Online konzultáció Szűcs Tiborral

Az elmúlt időben – talán a világ változása miatt is – igen sok online konzultációt folytattam le. Ennek során számos témát érintettünk, s a visszajelzések és tapasztalatok alapján azt mondhatom, hogy ezek a beszélgetések hasznosnak bizonyultak.

Épp ezért úgy döntöttem, hogy – időm függvényében korlátozott számú ember számára – lehetővé teszem az online konzultációt azoknak, akik szívesen vennék ezt. S bár ez a szó, kifejezés ma már közismert, kicsit fellengzősen hangzik, ezért nem árt tisztázni:


Mi a csuda az az online konzultáció?

Valójában ez lehet egy telefonbeszélgetés is. Ha azonban kihasználjuk a technika nyújtotta lehetőségeket, akkor tudunk videóhívást is indítani. Én a Zoom-ot kedvelem és használom, így neked is ezt tudom felkínálni.

Az online konzultáció tehát egy olyan beszélgetés, amelynek a célja a te fejlődésed, előbbre jutásod. Nem tanácsadás, nem coaching. Talán valami hasonló.

Akár szabadon is beszélgethetünk, mégis jobb, ha egy meghatározott céllal történik a társalgásunk. Jelenleg kétféle konzultációt tudok felkínálni, melyek merőben különböznek egymástól.


Továbblépés konzultáció

Több, mint tizenöt éves személyiségfejlesztő pályafutásom során több módszerben is igen mélyen elmerültem. Tanítottam célkitűzést, NLP-t, kreatív írást és más nagyszerű módszereket.

Amiben azonban különösen jó vagyok, az a továbblépés és az azonnali megvalósítás.

Továbblépés alatt azt értem, hogy túljussunk egy olyan problémás helyzeten, amelyben már régóta benne vagyunk. Ez lehet egy rossz munkahely, egy elfuserált házasság, az önbizalom teljes hiánya, félelem az emberektől és a változástól, teljes céltalanság, és hasonló helyzetek.

Azonnali megvalósítás alatt pedig azt értem, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megtörténjen, amit elterveztünk.

Mikor érdemes igénybe venned ezt a szolgáltatást?

  • Az első alapvető feltétel, hogy változni akarsz.
  • A második, hogy hajlandó vagy érte tenni is.

Ez a kettő elegendő is.

Mi történik egy ilyen beszélgetés során?

Miután feltártad a helyzeted mibenlétét, kérdésekkel pontosítjuk a részleteket, és együtt megkeressük, mi a következő lépés, amit meg kell tenned ahhoz, hogy valami történjen.

Valójában ez a legfontosabb. Ha idáig eljutottunk, már "csak" cselekedni kell.

Tudok adni egy könnyen elvégzhető feladatsort, amit a beszélgetés során elvégezve eljuthatunk a megfelelő lépések kiválasztásához.

Elegendő egy ilyen beszélgetés?

Ezt nem tudom 🙂 Rajtad múlik. Azt mondják, mindig az elindulás a nehéz. Ha már megvan a lendület, talán meg sem állsz többé. Ha azonban hasznosnak tartottad az együttműködésünket, és szeretnél újabb konzultációt, én örömmel segítek.

Mennyibe kerül, és mennyi ideig tart egy konzultáció?

75 perc az ideje, az ára 15.000 Ft. Ez a díj időpontfoglaláskor bankkártyával fizetendő.
Ha átutalással szeretnél fizetni, kérlek, jelezd előre.


Online marketing konzultáció

Bár a fő csapás iránya az önfejlesztés az életemben, szakmám szerint informatikus mérnök vagyok – ez persze nem sokat jelent. Az azonban igen, hogy az összes weboldalamat magam építettem fel, és magam viszem a marketinget is.

Nem állítom, hogy marketingszakértő vagyok. Sőt, az ellenkezőjét állítom: nem vagyok az. Ugyanakkor a mögöttem álló évek és számos partnerem sikere azt bizonyítja, hogy nagyszerűen működnek az általam alkalmazott módszerek.

