Szembesítés

NLP módszer, szembesítés, szemmozgások

Az egyik legmeglepőbb dolog enelpések körében, hogy sokan csak az NLP kapcsán hallanak először a szemmozgások mögött rejlő összefüggésekről – holott mennyire nyílvánvaló és mindennapi jelenségről van szó. Ennyire figyelmetlenek volnánk? Hát persze! 

Ezért is hangsúlyozzuk az "érzékszervi élesség" fontosságát, ami kicsit pongyolán fogalmazva ennyit takar: "Hahó, öcsi! Ne bambuljá má!" Ha pontosabb magyarázatra vártok, akkor elmondom, arra gondolok, hogy a tudatunkba kerülő több milliárd információba simán belehülyülnénk, természetesen csak akkor, ha tudatosan próbálnánk mindazt értelmezni. Ezért is alkalmazunk szűrőket, és ami számunkra lényegtelen, azzal nem foglalkozunk.
Tudattalan szinten persze bejut az információ. Talán ezért is hívjuk a tudattalan részünket bölcsebbik részünknek, mert ő képes eltárolni mindent.

És hát az nagyon helyes, hogy nem kell magamban tudatosítani, hogy épp milyen ritmusban dobog a szívem, vagy milyen érzés van a bal könyökömben.
Ugyanígy arra sem kell figyelnünk, hogy az utcáról beszűrődő zajok vajon milyen típusú gépjárműtől származnak. És nyílván az is teljesen mellékes, hogy a sarki fűszeres épp milyen zoknit visel. Kit érdekel? Talán a fűszeres feleségét. Talán még őt se.

Azonban, miközben abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy a szűrőink milyen hasznosak és milyen jól is működnek, ideje észrevenni, mik azok az információk, amelyeket eddig egyszerűen nem vettünk észre, nem engedtünk be, talán nem is tudtunk róluk.

Az egyik ilyen információ az emberi szem mozgása.
Mire gondolok? Amikor beszélsz valakivel, vagy csak egyszerűen beszél hozzád valaki, megfigyelheted, hogy nem folyton a szemedbe néz, vagy maga elé, hanem a szeme különböző irányokba mozdul. Néha felnéz balra. Néha leszalad a tekintetet jobbra. Aztán jobbra és oldalra.

Mi a csudát jelent ez?

Na ugye, mit is jelent az NLP első betűje, az a bizonyos Nö betű? N, mint neuro. Idegrendszeri. Jaj, milyen jó nekünk, hogy van olyanunk! :)) Mármint idegrendszerünk. Mert igencsak érdekes és izgalmas dolgokat produkál!

Nem akarok belemenni a domináns megjelenítő rendszereinkről szóló elmélkedésbe, elég csak annyit: Az idegrendszerünknek egyáltalán nem mindegy, hogy épp képek, hangok vagy érzések formájában áramlanak a gondolataink. Mert ezek a folyamatok erős kapcsolatban állnak a szemünk mozgásával.

Mégis hogyan?

Egy egyszerű ábárval szemléltethető:

NLP módszer, szembesítés, szemmozgások

Ezek szerint ha a egy képet idézünk fel, akkor közben balra és felfelé mozdul a szemünk. Ha pedig megalkotunk egy képet, tehát elképzelünk valamit, amit eddig még nem láttunk (példaként kihagyhatatlan a rózsaszín elefánt:), akkor jobbra és fel.

Hasonlóan, ha valakinek vagy valaminek felidézzük a hangját, balra és vízszintesen oldalra nézünk. Ha a hangot még sosem hallottuk, de megpróbáljuk megalkotni, jobbra és oldalra tekintünk.

Mi van balra és lent? Nézz most le és balra egy pillantra, és tedd fel magadban ezt a kérdést: "Mit csinálok, amikor erre nézek?" Nem volt nehéz, ugye? Tudod miért nem? Mert ez belső beszéd "helye". Amikor mondasz magadban valamit, akkor erre nézel.

És jobbra lent? Ha belemerülsz az érzéseidbe, magad is rájöhetsz. Amikor "érzünk" dolgokat, akkor jobbra és lefelé nézünk.

És mi van, amikor magunk elé bambulunk? Se jobbra, se balra, se le, se fel, sem semerre? Általában ez a vizualizáció jele.

Na és hogy jönnek ide a szűrők? Amin keresztül a világot látjuk és amivel beengedünk bizonyos információkat, míg másokat nem veszünk észre?

Nagyon egyszerű. Vedd észre a szemmozgásokat. Figyled meg, mi játszódik le a másik ember fejében, miközben beszélgettek. Tudod: érzékszervi élesség!

Mire jó ez? Sok mindenre! Elsősorban arra, hogy megtudod, főként "miben" gondolkozik a másik ember: képekben, hangokban vagy érzésekben. S ha te is hasonló módon kommunikálsz vele, jobban megértitek majd egymást.
Vagy csak egyszerűen bizonyos élethelyzetekben lehet fontos számodra, valaki
épp emlékszik -e, vagy kitalál dolgokat. Na erről majd később:)

Még egy fontos dolog.
A fenti ábra egy általános példa. A jobbkezes emberek szeme az esetek többségében ilyen módon mozog. A balkezeseké gyakorta épp fordítva (vagyis a balra a jobbra és a jobbra a balra). De van olyan is, amikor csak részben fordulnak meg dolgok. Egyedi! Érdekes megfigyelni egy közeli barátod szemmozgását, és felfedezni, hogyan is gondolkodik.

Annyi mindent lehetne ide még írni, például a gondolkozási stratégiákról, az életfonalról meg még egy csomó dologról!

De nem írok! ;o)

Ja, igen, itt van egy kapcsolódó link, egy telefonbeszélgetés a Rádió Q műsorából, szintén a szemmozgásokról:
NLP szemmozgások – kattints ide és hallgasd meg most!

Szűcs Tibor
Mindennapi NLP

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>