A most következő cikk szerzője a világhírű Conniare Andreas, aki a Mély, belső átalakulás (Core Transformation) című könyv egyik szerzője. Ezt a cikket Melloco János, a könyv fordítója tolmácsolja magyar nyelven.
Az előző részeket itt éred el:
Pozitív énkép 1. rész
Pozitív énkép 2. rész
A máshoz való hasonlítás átalakítása saját magához való hasonlításra: amikor a másik a „rosszabb”.
1. lépés: elismerjük a gyermek véleményét
„Tényleg szépen vágsz…” Így fogalmazva anélkül is elismerhetem Mark képességeit, hogy Lorenhez kellene hasonlítanom.
2. lépés: megtaláljuk gyermekünk bizonyítékát
3. lépés: a sikert viselkedéshez kötjük
4. lépés: az a biztos, ha minden jelenlevő gyermeknek nyújtunk egy-egy önmagához való hasonlítást
Miután azt mondtam: „Mark, te jobban vágsz, mint korábban”, hozzáteszem: „És ugye Loren is jobban vág majd, mint most, amikor akkora lesz, mint te”. Így Loren is jobban gondolhat előrehaladására, mint ha képességét bátyjáéhoz kellene hasonlítani. Lorent is biztosíthatjuk, hogy jobban vág, mint korábban, és később még jobban vág majd, mint most.
Amikor a hasonlításban szereplő mindkét gyermek jelen van, különösen lényeges, hogy mindkettőnek pozitív, saját magához való hasonlítást nyújtsunk, ami építően hat önértékelésükre és a motiváltságukra.
Példa:
Mark öt és fél éves korában érdeklődni kezdett a versenyzés, mint például a versenyfutás felé. Egy délután öccsével, Lorennel, aki akkor három és fél éves volt, a parkba viszem a gyerekeket, műanyagütővel és több puha labdával felszerelkezve. Mindig jól érezték magukat a parkban, és úgy gondolom, elkezdem őket baseballra tanítani.
Mark: – Tudom! Játsszunk egy játékot! Anya, te dobod nekem a labdát, én meg elütöm, azután Lorennak is dobj egyet, és megnézzük, milyen messzire üti. Az nyer, aki a legmesszebb tudja ütni.
Loren: – Nem! Én nem akarom ezt játszani. (Loren már rájött, hogy nem jut sokra, ha a bátyjával versenyez. Hogy ne vesszen mindig, inkább nem is játszik.) Látom, Mark csalódott, mert nincs játszótársa.
Én: – Tudok egy új játékot, amit játszhattok. Biztos kíváncsiak vagytok, mire gondolok… (Mielőtt információval szolgálnék, felkeltem az érdeklődésüket.
Ha nem érdeklődnek, csak vesztegetném az időt, ha megpróbálnám őket rábeszélni.)
Mark és Loren: – Mi az?
Én: – Először Marknak dobok egyet, és ő üti el. Teszünk oda egy jelet, ahová a labda esik. Aztán megint Mark üt egyet, és megnézzük, mennyivel messzebb üti, mint először. Ha messzebb üti, nyer. Akkor Loren jön. Loren is elüt egye labdát, és teszünk oda egy jelet, ahol a labda földet ér. Akkor megint Loren üt, és ha messzebb megy, mint előszörre, ő nyer. Így mindketten nyerhettek.
Mark and Loren: – Jó! Játsszunk ilyet.
Mindkét fiú élvezi a játékot. Később hallom, ahogyan Mark megjegyzi Lorennak, hogy igen jól üti a labdát, sokkal jobban megy neki, mint amikor két éves volt.
Mark nyilvánvalóan megtanulta a pozitív, saját magához való hasonlítást, és most Lorennek is segít megtanulni. Ez annak az eredménye, hogy az idők folyamán már sokszor ugyanígy reagáltam arra, amikor akár Mark, akár Loren összehasonlították képességeiket. Az önmagukhoz való hasonlítás lehetővé teszi a fiúknak, hogy büszkék legyenek egymás fejlődésére is, és a sajátjukéra is.