Ha szeretnél te is online vállalkozásból élni, vagy éppen élő szolgáltatásod van, de egy weboldallal szeretnéd azt felpörgetni, számíthatsz rám.

Amiben segíthetek:

  • Marketing alapok, stratégia felépítése
  • Weboldalak felépítése
  • Konverzió tisztázása, konverziós folyamat meghatározása
  • Listaépítés (olvasói lista létrehozása)
  • Behívó termék
  • Email kommunikáció
  • Blogok írása és általában szövegírás
  • Facebook reklámok beállítása (anélkül, hogy százezreket költenél)
  • SEO szempontok tisztázása és az oldal felépítése SEO szerint
  • A fentiek technikai megvalósítása

Mindez természetesen nem egyben, ahhoz nem elég egy beszélgetés, de a tisztánlátás végett nagyon fontos, hogy ezeket megértsd.

Mikor érdemes igénybe venned ezt a szolgáltatást?

  • Ha weboldalad van vagy szeretnél egy weboldalt.
  • Ha szeretnél pénzt keresni egy online üzlettel.
  • Ha érdekel a jó marketing.

Mi történik egy ilyen beszélgetés során?

Elmondod, mi az ami érdekel, én pedig legjobb tudásom szerint megosztom veled mindazt, ami hasznos lehet számodra.

Elegendő egy ilyen beszélgetés?

Elegendő lehet induláshoz. Ha mélyebben is el szeretnél merülni egy-egy témában, akkor hosszabb időt is fordíthatunk rá.

Mennyibe kerül, és mennyi ideig tart egy konzultáció?

75 perc az ideje, az ára 15.000 Ft. Ez a díj időpontfoglaláskor bankkártyával fizetendő.
Ha átutalással szeretnél fizetni, kérlek, jelezd előre.



Valami másban szeretnéd, hogy segítsek?

Írj nekem a tibi@mindennapinlp.hu címre, örömmel válaszolok.


Ők már ismernek engem.

A lenti visszajelzések különféle programjaim nyomán születtek. Köszönöm nektek, hogy megosztottátok!

Mindig bearanyozza a péntek délutánom

Nagyon köszönöm a mágikus leveleket, mindig bearanyozza a péntek délutánom, mert nagyon ötletesek, viccesek és mindig van benne tanulnivaló vagy egy hasznos tanulság, vagy mindennnapi apróságok, amikre fontos odafigyelni. Például a napirendemre próbálok figyelni, de sokszor elcsúsznak a napok jó, hogy erre emlékeztetsz. Ezen kívül a fejlődésre, amit ugyan megteszek nap mint nap, de nem mindenben egyformán, vannak területek, amit egy másik miatt elhanyagolok, ezért ballanszot kell találnom hogy semmi ne menjen a másik rovására. Legyen elég pihenőidőm, de mellette legyen elég mozgás, foglalkozzak a lelkemmel is a testem mellett. Legyek többet őszinte, legyen megtakarításom. Ez utóbbi például nem szokott sikerülni, de már egyre jobban tervezek előre és remélem már nemcsak a kiadásaimat fogom, hanem a félretevéseket is, amik aztán meg is maradnak. Köszönöm mégegyszer az emlékeztetőket, és a hasznos információkat! Legyen Szép Hétvégéd! 🙂 Üdv,
Kriszti

Kriszti

-:)

-:) az alkoholos vicc aranyos (bár én pl.nem iszok).
Csak halkan jegyzem meg: olykor jó, ha más is van a zuhany alatt -:).
A füstölőt több allergiás, asztmás ember nem viseli -:(.
Nincs ugyan kifejezett medis helyem, de nem baj - jobb annak, akinek van -:)

TakácsNoémi

Máris megkedveltem.

Nagyon rokonszenvesnek ígérkezik a sorozat és a hetes számot jobban szeretem a nyolcasnál úgyhogy máris megkedveltem.

