Otthon, édes….süllyedő hajó….
Van ugyebár a komfortzóna, azaz a kényelmi terület, ahol mindent ismersz, és ahol minden a megszokott mederben folyik. Kellemes hely ez. A mindennapi kerékvágásban, a jól megszokott módon zajlanak a többé-kevésbé átlagos események.
Ilyen például a meleg családi fészek, az otthon.
Vagy egy jól fizető, de lélekölő munka. Vagy egy lelket nemesítő, ámde alulfizetett hivatás. De: biztos, ami biztos! Ez az én közegem, ezt ismerem.
Van, aki kivár….
Minden és mindenki ismerős, s ez az, ami biztonságérzetet ad, furcsa módon még akkor is ha nem is olyan kellemesek az ismerős történések, ha nem is kedvesek a zónán belül tartózkodó emberek. Sőt, még akkor is, ha kifejezetten bántóak, vagy durvák – a lelki kínzástól kezdve a konkrét testi bántalmazásig. Még akkor is, jobbnak tűnik a világnak ez a része, melyben eligazodsz, mint amaz, a titokzatos és ismeretlen, kényelmi területünkön kívül eső világ.
Ha pedig nem is kellemetlen, egész sokáig képesek vagyunk nem hogy nem észrevenni, hogy valami hiányzik az életünkből, hanem még kifejezetten élvezettel is képesek vagyunk dagonyázni benne, ebben a kellemesen langyos pocsolyában, az otthon melegében. Ami persze lehet kétszobás panellakás, de akár kétszáz négyzetméteres ház, vagy csilli-villi palota is. De lehet egy boldognak látszó, de gyermektelen házasság. Vagy egy mesekönyvbe illő családi idill, három gyerek csodás feleség – akiket hétvégén is alig látsz.
A legegyszerűbb nem tenni semmit, abból nem lehet legalább még nagyobb baj. Hiszed!!!!
Van, aki kilépne
Néha, amikor megpillantunk valamit, ami úgy tűnik, könnyebbé, érdekesebbé, szebbé, jobbá, élhetőbbé, teljesebbé gazdagabbá tehetné életünket, ámde a zónán kívül esik, elkezdünk kifelé nézegetni megszokott kereteink mögül. Esetleg ki is nyújtjuk egyik kezünket, mint mikor ablakot nyitva próbáljuk megérezni, milyen idő van kinn, esik-e az eső. s ha ez a valami épp valaki, talán önkéntelenül is „kilőjük” felé testbeszédünkkel az S.O.S. jeleket, hátha végre kirángat minket abból a langyos kis pocsolyából.
Talán ki is lépünk egy rövid időre a megszokott körből, hogy aztán sietve bújjunk vissza csigaházunkba.
…és akire már vár valaki
Van, aki olyannyira visszabújik, hogy észre sem veszi, közben a párja már ki is lépett a kényelmi zónájából – közös kényelmi övezetükből -, csak elfelejtette tájékoztatni róla… Még hazajár, de egyre később, végül már csak aludni, s azt is egyre ritkábban. Míg végül valahogy kiderül, hogy megjelent egy harmadik személy a párkapcsolatban. Mert már nem is titkolja, hagyja , hogy kiderüljön, de még mindig nem cselekszik.
(Igaz, ha úgy vesszük, a félrelépés is cselekvésnek tekinthető), legalábbis nem hoz döntéseket – mert végül is ő jól elvan így is…Ez az a típus, aki mindezek után még mindig azt mondja férjének/feleségének, hogy csak vele akar élni. Egészen addig, míg a másiknál elszakad a cérna, és kidobja. Szakítani tudni kell, és nem mindenki képes rá…
Aki visszavár…
Voltál már úgy, hogy nagyon megbántott valaki? Csalódtál már nagyon nagyot?
Előfordult már veled, hogy mégis visszatértél ahhoz, aki összetörte a szívedet?
