Az "Igen" válaszhoz szükséges legfontosabb összetevők
Ha erre a kérdésre egy határozott igennel válaszolsz, akkor örömmel és elégedetten olvasod majd ezt a cikket. Ha nemmel válaszolsz, akkor viszont nagy szükséged van rá, hogy elolvasd.
Az önbecsülést tekinthetjük egy pozitív erőforrásnak, jó tulajdonságnak, szerencsének, és még sok mindennek, de érdekes felfedezéseket tehetünk akkor is, ha képességnek tekintjük. Miért? Mert az tanulható, és elég jól leírható. A most következő összetevők bármelyikét önmagában is alkalmazhatod. Mind nagyszerű dolog.
Pozitív gondolkodás

Az élet pozitív és negatív eseményei, egyszerűbben fogalmazva a jó és a rossz dolgok folyamatosan alakítják az életünket. S azt, hogy mi a jó és mi a rossz, nem feltétlenül külső tényezők jelentik – saját nézőpontunk az, ami meghatározza, hogy jól érezzük-e magunkat vagy sem. Az NLP egyik előfeltevése, hogy a térkép nem a terület. Amit a világról gondolunk, az nem feltétlenül azonos a valósággal. (Sőt, egészen biztosan nem az.) A dolog szépsége abban áll, hogy ha változtatunk a világképünkön, akkor gyakorlatilag a világot változtatjuk meg, ez pedig elég jó.
Nem csak a világról van egy alkotott térképed, hanem saját magadról is. A modell ugyanaz, tehát itt is működik: amilyennek tartod, amilyennek értékeled saját magad, olyan emberré válsz előbb vagy utóbb. Ez persze mindennel egybevág, hiszen egyre több módon megbizonyosodhatunk, hogy a gondolataink előbb-utóbb valósággá válnak.
Az önbecsüléshez, vagyis a megfelelő, pozitív önértékeléshez az egyik fontos alapanyag tehát az a pozitív hozzáállás, ami tulajdonképpen egy olyan nézőpont, amelyen keresztül mindig a pozitívumokat keresed önmagadban. Ha bakot lősz, ha hülye vagy, ha valamit elrontasz: Türelem! Jóindulat. Kreativitás. Humorézék. Ezek mind nagyszerű erőforrások az ilyen helyzetekre.
Összhang
Ha jó fejnek tartod magad, ha azt gondolod, rendes ember vagy, vicces, kellemes, megbízható és elég talpraesett is, akkor valószínűleg az is vagy. Adódhatnak azonban helyzetek, amikor valami nem sikerül, egy apróság, pl. elfelejtesz egy szülinapot, vagy hasonló. Ha ekkor csak annyit teszel, hogy nagyvonalúan megbocsájtasz magadnak, és nem foglalkozol többet vele, hogy hibáztál, akkor nem igazán felelsz meg a saját énképednek sem. Cselekedni kell, megbeszélni, bocsánatot kérni, valamit tenni. Vagyis az, hogy azzá válsz, amit gondolsz magadról, csak akkor működik, ha az, amit teszel, összhangban van azzal, amit magadról gondolsz. Hiába tartod magadat jó szakácsnak, ha kevered a zöldhagymát a törökmézzel.
Változás

Az összhang megteremtése együtt jár a változással. Ha a saját magadról alkotott kép nincs összhangban a jelenlegi viselkedéseddel, akkor a legkézenfekvőbb megoldás, ha a viselkedésünkön változtatunk. Ha nagy a pocakom, kevesebbet eszem. Ha többet eszem, akkor vagy rosszul érzem magam közben, vagy úgy gondolom, jól van az úgy is, vagyis az énképem magamhoz igazítom. Ez sokszor kényelmes, néha kifejezetten hasznos. Ha nagy a fejem, legjobb ha elfogadom, ahelyett, hogy 30 évig meditálok, hátha összemegy. Ha viszont kezdek ápolatlanná válni, akkor az énképen megváltoztatásánál nagyobb segítséget jelent egy kis melegvíz meg egy szappan.
Célkitűzés
Ha a fentieket már érted, érzed, és alkalmazod is, folyamatosan változol, s előbb-utóbb olyanná válsz, mint a magadról alkotott pozitív kép. Mivel a változásra még mindig szükség van, hiszen folyamatosan változik minden (még ha lassan is), ezért neked is jó lesz tovább változni. Ilyenkor a megfelelő utat a célkitűzéssel tudod kijelölni.
A célkitűzés pedig nem csak rámutat az útra, el is kísér azon.
Ha eddig állóvízben voltál, a célkitűzés beindítja az áramlást. Ha továbbra is alkalmazod, akkor pedig mindig a legjobb áramlatokat fogod választani, és és a leggyorsabb utakon jutsz el a célodhoz.
Emberi kapcsolataid