Ibolya

Nagyon sokat tanultam belőlük magamról

Fodor Krisztina Mária ... nyugdíjas

Olyan mérhetetlenül kreatív vagy...

Kedves Tibor! Hálás köszönet a fáradozásodért, az inspiráló gondolataidért...nagyon értékelem őket, annak ellenére, hogy pár hét múlva már hetvenkedni fogok...és már nem élet-halál kérdése, hogy SOS megoldjak egy-egy nehéz élethelyzetet, mert megtanultam türlmesen kivárni, amíg eljön az a megoldás, ami nem csak nekem jó, de a körülöttem élőknek is...
És elfogadóbb lettem, tudom, nem csak az a jó megoldás, ahogy én szeretném, hagyni kell másokat is szóhoz jutni, hagyni hatni ránk a másik jó gondolatait...mert néha jobb megoldás születhet, ha hagyjuk a másikat is érvényesülni...


Benned az fogott meg, hogy olyan mérhetetlenül kreatív vagy, minden héten kitalálod, hogyan lelkesíts bennünket, hogyan tudsz rávenni másokat, hogyan szálljanak ki a kényelmes fotelből és a leglényegesebb, hogy higgyenek magukban, mert bennünk van minden teremtő erő, csak mozdulni kell és hinni abban, hogy ez bennünk létezik, lépjünk végre előre is...

Szégyenszemre bevallom, kevés leveledet sikerült végigolvasni, hiszen, annyi felől bombáznak bennünket életmegváltó javaslatokkal, kérlek, ezt ne vedd zokon, sokkal inkább szeretném, ha azt olvasnád, hogy a levéltöredékek is mennyi életörömről szóltak és mennyi erőt adnak ahhoz, hogy jól, jobban éljük az életünket...Még egyszer köszönet és hála minden szavadért!

Üdv, Magdolna Sopronból

Kisgyőri Magdolna

Nagyon hasznos volt,kompakt és inspiráló ,köszönöm szépen. 🙂

Nagy Erika ... adminisztrátor

Tartalmasak, játékosak...

Tartalmasak, játékosak, sokoldalú fejlődést tesznek lehetővé. Köszönöm.

Varga Antalné ... nyugdíjas pedagógus

Minden pénteken elolvasom,néha küldetésként a hétvégére. Nagyon gyakran betrafál egy egy gondolat belőle,mintha nekem írtad volna személyesen. Elgondolkodtat,és inspirál,ami alkotó emberként pláne hasznomra válik.

Moldvai Réka

Hálás vagyok értük.

Megmosolyogtat, elgondolkodtat - már önmagában ez is szuper. De cselekvésre is ösztönöz. A cselekvés persze rajtam múlik, de ha hétről hétre jön a nógatás, előbb-utóbb a cselekvést sem lehet tovább halogatni. Hálás vagyok értük.

Vera

Nagyon tetszett! Függőséget okozol Tibi! 🙂

Ágnes Szili ... Önfenntartó

Összehoztuk:)

Szuper volt. És megérintett. Összehoztuk:)

Andrea

Képes voltál 5 perc alatt lelkessé tenni...

A bevezető mondatoknál (ld. befellegzett) ezt gondoltam: most mi van? Nem lesznek levelek pénteken! Ezt nem teheti Tibi!!!
És persze nem is teszi, sőt, ennél jobbat tesz! Mágikust küld! Köszi! Igazán nagy lélek vagy!
A magam részéről meg fogom csinálni a gyakorlatokat, már péntek lévén kezdtem kicsit "leereszteni" de képes voltál 5 perc alatt lelkessé tenni, köszönöm és a VÁLTOZÁST is!

Júlia

Sokmindent tanultam ebben a táborban.

Sokmindent tanultam ebben a táborban, kaptam ötleteket az írás tanításához is és a szemléletváltáshoz is. Voltak nagyon kreatív feladatok, amik próbára tették a kitartásomat és a képességemet.

