Válaszok a válaszokra
Amint azt már korábban írtam, sokan segítettek a válaszaikkal egy korábbi felmérésem során, és azóta még többen, így az eredményeket frissítettem. Érdekes, hogy a válaszok száma növekedett, de az eredmény közel ugyanaz maradt, vagyis nagy vonalakban:
- Az emberek fele szeret írni, az egyötöde pedig egyenes imádja az írást. (Ez megmelengette a szívemet.)
- Az emberek egynegyede szokott is írni (kifelé, valamilyen írásművet).
- Közel kétharmad része a válaszadóknak befelé is ír, önmagának. A nagy többség rendszeresen teszi ezt, egy tizedük pedig naponta.
- Az emberek közel fele szívesen kipróbálná az önfejlesztő írást, ugyanennyien pedig már eleve ezt teszik.
Hogy miről olvasnátok szívesen? Nos, itt az arányok szinte azonosak, így ezt igennek veszem. Na jó, ennek semmi értelme, csak azt akartam mondani, hogy minden téma érdekes lehet: metaforák, írás másoknak, konkrét írásgyakorlatok és belső írás.
Elolvastam az összes szöveges választ, amelyben megosztottátok velem, hogy mit találtok a legnagyobb akadálynak az írás előtt, és mi a legvonzóbb számotokra az írásban. Még kavarognak bennem a gondolatok. A válaszok egy része egyértelműen megmutatta, hol akad el, és hol indul be igazából az írás. Kaptam olyan visszajelzéseket is, amelyek varázslatos miniatűr írásművek voltak önmagukban is. Igazi gyöngyszemek csillantak meg egy-egy űrlap beviteli mezőjében. Nem tudom, miként fejezzem ki a hálám ezekért a gondolatokért és minden válaszért, talán a legegyszerűbb azt mondanom: köszönöm.
Mivel Murányi Péter korábbi írása igencsak hasznos a kifelé írás témaköréhez, én most kilopom a kezéből a tollat, és megdöbbenve látom, amint az varázspálcává alakul. Aztán eszembe jut, hogy most a metaforákról fogok írni, s így a varázspálca teljesen szokványossá minősül, csupán néhány sértődött szikrát pattint a levegőbe. Tegyük most félre egy kicsit, s beszéljünk a metaforákról.
Mi az a metafora?
Nagyon sokminden. Ha dióhéjban szeretném összefoglalni, már mutatnám is, mi az, mert maga a dióhéj is csak egy metafora - hacsak nem egy igazi dióhéjban rejteném el neked apró cetlire körmölt üzenetem, mert akkor nem metafora volna, hanem valódi dióhéj.
Mellőzném a nyelvtani meghatározást, hogy mi az a hasonlat, mi a metafora, és egyáltalán, mert valójában az egész világ Bagaméri - bocsánat, a gyerekeim sorozatban nézik a keménykalapot meg a krumpliorrot, s lassan kívülről fújom - szóval az egész világ metafora. Úgy nagyjából. Így korlátozódjunk most csak a történetek szintjére, és beszéljünk azokról a metaforákról, amelyekkel az írástáborban is foglalkozunk majd, amelyeket tanítunk és tanulunk, és amelyek közel sem egyszerű történetek, hanem gondosan felépített, a valósághoz igazított mesék.
A metafora egy olyan történet, amellyel célunk egy valós probléma megoldása.
Persze mondhatnánk célt is, amelyet el akarunk érni. Igazából mindegy, csak nézőpont kérdése az egész.
Tehát kell egy véreb - bocsánat, már megint a Bagaméri! Szóval:
Kell egy probléma.
A probléma
Nézzük, milyen kritériumokat, követelményeket támaszthatunk egy problémával szemben, hogy az megfeleljen a metaforánknak.
Hát, úgy nagyjából semmilyet. Mindenféle problémára írhatunk varázslatos történetet.
Ha teszem azt, te..
- túl kövér vagy,
- túl sovány vagy,
- sokat iszol,
- keveset mozogsz,
- félsz az emberektől,
- eladósodtál,
- magadra maradtál,
- beteg vagy,
- rágod a körmöd,
akkor ezekre a problémákra is lehet írni metaforát.
Én általában olyat választok, ami elég nagy és elég megoldhatatlannak tűnik.
Egy lyukas fognak például nem metafora kell, hanem tömés. Elég nehéz volna metaforával betömni egy lyukat. Ha viszont valaki fél elmenni a fogorvoshoz, a metaforával adhatunk neki egy kis (vagy sok) bátorságot, hogy megtegye. És így el is jutottunk egy másik fontos összetevőhöz, ami nemcsak a metaforának kell, hanem a problémának is.
Az erőforrás
Az elektromos áram is egy erőforrás, meg a kőolaj, és még a lapos elem, meg egy csomó minden, de a metaforát nem ezek hajtják, és a problémát sem ilyen erőforrásokkal fogjuk megoldni.
Valójában bármit tekinthetünk erőforrásnak, ha az egy olyan dolog, amit felhasználhatunk egy célhoz.
Például nagyszerű erőforrás lehet egy kiskanál, ha meg akarom kavarni a kávémat. Ugyanígy jól jönnek a barátom biztató szavai vizsga előtt, vagy egy ötforintos, ha le akarom kaparni a sorsjegyemet.
Mind jó erőforrások ezek, de mind rosszak is példaként, ugyanis mind kívülről fakadnak, márpedig a metaforában igazából belső erőforrásra lesz szükségünk.
Belső erőforrás mindaz a sok jó, ami benned van.
