“Amiben hiszel, az vagy igaz, vagy igaz lesz.”
Ezt legtöbbször csak úgy értelmezzük, hogy ha hiszek valamiben, az előbb vagy utóbb valóssággá válik. Azt hiszem, sosem tudom megoldani ezt a problémát, amellyel hosszú évek óta küzdök, és mivel ebben hiszek, ennek megfelelően viselkedem, vagyis nem is igazán próbálok meg tenni azért semmit, hogy változzon a helyzet, sőt, ha egy lehetőség adódik, amelyet kihasználva mégis előre léphetnék, igazából nem veszem azt észre, de ha mégis, nem ragadom meg. Ez természetesen így is van, ha én azt hiszem, hogy valamit nem lehet megjavítani, akkor minek erőlködjek, hogy mégis megjavítsam? Ilyen formán a korlátozó hiedelmeim megteremtik a saját valóságomat.
Van ennek egy másik oldala is, mert mi van, ha egyszer végre szembenézünk a kőkemény valósággal, és rájövünk, hogy bizonyos problémák valóban megoldhatatlanok? Nem azért megy rosszul a szekér, mert én abban hiszek, hanem tényleg rosszul megy, na. Azt gondolom, hogy már késő elkezdenem takarékoskodni, vagy új lehetőségek után kutatni, vagy nagy reményekkel kecsegtető üzleti vállalkozást indítani, úgysem fogok tudni nagyobb, kertes házat venni magamnak, maradhatok életem végéig a kicsike panelban. És valóban, felesleges takarékoskodni olyan nagyon, mert abból még nem lesz új ház, ráadásul az életszínvonalam is csökken. Kutathatok új lehetőségek után, de valójában nincs is kedvem mindenféle vad dologba belefogni, amiben igazából nem is bízok. Az üzleti vállalkozásokkal pedig tele már a hócipőm, nem vagyok az a típus, aki takarítószerekkel vagy kozmetikumokkal házal, esetleg főzőcskével egybekötött bemutatókat szervez, szóval kösz, nem. Ha azonban mindenre nemet mondok, akkor aztán tényleg nincs esélyem kilépni ebből a kis panelből,
és végre egy kertes házat venni magamnak, igaz? Hát nem, azért ez nem igaz, mert esélyem az mindig van, csak kisebb.
Szóval amiben hiszel, az vagy igaz, vagy nem.
És ha igaz, akkor vagy tegyél valamit, hogy ne zavarjon, vagy fogadd el. Mert az is egy megoldás, hogy elfogadom. Elfogadom, hogy nem tudok új házat venni, mert abban hiszek, hogy ez nem igazán lehetséges, és nem fogom magam halálra strapálni, csak hogy mégis megpróbáljam. Ha erre képes vagy, akkor a korlátozó hiedelem már egyáltalán nem korlátoz, csak úgy van. Ezt úgy hívják: elengedés. Elengedem magamtól a problémát, maradjon csak belőle egyszerű tény. Nem töröm a fejem, mert az fáj. Helyette teljesen más dolgokra koncentrálok. Nem volt pénzem új házra, de van pénzem új függönyre, szőnyegre, meg veszek egy akváriumot. Berendezem a kis kuckómat szépen. Beveszem magam a váramba és jól érzem magam. És aztán jöhet bármi.
Mert ki tudja, egy napon jön valaki, vagy történik valami, és mégiscsak elköltözhetek egy kertes házba, mert más dolog elhinni valamit, és más dolog, ha valami egyszerűen csak megtörténhet. Minden lehetséges, sosem zárhatsz ki teljesen egy új lehetőséget.
Hát ez a cikk nem arról szólt, hogyan formáld át a korlátozó hiedelmeidet, hanem arról, hogyan fogadd el őket. Persze nem kell mindent elfogadni, csak azért, mert én azt mondtam. De elgondolkozhatsz rajta, érdemes-e szélmalomharcot folytatni valami ellen, ami tulajdonképpen nem is olyan rossz. Az viszont tény, hogy a döntés most is a te kezedben van.