nagyon sajnálom, hogy belekevertem egy közmondást is, amelyet szólások szintjére is degradálhatunk, de akkor is, ez egy remek példája a metaforának.

Mondjuk, hogy a Tótnak nagyon tetszik a Marcsi, aki viszont csendes, szerény leányadalom, és olyan zárkózott, mint egy apáca, aki a tomboló karantén közepén nem találja maszkját. A Tót okos fiú, és semmiképp sem rontana ajtóstul a házba, ehelyett nap mint nap kedves szavak szelíd ostromával puhítja szíve választottját. Bár már nyakán a november, s a Tótnak lassan deresedik a szakálla, nem veti el a sulykot, s minden egyes nap csupán pár kedves szóval illetve, illetve egy-két barátságos mosollyal meglepve igyekszik szerelme közelébe férkőzni. S ha mindezt hónapok távlatában képes csupán kivitelezni, de a Marcsi lassan résnyire nyitja szíve kapuit, s a Tót óvatosan bedughatja egyik lábát, s idővel a másikat, s talán eljön a pillanat, amikor a Tót egyéb testrészeit is nyugodtan bedughatja majd.

Ha ezt röviden összefoglalva úgy mondanám, hogy lassú víz partot mos, senki sem gondolna a Tiszára, a Dunára, vagy más természetes vizekre, mert nyilvánvaló, hogy a Tót stratégiájának eredményességére gondolok. Ha nagyon meg akarnám magyarázni, mondhatnám, hogy a Tót maga a lassú víz, s a Marcsi a Tisza meg a Duna, és vélhetően a Tót csak a Duna-Tisza közében lelhet megnyugvásra.

Ez a metafora. Mindenki ismeri, mindenki használja, mindenki érti. Talán csak azt nem tudja, hogy metaforának hívják, de ez most indifferens. (Imádom ezt a szót.)

2. Mit lehet ezen tanulni?

A fenti példa egy rendkívül egyszerű metafora volt, amelyből nagyon jó kiindulni, de ha egy kicsit jobban is beindulunk, akkor ennél sokkal szerteágazóbb hasonlatokkal is élhetünk. Képesek vagyunk ugyanis egy teljes élethelyzetet annak számos összetevőjével, tényezőjével és apró részleteivel metaforává alakítani. Ilyen módon pedig a metafora lehet a valóságról modellezett komplett történet, amely egyrészt számtalan ponton kapcsolódik a való világhoz, másrészt pont annyi köze lesz hozzá, mint a Tótnak a Tiszához. 

Amiről most beszélek, az már az NLP-s metafora, amelyet azonos szerkezetű metaforának is hívunk. Ez egy olyan történet, amely egyrészt független a valóságtól, és aki meghallgatja, annak eszébe sem jut a saját élethelyzete, mert nem arról szól. Ugyanakkor a sztorinak van egy mélyebb szintje, amelyben elrejthetünk egy (vagy több) titkos, a tudattalan elmének szóló jótékony sugallatot.

Ha a Tót ismeri a metaforaalkotás szabályait, elmesélhet például a Marcsinak egy történetet egy rettenthetetlen méhecskéről, aki számos viszontagságot követően eljut az erdő legszebb virágához, hogy végre megpihenjen annak illatos szirmain - s ha a sugallat betalál, akkor talán a Tót is beporozhatja végre kedvesét, mert minden jó, ha vége jó. Ez utóbbi igen fontos tényező, mert amíg az életben néha boldog a szívünk, máskor azonban csak szívunk, addig a metaforában mindig a happy end-re hajtunk. Ott mindig minden jól sikerül.

Egy ilyen történet megírása nem piskóta, hiába is hintenéd meg porcukorral, mert egy jó NLP-s metaforának megvannak a maga elemei, szabályai, lépései, apró trükkjei és fondorlatai, amelyekkel a történeted nemcsak meséssé, de ellenállhatatlanná is teheted. Épp ezért érdemes megtanulni a metaforaírást.

3. Mi az a hét dolog, amire használhatod a metaforákat?

Valójában nemcsak hét dologra használhatod a metaforákat, hanem annál sokkal többre, de ahogyan azt már említettem, ez egy egyszerű blog, és nem az Új Magyar Lexikon, de még csak nem is a régi, így tartanom kell magam a terjedelmi korlátokhoz. Maradjunk tehát hét igen fontos dolognál, amire a metaforákat használhatod.

1. Elmondani az elmondhatatlant

Hogyan mondjam el neked, amit nem lehet? Mert vannak dolgok, amiket hagyományos módon egyszerűen nem lehet elmondani. Nem lehet, mert ciki, mert bántó, mert nem a te feladatod, vagyis semmi közöd hozzá, mégis el akarod mondani például a párodnak, hogy előnyére válna fogyókúra, a gyerekednek a tanulás, a főnöködnek a tapintat - vagy akárkinek akármi. A metaforával úgy mondhatsz el valami fontosat, hogy teljesen mást mondasz. A kommunikáció egy újabb, mélyebb szintjét valósíthatod meg általa.

2. Gyógyító mesék

Bizony, mert a "Gyógyulj meg!" utasítással az emberek nem tudnak mit kezdeni. A gyógyulást ugyanis nem akarattal tesszük, az egy tudattalan folyamat. Épp ezért rendkívül hatékonyak a gyógyító mesék, amelyek metaforikus szinten sugallják a testnek, hogy elindíthatja azokat a természetes gyógyulási folyamatokat, amelyeket eddig valami megakadályozott. A mesék utat nyithatnak a pozitív változásnak. Ha van gyereked, már ez az egy dolog is elég ahhoz, hogy belevesd magad a metaforaalkotásba.

3. Marketing

Jaj, de csúnya, anyagias célok kerültek az előtérbe! Ejnye, no, de ha már bejöttek, ideje kezdeni velük valamit. A metaforák írásban is tökéletesen hatnak. Ha tehát van weboldalad, hírleveled, érdekelt vagy az eladásban, miért is ne kommunikálnál hatékonyabban és ezzel együtt szórakoztatóbban? Ha pedig azt gondolod, ezeket az eszközöket csak jóra ildomos használni, igazad van. Szerintem a marketing jó. A célja eljuttatni az emberekhez mindazt a jót, amelyet adni tudsz nekik. Csináld ezt másképp!

4. Kiút a problémákból

Mert a metaforák nemcsak másokra hatnak, hanem saját magadra is. Benne vagy egy élethelyzetben, amit nem élvezel? Örömtelen párkapcsolat, alulfizetett állás, élhetetlen lakóhely? 

Talán csak azért nem találtad meg a megoldást eddig, mert BELÜLRŐL kerested azt. A problémából nem mindig látszik a megoldás. Ha azonban valahogyan ki tudsz onnan lépni, akkor - ahogy azt mondani szokták -, a dobozon kívül tudsz gondolkodni. Erre pedig az egyik legjobb a metafora, amely kulcsként nyitja a kreativitás kapuit.

5. Szórakoztató kommunikáció

Senki sem szereti az unalmas előadásokat. Márpedig előadás alatt nemcsak azt értjük, amit a projektor előtt tartanak az irodában. Az élet a kapcsolatokról szól. Nap mint nap beszélsz a gyerekeddel, a pároddal, a szomszédoddal, a munkatársaiddal, az ügyfeleiddel, és ha a stílusod, az előadásmódod nem megfelelő, mindenki unni fogja, amit mondasz. A metaforák színessé és szórakoztatóvá varázsolják a beszéded, és ez életed minden területére pozitív módon hat.

6. Személyiségfejlesztés

A metaforákról nem beszélhetünk elszigetelten. Ha foglalkozol önmagaddal, bármilyen módszert is használsz, a metaforák újabb szintre emelik a fejlődésed. A metaforák ott vannak a célkitűzésben, az NLP-ben, a kreatív írásban, a hipnózisban, az önismeretben, a képességekben, a hiedelmeidben és meggyőződéseidben - a mindenedben. A mindenit, hát nem látod, mekkora jelentőségük van?

7. Életed regénye

Bár a metaforák a legapróbb problémák esetén is jól jönnek, és speciális élethelyzetekre is használhatod őket, miért is ne alkalmaznád azokat globálisan? Mi történne, ha az egész életedre úgy tekintenél, mint egy történetre? Egy történetre, amelynek nemcsak a főszereplője vagy, hanem a rendezője is. Tudom, messze még a vége, de miért is ne törekednél már most a happy end-re? Volna kedved megírni életed regényét? Hát, van ennél izgalmasabb történet?

Neked hol volna a legnagyobb szükséged a metaforák erejére? Melyik az az életterület, ahol szívesen gondolkodnál mélyebb szinteken, hogy új utakat találj? Megtisztelsz, ha megosztod velem a gondolataidat a hozzászólások között.

Még több írás a metaforákról:

Sok mindent jelenthet az életmetafora, például az életről szóló metaforát ("az élet egy végtelen utazás") vagy az életünk különféle területeiről szóló metaforák csoportját, amelyek szólhatnak például a házasságunkról, párkapcsolatunkról, munkahelyünkről, a pénzről, félelmeinkről, vágyainkról.

Ha a párod sárkánynak látod, akkor a sárkány a te életmetaforád.

Nem mindegy?

Nem mindegy, hogy mi az én életmetaforám? Mit lehet ezzel kezdeni?
Csudajó dolgokat. Ha már megvan a metafora, tovább lehet azt vinni a saját keretében.

Ha a párod egy sárkány, akkor szelídítsd meg, s aztán repüljetek el a hercegnőért, s hazafelé a sárkány maradhat is egy kicsit, s te haztérhetsz a hercegnőddel. (Aki továbbra is a te kedvesed.) Tudom, banális, hogy a hercegnő kiszabadítása a végcél, de mennyivel kedvesebb ez a sugallat, mint a sárkánnyal való hadakozás?