Nem tudtam elképzelni, kik vesznek részt egy ilyen táboron - fiatalabbak, vagy idősebbek nálam? Férfiak, nők? Milyen foglalkozásúak? Nagyon csodálkoztam a csoport összetételén, mert igen vegyes volt: fiatalabbak és idősebbek nálam, férfiak és nők; az üzleti világból jövők, az állami cégek alkalmazottjai, nyugdíjasok. Talán csak a fiatal egyetemisták, gimnazisták hiányoztak. Nekik is bátran ajánlanám.

A közös játékok is jók voltak, jobban megismerhettük a másik embert.

Helga

Segített a továbblépésben

Nagyon szuper volt a Bűvös virág, sokat segített a továbblépésben.

Zita ... idősgondozó

Észrevettem, hogy tudok írni

Észrevettem, hogy tudok írni. Igazán örömteli felismerés volt. Könnyebb rávenni magam, hogy elkezdjem az írást. Hagyom, hogy átvegye felettem az uralmat az Alkotó. Fantasztikus élmény egy egész hetet író emberek társaságában. Megerősödtem, hogy ebben a körben a helyem és kezdek rátalálni a saját hangomra.

A csoport ereje átsegíti a megakadt írót vagy azt, aki csak szórakozásból (hívásra) választja ezt a lehetőséget. Ha írsz, mindenképpen szánd rá az időd, mert nemcsak fejlődni fogsz, de kreatív, tehetséges embereket is megismersz. Olyan ötleteid támadnak, amikre nem is számítanál. Nem csak megfelel az elvárásaidnak, de messze meghaladja.

Az esti program nagyon későn van. 8-10 óra között már elfáradt annyira az agyam, hogy a játék is kimerítőnek tűnt. (Jobb lenne a több felolvasást elősegítő feladatokat előbbre venni.) Több felolvasás és megosztási lehetőség – közös- örömöt okozna. Inspiráló.

Anikó

Jó ide tartozni a csapatba.

Kedves Tibi!
Gondoltam, a mai nagytakarítás után, még az ebéd előtt, pihenek egy picit. Amint leheveredtem, a kiskutyám azonnal rámtelepedett, mert neki most ez a jutifalit. Nekem meg az volt, hogy elolvastam a tegnapi leveledet 🙂 Hát örülök, hogy így tettem, mert fel is töltődtem ezalatt a pár perc alatt. (Pedig a nagytakarítás azért nem piskóta - ezt tudjuk mindannyian)
Szóval kedvet kaptam megjavítani néhány régóta várakozó szakadt holmit. Csak neked köszönhető, ha több is lesz, mint három, mert az írásodtól így megtáltosodtam. A többi szuper ötletről nem is beszélve - vagyis írva 😃
Tibi! Köszönöm a szórakoztató és humoros inspirációkat. Jó ide tartozni a csapatba. Bár sosem találkoztunk személyesen, mégis olyan, mintha ezer éve ismernélek és azokat is, akik hasonlóan éreznek, mikor hetente olvassák a leveleket és visszajelzést is írnak.
Szép hétvégét mindenkinek!
Orsi és Theodor 🌸🐾

Orsi

Ez remek íràs volt!

Mostanàban nem internetezem, nem olvasok idő és türelem hiànyàban, de ez remek íràs volt! Jó, hogy ezek a bejegyzések nem fàradnak el, mindig adnak: köszönjük! Remek volt olvasni!

Kata

Megerősítenek.

Sokat tanultam, tanulok belőlük. Megerősítenek. Imádok írni, ezek a levélsorozatok pedig ösztönöznek rá. Az írás bármilyen negatív hatás is ér, megnyugtat. A pozitív történések leírása pedig duplázza az örömöm. Köszönöm a leveleket. 😊

Ildikó Nyiri

Mindig ugyanolyan jó élmény vagy!

'Emlékeztetett', és azt hiszem, ez a legfontosabb segítség mindenkor.
Nem lehet megunni, még a hosszabb íràsaidat sem, olyan plusz fűszert ad bele a sajàtos humorod. Illetve valahogy mindig úgy érzem, mintha valóban nekem (is) szólna a levél, olyan érzékeny, jóindulatú és figyelő. Köszönöm. Mindig ugyanolyan jó élmény vagy!