Sok családban minden gyermek talál magának egy-egy olyan területet, ahol a többiek nem teljesítenek olyan jól, mint ő. „Én vagyok a művész”. „Én értek az emberekhez”, vagy „Én vagyok a matekos…”. A legidősebb gyermeknek lehetősége van rá, hogy először különítsen el magának egy „sikerterületet”. Ha ezen a területen őhozzá hasonlítjuk a kisebb testvért, nyilvánvaló, hogy a kisebb veszít. Általános, hogy ilyenkor a kisebb „eldönti”, hogy figyelmén kívül hagyja az ilyen területet; valami másban igyekszik majd jól teljesíteni. (Mint ahogy Loren „elhatározta”, hogy nem baseballozik Markkal.) Ha azt hangsúlyozzuk a családban, hogy fontos másnál jobban teljesíteni, a nagyobb gyerek örül, ha saját „sikerterületén” nincs versenytársa.
Ha azt segítjük elő, hogy a gyermekek inkább mindenkit saját magához hasonlítsanak, a gyermekek „sikerterületei” általában rugalmasabbak.
A te gyermekeidnek is bizonyára megvannak az erősségei és a gyengeségei, ahogy a miénknek is. Saját gyermekeimmel az a célom, hogy mindegyik úgy érezze, bármely területen fejlődhet – olyan területet is ideértve, ahol a nagyobb testvérei már kitűnők. Ha megfelelően kezeljük, a nagyobb testvér (általában) támogatja a kisebbik kifejlődő képességeit, a kisebb meg hozzáférhető erőforrásként érzékeli a nagyobbik képességét. Mark, aki szeret rajzolni, gyakran felkiált: „Loren, nagyon szép ez a rajz!”, és más teljesítményét is értékeli. Loren pedig már kifejezi büszkeségét arról, amit Darian tesz…
Még ha alkalmazzuk is ezt a módszert, ne várjuk el, hogy gyermekeink azonnal magukba igyák ezt a fajta gondolkodást, vagy, hogy következetesen ragaszkodjanak hozzá. Egyfajta más érzékelést építünk fel az idők folyamán, ami nem jön létre egyetlen perc alatt, mint a csoda.
További összehasonlítások:
ha érdekel, próbáld ki az itt következő összehasonlításokat is, és figyeld meg, hogyan reagálnak gyermekeid.
1. Valakit saját magához hasonlítunk a jövőben:”Szerinted
mennyivel jobban csinálod majd mostantól egy évre?”
(Ez a jövőbeli fejlődésre irányítja a gyermek figyelmét.)
2. Valakit máshoz hasonlítunk egy más területen, ahol fordítottak
az arányok:
”Észrevettem, hogy te jobban játszol másokkal, mint Joey. Talán ti ketten tanultok
valamit egymástól.”
(Ez megint szimmetriába állítja a kapcsolatot.)
3. A másikat összehasonlítjuk saját magával a múltban:
„Úgy tűnik, X sokat fejlődött a tavalyi év során. Szerinted idén is ilyen sokat
fejlődött?”
(Ez arra tereli a figyelmet, hogy a másik gyermek hogyan fejlődik az idő folyamán.)
A jelen módszerben rejlő előfeltevések:
Gyakran nagyobb hatása van annak, amit viselkedésünkkel előfeltételezünk, mint amit közvetlenül kijelentünk. Íme, néhány előfeltevés az önmagához való hasonlítás fenti példáiból.
1. A viselkedés vezet sikerre. Ez az ember irányítása alá helyezi a megvalósítást – az nem veleszületett „személyiség” vagy „tehetség” eredménye, ami fölött nincs ellenőrzésünk. A képességek elsajátítását kihoztuk a Lét birodalmából a Tett birodalmába.
2. Az emberek úgy fejlesztenek ki képességeket a leggyorsabban, ha egymással együttműködnek, és saját magukkal versenyeznek. A gyermekek egymástól is tanulnak, és támogathatják egymás tudását és előrehaladását.
3. Aki már tud valamit, az pozitív erőforrás, aki segíthet abban, hogy tanuljunk – nem pedig fenyegető versenytárs. A gyerek érezheti jól is magát, mert testvérei, barátai jól értenek valamihez – ahelyett, hogy fenyegetve érezné magát, mert valaki más „jobban csinálja”.
Kultúránkban a versenyt a kiválóság fő eszközének tekintik.
Noha van, akit motivál, általában belső küzdelmekhez vezet, egyfajta rosszindulatú hozzáálláshoz, és sok máshoz, ami hátráltathatja a kiválóságot. Amikor mindenkit önmagához hasonlítunk, megőrizzük a célt, hogy valakit kiválóságra ösztönözzük, de nem mások kárára. Minél több lesz körülöttünk az ilyen fajta kiválóságból, annál több haszna származik belőle valamennyiünknek…
Az eredeti cikket itt olvashatod.