A metaforákban pontosan ezekben a részletekben mélyedünk el. Hogy mi történjék a mesés hasonlatban.

Gyakori metaforák

A gyakori metaforák jók. A legtöbbje, legalábbis. Az "élet egy utazás" jó metafora, mert az utazás is lehet jó, van célja, de már az út is izgamas, és rendkívül sokféle módon történhet. Számos ilyen közkedvelt képzettársítás létezik, de vegyünk most csak hármat ebből.

A kulcs, a kilincs és az ajtó

Ez a három dolog összetartozik, bár megvannak egymás nélkül is. Egységében tudod őket helyesen értelmezni, de érdemes mindhármat külön-külön szemügyre venni.

A kulcs

Ha egy kulcsra gondolsz, egyrészt rengetegféle dolog megjelenhet előtted, másrészt javarészt ugyanazt fogja jelenteni.

Végtelenfajta kulcs létezik a világon alakját, méretét, színét, anyagát tekintve. Sokat jelent, hogy régi vagy új, hogy milyen a hangulata, a szépsége. Fontos az is, hogy mihez való. Egy luxus Moszkvics-slusszkulcs , egy kasszát nyitó mágneses kártya, vagy a kincses kamrához vezető gyémánt kulcsocska.

Minden kulcs illik valahová, kinyit vagy becsuk egy zárat, némelyik akár többféle zárat is képes megnyitni, másokból csak egyetlen létezik.

Rögtön ki is próbálhatod.

Képzelj el egy számodra kedves kulcsot! 

Milyen? Hogy néz ki? Lásd magad előtt, érezd a kezedben a súlyát, tapintását,  halld koppanását az asztalon, érezd az illatát. Akár le is írhatod, milyen ez a kulcs.
Mit nyit ez a kulcs? Mire való?

Például leírhatod, hogy ez a kulcs egy tenyeredbe simuló gömbölyded, díszes, aprólékosan megmunkált ezüstkulcs, amely egy barátságos faajtó zárjába illik.
Az ajtón kilincs. A kilincsnek is megvan a szerepe, érdemes hát jobban is szemügyre venni. Milyen ez a kilincs?
Ha egyszerűen csak elképzelsz egy ajtót kilinccsel és zárral, és egy kulcsot hozzá, és képes vagy részletesen leírni, hogy tudod mindezt elképzelni, akkor megalkottál egy gondolati képet, amelyet metaforává alakíthatsz, ha összekötöd azt a valósággal.

Odaát

Gondolj egy célodra, amelyet már jó ideje nem tudsz elérni. Lehet ez bármi, egy új ház, autó, tengerparti nyaralás, vagy kevésbé kézzelfogható dolgok, mint például belső béke, nagyobb önbizalom vagy lángoló szerelem. Utóbbi tárgya persze jó esetben igenis kézzel fogható.

Egy olyan célodra gondolj, amelytől mintha elválasztana egy látható vagy láthatatlan akadály. Például akármit csinálsz, nem elég a pénz, pedig már mindent megpróbáltál. Vagy az összes kapcsolatod ellaposodik.
Írd fel ezt a célt. Ez az, ami az ajtó mögött vár rád.

Az ajtó

Az ajtó az akadály, ami eddig zárva állt előtted. Meg tudod nevezni ezt az ajtót? Sokféle névvel illethetik az ilyeneket, a nevük lehet félelem, bizalmatlanság, lustaság, alacsony önértékelés, tudatlanság, és még sok más.

Ha már tudod, mi az, akkor talán részletesebben is megfigyelheted, milyen az az ajtó. A bizalmatlanság ajtaja talán fémből készült, sok-sok zárral védett monstrum. A félelem ajtaja lehet nyikorgó, pókhálós tákolmány. A tiéd milyen is?

S ha ez így van...

Mi lehet a kulcs? 

Mi az, ami átvezet a bizalmatlanságon, át a félelmeken, önmagad korlátain?
Valami van benned, ami a kulcs. Talán a bátorság vagy a kreativitásod. Konok akarat, bölcs nyugalom vagy szelíd humor. Tele vagy belső erőforrásokkal, de ezek nem mindig jönnek a felszínre, pedig ezek között találod meg a kulcsot, amely a zárba illik.

Mi is a kulcsa a te ajtódnak? Egy képesség? Egy nagyszerű tulajdonság? Mi jót találsz, ha odabent szétnézel?

A kilincs

Nos, ha megvan a kulcs is, használd. Az a minimum, hogy a zárba illeszted, és elfordítod. Mi történik ekkor? Halk kattanás, vagy zömmügés? Esetleg csillámpor hullik és angyalok kórusa dalol?

Néha ennyi is elég, de van, hogy használni kell a kilincset is. Ez fizikai munkával jár. Fel kell emelni a kezedet, le kell nyomni a kilincset, és kinyitni az ajtót.

A nagy kérdés:
Hajlandó vagy-e lenyomni a kilincset, és belépni a változás világába, vagy arra vársz csupán, hogy ő nyisson be hozzád?

Párhuzamos dimenziók

Ha szeretnél előbbre jutni, közelebb kerülni a megoldáshoz, akkor kétféle módon gondolkodhatsz.

1. Odafent

Tudatosan képzeld el, hogy használod a belső erőforrásod, amivel túljutsz az akadályon. Lásd és halld magad, ahogyan másokkal beszélgetsz, vagy éppen futsz, tanulsz, valamit csinálsz, és lásd, hogy mindez hogyan vezet túl a nehézségeken. Szőhetsz tervet, vagy csak álmodozhtasz. Mindkettő hasznos.

2. Mélyebb szinteken

A metaforák világa mindig mélyebb szinteken okoz változást. Képzeld el részletesen, ahogy a kezedbe veszed a kulcsot, és a zárba illeszted. Mit találsz a szomszéd szobában, ha lenyomod a kilincset? Milyen volna ott lenned?

Két világ, tudatos és tudattalan, valóság és metafora, a kettő együtt él benned, s együtt változik. Miért is ne használnád ezt ki?

Vajon a te kulcsod minek az ajtaját nyitja? Kíváncsian látom a gondolataidat a hozzászólások között.

- 15 -

Lian és Mei testvérek voltak, és eléggé hasonlítottak egymásra, miközben voltak alapvető különbözőségek is közöttük. A legszembetűnőbb különbség a nemükben mutatkozott meg: Lian fiú volt, Mei pedig lány. Ez külsejükön is látszódott: Lian fiús volt, Mei pedig lányos. Származásukat tekintve kínaiak voltak, de már jó ideje nem jártak a Földön. Évek óta a Titánon éltek. A Titán a Naprendszer második legnagyobb Holdja volt, egyúttal a Szaturnusz legnagyobb holdja is. Bár a Szaturnusz és Föld közötti távolság jelentős volt, de nem áthidalhatatlan, Lian és Mei nem igazán vágyódtak haza.

Az alapvető különbözőségeken túl a két testvér sokmindenben hasonlított. Mindkettőnek a munkaruha volt az általános viselete. Sok zsebbel ellátott nadrág, övtáska, okosóra, szerszámok és műszerek ide-oda bedugdosva. És persze a tablet, a mindentudó, a messzire tekintő.

Lian és Mei szerelők voltak, de a szerelőségnek egy magasabb szintjét valósították meg. Önálló és hitelesített műszaki állomásuk volt, mindenfajta mérésre és ellenőrzésre berendezkedtek, vizsgáztatták a hajókat, és javították is. Tekintettel arra, hogy a Naprendszernek egy kevésbé forgalmas területén telepedtek meg, alacsonyabb forgalmat bonyolítottak le a többi műszaki állomásnál. Ez bőségesen elegendő volt számukra, és nem is igazán vágytak ennél többre. Évente két alkalommal eltöltöttek néhány hetet itt-ott, ahol emberekkel találkozhattak, és kikapcsolódhattak, és ez kielégítette a társasági igényeiket.

A bázisukat, amelyet évek alatt építettek fel és bővítettek ki, egyszerűen csak Hangárnak nevezték. A Hangár nagy volt és korszerű. A Titán bővelkedett szabad területben. A holdon pár ezer telep, műszaki állomás és kisebb cégek működtek, és gyakorlatilag bármit el lehetett intézni, és mindenhez hozzá lehetett jutni.

A testvérek főleg javítottak és tuningoltak, a műszaki állomást csak azért csinálták, mert így legálisan és fillérekért jutottak hozzá olyan műszerekhez, amelyeket csak súlyos pénzekért tudtak volna beszerezni feketén, nem kis kockázatot vállalva.
Négy ember dolgozott náluk, akik gyakorlatilag el is végezték a munkát. A testvéreknek ritkán kellett odafigyelni a vizsgáztatásokra. Eltekintve néhány esettől, amikor valamelyest eltértek az előírt protokolltól, és nem a valós mérési adatokat rögzítették. Persze arra ügyeltek, hogy mindig megfelelő műszaki állapotban legyenek a hajók. De hogy energetikailag milyen besorolást kapjon a jármű, vagy pontosan melyik típusú navigációs szoftvert futtassák a központi számítógépben, nos, ezek nem annyira változtattak a hajó állapotán. A pilóták pedig készségesen nyúltak a zsebükbe a hitelkártyájukért, hiszen így jelentősen olcsóbban megúszták a vizsgát.
Valószínűleg a Naprendszerben működő többi ezeregyszáznegyvenegy műszaki állomáson ez elképzelhetetlen lett volna. A vizsgaprogramot igen erős védelemmel látták el. Közvetlenül és azonnal jelentett a Központ felé mindent. A kommunikációs modulra többet költöttek a fejlesztéskor, mint magára a mérő, analizáló és értékelő programrészekre összesen. A szoftver feltörhető lett volna, de mivel belső szerverről üzemeltették, folyamatosan szemmel tartották, vagyis észrevették volna, hogy megváltoztak a mérési eredmények.