Kata

Minden levél kicsit átmelegít...

Mindig örömmel olvasom, és minden levél kicsit átmelegít, jókedvre derít, és már ez önmagában sokat segít!

Éva

Ki nem hagynám leveleid

Kedves Tibi, ki nem hagynám leveleid, mert max. érzékeny és szellemes vagy, és motiváló készséged rendkívüli.
Az olvasáson kívül +ezer dolgot kedvelek, leginkább aktív assistensként "készen"...az együttlétre :-))...
Keresve a "naposoldalakat" és irányítani, hogy odaérhessenek mások is!
Üdv. HKata

Kata

...mintha valaki törődne azzal, hogy érzem magam.

Kedves Tibi. Örömteli levélsorozatod, örömet adott, míg olvastam. Elgondolkodtatott. Éreztem, mintha valaki törődne azzal, hogy érzem magam. Rengeteg probléma megoldása vár rám, évek óta. Motiválsz. Hálás köszönet neked. Legyen szép hétvégéd. Szia.

Rózsika

Hálás köszönetem a maratoni hírlevél-sorozatért. Végig olvastam! Na, jó, néha a vége lemaradt. És máris itt vagyunk az egyetlen negatívumnál: Egy kedves nyugdíjas kolléganőm gyakran mondogatta: "A kevesebb több. " A sérült gyereknek a kevesebb anyag jobban beépül. Talán magam is sérült vagyok ezen a téren? Jobban megjegyzem a lényeget tömören. Mégis kitartottam, és a blogodat is figyelni fogom ezután is. Bár már nyugdíjas vagyok, A leveleid segítenek a technikákat felszínen tartani. Bevallom, nem képeztem magam tovább, pedig a Belső írás-t mindig terveztem. Ami késik... Külön köszönet az érdekes, találó kép illusztrációért! Ez már művészet! És köszönet a sok jó ötletért!

Anna Hideghné Szécsényi ... Gyógypedagógus

Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni

Nagyon tetszettek a hétvégi feladatok. Majdnem mindet elvégeztem, és mindig belefért a hétvégébe a feladat. Változatosak voltak a témák, és néhány kifejezetten passzolt is a hétvégi terveimbe...

Bárkinek ajánlom, aki kíváncsi rá. Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni.

Andi ... Kontroller, Jelenleg GYED-en levő anyuka

Szükség van időnként egy kis megtorpanásra

Kedves Tibor! Nagyon szuper volt a 21 napos kihívás. Jól éreztem magam benne. Valóban szükség van időnként egy kis megtorpanásra, önmagunkra figyelésre. Szerintem ez magunktól eszünkbe se jutna.

Kellenek hozzá az olyan EMBEREK, mint Ti, és máris színesebbnek tűnik a világ.

Nagy ölelés :Kati🥰🥰🥰🐇🐇🐇

Demus Péterné ... Diétás szakács

Nagyon jók a T. I. T. K. O. S. levelek!

Tibi, nagyon jók a T. I. T. K. O. S. levelek! Pont jókor érkezik és nagyon elgondolkodtatóak! Teljesen ki tudják zökkenteni az ember gondolkodását egy különleges nézőpontba. Nagyon köszönöm!

Mészáros Csilla

Jó hogy vagy!

Életem szerves részét képezik pénteki leveleid. Bölcs és elgondolkodtató tartalmaidat nagyon szeretem. Nehéz élethelyzetemben kapaszkodót is jelentenek. Jó hogy vagy!

Jázmin

Tényleg 3 olyan feladatot mutatott Tibi, amelyet még nem ismertem és amik nagyon hasznosnak tűnnek - érthetően elmagyarázta, mit hogyan kell tenni és miért. Nekem nagyon tetszett!! Köszönöm szépen!!!

Ildikó ... hivatásos anya

Mindig feltölt, inspirál.

