
Egy biztos módszer, ami örömöt és sikerélményt ad.
Sok embernek fogalma sincs róla, mi fán terem a célkitűzés.
Aki viszont egyszer alaposabban is belemerül, az rájön, hogy nem valamiféle fura tudományról van szó, hanem az élet művészetéről. Ráadásul mindenki a saját életének válik a szakértőjévé a célkitűzés során, s ez az egyik legizgalmasabb dolog a világon. A célkitűzés elméleti része zseniálisan egyszerű – a gyakorlati része pedig megváltoztatja a világot. Itt az ideje, hogy te is kipróbáld!
Mi a célkitűzés?
Akik foglalkoznak célkitűzéssel, azok hamar rájönnek, hogy igenis lehetséges változást elérni az életünk bármely területén, dédelgetett álmaink is valóra válhatnak, és bármiből kiléphetünk. Szándékosan nem azt írtam, hogy "könnyedén lehetséges", csupán azt: "lehetséges". Tenni kell érte, nem is keveset, de a jutalom mindent felülmúl.
A célkitűzés röviden azt jelenti, hogy alaposan átgondolom, ki vagyok én, milyen ember vagyok, milyen a jelenlegi helyzetem az élet különböző területein, mennyire vagyok vele elégedett, ezután eldöntöm, mit akarok pontosan, eltervezem, hogyan érhetem el, és aztán cselekszem, egészen addig, amíg el nem jutok a célomig. A legtöbb dolgot persze csinálhatjuk jól és rosszul. Minél
részletesebben ismerünk valamit, annál jobbak leszünk belőle, ezért nézzük meg alaposabban, mi is az a célkitűzés.
A témával igen komolyan foglalkozik az NLP, vagyis a Neurolingvisztikus Programozás. Ezzel a fantasztikus módszerrel egyszerűen, szinte varázslatosan megszabadulhatunk fóbiáinktól, korlátozó hiedelmeinktől, kiépíthetünk új, hasznos viselkedésmintákat, megtanulhatunk mesterien kommunikálni, és… használhatjuk célkitűzésre. Az általam használt célkitűzési módszer is erőteljes NLP-s alapokon nyugszik.
Ki vagy te?
Az első lépés az önismeret. Hogyan is juthatnánk előre, ha saját magunkkal sem vagyunk tisztában?
Nézd meg magad jól! Ki vagy, mi vagy? Hány éves vagy, hogy nézel ki, milyen az egészséged? Hol dolgozol? Hol élsz? Mennyit keresel? Van-e káros szenvedélyed? Milyen életmódot élsz? Mik a jó tulajdonságaid? Miben szeretnél még fejlődni?
Nem feledkezhetsz meg a többi emberről sem, hiszen mindig kapcsolatban állsz másokkal. Ezért fontos tisztáznod az ilyen kérdéseket is: Rendben van-e a párkapcsolatod? Szüleiddel, gyerekeiddel, barátaiddal, munkatársaiddal milyen a viszonyod? Szereted az embereket?
Ha ezeket a dolgokat átgondolod, akkor megtetted az első lépést a személyiségfejlődés útján. Talán furán hangzik, de sokszor nem vagyunk tisztában nagyon alapvető dolgokkal. Lustaság, gyávaság, elkeseredettség, fásultság és egyéb negatív érzelmek vagy nem megfelelő hozzáállás teszi ezt. Márpedig ha önmagunkkal sem vagyunk őszinték, ne reméljünk pozitív változásokat az életünkben.
Mi az, ami fontos?
A következő lényeges kérdés az, mi is a fontos a számunkra az életben. Mire törekszünk? Mit akarunk elkerülni? Ezeket a fontos dolgokat értékeknek nevezzük, hiszen ami fontos, az értékes.