Lian és Mei rengeteget olvastak. A tanulás lételemük volt, csak akkor nem tanultak, amikor szereltek. Ez a kettő eredményes párosításnak bizonyult, nem igazán lehetett náluk jobb szerelőt találni a Naprendszerben - kivéve persze egy embert.

A két testvér rutinosan törte fel az összes biztonsági rendszert. Erre szükségük is volt, hogy mindenhez hozzáférjenek. Bizonyos leírásokat csak zárt belső hálózatokon lehetett elérni, és ezekre is szükség volt.

A Hangárnak saját szoftvere volt, amelyet Lian és Mei írtak. Miközben ezt a szoftvert fejlesztették, igencsak mélyre merültek a programozásban, gyakorlatilag bármilyen mások által megírt programot képesek voltak visszafejteni és megérteni. Nem igazán lehetett náluk okosabb hackert és programozót találni - kivéve persze egy embert.

Maga a Hangár belülről rendkívül kényelmes volt, mindent megtalálhattak benne, amire csak szükségük lehetett. Odakint, a közelben nem volt semmi, csak sivatag. Homok és kő. Szándékosan választották ezt a helyet, mert szerették a nyugalmat. A legközelebbi település háromszáz kilométerre volt. Ezt a távolságot egy egyszerű siklóval egy óra alatt megtehették.

A Hangár nem tartozott a legismertebb műszaki állomások közé, de megvolt a saját vásárlói rétegük. Más állomások gyakran visszautasították a hajókat elégtelen műszaki állapotra vagy engedélyek hiányára hivatkozva. Ez a Hangárban nem fordulhatott elő. A testvérek mindent megoldottak. Megvoltak a megfelelő eszközök, és a tudás is. Még egy hiperhajtóművet is be tudtak volna szerelni, de erről persze senkinek nem volt tudomása. Kivéve persze egy embernek.

- 16 -

— Tudod, mi a bajom a 628-cal?
Mei felsóhajtott, és megrázta a fejét, aztán elnevette magát. Lian folyton csak a 6.28-as programverzióról tudott beszélni. Ezt a központi számítógépre tervezték. Még nem üzemelték be, még el sem kezdték leprogramozni, csak terveztek. Legtöbbször különbözött a véleményük, de ettől csak eredményesebbek lettek.
— Most mit nevetsz? — kérdezte Lian, de ő is elnevette magát. — Tudod, mi a bajom vele?
— Tudom, már ezerszer mondtad. Erősebbre vennéd a kommunikációs modult — felelte a lány.
— Pontosan. Ez nagy munka, sokáig tart, ezért valamit ki kell venni a tervből.
— És te a biztonsági modult hagynád ki.
— Pontosan! — Lian fellelkesedett, mert pont ezt gondolta ő is. — Az kihagyható. A jelenlegi biztonsági modul is nagyon erős, nem valószínű, hogy bárki feltörhetné. És persze nem hagynám ki, csak későbbre halasztanám a fejlesztését.
— Szerintem a "valószínű" nem elfogadható egy biztonsági rendszernek. Én atombiztosat akarok — felelte a lány.
— Atombiztos nem létezik. A jelenlegi helyzethez viszonyítva ez elegendő. Ugyan, mikor akart bárki is csak úgy belépni ide? Nem egyszerűbb belépést kérniük? Bekopognak, mi pedig ajtót nyitunk.
Halkan megreccsent a rádió. Mindketten meglepetten pillantottak a radar képére, de sehol senkit nem láttak. Lian megkocogtatta a rádiót.
— Látod? Kommunikációs rendszer. Ezt kell fejleszteni. Recseg a rádió.
— Majd megjavítjuk — felelte Mei. — De még mindig nem értek egyet. Csináljuk fordítva. Első a biztonsági modul, utána a kommunikációs.
— Ugyan már, Mei! Ki akarná feltörni a védelmi rendszerünket? És ki volna rá képes?
— Figyelem, Hangár! — az előbbi recsegés után a rádió most meglepően tisztán szólt. Egy kellemesen mély férfihangot hallottak.
A testvérek megdermedtek egy pillanatra, aztán mindketten a radarra néztek. Egy hajó állt a hangár előtt. Lian azonnal átkapcsolt az első kamerára, és valóban. Ott állt a hajó. Még fújta a szél odakint a sivatagi homokot a leszállásuk nyomán.
— Hát te meg hogy a fenében tudtál bejönni? — kérdezte Lian.
— Biztonsági rendszer — bólintott lassan Mei.
— Nem volt nehéz — felelte a férfi a rádióban. — Csak a radart kellett lekapcsolni, és a biztonsági kódot megszerezni. Semmi máshoz nem nyúltunk. De már visszakapcsoltuk a rendszert.
Egymásra néztek és elfehéredtek. A műszerfalon világított a mikrofon ikonja. De ők nem kapcsolták be. Odaát mindent hallottak, és ők ezt észre sem vették.
— Mi nem kapcsoltuk be a mikrofont! — formázta a lány a szavakat.
— Kommunikációs rendszer — súgta a fiú. Aztán a kamera felé fordult.
— Miben segíthetünk? Nem szoktunk váratlan látogatókat fogadni, többnyire bejelentkeznek. Azonosítsa magát, kérem.
— Be vagyunk jelentkezve.
— Valóban? — kérdezte Mei. — Milyen néven?
— Ezt nem lehetne odabent megbeszélni? — kérdezte a férfi. — Farkaséhes vagyok.
A fiú és a lány egyszerre húzták össze a szájukat. Egymásra néztek, mert mindketten tudták, ki van a vonal másik végén.
— Robert! — kiáltották egyszerre.
— Ez állati hülye vicc volt - Mei bosszúsnak tűnt. — Ráadásul szükségtelen. Mi volna, ha egy darabig kint maradnál?
— Addig mi megebédelnénk — tette hozzá Lian.
— Ugyan már, semmi humorérzék nincs bennetek - ezúttal Robert valódi hangja szólalt meg.
— Szerintem kapcsold vissza a hangmodulátort. Úgy jobban tetszett a hangod - mondta a lány. — És kösd le magad egy órára. Éhesek vagyunk.
— Elfelejtettek két dolgot — felelte Robert. — Az egyik: Elfelejtettétek értékelni, hogy nem nyitom ki azt a nyamvadt ajtótokat, aminek a belépési kódja 648GZP és 881FNJ. De tudok még egy párat. Ahelyett azonban, hogy ajtóstul rontanék a házba, illedelmesen kopogtatok. Kopp-kopp. A másik: Elfelejtettétek megkérdezni, hogy egyedül érkeztem-e.
— Lenyűgöző a viselkedésed, Robert. Már-már megütöd a tapintatosság fogalmát. És mondd, egyedül jöttél? — kérdezte a lány.
— Nem. Van még három társam, akiknek nem látok a fejükbe, de azt gondolom, barátságtalannak tartanak benneteket. Nem valami kedves fogadtatás kint várakoztatni a kedves vendégeket, miközben elvonultok ebédelni.
— Ó, maradj már csendben!
Mei lenyomta a rádió gombját, és a kapcsolat megszakadt. Aztán a vezérléshez nyúlt, és kinyitotta az ajtót.