Kedves Tibi. Nagyon szeretem a leveleid, mindig feltölt, inspirál. Kívánok Neked és családodnak szeretetteli, sikeres, egészségben gazdag 2022-es évet. Öleléssel Anna

Morvai Anna

Képes vagy felülemelkedni a mennyiségen

Kedves Tibor! Nagyon köszönöm, hogy a saját életedből ragadsz ki eseményeket, melyeket megosztasz velünk, ezért hiteles vagy számomra és az őszinteséged értékes és magával ragadó. Hála és köszönet minden fáradozásodért, hogy mindazt a tudást, melyet életed során nem kis fáradozással megszereztél, azt játékos, érdekes, változatos formában adsz át nekünk, akik hatalmas infó-cunamiból választhatunk... Te képes vagy felülemelkedni a mennyiségen, sokunk örömére, tanulságára. Még egyszer köszönet, áldott napokat neked, Magdolna Sopronból

Kisgyőri Magdolna

Minden alkalommal élvezettel olvasom

Kedves Tibor! Minden alkalommal élvezettel olvasom az írásait, követem a feladatokat. Nagyon szeretem, egyre könnyebben megy. Köszönöm

Icu Szűcs Istvánné

A saját munkámban is fel tudom használni

Kedves Tibor, eddig nem mindegyiket olvastam el, de amit igen, az nagyon tetszett. Mit adott: elgondolkodtam a gondolkodás és írásmódodon, és nagyon tetszik a gondolatmeneted. Élvezetesek az írásaid, az összekötések, nekem abból a szempontból kifejezetten sokat adnak, hogy a saját munkámban is fel tudom használni például az inspiráló kérdéseidet.Köszönöm!

Zsóka

Nagyon szerettem, szinte mindet örömmel olvastam. Bízom benne hogy még ' találkozunk" 🙂

Giba Zsolt ... Vállalkozó

Nagyon szerettem. Hasznos és érdekes volt, szórakoztató volt olvasni 🙂

Márti ... Könyvelő

Nagyon tetszenek

Nagyon tetszenek, vidámak, kreatívak.

Kenéz Ildikó

Naggyyoon szórakoztatóak!

Kedves Tibor! Inspirálóak, rendszerezni, fókuszálni is segítenek és naggyyoon szórakoztatóak! Energetizálnak és mosolygok, nevetek sokszor, amikor olvasom őket! És bár nem csinálom a gyakorlatokat, csak fecnikre írogatok néha, a leveleidet rendszeresen olvasom. Köszönöm!

Müller Katalin

Köszönöm, hogy olvashattam az írásod!

Eddig az önzést abszolút negatív tulajdonságnak éltem meg. Amennyiben volt bennem lelkiismereti kérdést csináltam belőle. Utólag vissza gondolván nem volt jó ötlet, elgondolás.
Szinte mindig másoknak akartam megfelelni, alkalmazkodni, úgy, hogy az nem mindig esett jól, de így tartottam becsületesnek. Már többször rájöttem, ez nem jó út. Most úgy érzem, az írásodat olvasva, ezen változtatnom kell, akár a párkapcsolatomban, ( szeretem a párom), akár a további emberi kapcsolataimban. Köszönöm, hogy olvashattam az írásod!
Üdvözlettel: Gica

Gica

Szeretem ezeket a leveleket!

Dorn Heni

Imádom a pènteki levelet

Imádom a pènteki levelet, szombaton olvasva is lelki capuccino, feldob, megmosolyogtat és írásra késztet s emlékeztet. Bízom a jövő hetiben is, hogy hasonlóan vicces ès inspiráló lesz : - ) köszönöm.