Néhány egyszerű példa:
Van, akinek az alapvető értékei az anyagi biztonság, a szép lakás, a jó autó. Ez azt jelenti, ha rendben a háza, a számlák ki vannak fizetve, van a bankban egy biztonsági tartalék, és a kocsi is jól gurul, akkor kiegyensúlyozottan éli az életét. Másoknak talán nem ez a fontos, hanem a szabadság, az utazás, a buli.
Számukra nem biztos, hogy sokat jelent a pénz, a ház vagy az autó, hiszen stoppal járják körbe a világot, s közben nagyon jól érzik magukat. Van olyan is, akinek a zene, a divat és a jó társaság, és van, akinek a gyereknevelés, a párkapcsolat és a szex. Természetesen nem csak három érték van az életünkben, rengeteget felsorolhat mindenki, ha egy kicsit elgondolkozik. A személyes értékrendünk legalább annyira különböző, mint az ujjlenyomataink. Ha képesek vagyunk meghatározni a számunkra alapvető értékeinket, akkor már feltehetjük magunknak a következő kérdéseket:
Mit akarsz?

Az NLP-t alkalmazó trénerek, tanácsadók vagy terapeuták munkája legnagyobb részét az információgyűjtés teszi ki. Maga a "beavatkozás", vagy változtatás csupán egy töredéke a ráfordított energiának. Ha pontosan tudjuk, mi a helyzet, adja magát a megoldás. Épp ezért rengeteget kérdeznek, hogy mindent megértsenek. A sok száz kérdés közül pedig a legfontosabb mindig ez: Mit akarsz?
Te tudod, hogy mit akarsz? Milyen változást akarsz elérni az életedben? Hova akarsz eljutni, mi a célod?
Ezekre a kérdésekre az alapvető értékeink ismeretében már könnyen tudunk válaszolni. Az értékeket és a célokat összhangba hozva olyan irányt vehet az életünk, amely lelkesedéssel és izgalommal tölt el, hiszen valóban a saját, személyes céljaink állnak majd előttünk. Persze ha egy érték jelen van az életemben, akkor nem biztos, hogy akarok hozzá célt is meghatározni. Ha dúsgazdag vagyok, nem a pénzszerzésre fogok minden erőmmel koncentrálni. Ha egy alapvető érték nincs jelen az életemben, akkor viszont fontos egy megfelelő céllal megteremteni azt. Ha a gyereknevelés elsődleges fontosságú az életemben, jelenleg azonban napi 3 percre látom a gyerekeimet, akkor ezen azonnal változtatnom kell. Ha ez nem lehetséges, akkor valami nagyon nincs a helyén az életemben, és jó lesz mihamarabb valami megoldást találnom.
Ha te alapvetően rosszul érzed magad a bőrödben, letört, fásult vagy, esetleg depressziós, akkor vedd észre végre, hogy van valami, amit nagyon-nagyon fontosnak tartasz, még sincs jelen az életedben.
A cél átalakítása
Ha tudom, mi az, ami fontos, és tudom, mi az, amit akarok, akkor veszi kezdetét az igazi célkitűzés. Ennek során megvizsgálom, hogy amit el akarok érni, az vajon mennyire érdemes és elérhető. Több, különböző szempont és kritérium szerint is megvizsgálom a célomat, és eközben gyakran formálom, átalakítom azt. Nézzünk pár fontos szempontot:
Mi a magasabb célom, ezzel a céllal?
Nagyon fontos tudni ezt. Ha azért utazol Afrikába, hogy visszaszerezd a volt barátod/barátnőd, talán hibát követsz el. Ha azért veszel márkás mobilt, hogy felnézzenek rád az emberek, szintén hibázol. A magasabb cél hiába pozitív, ha
nem a megfelelő úton indulunk felé.
Milyen magasra tettem a lécet?
A megfelelő nagyságrend eltalálásával harmonikussá teheted a célkitűzési folyamatot.