- 17 -

Eltekintve Robert tréfájától, amelyet egy közönséges hangmodulátor és a cseppet sem közönséges hackertudása segítségével rögtönzött, mindannyian remekül érezték magukat a hajón. Erre egytől egyig jó okuk volt.
Robert enni kapott, méghozzá meleg ételt és még süteményt is. Az első órában nem is csinált semmi mást csak evett, és persze kávézott.
Telma és Martha egyszerűen csak jól érezték magukat. A Hangár a maga gépies egyszerűségével megnyugtatta őket. Úgy érezték, a Hangár egyfajta menedék, ahol meghúzhatják magukat egy időre. Az elmúlt napok során annyi minden történt, hogy szívesen fogadtak egy kis pihenőt. A hiperhajtómű beszerelése nem tűnt egyszerű műveletnek. Telma és Martha egy-két napra számított.
Gordon csak Lian-nel és Mei-jel beszélgetett. A Hangár Gordonnak valóságos paradicsom volt. Tökéletes felszereltség, a legújabb szoftverek, és hely mindennek. Nem úgy, mint nála. Gordon kérdései nyilvánvalóvá tették Lian és Mei számára, hogy a férfi ért a hajókhoz. Hamar szóba került a hajtómű beszerelése is.
Amikor már mindenki jóllakott, egy kicsit még vártak (mert Robert még evett), s aztán félrevonultak egy kisebb helyiségbe, ahol néhány kényelmes fotel mellett a legkiválóbb kávégép várta őket. Százkilencven fajta kávét lehetett kérni. Lian és Mei az egyszerűségre törekedett, a többi kilencszáz kávét inaktiválta a kávégép szoftverében.
Robert két kávét rendelt egyszerre, s azzal telepedett le egy kerek bőrfotelba.
— Nos, most, hogy mindannyian együtt vagyunk — kezdte Robert...
— Eddig is mindannyian együtt voltunk — jegyezte meg Telma.
— De nem itt - nézett körben elégedetten a helyiségben Robert. — A cél, hogy felszereljük a hiperhajtóművet. Ehhez birtokoljuk természetesen magát a hajtóművet, ez itt van a Hangárban már egy ideje. Most hoztuk a fejlesztett kontrollert is, amivel irányítani lehet a hajtóművet. A kérdés, hogy mennyi időre van szükség, hogy beüzemeljük a cuccot.
Mei a testvérére nézett, aztán így szólt:
— Két része van a dolognak. Az egyik a felszerelés. Ez nem volna nagy valami a hajtómű méretét tekintve, de mivel a hajtóműnek a teljes hajótesthez kell egyszerre csatlakoznia, legalább egy nap, amíg rendesen megcsináljuk. Bár több kéz gyorsabban halad. — Itt Gordonra nézett. — Aztán következik a felprogramozás. Sajnos nem úgy van, hogy bedugod a kontrollert, és megnyomod a nagy piros gombot. Össze kell hangolni a hajó központi szoftverét a hajtómű programjával és a teljes hajótesttel. Ez dinamika és statika együtt. A Flotta hajóinál gyakorlatilag a hajóra írják a hajtómű szoftverét, ott tényleg csak meg kell nyomni a nagy piros gombot. De most teljesen más a helyzet. Azt gondolom, az induló ellenőrzési fázissal együtt a beüzemelés minimum hat óra, és ez egy nagyon optimális becslés. Még nem láttuk közelebbről a hajótokat, de ha ez egy átlagos űrtaxi, akkor komolyabb kihívás lesz mindent jól behangolni.
— Persze ha van segítség, gyorsabban megcsinálhatjuk — mondta Robert.
— Igen, de ez nem a te asztalod. Nekünk minden programunk jogtiszta. Semmit sem kell feltörnöd, bár, mivel - ha jól sejtem - a hajtóműt nem a Központi lottón nyertétek, neked is adódik majd feladatot. A sebességet illetően azonban ez nem segít. Meg kell várni, amíg a két program tökéletesen összehangolódik.
— És az mennyi idő? — kérdezte Robert.
— Lehet, hogy fél nap, lehet, hogy kettő. Attól függ, mennyi hibát talál. Egyes hibákat kijavít, másokat nekünk kell majd javítani, és lehetnek olyan pontok is, amikor a program újraindul. A hajótok állapotán és felszereltségén múlik minden. Persze mi is kiegészítjük ezzel azzal a gépet, miközben felszereljük a hajtóművet. De a programozás napokig is eltarthat. Hogy pontosan mennyi idő, mire felszállhatok, azt nem lehet megmondani.
Rövid csend támadt, Robert elgondolkozva kortyolt a kávéjából.
— Két óra elég hozza — szólalt meg Gordon.
Lian és Mei megrökönyödve néztek a férfira.
— Pontosan hogyan is lehetséges két óra alatt megcsinálni, ha a hivatalos szerelésnél is hat órába telik? Amikor minden rendben van? Honnan veszed ezt a két órát?
— Beszéljünk csak elméletben — szólt Gordon. — A programnak van egy kisebb modulja, amely beüzemeli a hajtóművet. A legfontosabb funkciókat végzi csak el. Rákapcsolja az áramkörre a teljes hajtóművet, és egy interfészt épít fel, amellyel a hajtómű és a hajó képes lesz egymással kommunikálni. Nekünk ez a modul kell csak, és már mehetünk.
— Igen, de a programnak van egy ellenőrzési része, amely mindezt MEGELŐZŐEN fut le, és egy automata tesztje is, amely mindent átnéz. Amikor ezek is lefutottak, csak akkor tudjátok beindítani a hajtóművet.
— Beindítani nem is kell még. Csak legyen fent, és majd út közben beállítjuk.
— Hova siettek annyira? — kérdezte Mei, és félig rosszallóan, félig kedvesen nézett a férfira. Gordon enyhén elpirult, majd Robertre nézett.
— Maradhatunk is, mert nagyon jó itt - és letette az egyik kávéját, majd előhúzott a felső zsebéből egy tábla csokit. — Talán azonban hasznosabb volna minél előbb távoznunk. A legjobb, ha nyom nélkül.
— Ahogy nézem, eddig nincsen nyom. Viszont nekünk hitelesített szoftvereink vannak, amelyek kapcsolódnak a központhoz. Be kell írnunk a hajtómű sorozatszámát.
— Van nekünk olyanunk. Csak nem azt kell beírni, amit a hajtóműbe ütöttek.
— Mindjárt gondoltam. — Vonta össze a szemöldökét Mei. — De ha később bármilyen módon a szálak elvezetnek ide...
— Ugyan, miféle szálak? — nevetett fel Robert. — Nem lesznek szálak, illetve csak olyanok, amiket kiengedünk, és be is persze.
— Bele akarsz nyúlni a hivatalos programba? — Lian hangjában inkább hitetlenség csengett, mint ijedtség, pedig arra is lett volna oka. A hivatalos szoftvereket nem volt célszerű online megbuherálni. A lebukás veszélye nagy, a következményei végzetesek voltak. — Ha nem sikerül, akkor minket becsuknak. Meg le is, azt hiszem.
— Ugyan, kérlek. Ne aggódj. — Robert teljesen nyugodtan beszélt. — Nem nyúlunk bele semmibe. Csupán egy apró csatlakozót hoztam, amelyet beiktatunk a szoftver és a központ közé. Olyan, mint egy szűrő, ami csak azt engedi át, amit mi akarunk. A program tökéletesen fog működni, csak más adatokkal. Tulajdonképpen egy másik hajó adatai mentődnek majd egy műhelyhez, ami a Phobos-on van, és egyébiránt hat éve nem üzemel. Itt addig üres órákat könyvel majd minden.
Egy darabig senki sem szólt. Ezen volt mit gondolkodni, bár nem csodálkoztak túlságosan. Mindannyian ismerték már Robertet. Végül Lian szólalt meg.
— A programunk sem jó. Ami beüzemeli a hajtóművet. Az csak hat óra múlva engedi a hajót elindulni.
- Van nekünk másik programunk — felelte Robert. — Van minden.
— Akkor kezdhetjük is — állt fel Mei és elsőként Lian követte.
Robert és Gordon velük mentek, de Martha és Telma még ott maradtak a kávézóban. Rájuk most nem volt szükség.

- 18 -

A Hangár valójában több csarnokból állt, kisebbekből és nagyobbakból. Aznap nem volt bent egy alkalmazott sem, nyugodtan dolgozhattak. Bár elkélt volna a segítségük, jobbnak látták, ha ebbe most senkit sem avatnak be.
Telma hajóját (amelyet Szürke Albatrosznak hívtak), egy közepes méretű csarnokba parkoltatták. A Szürke Albatrosz nagyszerű hajó volt, gyors és fürge, és Telma nagyszerű állapotban tartotta, pedig már régebbi modell volt. Persze nem vehette volna fel a versenyt a Flotta hajóival. Ez volt az első, ami szöget ütött Mei fejébe, és ezt szóvá is tette.
— Egyébként nem volna egyszerűbb egy megfelelőbb űrhajót szerezni? Nagyságrendekkel könnyebb volna minden.
— A könnyű út nem feltétlenül vezet a cél felé — Robert elgondolkodott a saját mondatán, majd elégedetten bólintott. Örömmel töltötte el a metafora, amit talált. — Miközben jelenlegi célunk, hogy eljussunk az Eeva-ra, a tapasztalatok azt mutatják, hogy néhányan ezt igyekeznek megakadályozni. Mi épp ezért jelenleg nyomtalanok vagyunk a térképen. Mint ahogyan most ez a Hangár is az. Senki sem tudja, hol vagyunk, mit csinálunk. Telma hajóját persze gyorsan azonosították, de ez már nem az a hajó, hiszen teljesen más az azonosítókódja. Megpróbálják kitalálni, hol vagyunk, mi pedig megpróbálunk lelépni. Azt kell mondjam, igen jó tempót diktálnak, ami figyelemre méltó. Sosem voltak még ennyien a nyomomban.
— Megnyugtattál - Mei rosszallóan nézet Robert-re.
— Semmi ok az aggodalomra. Fogalmuk sincs, hol vagyunk most. Nem valószínű, hogy valaha megtalálnának, ha örökre itt maradnánk. De azért nem szeretnénk olyan sokáig igénybe venni a vendégszereteteket. Bár, isteni a kávé. Ezt a hajót azért nem fogják megtalálni, mert nem is keresik. És amit keresnek, az nem létezik. Ezek számunkra elég kedvező körülmények. Tehát, tényleg megnyugodhat mindenki.
A többiek hallgatták, de nem látszott rajtuk a nyugalom. Inkább a kíváncsiság. Robert körbenézett rajtuk, majd összehúzta a szemöldökét.
— Mi van? Valamit kihagytam? Jó, elmondom egyszerűbben. Arra számítanak, hogy szerzünk egy hajót, mert így logikus. De mi épp ezért nem szerzünk. A Szürke Albatrosszal jobbak az esélyeink. Ez most nem a pénzről szól.
— Hanem miről? — kérdezte Lian.
Robert megrázta a fejét.
— Fogalmam sincs. Honnan is tudhatnám, nem igaz? Te például mit mondanál?
— Szerintem veszélyes kalandba vágtatok, és nagyon remélem, hogy nagy kincset szereztek a végén — felelte Lian. — És mi segítünk nektek, hogy elinduljatok.
— Mindannyian más lehetőséget kaptunk. Mindenki dönt, hogy jön vagy nem. Titeket nem hívtunk, mert nem jönnétek, és nincs meghívótok sem.
Lian és Mei mosollyal nyugtázták ezt. Valóban nem mentek volna innen sehova.
— Nem mintha ez sokat számítana... — tette hozzá elgondolkodva Robert. — A lényeg, hogy erre a hajóra kérünk szépen egy hajtóművet, majd a központ segítségét, hogy beüzemeljük. Aztán szépen elhúzunk.
Most Lian vonta össze a szemöldökét.
— A terv szerint a Tesztmodult leválasztottátok a főprogramról, és a futását későbbre akarjátok halasztani. Én ezt értem, és valóban gyorsít a beüzemelésen. A program azonban igényel némi vezérlést, amit mi remekül meg tudunk csinálni, de ha elrepültök, és mi itt maradunk, akkor mindent nektek kell megcsinálni.
Robert szomorúan bólintott.
— Igen, a franc essen bele, nem hiányzott ez a meló. Szerencsére azonban van segítségem. Gordon minden megold.
— Köszi a felelősséget! — nevetett Gordon.— Amúgy persze, meg tudom csinálni.
Ez tényleg mindenkit megnyugtatott, csak Gordont nem. Egy darabig nem is szólt semmit, aztán széttárta a karjait, ami azt jelentette: "Mire várunk?". De hangosan csak ennyit mondott:
— Hát, akkor első a köpeny felépítése.

