
Mikor voltál úgy utoljára, hogy láttál valakit, akinek tudnod kellett volna a nevét? Ő ismert téged, és a neveden szólított. Neked viszont fogalmad sem volt az ő nevéről. Képzeld csak el, milyen csodálatos volna, ha mindenkinek tudnád a nevét, akivel csak találkoztál! Ez sok kellemetlen helyzettől megmenthetne.
Nézzük, hogyan is emlékezhetünk jól a nevekre! Ha a most következő NLP stratégiát használod, kevesebb mint 30 perc alatt megtanulhatod és emlékezhetsz 70 vagy több ember nevére is. Tim Hallbom, NLP tréner, szerző és terapeuta tanítja ezt NLP tréningjein. Minden tréning kezdetén megkéri a hallgatókat, hogy mutatkozzanak be, és ezek után már mindenkit a nevén szólít.
A tanulók neveit nem csak egymás rövid távú memóriájában rögzítik, hanem a hosszú távúban is. Ezzel a stratégiával akkor is hosszú időre megjegyezheted valaki nevét, ha csupán egyszer találkozol vele.
Tim és egy másik NLP tréner, Suzi Smith építette fel ezt a név-stratégiát, miközben olyan emberek gondolkodási folyamatát tanulmányozta, aki jól tudtak emlékezni a nevekre. Franklin D. Roosevelt volt az egyik ilyen személy, aki a mestere volt a nevek megjegyzésének. Folyamatosan bámulatba ejtette az embereit, mert olyanok nevére emlékezett, akivel csupán egy alkalommal találkozott hónapokkal azelőtt. Amikor megkérdezték, hogy csinálja, azt mondta, látja az emberek nevét a homlokukra írva.

Tim most az NLP tréningjein a Rosevelt-féle név-stratégia továbbfejlesztett változatát tanítja. Az általa kialakított stratégia az emberek tanulási és emlékezési módján alapul, amely a 3 fő megjelenítő rendszeren keresztül történik, vagyis képeken, hangokon, és érzéseken át.
"Az agykutatók az elmúlt években felfedezték, hogy a belső dialógusok ugyanazokon az idegpályákon áramlanak, mint a füledben hallott külső hangok" – mondja Tim. "Az emberek tehát azért felejtik el a neveket, mert épp egy másik belső dialógust folytatnak magukban. Így elég nehéz meghallani a másik ember nevét, miközben épp arról társalogsz magadban, hogy hogyan futottatok össze vagy mit fogsz majd mondani ezután."
Ha minden találkozáskor ezt a technikát használod, hamarosan automatikussá válik, és csakúgy, mint Tim, magad is ösztönösen, tudattalan szinten fogod használni, amikor találkozol egy új emberrel.
Akkor is jól jöhet ez a stratégia, amikor sok emberrel találkozol először. Tim darabolásnak nevezi ezt, ami az információ kisebb részekre bontásának a művészete.
A legtöbb ember ezzel a darabolással tanul meg különböző információkat. Gondolj a TB számodra. A 9 blokkból álló információ 3 kisebb darabra van bontva. A telefonszámokat ugyanígy, 2 csoportra bontva tudjuk megjegyezni. Ha nagy számú ember nevét kell megjegyezni, Tim mindenki nevét elhelyezi egy ötös csoportban. Ezt megteheted úgy, hogy elismétled az 5 nevet, és kódolod a fő megjelenítő rendszereidben hangok, képek és érzések formájában.
Az emberek folyton azt kérdik Tim-től, hogyan képes annyi nevet megjegyezni egyszerre. Az ok elég egyszerű: jó nagy gyakorlata van. Tim arra bátorítja a hallgatóit, hogy annyit gyakorolják ezt a technikát, amennyit csak tudják.
Valójában erre bárki képes. Ha úgy csinálod, ahogyan Tim tanítja, akkor magad is könnyen meg tudod jegyezni sok ember nevét egyszerre, és sosem felejted el azokat.
Kris Johnson Hallbom hivatásos író, és hosszú ideje tanulmányozza NLP-t és a rendszerelvűséget. A Kaliforniai NLP Intézet igazgatótársa.
Fordította: Szűcs Tibor