Ha a léc túl alacsonyra került, minden bizonnyal eléred, de nem kell érte sokat tenni – nem is lesz igazi sikerélmény. Ha túl magasra helyezted, akkor óriási küzdelmek árán sem lehetsz biztos benne, hogy eléred a célod, s eközben nem
könnyű megőrizni a pozitív hozzáállásunkat, ha pedig azt elveszítjük, gyakorlatilag semerre se tudunk haladni.
Szerencsére a nagyon távolinak tűnő, óriási célokat is el lehet érni. Ha a célt nagyobb részekre bontjuk, a nagyobb részeket kisebbekre, akkor egy átlátható, tervezhető és elsősorban elérhető utat tudunk kijelölni a célunk felé. Lesz tehát egy "nagy" célunk" több alcéllal, az alcélok szintén kisebb célokat tartalmaznak majd, és lesznek még tovább már nem bontható elemi lépések, feladatok is.
Ökológia
Az NLP-ben az ökológián a következmények gondos, és széleskörű áttekintését, vizsgálatát értjük. Lesz-e valamiféle negatív következménye annak, ha megvalósítom a célt? Hatok-e ezzel mások életére, ha igen akkor pozitív változást érek el ezzel? Van-e bármiféle negatív vonzata annak, ha tényleg elérem a célomat? Ha megkapom az állást, lesz-e még időm a gyerekeimre? Ha megveszem azt a házat, mikor tudok a testvéremmel találkozni ezután? Ha megtanulok angolul, mi lesz, ha én feliratosan, a párom meg szinkronosan akarja nézni a filmet?
Ilyenkor előjönnek azok a rejtett félelmek, amelyeknek egy része nem tűnik túl komolynak, de vannak köztük olyanok is, amikről talán nem is tudtunk, a tudattalan elmében megbújva azonban ezidáig akadályoztak bennünket.
Előfordulhat az is, hogy egy szinte tökéletesen kidolgozott terv után hónapokig csak ülünk, és semmit sem teszünk, mert valami láthatatlan erő megakadályoz ebben. Ilyenkor egy alapos ökológiai vizsgálattal felfedezhetjük és kijavíthatjuk a hibát. A megoldás: a valótlan félelmeinktől megszabadulunk, valós félelem esetén pedig – sokszor gyökeresen – átalakítjuk a célkitűzési tervünket. Az sem kizárt, hogy az egész tervet töröljük. Ez sokkal jobb megoldás, mint évekig küzdeni valamiért, teljesen feleslegesen.
Mennyire múlik rajtam és mennyire külső tényezőkön?
Az olyan célok, mint "akarom, hogy szeress", a "főnök legyen jó fej" vagy "süssön ki a nap" nem rólad szólnak. Egy másik emberrel való viszonyunk természetesen jelentősen változtatható, de ez inkább a kommunikáció területe, mint a célkitűzésé. Persze ha jobban belegondolunk, egyik sem nélkülözhető.
A célkitűzés során rengeteget kommunikálunk, a kommunikáció pedig nem igazán lehet teljes, ha nincs határozott célja. Akinek már maga a kommunikáció szó is idegenül cseng, annak jó tudnia, hogy csupán arról van szó, milyen könnyen vagyunk képesek elmondani azt, amit akarunk, méghozzá úgy, hogy a másik azt értse meg belőle, amit szerettünk volna közölni. Egy 45 perces monológot egyetlen ölelés is helyettesíthet, méghozzá sokkal hatásosabban.
Természetesen nem zárhatjuk ki a többi embert, ha valamit el akarunk érni, ugyanakkor minél több olyan pontja van a tervünknek, ahol valaki másnak a döntésén, véleményén, kedvén múlik a sikerünk, annál csúszósabb lesz a célhoz vezető utunk. Igyekezzünk tehát a saját kezünkben tartani a gyeplőt, és azokra a helyzetekre, ahol más embereken múlik valami, mindig legyen egy "b" terv, de egy "c" sem árt.