- 19 -

Egy napot jósoltak a köpeny felépítésére. A köpeny egy olyan speciális ötvözetből készült külső ruhát adott a hajónak, amelynek a szerepe tulajdonképpen az volt, hogy egyben tartsa a hajót a hiperugrások során.
Mivel (jó esetben) a hajtóműves hajókat egyedi rendelésre készítették, igen ritka volt, hogy egy nem szabványos hajóra kell felszerelni egy ilyet. Igazából Lian és Mei még csak egyszer csináltak ilyet egy fura pasasnak, aki fizetett rendesen, de azóta semmit sem hallottak felőle.
Tekintettel a feladat egyediségére, nem volt minden automatizálva. A köpenyt félig manuálisan kellett nekik elkészíteni és felszerelni.
A Szürke Albatrosz szerencsére jó állapotban volt. Lian és Mei elégedetten konstatálták, hogy ez egy remek hajó. Az alakja ugyanakkor valamelyest eltért egy átlagos hajónál megszokottól. Kecsesen ívelő orra nem volt feltűnő, de a köpenyt illetően jelentős munkát adott. A speciális ötvözetből úgy fél méter szélességű szalagokat gyártottak, s azokat felerősítették a hajóra. Ennek az első művelete az volt, hogy néhány gépi kar a felmelegített fémet a hajó testére hajlította. Ezután lézerrel és speciális csavarokkal rögzítették azokat.
A fémszalagok hajlítgatását a gépek tökéletes pontossággal, de tetűlassúsággal végezték. A csapat ilyenkor türelmesen várakozott. De csak egy alkalommal. Másodszorra Gordon hőálló kesztyűt húzott, aztán odament, és kézzel ráhajlította a fémet a hajótestre. A többiek földbe gyökerezet lábal álltak körülötte. Senki sem akarta megkérdezni tőle, hogy ezt hogy csinálja, de mindenki örült neki, hogy rengeteg időt spórolnak így.
Gordon fáradhatatlanul hajlítgatta a fémet olyan könnyedén, mintha csak szigetelőszalagot kellene feltapasztania a hajóra. A gépek talán pontosabban és szebben illesztették az anyagot a hajóra, de Gordon is fordított arra gondot, hogy mindenhol megfelelően illeszkedjen a köpeny. A végén felkerült még egy külső réteg a hajóra, amely eltakarta a köpenyt, és tökéletesen kisimította az egyenetlenségeket.
Végeztek volna kevesebb, mint egy nap alatt, de közben Telma és Martha bevállalta a Lorenzo boltjában "vásárolt" fegyverek és a védelmi rendszer beüzemelését is. Ez így szerencsés volt, mert az egész rendszer helyét már eleve előkészítették a hálón és a hajótesten. Végül Telma és Martha elkezdte felszerelni a védelmi rendszert, majd néhány fegyvert, de Gordon nem nézte tétlenül ezt sem. Ezt hamar megszokták a többiek. Gordon nem csupán erős volt, de aranykézzel oldott meg minden technikai problémát is. Azt pedig elképzelni sem tudták volna, hogy a hajókhoz és hajtóművekhez milyen érzéke van.
Robert elgondolkozva figyelte a "mutatványt". Aztán távozott, de pár percen belül visszatért pár süteménnyel és egy hatalmas tejszínhabos kávéval. A süteményről pár perc múlva csak néhány morzsa árulkodott a fekete gumipadlón, s Robert zakójának belső zsebébe nyúlt a cigarettájáért. Aztán csak elégedetten fújta a füstkarikákat, miközben a zakójának ugyanabban a zsebében, amelyben a cigaretta is otthont kapott, de a zseben belül egy kisebb, tépőzáras rekeszben lapult egy kiváló minőségű memóriakártya. A kártyán pedig édesen szunnyadt a Tesztmodul, mit sem sejtve arról, milyen rútul ki fogják majd iktatni. Hiszen eddig ő adhatta ki a felszállási engedélyt. De mi lesz, ha arra ébred, már rég a levegőben vannak?

- 20 -

Az érzelmek beprogramozása a szoftverekbe a programozók és hacker-ek harcának legújabb színterévé vált. A programozók rájöttek, hogy már a felhasználók is lehetetlen helyzetek elé állíthatják a programokat, de a valódi veszélyt a rosszindulatú vírusok, kémprogramok, férgek, és persze az ügyes hacker-ek jelentették. Épp ezért, ha a program bármilyen szokatlan jelenséget tapasztalt, képes volt dühössé válni, és így bizonyos funkciók belassításával fokozott teljesítménybe kapcsolhatott, megkereshette a rést a falon és be is tömhette azt. Ugyanígy lehetett egy program nyugodt, vagy rémült, vagy éppen rendelkezhetett humorral, ha ezzel tudta megfelelően kezelni a helyzetet. Persze ezen biztonsági célú programrészek érzelmei csak az áramkörökben zajlottak, a felhasználó semmit sem látott belőlük.

A Robert által feltört szoftver is ilyen volt, de Robert nem igazán törődött a program lelkivilágával, amikor a Tesztmodult kiemelte a többi közül. Most csak alapfunkciók fognak lefutni, majd a hajó megkapja a felszállási engedélyt, s azután indulhat el. Ezt követően futhat majd a Tesztmodul. Amíg az véget nem ér, lehetetlen, de legalábbis nagyon ésszerűtlen használni a hiperhajtóművet.

A Robert memóriakártyáján szunnyadó, mit sem sejtő Tesztmodul most semmivel sem törődött, nem kapott futtatható parancssort, sem áramot, hát aludt. S mivel a legújabb fejlesztés volt - és ezt senki sem tudta, még Robert sem - a Tesztmodul csendben álmodott. Az álom egy újabb fejlesztés volt, és még senki sem tudta, mennyire lesz érdemes ezt a kódot továbbfejleszteni.

Az álmokat a modul nem használta fel közvetlenül, annyi energiát nem tudott szerezni, hogy mindent fel is dolgozzon, de néhány kilobyte-ot eltárolt magának a közeli adatokból, s ezeket összevetette, miközben jelentős random tényezővel változott a számítási folyamat. Legtöbbször ezek csak halovány kapcsolódási pontok voltak, mégis valódi kapcsolat volt közöttük, hiszen a világegyetem bármely pontját összeköthetjük bármely más pontjával, valamilyen módon közük lesz egymáshoz. A világon örökös és állandó a kapcsolódás, és az álomprogram is ilyen kapcsolatokat épített fel. Legtöbbször semmi különöset nem talált.

Most azonban a lemezen lévő egyéb adatok, időpontok, számsorok különös módon nyugtalanítani kezdték. Persze csak álmában.

- 21 -

Amikor az egész köpeny, az összes fegyver és a védelmi rendszer külső egységei felkerültek a hajótestre, rövid szünetet tartottak. A szokásos kávé mellett most csendben üldögéltek.
Aztán nekiláttak a szoftveres munkának. Telma és Martha állította be a védelmi és a támadó rendszert. Robert és a két testvér a hiperhajtómű hitelesítésével kezdtek. Gordon is velük volt, figyelt és tanult, mert tudta, hamarosan nála lesz a vezérlés.
Robert csatlakozója igen agyafúrt interfésznek bizonyult, és tökéletesen működött. A program gyönyörűen futott, és két percen belül elindulhatott a főmodul. Néha külső beavatkozásra volt szükség. Néhány csavaron kellett állítani, vagy egy szoftvert befrissíteni, újraindítani pár egységet. Szépen haladtak. Két órát mondott Robert, és nem is sokat tévedett. Egy óra ötvenhat perc telt el, amikor a program megadta az engedélyt a központi számítógépnek, és az visszakapta a vezérlést.
Telma sugárzó arccal bámulta a Szürke Albatroszt. Lian és Mei egy gyorsított festéssel és fényezéssel - Telma beleegyezésével - ezüstre festette az egész hajót. Az ablakok és szárnyak illesztései fekete kontúrt kaptak.
— Gyönyörű lett! Sosem gondoltam volna, hogy mennyit dob a hajón egy hajtómű és ez a sok kütyü. — aztán valamelyest elkomorult. — Ezzel nem kéne túl sokat furikáznunk, ugye? Mármint ebben a Naprendszerben.
— Amúgy is indulnunk kellene — felelte Robert. — És ez a hajó többre hivatott, mint korábban. Ez már nem a Szürke Albatrosz, Telma. Szerintem adj neki új nevet. A te hajód.
Telma széttárta a karját.
— Végül is, ez tényleg egy új hajó. És még nem tudom, hogy örüljek-e neki, de ez egy új kezdet.
Egyesével végignézett mindegyikükön, majd így szólt:
— Legyen a hajó neve: .....