Hiába önmagad értékeléséről van szó, hiába jelenti az önbecsülés saját magad elismerését, az NLP azt mondja: Mindig kapcsolatban állunk. Ha akarod, akkor sem vagy képes elszigetelni magadat a többi embertől. Folyamatosan kommunikálunk, ha belegondolsz, egyre több csatornán. Dumcsizunk, telózunk, esemesezünk meg emesenezünk, twitterezünk és szkájpolunk, szóval… Persze bezárkózhatunk 4 fal közé, de az dög unalom.
Ezeken a csatormákon az információ megy ki, és be. Így lehetőségünk van adni. Mit? Pl. információt, visszajelzést, kérdést, választ, hálát és köszönetet, kritikát vagy panaszt, szeretetet, vagy egy vicces képet, csatolva.
Kapni nagyjából ugyanezeket lehet. Rengeteg visszajelzést kapunk mindenhonnan, s a pozitív hozzáállásunk dönti el, hogy kudarcként élünk-e meg valamit, vagy minden visszajelzésből tanulunk.
Idevágó NLP előfeltevés: Nincs kudarc, csak visszajelzés. A visszajelzések mindenképpen minősítenek bennünket. Ha mindegyiket hasznos tapasztalatként értékeljük, akkor egyfajta külső kontrollt kapunk arra, hogy milyenek legyünk, milyenné változzunk.
Ha kudarcként éljük meg, akkor viszont jelentősen romlani fog az öbecsülésünk
is.
Ha összesúgnak a hátad mögött, hogy "hú, de kancsal", és meghallod, darabjaira hullhat az önbecsülésed. Ha hallottad volna, hogy valójában azt mondták, "Hú, de jó csaj", akkor viszont szárnyakat kaptál volna. Fontos, hogy mit gondolnak rólad mások – még fontosabb, hogy te hogyan kezeled ezeket.
Jutalom

A másoktól kapott köszönet, hála és elismerés kellemesen megbizsergeti az önértékelésünket. Ha azt szeretnéd, hogy ez kiteljesedjen, akkor hadd jutalmazzon meg téged az, aki most a legjobban számít: te magad. Értékeld az elért céljaidat, az apró sikereidet, vagy azt, ha egy nem várt helyzetben feltalálod magad. Miközben egyre jobban fejlődsz, egyre több sikert érsz majd el. Hogy saját magad feléd is kifejezd elismerésed, lepd meg magad kisebb-nagyobb jutalmakkal!
Ha elvállalsz egy munkát, és rövidebb idő alatt végzel, mint az várható, vegyél magadnak egy csokit, igyál egy kávét vagy teát, vagy aludj egy órát! Érezd, hogy ezt most megérdemled, s legyél büszke magadra, hiszen lehetsz is. Persze akár előre is tervezhetsz. Mondhatod, ha ezen a héten kitakarítom az egész lakást, elmegyek egy koncertre.
El sem tudom mondani, mennyire kellemes ezt a speciális célkitűzési technikát alkalmazni. (És nagyon hálás vagyok azoknak, akik feltalálták az édességet.)
Most akkor melyiket alkalmazzam?
A fentiek nagyszerűen kiegészítik egymást, és külön-külön is beválnak (azért ne ragadj le a jutalomnál, ha kérhetlek.) Vegyél elő egyet, s próbáld ki! Ha már megy, akkor jöhet a következő!
Már megy? Ugye, milyen jó? Ez persze csak egy része volt azoknak az összetevőknek, amelyek a pozitív önértékeléshez szükségesek – ha már mindegyik jól megy, akkor se aggódj: tudsz még fejlődni!
Üdvözlettel:
Szűcs Tibor
NLP mester
Megjelent az Ezotér magazin 2010. áprilisi számában.