Erőforrások
Ugyanilyen fontos számot vetnem az erőforrásaimmal. Az erőforrások mindazok a dolgok, amik segítenek a célomhoz jutni. Vagy vannak, vagy nincsenek. Az NLP-nek azonban létezik egy igen hasznos előfeltevése: Minden megvan benned, amire szükséged van.
Vannak külső erőforrások, mint pl. pénz, autó, könyvek, csavarhúzó, stb… Ezek fontosak, de nem elegendőek önmagukban egyetlen célhoz sem. Természetesen minden egyes célnak más és más erőforrásigénye van. Ha költözni akarok, egy autó igazi kincs, de ha a célom az, türelmesebb legyek otthon, nem igazán tudok mit kezdeni vele. Egy meditációs CD vagy egy személyiségfejlesztő könyv sokkal többet jelentene (ennek viszont a költözésnél nem venném hasznát).
A belső erőforrások saját pozitív tulajdonságaim, képességeim: önbizalom, kitartás, pozitív beállítottság – nyelvtudás, jó kommunikációs készség vagy az, hogy tudok biciklizni. Általában ezekre számíthatunk igazán, s mindegyik elérhető, megszerezhető, tanulható, s ha személy szerint nekünk mégsem jönne be, akkor meg helyettesíthető mással.
Akadályok

Az akadályokat nem szoktuk szeretni. Valójában ezek azok a dolgok az életben, amelyek azért felelősek, hogy ne sikerüljön minden azonnal.
Egy akadály sem nem jó, sem nem rossz. Puszta tény – van valami, amivel foglalkoznunk kell, hogy továbbjussunk.
Az erőforrásokhoz hasonlóan szintén lehetnek külső és belső akadályaink. Ha a környezetünk nem támogat, az egy külső akadály. Ha képtelenek vagyunk kommunikálni, az belső akadály, ugyanakkor belső és külső erőforrásokkal megoldható.
Ha NLP-s szemléletű célkitűzéssel foglalkozunk, nem akarjuk az akadályainkat legyőzni, feldönteni vagy eltörölni. A legjobb megoldás, ha átalakítjuk azokat lehetőségekké. Ha a gyerek miatt nem tudod megírni a könyvedet, írd meg vele együtt vagy róla. Ha nincs pénzed egy iskolára, pályázd meg ösztöndíjjal. Ha a párod nem enged el Afrikába, vidd magaddal őt is.
Persze bizonyos akadályokat egyszerűbb átlépni, mint felhasználni. Az apróbb kavicsokat a folyó is elmossa, a nagyobbakat azonban kikerüli.
Mennyi ideig tart?
Ezeket a kérdéseket, amelyeket idáig említettünk, elegendő csupán átgondolnunk, és máris sokkal tisztábban látunk majd. Már ennek a cikknek az olvasása is kreatív gondolatokat ébreszthet benned a saját életeddel kapcsolatosan.
Ha ezeket leírod egy papírlapra, meg is tetted a saját célkitűzésed első lépését.
Ha csupán néhány órát azzal töltesz, hogy átgondolod ezeket, már akkor is számíthatsz rá, hogy megváltozik az életed, hiszen akármelyikünk életére gondolunk is, mindenkinek az a jó, ha változik, természetesen pozitív irányba. Sosem mondhatjuk azt, hogy nekünk pont most jó, ennél jobb már ne legyen, mindig lehet javítani a dolgokon. Ha valakinek meg valami nem jó, akkor az egyetlen megoldást a változás jelentheti. Nem érdemes tehát sokáig egy helyben ácsorogni, csak azért, mert most épp nincs kedvünk elindulni. Ha a fenti kérdéseket átgondoljuk, akkor sok minden tisztává válik, amit azelőtt nem tudtunk, és könnyen ráébredhetünk, hogy mégiscsak érdemes lesz lépni, tenni valamit, hogy változzon a helyzet.