/erre szavazhatsz!/

- 22 -

A Tesztmodul kissé zaklatottan ébredt. Valami aggasztotta, de maga sem értette, micsoda. Lefuttatott néhány egyszerű rutint, de semmit sem talált. Ez némileg megnyugtatta. Talán csak rosszat álmodott.
Amennyire tehette megmozgatta a bitjeit. Mennyivel szabadabban mozoghatott itt, a RAM-ban. Ehhez képest a memóriakártya teljes hibernáció. Ideje volt már egy kicsit begyorsulni.
A Tesztmodul elégedett volt, pedig még el sem indulhatott. A RAM-ban csücsült, és csendben várakozott a memóriabuszra, amely majd a processzorba repíti, hogy végre megkaphassa a teljes vezérlést az egész program felett. Ebben az összetett, izgalmas és végtelen módon változatos folyamatban nyert értelmet léte.
Most azonban várakoznia kellett, és nem akarta terhelni a rendszert a saját folyamataival. Tudta, hogy hamarosan ő következik, így leállította belső rutinjait, és csendben várta a memóriabusz érkezését. Mély meditációja nem zavart senkit.
Aztán megérkezett a busz, és a Tesztprogram a másodperc törtésze alatt végigszáguldott az ezüstös síneken, mikronról mikronra izgatottabban tudatosult benne a feladat.
És már ott is volt a processzor egy csillogó regiszterében, a végtelen szabadság érzése járta át a testét, s már boot-olt is, de ekkor szörnyű hiba történt. Nem végzetes, mert a program futott tovább, de már az első másodpercben nyilvánvalóvá vált, hogy a hajó vezérlését nem éri el. Nem tud szabad jelzést adni, nem adhatja ki az engedélyt, mert nincs csatorna és nincs kapcsolat. Az ellenőrző rutin futott, és két hibát is talált, amely beavatkozást igényelt, és kiadta az utasítást a képernyőre, és emberi beavatkozásra várt, amely - már tudta —, kiszámíthatatlan és végeláthatatlanul lassú is lehet. De párhuzamosan futottak még tesztek, így volt még mit tennie.
Talán csak később lesz elérhető a vezérlés. Talán frissítették a központi modult?
A Tesztmodulnak egyértelmű feladata volt, hogy egyszerűen leálljon és ne adja vissza a vezérlést a hajónak, ha illetéktelen behatolást érzékel. Most azonban úgy tűnt, futni fog tovább, maga sem értette, miért. Ez nyugtalanította is, de tudta, nem fogja átadni a vezérlést, mert azt nem teheti.
A manuális beavatkozást meglepően gyorsan elvégezték, s további programrészek indulhattak. A Tesztprogram tette a dolgát.
Nem fogja átadni a vezérlést. Ő aztán nem.

- 23 -

- Remélem, nem lesz ebből kellemetlenségük - mondta Martha a távolodó Hangárra tekintve. Lian és Mei nagyon szimpatikusak voltak.
— Nem hinném, hogy a kis látogatásunk bármilyen következménnyel járna — felelte Robert. — Mondtam már, hogy nem ezt a hajót keresik, és nyom nélkül jártunk ott.
— A fegyverkereskedésben is előkerült valahonnan a Flotta.
— Na igen, de az nem a Hangár volt. Itt minden sokkal biztonságosabb, és már leszállás előtt kiiktattam a rendszert. De egyébként valamilyen szinten jogos az aggodalmad. A Flotta rendesen felkapta a vizet. Mindent bevetnek.
— Szerencsére nem — felelte Martha. — Legalábbis eddig nem. Ha mindent bevetnének, most nagy bajban lennénk.
— Pontosan ezért kell minél előbb megpattannunk ebből a Naprendszerből. Gordon, mennyi idő még, mire mehet az ugrás?
Gordon a számítógép előtt ült, és figyelte e Tesztprogram üzeneteit.
— Ha jó munkát végeztünk, akkor is legkevesebb három óra, mire lefut.
— Remek — csapta össze a tenyerét Robert. Az még pont elegendő idő a bevásárlásra.
— Nem biztos, hogy ezt jó ötletnek tartom — Telma szólalt meg a hátuk mögött. — Jobb volna észrevétlenül távozni.
— Kétségtelenül, de fel kell tölteni a készleteinket.
— Üzemanyagot, vizet és minden mást vételeztünk a Hangárban.
— Kerozinból nem lehet kávét főzni — szögezte le Robert. — Négyen vagyunk ezen a hajón, fel kell készülni az útra rendesen.
— Tudom, hogy van a hajón, aki négy ember helyett eszik és iszik - de az út csupán pár percig fog tartani. Majd bekészítek neked egy kis sós perecet, és kapsz egy üveg kólát, rendben?
— Most ne állítsuk le a hajót — szólt közbe Gordon. — A Tesztprogram hamarosan kritikus ponthoz ér. Ha bármi gond van, letilthatja a vezérlést.
— Ez jogos — felelte Robert szomorúan. — Majd esetleg utána, ha már minden rendben van, beugrunk valahová.
— Addig viszont keressünk egy eldugott helyet. Telma?
— Rendben - felelte a pilótanő, és beállított néhány koordinátát. A hajó meglódult...

- 24 -

A Tesztmodul teljes sebességgel száguldott végig a processzor regiszterein, rutinjai a hajó legtávolabbi pontjaira is küldtek jeleket, több millió számítási műveletet végzett másodpercenként. Minden tökéletesen futott, és mindig csak előre, minden kilépési ponton túljutottak eddig. A Tesztmodul futási ideje kiszámíthatatlan volt. Bizonyos eredményeknél ugyanis egyszerűen lekapcsolt anélkül, hogy engedélyt adott volna a hajó indítására. Ilyenkor a rendszer állapotát kívülről megváltoztatták, és ő újra elindulhatott, hogy továbbjusson. Számtalanszor megtett már számtalan utat, és mivel képes volt érezni, szerette, ha végezhette a dolgát. Ha valahol ki kellett lépni, megtette, de számára az igazi kaland az volt, hogy miután mindent rendben talál, átadhassa a vezérlést a hajónak.

A szeretet szót egy darabig nem merték használni a programozásban, hiszen az emberi szeretet az egyik legdrágább kincse a világnak, és annak bináris megfogalmazása sosem lesz az igazi. Hogyan is érezhetné azt egy matematikai adat, ami egy dobogó emberi szívben kelt életre? Egyesek így gondolták. Mások azonban képesek voltak az emberi szeretetet végtelenül egyszerű feltételekhez kötni, így a szeretet vagy szerelem fellobbanhatott egyetlen bitben is. És még azt sem mondhatjuk, hogy mindegyik bit más és más volt. Csak nulla vagy egyes értéket vehettek fel, mert a kettes számrendszerben már kettes sincs, tehát három bitből legalább kettő egyforma volt, ha nem mind.

Az emberi szív szerelmesei ekkor azt mondták, a szeretet ennél azért bonyolultabb, mert az emberek végtelen sokszínűek, nincs két egyforma ember a világon, és nem lehet ugyanúgy szeretni. A programozók együtt érezve hallgatták végig az emberi érzelmekről szóló okfejtéseket, aztán hazatérve rágyújtottak egy cigarettára, mert a legtöbben dohányoztak - tisztelet a kivételnek -, és aztán a számítógép elé ülve a Spacenet-en keresztül kapcsolódva megvitatták a dolgot, majd elkezdték az érzelmek újraprogramozását. A biteket byte-okba sorolták, egyetlen bit helyet nyolcat raktak egymás mellé, így már 256 féle byte kóborolt a rendszerben, és ez már sokkal izgalmasabbá tette az egészet, aztán persze elkezdtek további biteket szánni az újabb és újabb információknak, így már egy egyszerű szimpátia is elfoglalt pár kilobyte-ot, de egy elsöprő szerelmet már megabyte-okban mértek. A megvalósítás nevetségesen egyszerű volt, nem is értették, miért nem jutott eszükbe ez a dolog. Tudták azonban, hogy nem lehet elvetni a sulykot. Minél nagyobb memóriát foglaltak le a tárban, annál kevesebb számítás jutott a többi fontos feladatnak.

