Félelmeim a fél szavak kapcsán

„ Az élet attól olyan elképesztően édes,
hogy alkalomadtán a 60 percet ki tudjuk tolni 120 percre.”
(B.L.)

Nem tudom, mindenki számára érthető-e a fenti idézet. Számomra mindenképp, és nagyon tetszik, sőt, nagyon nagy boldogsággal tölt el. Talán már kitaláltátok, hogy azért, mert a hozzám legközelebb álló ember, életem párja szájából hangzott el, akivel már hosszú évek óta együtt élünk, akivel fél szavakból is értjük egymást.

Legalábbis legtöbbször. Ami persze nem jelenti azt, hogy a hétköznapi rohanás közepette nem fordul elő, hogy teljesen félreértjük egymást. Főleg a kapkodva, elhadart, hiányos mondatokat – mondjuk a lakás másik végéből átkiabálva, vagy épp a lakásajtón kifelé menet „hátradobva”.

Hiába tudjuk – ismerve az NLP kommunikációs modelljét -, hogy folyamatosan torzított, vagy hiányos mondatokban beszélünk, nem mindig van rá alkalom, hogy okos és jó időben feltett kérdésekkel felderítsük, mi is az az üzenet, aminek be kellett volna érkeznie agyunkba. Ha egyáltalán a fülünktől eljutott az agyunkig!

NLP, önismeret, kommunikációs modell, félelmeim, fél szavak

Mert manapság az emberek sokszor eleve olyan stresszes állapotban vannak, hogy el sem jut a tudatukig, mit mond a másik. Ha a munka jár az eszemben, vagy az elintézendő teendőket próbálom fontossági sorrendbe állítani, levelet vagy cikket írok mint épp most, bizony néha ignorálok minden külső hanghatást – még a hozzám intézett szavakat is.

Vagy ha nincs is stressz, csak elmélyülök valamiben – pl. épp filmet nézek, ráadásul idegen nyelven akkor a saját anyanyelvemen érkező üzenetet egyszerűen be sem engedi az agyam (vagy már a fülem sem? :-))

Ez persze csak azután tudatosult bennem, amikor már többször szembesültem olyan sértődött, vagy bosszús megjegyzésekkel, mint például: „Tegnap már mondtam!” „Nem emlékszel, megbeszéltük!” „De hiszen meséltem!”

Tovább ronthatja a helyzetet az a jelenség, amikor abszolút tudattalanul még valamiféle választ is adunk egy kérdésre, anélkül, hogy valóban felfognánk, mi volt a kérdés.

Talán veled is előfordult már, hogy amikor párod az ajtóból visszaszól: „Akkor majd hívj fel, ha hazaértél, és jövök én is!” – miközben épp levelet írsz, vagy valamelyik közösségi oldalt böngészed, automatikusan rávágod a kérdésre: OK!

…és a következő pillanatban már fogalmad sincs, mi volt a kérdés… Az ugyanis csak az ultra-rövidtávú memóriádba került be – s ha onnan másodperceken belül nem kerül át a rövidtávú memóriádba, már tíz perc múlva sem fogsz emlékezni rá.

Ha nem vagy különösebben auditív, kérd meg párodat, hogy a fontos dolgokat írja inkább le neked vagy legalábbis érintse meg a karodat, és nézzen a szemedbe, ha szeretné, hogy valóban megjegyezd, amit mond.

Volt egy kolléganőm, akinek az volt a szokása, hogy miközben a számítógépnél dolgoztunk egymás mellett, egyszer csak minden átmenet nélkül beszélni kezdett – majd némi csend után várakozóan rám nézett. Erre figyeltem fel, s ebből jöttem rá, hogy hozzám szólt.

NLP, önismeret, kommunikációs modell, félelmeim, telefon

Legközelebb próbáltam figyelmesebb lenni, s amikor beszélni kezdett, odafigyeltem és próbáltam válaszolni, de mivel váratlanul ért a kérdés, visszakérdeztem.


Semmi válasz. Akkor derült ki, hogy telefonál. De semmi halló, semmi „Szia, azért hívlak…” vagy hasonló.

Akkor úgy döntöttem, megkérem, ha dolgozom a gépnél, és tőlem akar kérdezni valamit, szólítson a nevemen… Ezzel kiküszöbölhető ez a kellemetlenség – megelőzhető egy esetleges félreértés, vagy sértődés.

Néha meglepődöm, mennyire sokan elhagynak ilyen formaságnak tűnő dolgokat még írásban is.

Talán már az általános iskolában tanítani kellene, hogy az interneten történő kommunikációnak is vannak bizonyos szabályok, melyek, ha nem is kötelező érvényűek, de megkönnyítik a címzett dolgát. Még a főiskolai hallgatóknak is el kell magyarázni, hogy ha mail-ben küldenek el egy beadandó feladatot, akkor is írjanak pár sort, hogy mit küldenek – de legalábbis nevezzék nevén a gyereket a „tárgy” sorban. Hogy írják is alá – főképp, ha az e-mail címből nem derül ki a nevük. Sőt, a csatolt fájt sem elég” Beadandónak” nevezni. mert akkor szegény javító tanárnak kell 20-40, vagy ki tudja hány fájlt átneveznie.

A félszavakat tehát még saját legközelebbi barátainkkal, vagy szerelmünkkel, házastársunkkal való beszélgetéseinkben is csak akkor használjuk, ha biztosak vagyunk benne, hogy már egymásra hangolódtunk, hogy éppen egymásra figyelünk, és egy hullámhosszon vagyunk.

Dinnyés Márta
NLP mester

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>