július 19

11 hozzászólás

Sárkányelengedés

július 19, 2021


Az előző bejegyzésben arról írtam, milyen ereje van az életünkben a metaforáknak. Ezzel nem akartam feltalálni a spanyol viaszt, hiszen metaforák maguktól is léteznek, az emberi gondolkodás alapvetően így működik, még ha nem is figyelünk erre tudatosan.

Vannak egészen egyedi metaforák, és vannak sablonosak. Sablonos például, ha életünk párját részeg disznóként emlegetjük, a munkahelyünkre diliházként gondolunk, a gyerekünket cicukámnak vagy kismadaramnak szólítjuk, és hasonlók.

Amiről most írok, az sokkal inkább a fentiek praktikus felhasználása, mint az életünkben megfigyelhető további metaforák felsorolása. Mielőtt azonban részletekbe bocsátkoznék, hadd foglaljam össze a legfontosabb alapelveket a metaforákkal kapcsolatban.


Mit kell tudnod a metaforákról?

Az emberi gondolkodás alapvetően metaforikus

Ezt azonban már alaposan kiveséztük, így rögtön tovább is léphetünk.

A metafora két dolgot azonosít egymással

Erről is beszéltünk, de azért tegyük hozzá, hogy az igazán szép metaforák két olyan dolgot tesznek egymás mellé, amelyek különösebben nem is hasonlítanak egymásra. Eddig úgy szóltam a metaforákról, mint a gondolkodásunk egy jellemzőjéről, de művészi kifejezőeszközként is megállják a helyüket.

Íme, egy gyönyörű metafora Shakespeare-től:

"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében."

És egy (sőt, rögtön kettő) talán nem olyan gyönyörű, de sokkal érdekesebb kép a Bizottság együttestől:

"Olyan a bőröd, mint Bad Schandaunál a vámőr szemében tükröződő hajnali álmos vízfelszín. Olyan a szemed, mint egy egy kispárna."

Szigorúan véve ezek nem is igazi metaforák, csupán hasonlatok, de végül is, mindegy.

A metafora és a valóság között ERŐS a kapcsolat

NLP módszer, metafora, sárkányelengedés, kapcsolat

Azért írtam az erőset csupa NAGGYAL, mert ez fontos. Ha a főnököd egy barom, akkor bizony a szarvasmarha és a vezető beosztású személy között számos párhuzam vonható. Ennek az összefüggésnek (nem pont a baromnak, hanem úgy általában), van egy igen jelentőségteljes tulajdonsága.

A metafora és a valóság között a kapcsolat kétirányú

Mondhatnánk, hogy duplex, de ne mondjuk, mert nem modemről van szó,

Ezt nagyjából úgy képzeld el, hogy ha jó a kedved, akkor nevetsz. De: Ha eleget nevetsz, akkor jó lesz a kedved tőle.

Ha például a képzeletbeli baromnak letöröd a képzeletbeli szarvát, már nem is lesz olyan félelmetes vagy ellenszenves a főnököd. És ebben rejlik a metaforák igazi ereje.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy amennyiben a valóságnak (a saját életednek) egy részéből metaforát képezel (olyan a kertem, mint egy dzsungel), ezt a metaforát kellően elmélyíted (részletesen átgondolod, írsz róla, lerajzolod, stb,), majd pedig megváltoztatod (ritkítod a dzsungelben a növényzetet, utat építesz benne, kedves madarakkal népesíted be, stb.), akkor ez visszahat a valóságra, vagyis a kertedre. Természetesen csak rajtad keresztül, vagyis elképzelhető, hogy nagy kedvet érzel majd arra, hogy rendbe rakd a kertedet (s jó esetben meg is teszed).

Sárkányelengedés

NLP módszer, metafora, sárkányelengedés, kék ég

Erre a különleges pszichológia gyakorlatra hosszú évekkel ezelőtt bukkantam rá, s bár kissé átalakítottam az NLP szemléletének megfelelően, többször is használtuk, és nagyszerű tapasztalatokat szereztünk.

A gyakorlat úgy indul, hogy megnevezel egy félelmedet. Például, hogy nem találsz magadnak társat, hogy megesz az adósság, hogy beteg leszel (vagy nem gyógyulsz meg), hogy az emberek nevetnek rajtad – bármilyen félelmedet, ami megkeseríti az életed.

Ezután arra gondolsz, hogy ez a félelmed tulajdonképpen olyan, mint egy sárkány. És ezzel megalkottad a metaforát, Bár abban a pillanatban, amikor ez a képzeletbeli sárkány megszületik, máris kész a metafora (félelem = sárkány), ez még nem elég erőteljes ahhoz, hogy "dolgozhassunk" vele. Nekünk ugyanis kiterjesztett metaforára van szükségünk, vagyis sokkal részletesebb képre.

Épp ezért felelned kell a következő kérdésekre is:

  • Mekkora ez a sárkány?
  • Milyen színű ez a sárkány?
  • Milyen a feje?
  • Milyen a tekintete?
  • Milyen a teste?
  • Milyen a szárnya (ha van neki)?
  • Milyen a lába?
  • Milyen a farka?
  • Milyen a bőrének a tapintása?
  • Milyen a szaga vagy illata?
  • Milyen a hangja?