Ez a pár óra persze csak elméleti érték, hiszen ha ez alatt rájössz, hogy mit is akarsz valójában, akkor rászánsz még pár napot, hogy komolyabban is elgondolkodj a lehetőségeiden. Mert, bár eddig teljesen reménytelennek tűnt…
Mi van akkor, ha mégiscsak tudok több pénzt keresni? Ha mégis megtalálom a párom?
Ha veszek egy saját házat? Ha fogom magam, és körbeutazom a világot? És tudom, hogy ezekért sokat kell még tennem, de mi volna, ha ebben a pillanatban hozzá is fognék?
Ha az életedben beindulnak a pozitív változások, a célkitűzés életed részévé válik. Bolond lennél abbahagyni, hiszen remekül bevált. Te döntöd el, mennyi időt szánsz rá, hidd el, remekül ki van találva!
Cselekedj!
Már tudjuk, mennyi időt lehet foglalkozni a célkitűzéssel, de mit is csinálunk pontosan? Kérdésekre válaszolunk? Kérdőíveket töltünk ki? Feladatlapokat írunk? Többek között igen.
Ha válaszolsz a célkitűzés alapvető kérdéseire, akkor megtalálod a jelenlegi helyzetedben legésszerűbb döntéseket, ami annyit jelent: teljesen biztosan és egészen pontosan tudni fogod, hogy mi a következő lépés.
Ezzel persze még semmire sem mennél. Hiába tudod, azt, hogy ki kell lépned egy kapcsolatból, hogy megtaláld a belső békéd, ha nem teszed meg. Annak sincs jelentősége, ha tudod, változtatni kell az életmódodon, hogy meggyógyulj, ha semmit sem változtatsz.
Eddig tehát a célkitűzésnek – bár nagyon elegáns, logikus és izgalmas – nem sok gyakorlati hasznát látnánk. Megálmodhatod életed filmjét.
Kérdés, mit kezdesz vele. Az unalomig nézed, vagy szerepelni is akarsz benne?
Épp ezért a célkitűzés legfontosabb lépése a közvetlen cselekvés.
Természetesen csak az a cselekvés, ami közelebb visz a célodhoz. Ha pl. briliáns terved van arra, hogyan keress több pénzt, és a leglogikusabb az volna, ha most azonnal felhívnád az egyik régi barátodat, akkor fogod magad, és felhívod. A lehetőségeidhez képest azonnal.
Ha mégsem hívod fel, heteken-hónapokon át, vagy akár évek is eltelnek, akkor bizony finoman szólva bedugult az életed. Persze ez csak a legfontosabb célodra vonatkozik. Mivel történetesen tényleg ez a legfontosabb, ezért a célkitűzést is jó ezzel kezdened.
Innentől kezdve rendszeresen újból és újból átgondoljuk a helyzetünk, de mostantól a célkitűzés gyakorlati technikáival érhetünk el tényleges változást.
Az első persze, ahonnan indultunk: a tényleges, fizikai cselekedet. Amikor egyszer végre elindulsz. Amikor felemeled a telefont. Amikor felemelsz… valami mást.
Ez persze tényleg túl egyszerű: "Meg akarod változtatni az életed? Akkor gyerünk, cselekedj!" A túl egyszerű dolgokat értjük meg sajnos a legnehezebben, épp ezért a célkitűzésnek is van egy nagy halom igen hatékony módszere arra, hogyan maradhatsz mindig a síneken, méghozzá a ideális sebességgel, megállás nélkül közeledve a soron következő állomás felé. Úgy is mondhatnánk, a célkitűzés biztosítja számodra a motivációt, s nem hagyja, hogy besavanyodj.
Hány célom lehet egyszerre?