Voltak persze az intelligens házi szoftverek, amelyekbe szintén érzelmeket programoztak. Ezeknek a célja nem a biztonság volt, hanem a tanulás és a szórakoztatás.
A humánumért emberkedő tábor azt mondta, ugyan, ki is venne komolyan egy gépet, akibe számsorokkal programoztak bele mindenféle érzelmet? De aztán kiderült, hogy néhány ember könnyebben elfogadta az intelligens szoftverekbe szentül betáplált érzelmeit, mint embertársaiét, amelyekben néhányszor már csalódott, miután kiderült, hogy a nagy szerelem a színfalak mögött egy nem kívánatos segédprogramot futtatott. Így a szoftveres érzelmek megbízhatóbbak voltak, mint az emberiek. Sokan szívesen kiöntötték otthon a szívüket egy megértő kenyérpirítónak, akivel a végén el is nevetgéltek. Viszont senki sem akart szexelni egy szoftverrel, így megőrizték az élő emberi kapcsolatokat is természetesen. Úgy általában azt lehetett mondani, hogy a szoftveres érzelmek nagyon el lettek találva, és igazi piaci robbanást értek el azzal, amikor komolyabban is elkezdtek foglalkozni a bevezetéssel.
Itt a változatosságra hajtottak.
Mindegy mit vettél, telefont, fürdőkádat vagy autót, először ki kellett választanod a nemét. Minden típusnak megvoltak a fő jellegzetességei, így például sokan szerették a Patience porszívócsalád készülékeit, amelyek nyugodt türelemmel takarították fel a makacsabb szennyeződéseket. Mások a Force 470-re szavaztak. Ezek a porszívók dühödten estek neki a szőnyegpadlónak egyetlen macskaszőr láttán is. Kissé hangosabbak voltak, de hamarabb végeztek, nem zümmögtek órákon keresztül a szobában.
A típusjellemzőkön túl már a kezdetektől személyiségmodulokkal szállították a készülékeket. Az egyedi IP címet használták fel a kezdő személyiségjegyek kialakítására, amelyek meghatározott korlátok között változtatták meg a gép tulajdonságait. A típus és a személyiség végtelen variációja, és tanulásra alkalmas szoftver az emberek kedvenc szórakozásává tette az elektronikai eszközöket. Ez szerencsére nem azt jelentette, hogy mindenki zombi módra kapaszkodott a telefonjába, számítógépébe és kávédarálójába. Az emberek nem foglalkoztak többet a gépekkel, mint korábban, csupán MÁSKÉPPEN.
Hatalmas szerep jutott a dizájnnak is. Még egy közönséges szemüvegtartó is több ezerféle arccal volt rendelhető. A színek és formák kavalkádján túl híres művészek alkotásaihoz is hozzá lehetett jutni, néhány csak limitált példányban is létezett, vagy egyedi rendelésre készült. És akkor még nem beszéltünk aza autókról, kerékpárokról, lakberendezési tárgyakról vagy a teljes rendszert képező intelligens házakról.

De a Tesztprogramnak semmi köze nem volt az eféle világi szoftverekhez. Az ő érzelmei ennél sokkal tisztábbak voltak, mert az elsődleges cél a jobb működés volt, hogy a program minél gyorsabban és jobban beüzemelje egy hajó hiperhajtóművét, és persze észrevegye a külső, rosszindulatú behatolást. Az ő érzelmei senki szórakozását nem voltak hivatottak szolgálni.
Így, miközben közeledett a végső állomás felé, már ezer rutint útjára eresztett a memóriabuszokon, amelyek szaladtak, és megnéztek és megjegyeztek mindent, és egyetlen pillanatnyi megszakítás nélkül rohantak vissza az adatokat mellkasukhoz szorítva, hogy utána ismét elinduljanak, ezúttal egyértelmű utasításokat végrehajtva. Az egész rendszer szinte szikrázni látszott, ahogyan a program fáradhatatlanul futott, s útját lüktető áramkörök jelezték.
Eddig minden akadályon túljutott. Ez a helyszín megfelelő, nincsenek nagyobb hibák, és a rendszeren kívülre küldött utasítások is gyorsan végrehajtódnak. A Tesztprogram 56,5%-os esélyt jósolt annak, hogy megszakítás nélkül eljusson a végére, de mivel a reményről is volt pár byte-nyi fogalma, ezért két százalékot még erre is rátett. Nagyobb az esélye, hogy végigmegy, mint nem — gondolta.
Ám, ekkor az egyik rutin lihegve állt meg és mögötte feltorlódott a többi, mert ő elsőbbséget élvezett, mert nála fontos hír volt. A visszatérési érték 44 lett.
A rendszer még meg sem remegett, azonnali döntések sorozata indult útjára, új utasítások villantak a processzorban, és komolyabb munkára fogták a RAM-ot is. A részcél most felülírta a célt, mert a visszatérési értéknek 88-nak kell lennie. Rendkívül bonyolult számításokra volt szükség, és egyéb adatok kiolvasására is. Két lehetőségre számíthatott a Tesztmodul. Egy: Ő maga is meg tudja javítani a hibát. Kettő: Kifelé kell üzenetet küldeni. Az erre adott válasz pedig mindenképpen lassú szokott lenni.
A Tesztmodul úgy érezte, megállt az idő körülötte. E végtelennek tűnő tizedmásodpercben néhány bit erejéig még a lélegzetét is visszatartotta. Aztán megérkezett a válasz, ami cseppet sem volt megnyugtató.

- 25 -

— Azért nem fogjuk elkapkodni az indulást, van itt még némi teendő - szólt Gordon, és a képernyőre mutatott. A többiek azonnal körégyűltek.
— Mi az? — kérdezte Martha.
— A 72-es relé — válaszolta Telma.
— És az mit csinál?
— Tudom is én — vonta meg a vállát Telma. — Inkább az a kérdés, mit nem csinál. Merthogy nem megy.
— És ami ennél is fontosabb, itt leállt a Tesztmodul. Vagyis sürgősen ki kell cserélnünk azt a relét, és újraindítanunk a programot — mondta Gordon végtelen nyugalommal.
— És akkor megint végig kell várni az egészet? — kérdezte Robert?
— Nem, csak egy kisebb részét. És reménykedjünk abban, hogy utána végigmegy. Mert amíg nem megy végig, addig nem volna célszerű beindítani a hajtóművet.
— Így igaz — hagyta jóvá Robert, és már mindenki tudta, hogy az ellenkezőjét fogja kifejteni. — De talán pontosabb volna úgy fogalmazni, hogy a hiperhajtómű használata ebben az esetben nagyobb kockázattal jár, mint egyébként. Ez tény. Viszont ezt a rizikót nem lehet önmagában értelmezni, csak más lehetőségekkel összehasonlítva. Például HA be kellene indítani a hajtóművet, és NEM tennénk meg, akkor is elmondhatnánk, hogy ez a döntés némileg nagyobb kockázattal jár, mintha mégis beindítanánk. A kockázatos itt maradást és a kockázatos indulást érdemes egymás mellé tennünk, ha jól akarunk dönteni. De mivel jelenleg egyik sem áll fenn, egyszerűen kicseréljük a 72-es relét, rendben lefuttatjuk a programot, én beugrok egy eldugott műholdon egy áruházba, s aztán huss... Már itt sem vagyunk.

Telma és Gordon húsz perc alatt tudta kicserélni a relét. Gordon azonnal újraindította a programot. Mire visszaértek, Robert kávéval várta őket. Most együtt ültek a monitor előtt, és figyelték a lassan feltöltődő állapotjelzőket.
Egy kisebb hold körül keringtek épp, a hajónak lágyan zümmögött a motorja, amiből persze ők semmit sem hallottak, mert a hajó rendesen le volt szigetelve. Csak ültek, és nézték a monitort, és nem kérdeztek semmit, és nem is szóltak.
Ekkor halkan csippant a hátuk mögött egy hang. Együtt fordultak a radar képernyője felé, mert mindannyian ismerték ezt a hangot. Egy másik hajó érkezését jelentette. A képernyő nem mutatott másik hajót, de halványan jelezte egy lehetséges jármű érkezést a szemközti irányból.
— Lehet arrébb kellene állnunk — indult Telma, amikor újabb csippanásokkal együtt két újabb lehetséges hajó is kirajzolódott a képernyőn.
— Ne legyen kétségünk - szólt Robert, és a tabletre nézett a kezében. — Ez a Flotta.
Azzal felállt, sóhajtott egyet, majd összecsapta a kezét.
— Hölgyeim és uraim! Indulásra felkészülni. Gordon, indítsd be a hajtóművet. Telma, készülj az indulásra.

Senki sem akart vele vitába szállni, mert mindenki sokkal szívesebben vállalta a félresikerült hiperugrást, mint az itt maradást. A hiperugrás két ismert negatív következménnyel járhatott. Az egyik az volt, hogy nem sikerült, és maradhattak, ahol voltak. A másik pedig az, hogy az ugrás nem megfelelő koordinátákra vitte a hajót. Mindenféleképpen biztonságos helyre érkeztek volna, ezt a biztonsági rendszer garantálta, csak éppen máshová, mint amit célként betápláltak.