Mivel ez a blogbejegyzés nem arra hivatott, hogy részletesen leírjak neked egy igen összetett NLP gyakorlatot, amelyet akár terápiás céllal is használhatnánk, ezért most ugorjunk egy nagyot, és térjünk át a gyakorlat egy későbbi lépésére, amelyben ismét csak itt van ez az ilyen-olyan sárkány, és amelyben egyszerűen átalakítjuk azt. Mint Háry Péter a varázspálcával, egyszerűen huss! (És sokszor huss, mert azért egyben nem megy).

Tudod, ha volnának még sárkányok (szerintem vannak (felidézem az általános iskolai elsős osztályfőnököm példának okáért)), akkor azokat átalakítani igencsak nagy feladat volna. Szerencsére azonban most egy képzeletbeli sárkányról van szó, amelyet fejben nagyszerűen át tudunk alakítani.

A gyakorlatnak e pontjánál tehát lépésről-lépésre átalakítjuk a sárkányt. Több módunk is volna erre, de most mindent pont az ellenkezőjére változtatunk.

Vagyis:

  • A nagy sárkány összemegy, kicsi lesz.
  • A tüzes bőr lehűl.
  • A karmos lábak bolyhos nyuszitappancsokká alakulnak.
  • Ha mérges volt, kedves lesz.
  • Az ijesztő cukivá válik.

Egy szóval, a sárkány totálisan átalakul.

Már ez is elég ahhoz, hogy a metafora visszahasson a valóságra, így ezen a ponton a korábbi félelem már nem is tűnik olyan igazinak. Már nem rémiszt annyira, már nem is fontos – de tulajdonképpen, mivel a sárkányra már nincs is szükségünk, akár el is engedhetjük. S ahogyan a sárkányunk lassan eltűnik a horizonton, talán már fel sem tudjuk idézni a félelmet, amelyet korábban éreztünk.


Engedd el a saját sárkányod!

Ahogyan mondtam, a gyakorlatnak ez csupán egy egyszerűsített leírása. Mivel azonban a LÉNYEG benne van, miért is ne próbálnád azt ki te magad is?

Ha felidézel egy félelmet, egy mindennapos aggodalmat, amely már régóta stresszel, és felteszed magadnak a kérdést: Ha ez a félelmem egy sárkány volna, akkor MILYEN sárkány volna? Nos, vajon hogyan tudnád azt leírni? (S ha már itt tartunk, a legjobb, ha mindent le is írsz, kézzel a füzetedbe, mert ez is egy módja a metafora erősítésének.)

S ha már részletesen megfigyelted, mi volna ha átalakítanád, hogy minden tulajdonsága pont az ellenkezője legyen az eredetinek?

S ha már átalakítottad, ugyan, miért is ne engednéd, hogy szabadon elrepüljön?

S miközben egyre kisebbnek látnád, mígnem teljesen elveszítenéd szem elől. Miért is ne engednéd el vele együtt a korábbi félelmed?

Tényleg, miért nem?

Ha szabad írással végzed mindezeket el, egy igen mély, s kellően szórakoztató gyakorlatban lehet részed.

Boldog sárkányelengedést!

  • A gyakorlatot olyan hasznosnak találtam, hogy azonnal három félelmemet írtam le egy-egy metaforával három oszlopba, és mindegyikhez írtam egy pozitív rövid történetet, amit az elsőtől egybeszőttem. Olyan jó, hogy passzoltak is egymáshoz. Igazán megmutatja, hogy az irány amerre menni szeretnék milyen következményeket von maga után.
    Köszönöm szépen 🙂

    • Szia Betti! Hát, ez szuper 🙂 Ez már haladó technika, és a legjobb benne, hogy kreatív módon továbbgondoltad a metaforákat, és egyéni megoldást alkalmaztál.

      A történetírás a legizgalmasabb módja a metaforák alkalmazásának. Köszönöm, hogy megosztottad!

  • Örömmel olvastam, könnyen megjegyezhető, alkalmazható, hisz olyan játékos! Megosztanám, ha lehet a cikked. Köszi
    Éva Karolina

  • Kedves Tibi! Feldobtad a reggelemet ezzel a rendkívüli írással, és imádom a metaforákat köszönöm

  • Klassz gyakorlat, már menet közben átalakítgattam, meg jegyzeteltem a fránya dögből hogyan vált holmi kis nyuszi, vagy mi. 🙂 a végén egész sajnáltam, hogy el kellett engedni, ha már olyan cuki lett… de tényleg jó. lehet, hogy előveszem a többi félelmem is előhúzom, fülüknél fogva, aztán jól átalakítom, meg elengedem. mostantól retteghetnek! 🙂

  • {"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}

    Tibi

    A szerzőről

    A Mindennapi NLP alapítója, szerző, tréner, írásmániás, családapa. Ha meg akarod ismerni, olvasd el az írásait, kövesd a Twitteren: https://twitter.com/tibiszucs

    Ez is érdekelhet:

    >