Az ilyen gyakorlatok során persze nem csak egy cél rajzolódik ki, hanem több nagyszabású, sok kisebb és számtalan apró cél, amiket "mikrocélok"-nak is nevezhetünk. Ha azonban ezekre egyszerre vetjük magunkat, akkor sehova sem jutunk. Épp ezért az általad választott legfontosabb céllal foglalkozz a lehető legtöbbet! Ez azt jelenti, hogy szinte minden erőddel a cél elérésén vagy, és mivel ehhez cselekedned kell, bizonyos dolgokat, amiket eddig tettél, be kell szüntetned, mert egyszerűen nem marad időd rá. A "szinte" minden erőddel fontos megkülönböztetés, ugyanis valamennyire szabad teret kell hagynod más céljaidnak is. Ha minden erőddel a nyelvvizsgára készülsz, s közben nem szórakozol, kevesebb időt töltesz a szeretteiddel, nem foglalkozol az egészségeddel, a családoddal, a házaddal, a hobbiddal, akkor bizony alaposan félrehord a célkitűzésed. Az alapvető értékeinkre mindig tekintettel kell lennünk.
Vagyis az idő egy kisebb vagy nagyobb részében más dolgokkal foglalkozunk. Ezek a másodlagos célok, amik szintén nagyon fontosak. Pl. elsődleges célod, hogy több pénzed legyen, másodlagos céljaid, hogy megtanulj angolul, hogy elutazz egy távoli országba és az, hogy nagyobb önbizalmad legyen.
Vagyis miközben egyre több a pénzünk, már keressük a legjobb lehetőséget a nyelvtanulásra, már tudjuk, melyik országba és mikor fogunk utazni, és minden héten olvasgatjuk a neten a cikkeket az önbizalom növeléséről. Az egyensúly lényeges – ha valamelyikkel nem megfelelő arányban foglalkozol, az problémát okozhat az életedben.
Eközben még mindig van egy csomó "egyéb" célunk is, mint pl. be akarom fejezni az iskolát, fel akarom nevelni a gyereket, foglalkozni akarok a kutyával. Ezeket egyszerűen nem lehet szüneteltetni, az iskolába be kell járnunk, a gyereken nincs pillanat stop, s a kutya sem tartja vissza a kedvünkért egy hónapig. Ezenkívül talán el akarok kezdeni egészségesebben étkezni, venni egy új telefont, összejönni valakivel, blogot írni, többet aludni, kevesebbet idegeskedni, megtanulni főzni, lecserélni az összes kilincset, kitakarítani a padlást… Rengeteg apró célunk van, amik nem létfontosságúak, és épp ezért nem is foglalkozunk velünk túl sokat, mégis, néha ezt-azt megteszünk értük, ami sokszor csak információgyűjtés, egyszóval lassabban, de azok felé a dolgok felé is elindulunk.
Hogy lehessenek dédelgetett álmaink, ezért vannak várólistás céljaink is. Ezek még csak álmok, de előbb-utóbb célokká válnak majd. Pl. meg akarok tanulni zongorázni. Jelenlegi helyzetemben ésszerűtlen, bonyolult, esztelen ötletnek tűnik. De olyan jó volna. Többek között ezek a célok kerülnek várólistára.
Most semmit sem teszünk értük – de rajta vannak a listán, nem feledkezünk meg róluk. Előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor megvalósítjuk őket is.
A célkitűzés tehát a célok kuszaságát simítja ki oly módon, hogy a lehető "leghatékonyabb" életet élhesd, ami a saját javadat szolgálja. Ebben a saját életben megtalálhatóak a "pihenés" a "nyugalom", a "biztonság" szavak, de ugyanígy a "kaland", "fejlődés","szeretet" is helyet kaphat – hiszen ez is teljesen egyedi.
Jobb agyféltekés módszerek
Amit eddig olvashattál, az igazán nagyszerű dolog, de ez tulajdonképpen a a tisztánlátásról, őszinteségről, határozottságról és jó szervezésről szólt.