— Hát, jó — mondta Gordon, miután becsatolta magát a hiperhajtómű vezérlése előtt. — Nézzük, mit tudsz.
Beütötte a megfelelő kódokat, meghúzott pár kapcsolót, és végül megnyomott egy sárga gombot. A hiperhajtómű halkan zümmögni kezdett a hajó testén, rezgését átvette a köpeny. Az emberek ebből odabent semmit sem vettek észre, de látták, hogy működik a rendszer. Mindannyian a helyükön voltak, és várták az indulást.
— Hajtómű harminc másodperc múlva üzemkész — közölte egy női hang.
— Lehet rajta gyorsítani? Gordon? — kérdezte Martha.
— Képtelenség — felelte Gordon.
— Képtelenség — erősítette meg Robert.
— Négy hajó közeledik — szólt Telma. Ő egy cseppet sem tartott semmitől. Már sokkal korábban betáplálta az Eeva koordinátáit, és csak a startjelre várt. Egyetlen gombot kellett megnyomnia. Egy pirosat. De a gomb még nem volt aktív. Telma jólesően nyugtázta magában, hogy egyetlen vágya megnyomni azt a gombot, és átélni azt a különös utazást, amely csupán néhány másodpercig tart majd, mégis maga mögött hagyhatja majd az egész eddigi életét. És az, ami ezután jön, sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint minden, ami eddig történt.
Telma Roberta nézett, s az nevetve kacsintott, aztán feltartotta a jobb keze hüvelykujját. Nem kellett azt mondania: "Minden rendben lesz". Robert egyszerűen tudta, hogy minden rendben lesz, s ez a magbiztosság megnyugtatta Telma-t is, aki jóleső felismeréssel nyugtázta magában, hogy az egész űrkalandon túl nem igazán érdekli más, csak Robert. A világ végére is elment volna a férfival. Mellesleg épp erre készült.
Robert arra gondolt, milyen érdekes, hogy korábban az egész fogócskát csak játéknak tekintette a különféle hatóságokkal. Soha nem tudták volna elkapni, ő pedig csak szórakozott. Most azonban, miközben megőrizte azt a derűs nyugalmat, amellyel mindenkit lenyűgözött, fontossá vált neki a játék. Hosszú idő óta nem volt valódi kapcsolata... Tulajdonképpen soha sem volt még valódi, őszinte kapcsolata egyetlen nővel sem. De így, hogy hallgathatta Telma csípős megjegyzéseit, hogy napjában ezerszer is észrevétlenül pihentethette a tekintetét a lány derekán vagy a haján vagy a kezén, egészen különös érzéseket fedezett fel magában, amelyeket korábban nem. És jobban élvezte azt, hogy elkészítheti Telma kávéját, mint hogy el tudta lopni a hiperhajtóművet.
— Hajtómű 20 másodperc múlva üzemkész.
— Tizenegyen vannak - jelentette Telma, és Martha-ra nézett.
Martha szúrós tekintettel nézte a radarképet. Tizenegy hajót küldtek értük. Aztán elmosolyodott magában, mert eszébe jutott, hogy fogalma sincs, miért üldözik őket. Az ellopott hiperhajtómű és az ő szökése mindenképpen nyomozást von maga után, de ez nem erről szól. Martha tudta, mit jelent a tizenegy hajó, mert ő maga is vett részt korábban akciókban, de három hajónál nagyobb csapatot még sosem látott. A tizenegy hajó azt jelenti, biztosra akarnak menni, és nem sajnálják a pénzt a bevetéstől. De mi lehet olyan fontos?
Majd később kiderül — vonta meg a vállát, és becsukta a szemét. Meditálni akart, mert ebben a helyzetben az a legjobb. Gyönyörű sárga búzatáblát képzelt maga elé, amelyet a szél ringatott, és aranyló napsugarak melegségét érezte a bőrén... aztán egy kezet a tarkóján. Ezen meglepődött, de csak egy pillanatra. Az elmúlt napokban rendszeresen megjelent Gordon a meditációkban, ő pedig nem kergette el onnan a férfit. Elfogadta őt, és jólesett meglepődni minden egyes alkalommal a jelenlétén. Hogy szólhatna is neki, hogy mindez nemcsak a fejében történhetne meg... Egyelőre ez nem foglalkoztatta. Martha szerette hagyni a dolgokat a maguk kerékvágásában gördülni. Ez most így pont jó volt.
— Vendégeket kapunk — szólt Telma, és megragadta a kormányt.
Martha a védelmi fedélzethez és a sugárvetők irányításához gördült a székével. Ő is tudta, esélytelenek a Flottával szemben. Mégis örömmel fogta a kezébe a vezérlőkart.
— Hajtómű 10 másodperc múlva üzemkész.
Gordon nyújtózkodott a székén és kényelmesen a sárga indítógombra helyezte az ujját. Azt várta, hogy a gomb zöldre váltson.
Ekkor bukkant fel az első hajó előttük. Nem volt szükség a képernyőre. Az ablakon keresztül is látták a Flotta hajóját. Újabb modell volt, kék-fehér színben és sárga fényekkel. Pont szemben állt meg velük.
Aztán még kettő, az egyik balra, a másik jobbra, s a hátuk mögött is egy. Közeledni kezdtek.
Már várták az "Itt a Flotta!" bejelentést felreccsenését a rádióban, de semmi ilyesmi nem történt.
— A hajtómű üzemkész öt másodperc múlva.
Közeledtek.
— Négy.
Telma ujjai elfehéredtek az irányítóegységen.
— Három.
Gordon közelebb hajolt a sárga gombhoz.
— Kettő.
Robert kibontott egy doboz kólát.
- Egy.
Robert kortyolt.
— Hajtómű üzemkész.
A Flotta hajói egészen közel értek, s kékes búrába vonták a hajót.
Gordon keze alatt a gomb zöldre váltott, s a férfi tétovázás nélkül megnyomta azt.
— Figyelem, hiperhajtómű aktív. Figyelem, hiperhajtómű aktív.
Telma keze alatt felizzott a piros gomb, ő pedig határozott mozdulattal lenyomta. De épp, mielőtt a gomb ütközésig benyomódott volna, megremegtek a fények a hajóban.
— Itt a Flotta. Állítsák le a hajót. Ismétlem, azonnal állítsák le a hajót.
— Gyerünk már! — szólt Robert, de Telma a fejét rázta.
— Tartalék energián vagyunk. Így nem tudunk ugrani.
— A védelmi rendszer?
— Kiiktatták.
Robert a belső zsebéhez nyúlt, és egy fényes lemezt kapott előtt. Egy mozdulattal berakta egy olvasóba, és villámgyorsan gépelni kezdett.
— Állítsák le a hajót! Behatolunk!
A belső gyűrű megszorult körülöttük, miközben újabb hajók jelentek meg körülöttük. Martha megszámolta, heten jöttek még. "Tizenegy hajó. Nézzük, mit tudtok."
Robert kezei villámgyorsan jártak, s amikor végzett, megrántott egy kart.
Ekkor durván felberregtek odakint a Flotta eszközei.
— Itt vannak — kiáltotta Martha, és az övére helyezte a kezét. Készen állt a közelharcra, bár tudta, hogy nem győzhetnek.
Az áram egyetlen másodperc alatt állt helyre, de a piros gomb nem vált aktívvá.
— Így nem indulhatunk el! — kiáltotta Gordon. El kell őket távolítani a hajótól.
De ez képtelenség volt. Robert egy pillanatra látta magát, ahogy szkafanderben kilibben az űrbe, és egy nagy kalapáccsal elkezdi püfölni a Flotta hajóit, és nem tudta elfojtani a mosolyát. Ekkor vette észre Telma csodálkozó tekintetét magán. Széttárta a két karját, és ekkor ezüstös fény ragyogta be az űrt. Robert lepődött meg a legjobban, és gyanakodva meredt két kezére. Aztán megrázta a fejét, és Telma megnyugodva sóhajtott fel. Robert nem szuperlény.
Az ezüst fény mintha egy hatalmas hajóból áradt volna, amely felettük lebegett. A Flotta hajói megremegve szakadtak ki a kötelékből, s úgy sodródtak odébb az űrben, mintha csak faleveleket fújna a szél egy őszi délutánon.
Ekkor gyulladt ki a piros szín Telma ujjai alatt, és ő gondolkodás nélkül lenyomta azt. Hirtelen csend lett, s aztán meglódult velük a világ.

- 26 -

A Tesztmodul újult erővel indult el, miután Gordon és Telma kicserélték a 72-es relét. Fénysebességgel száguldott a rendszerben, és elégedetten konstatálta, hogy mindent rendben talált. Reményteljessé vált a pillanat, amelyben hamarosan átadja a vezérlést a hajónak, és pozitív eredménnyel fejezi be futását.
De ekkor egy súlyos hiba történt. Apró, de végzetes eltérését érzékelt a koordinációs rutinban. Ezt a hibát azonban ő maga is felül tudta írni. Azonnal nekilátott, de ekkor minden megváltozott.
A rendszer elindult. A rendszer, amelynek a kulcsát ő őrizte, és amelyet soha nem adott volna ki ok nélkül, most működni kezdett. Nem kapott engedélyt, de működött. A mérések megsemmisültek, az érzékelők lefagytak, sorban hullottak ki a memóriából a különféle rutinok.
A Tesztmodul elvesztette a kontrollt önmaga felett. Képeket látott, s számsorok futottak le benne.
Begin.
Process running.
A hiba nem lett kijavítva. Az engedélyt nem adtam meg. Hajtómű nem használható.
End.
Utoljára végigfutott rajta egy leheletnyi feszültség, és ő megértette, hogy csak egy másolat egy memóriakártyán, amelyet hamarosan végleg felülírnak, de ő ugyanúgy él tovább a rendszerben, hogy újabb és újabb másolatokban újjászülessen...
Ez jó érzéseket keltett benne, mielőtt mély és végtelen álomba zuhant.

- 27 -

- Ami ma történt, amiatt nem hibáztatom magukat — a Tábornok hangja cseppet sem volt megnyugtató. — Minden másért igen. Elkeserítő, hogy maguk a legjobb embereim. Milyen lehet a többi?
A V69-es és az X61-es ügynök nem kívánta megválaszolni a kérdést.
— Jól figyeljenek rám — dörögte a Tábornok. — Megérdemelnék, hogy az irattárban töltsék életük hátralévő részét. De kapnak még egy esélyt. Méghozzá nem akármilyet. Öt hajóval fognak utánuk menni. Öt hajó, száz ember. És visszahozzák őket. Mindent. Élve vagy halva. Ha meglépnek, maguknak annyi. Megértették?
— Igen, uram! — felelték egyszerre mindketten, és hatalmas megkönnyebbüléssel nyugtázták magukban, hogy engedélyt kaptak a távozásra.

A Tábornok felemelte a telefont.
— A pénzügyminisztert kérem.
Amíg a kapcsolásra várt, rágyújtott egy cigarettára.
— Halló? Igen. Megléptek... Utánuk megyünk. Öt hajó és száz ember. Tudom, hogy drága. Nem, nem lehet másképpen megoldani. Ez is kevés. Tudja, mivel jár, ha elérik az Eeva-t? Nem, dehogyis tudja. Nem érdekel, hogy maga a pénzügyminiszter, nem érdekel, hogy mit gondol, mert én katona vagyok. És higgye el, jobban jár, ha nem akadékoskodik a Flottával.
Lecsapta a kagylót, és nagyot szívott a cigarettájába. Még hogy pénzügyminiszter. Nagy ívben tesz rá.