Nem a gyomrodra gondolok, nem a lapockádra, de nem is a reggeli pirítósra, hanem lelki dolgokra, mint például:
- bizalom
- nyugalom
- találékonyság
- figyelem
- fegyelem
- tisztánlátás
Ezek valamilyen szinten úgyis megvannak bennünk, hiszen az NLP egyik előfeltevése pont erről szól (minden megvan benned, amire szükséged van). Feltételezzük hát, hogy MINDEN emberi problémát meg lehet oldani belső erőforrással.
A metafora tehát belső erőforrást ad egy meghatározott problémára.
Kérdés még, hogy hogyan adja. Természetesen nem csatolhatod email-ben, és utánvéttel sem adhatod fel. Mivel egy történetről van szó, csakis szavakba öntheted. Ha például bátorságot akarunk adni, akkor mondhatnánk, hogy "Légy bátor". Sajnos azonban ez a legtöbbször nem működik. Túl direkt és parancsoló. Épp ezért szükség van még valamire.
A sugallat
A sugallat olyan, mintha óvatosan résnyire húznád a sötétítőfüggönyt az ablakon. A beáramló napfényről az eszedbe juthat a lehetőség, hogy elhagyd a szobádat, de senki sem mondta, hogy ezt tedd is meg.
A direkt utasítás a kemény parancsnokok, a szigorú szülők, a zord parkőrök és a begyepesedett tanárok fegyvere. Menj ide, csináld ezt, tedd azt. Nyilvánvalóan ez is lehet hasznos, a metaforákban azonban másképpen kommunikálunk.
A sugallatok csupán a lehetőséget tárják fel. Utakat mutatnak, amelyek eddig a fák között rejtőztek, és az olvasóra (hallgatóra) bízzák, hogy elindulnak-e valamelyiken.
Ehhez persze kell egy eszköz, ami nem más, mint...
A nyelv
A nyelv olyan legó, amellyel felnőttek is játszhatnak. Megvannak ugyan a szabályai, de ezeket egy kis találékonysággal büntetlenül áthághatjuk. Ezt az iskolában persze tiltják. De boldog voltam, amikor a tanár azt tanította például, hogy "de"-vel nem kezdünk mondatot! Azóta sem javult a helyzet, sajnos, amit manapság a nyelvtanórákon tanítanak, az olyan, mintha Mona Lisa-ról készítenénk műszaki rajzot.
A metaforák nyelvezete sokféle lehet, nincsenek szabott irányok, de aki valamelyest elmerült Erickson hipnotikus nyelvi mintáiban, az olyan mélységekbe juttathatja a sugallatot, ahol az észrevétlenül sodródhat be a tudattalanba a mese áramlatával. De nemcsak a sugallatok juthatnak a mélybe, maga a történet is okozhat egyfajta transzhoz hasonlatos élményt. A transznak azonban nem csupán a nyelve jellegzetes. Ott van még valami, ami számít, és ezt úgy hívjuk, hogy...
A szerkezet
Amikor metaforát építünk, akkor mindenképpen van egy alaprajzunk, egy olyan terv, amelyhez tartani kell magunkat. Ez a valóság.
A történetünk ugyanazt a vonalat követi, amelyet az Olvasó már megtapasztalt. Ha egy beteg embert szeretnénk gyógyítani, akit a betegsége ágyhoz kötött, akkor a történetünknek is lesz egy szereplője, akit valami köt valamihez. Nem pont a betegség az ágyhoz, mert akkor a metafora túlságosan "sekély" volna, márpedig a mély jobban hat. A valósággal azonos szerkezet többnyire rejtett marad.
Gondolkodhatunk többféle dimenzióban. A metaforánk lehet szőnyeg, amelynek a szálai párhuzamosan futnak, és néhol keresztezik egymást. Lehet rózsához hasonlatos, amelyben a virágszirmok alatt újabb és újabb rétegeket fedezhetünk fel, s legbelül lusta méhként szunnyad majd a sugallat.
Hogy a mese garantáltan kötődjék a valós problémához, a történetben elrejthetünk apró kapcsokat, amelyek a valóságot a mese fényes szövetéhez öltik.
Ha ezt a szerkezetet gondosan és ügyesen rakjuk össze, akkor a jótékony üzenetünk megérkezik ahhoz, akinek szántuk, és ez...
Az Olvasó
Az Olvasó nem biztos, hogy olvasó, mert akár meg is hallgathatja a történetet, ha elmondjuk neki. Az Olvasó az az ember, akinek segíteni akarunk. Az NLP-ben úgy hívjuk, hogy Felfedező. A metafora tehát egy kommunikációs eszköz, amellyel egy másik embernek segíthetünk, de amit kevesebben tudnak - pedig nyilvánvaló -, hogy saját magunk is lehetünk Felfedezők.
Az önmagunknak alkotott történetek saját magunkra hatnak. A működésük különbözik a megszokottól, de ugyanaz marad...
A hatásmechanizmus
Mondhatnám, hogy a működés. Ennek a lényege:
- Van egy probléma, amelyet tudatos úton nem tudunk megoldani.
- Alkotunk egy történetet, amelyet észrevétlenül összekapcsolunk a problémával.
- Megírjuk (és átadjuk) a történetet, amelyben sugallatba rejtjük a belső erőforrást, hogy az megoldja a történetben szereplő problémát.
- A mesénk az összekötés miatt visszahat a valós problémára, és azt a pozitív megoldás felé tereli.
Amit itt olvastál, azok a metaforaírás alapjai. Ennél nagyobb mélységekbe most nem merülnék, mert azt már nehézbúvár-felszerelésben tehetném meg, vagy gyöngyhalásznak kellene lennem, s attól tartok, egyéb teendőim ezt most nem teszik lehetővé. Hoztam viszont neked egy kész metaforát, amelyet a fenti elvek szerint alkottam meg. A történetet itt találhatod, a gondolataidat a hozzászólásoknál várom szeretettel.