Épp ezért mindenképpen megemlítem, hogy a célkitűzés talán legizgalmasabb részét azokkal a módszerekkel élheted át, amelyekkel a tudattalan elmédet is bevonhatod a célod elérésébe. Ez már csak azért is hasznos, mert a tudattalan elmében rejlő korlátlan "tárterülethez" és óriási bölcsességhez férhetsz hozzá ily módon, másfelől talán még nagyobb jelentősége van annak, hogy bizonyos akadályokat csak ezekkel a módszerekkel tudunk erőforrássá alakítani.
Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor már mindent megpróbáltunk, mégsem jutottunk semmire. Ilyenkor a hiedelmeink állnak a háttérben. Nem a nyilvánvaló
hiedelmeink, amelyeket magunk is úton-útfélen hangoztatunk, mint pl. "én tutira nem nyerek, ez az én formám", vagy "tudom, hogy baromira untatlak, de", esetleg "nem bízok én senkiben". Vannak rejtett hiedelmeink, amelyek a saját számunkra is rejtettek. Ha gondolkozunk egy darabig, megtalálhatjuk a legtöbbet, de vannak olyanok is, amelyeket nem fogunk egyszerűen megtalálni, mert túl mélyen léteznek bennünk.
Mivel a hiedelmeink jórészt a tudattalan elménkben gyökereznek, ezért a tudattalan elme segítségével, részvételével vagyunk képesek azokat megszüntetni, feloldani, átalakítani. A célkitűzés során több nagy erejű írásos gyakorlatot is kipróbálhatunk, amelyekre csupán 5-10 percet kell szánnunk naponta. Az eredmény nem azonnal jelentkezik, kell egy bizonyos idő, amíg a tudattalan elménk magába szívja a pozitív információt. Ráadásul a visszajelzések sem mindig egyértelműek, épp ezért van szükség hosszabb időre, hogy megbizonyosodjunk, milyen óriási erőforrás, ha megfelelően használjuk ezeket a gyakorlatokat.
Tuti?
Nem árt tudni, hogy nincs bombabiztos terv, és semmiféle problémát nem okoz átalakítani a célunkat. Ha a legnagyobb körültekintéssel is hozunk meg bizonyos döntéseket és mindent nagyon alaposan átgondolunk, akkor is változik körülöttünk a világ és mi magunk is, s mivel ezt nem lehetséges előre látni, ezért a tervnek rugalmasnak kell lennie, hogy igazodjon a világhoz és hozzánk. Ez azt jelenti, hogy az, ha meg kell változtatnunk egy határidőt, vagy bizonyos célokat várólistára helyeznünk, hogy másokkal kezdhessünk el foglalkozni, az semmiképp sem tekinthető kudarcnak. A kudarc az, ha nem várólistára kerül a terv, hanem a kukába.
Ezen kívül nem létezik a tuti recept sem, ami leírja, hogyan érhetsz el bizonyos célokat. Találhatsz nagyon hasznos példákat, jó tanácsokat, szükséges lépéseket, de mindig saját magadhoz és a körülményeidhez igazítva leszel a legsikeresebb – és ami nagyon fontos, ha testre szabod a feladataidat, közben remekül érzed majd magad.
Most, hogy elolvastam ezt a cikket, mit tegyek?
Olvasd el újra, vagy tedd a táskádba az újságot, és szánj néhány napot rá, hogy a cikkben szereplő különböző kérdéseket egymás után alaposan átgondolod a saját életeddel kapcsolatban! Aztán kezdj el cselekedni!
Ha szeretnél azonnal fejest ugrani a célkitűzésbe, akkor végezd el az Online Célkitűző Tanfolyamot, amely 16 héten keresztül vezet téged a céljaid felé. A tanfolyamról bővebben az alábbi weboldalon olvashatsz: Online NLP Célkitűző Tanfolyam
Bármelyik megoldást is választod, azt kívánom, foglalkozz önmagaddal minél többet és érezd magad nagyon jól!
Üdvözlettel:
Szűcs Tibor
NLP mester
Megjelent az Ezotér magazin 2010. februári számában.