Ez is cselekvés, olyan tett, amihez bátorság kell.
Mert azt mondják, a felmelegített dolgok közül csak a bableves jó.
Itt van például
Egy lány története
Tizenhat éves volt, amikor véget ért első, romantikus szerelme.
Félig csókolt csókok, félbe maradt ölelések…
Ő maga szakított vele, mert bár meghatotta, és örömmel töltötte el a fiú lelkesedése, szerelmi vallomásai, s a folyamatos sürgetés, hogy legyen végre az övé, szintén felkavarta, mégis úgy érezte, ennek nem jött még el az ideje. Édes, könnyes szakítás volt. És fájt.
( Öt év múlva, mikor véletlenül találkoztak, s a fiú felment hozzá, engedett a csábításnak. Mindketten várták a nagy beteljesülést….ám az élmény nem volt összemérhető a kamaszkori lelkesedéssel, s nem is lett folytatása a dolognak. Ez már sokkal kevésbé fájt. Szerelmük története bekerült a kedves emlékek közé…)
Tizennyolc évesen villámcsapásként érkezett meg életébe a szerelem, az igazi, nagy, vidám és mégis őrült ELSŐ NAGY SZERELEM. Az első óvatos és mégis elképesztően izgalmas és a végletekig felfokozott érzelmeket ébresztő szexuális együttlét. És az az érzés, hogy ez örökké tart, nem választhatja szét őket többé senki. Egy évig tartott. Aztán a lány más városba került tanulni, és megbeszélték, hogy egyikük sem akar távkapcsolatot, ezért hát könnyes búcsút vettek egymástól. Ez nagyon fájt.
(Egy évvel később, nyáron, összefutottak az utcán, és azonnal egymás nyakába borultak. Semmit nem változtál. Találkozunk? Mikor? Ma este. És hol? Hát a koleszban, tudod! Édes-könnyes gyönyörű együttlét. Két nap, két éj – csak egymással. Aztán megint utazás, búcsú. „Tudod, közben megnősültem.”
A fiú a buszon, a lány hátat fordítva búcsút int. Ez már egészen másképp fájt.)
A következő szerelmével már bölcsebb volt. 19 évesen az egyetemen ismerte meg. Felnőttes, tartalmas kapcsolat volt, sok közös program, kultúra- és bulik, ahogy az egyetemistákhoz illik. És még a szerelem lángoló fázisában beteljesültek testi-lelki vágyaik. Majd jött a nyár, mindketten hazautaztak, két hétig nyaraltak csak együtt. Levelek jöttek és mentek. Mikor a lány szeptemberben visszautazott, az első, aki szembejött vele, a fiú volt. Kézen fogva a lány egyik legjobb barátnőjével….Ez nagyon nagy pofon volt. És nagyon fájt. Ez hányinger volt. És egy álmatlan éjszaka. És két fontos emberi kapcsolat elvesztése.
(Néhány hónap telt el, s visszatért az elkóborolt fekete bárány.
Ez diadal volt. Káröröm. De a szerelem már nem volt többé ugyanolyan. A lány rövidesen szakított a fiúval. S ez már egyáltalán nem fájt. Ez elégtétel volt, felülemelkedés és újfajta szabadság.)
((Utóhang: sok évvel később „összefutottak” egy internetes fórumon, s a fiú elmondta, az a bizonyos első szakítás az egyetlen dolog az életében, amit azóta is szégyell. Ez megható volt, és szívmelengető))
Szakítani tudni kell!
Azt mondják, a felmelegített bableves még finomabb, mint a friss…
A felmelegített szerelmek is jók valamire? Ha nem vagy biztos benne, hogy vége, kezdd újra, s megtudod!:-)
Legrosszabb esetben megkönnyíti a szakítást, az elengedést, hogy újra nyitott légy egy új kapcsolatra, melyben ugyanazokat a hibákat biztos (?) nem követed el ismét.
Dinnyés Márta
NLP mester