Melinda

Kedves Tibi! Nincs szándékomban magyarázkodni, mégis kérlek, hogy fogadd el tőlem a következő néhány mondatot "magyarázat-képpen". 70 éves elmúltam, ami nem kor, de a gerincem és a csípőm időnként ágyba kényszerít oly módon, hogy sem ülni sem állni sem menni nem tudok. Van tabletem amit ilyenkor használok, de azon nem tudok írni, mert én még vakon tanultam gépelni, most is ezt teszem, de a tableten nem találom a betűket, mert ott kicsi a hely a vakon íráshoz, így számomra lehetetlen egy levelet megírni. Most is ez történt, de mint midig, előbb-utóbb helyre jövök és képes vagyok az asztali gép elé ülni, Most a HÍRLEVÉL-ről. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy ezt megtetted értem, és megteszed sok más emberért is, akik feliratkoztak erre. El kell elmondanom, hogy végtelen sok örömet és derűs percet szereztél nekem. Annyira szeretem a humorodat, hogy egyszerűen nincs olyan akihez hasonlítani tudnám. Vagyis, ha senki sem tud megnevettetni akkor Te ezt megteszed. Nagyon-nagyon köszönöm, hogy egyáltalán ismerhetlek és a neten keresztül kapcsolatban lehetek veled. Az ismeretségünk úgy kezdődött, hogy még az őskorban hirdettél egy tanfolyamot agykontrollt végzetteknek. Akkor már bújtam az oldaladat (net) és végtelen örömöt érzetem, hogy mehetek hozzád tanfolyamra. A tanfolyam is hatalmas élmény volt, azóta is használom az életfonalat és egyéb technikát amit ott leírtam. Később könyvet vettem tőled. Még sok-sok évvel ezelőtt találtam rá Richard Bandler Elmés változások c. könyvére, és ott akkor beleszerettem az NLP-be. Ha jól emlékszem 6 hasonló könyvem van, és rendesen forgatom őket, hiszen sok technika van bennük. A Te leveleid viszont egészen mások, Hozzám. a szívemhez szólnak és végtelen örömet okoznak. Rengeteg dolgot elevenítenek fel bennem és rengeteg dolgot tanítanak. Úgy vannak a leveleid elmentve, hogy címet adtam nekik a saját gondolkozásom szerint és így bármikor megtalálom azt amire szükségem van. 2018-ban 3 hónapig kórházban voltam, szinte kómában és akkor meg lett szüntetve a fiókom mert valamire nem válaszoltam és az a valami rendeletileg lett meghatározva, de meg kellett miatta szüntetni. Amikor feléledtem és írtam neked vissza kaptam a fiókot és még az elmaradt hírleveleket is. Madarat lehetett volna fogatni velem örömömben! Tudod Tibi ennyit jelentesz nekem Te és a leveleid és a honlapod és minden ami hozzád kapcsolódik. Mindig a halogatós énemre és a mindent elkezdő és abbahagyó énemre panaszkodom, de egy valamit folyamatosan csinálok és ezt Neked köszönhetem, mert amikor abbahagytam, csak úgy véletlen kaptam Tőled egy levelet és arra buzdítottal, hogy csináljam és ne hagyjam abba. És ez a valami az ÍRÁS. Ezért is végtelen hálás vagyok, mert hallatlan örömöm van benne és ezt egy napon sem hagyom ki, van amikor naponta többször is megteszem, és nem 7 percig, hanem 30 vagy még több percig írok. Köszönöm! Tudom hogy vannak tanfolyamok és még többet ki lehetne hozni, az eszemmel mindezt tudom, de ezt már nem akarom, hallatlan örömöm van így is az által, hogy ismerhetlek és valamikor réges-régen rátalálhattam a honlapodra. Köszönöm a 100 hírlevelet és köszönöm az összes többit és köszönöm a vebináriumokat és mindent, mindent ami hozzád kapcsolódik, de legfőképpen a humorodat. Egyetlen levél sem volt ahol ne csillogtattad volna meg és egyetlen levél sem volt amelynek olvasása közben ne nevettem volna. (Néha megállíthatatlanul.) Végtelen szeretettel Pályi Sándorné, Ica (Annyiszor leírtam, hogy végtelen, hogy az már végtelenül felháborító, de nem találok ennél jobb jelzőt, mert a végtelen az végtelen, tehát nincs vége, és még, még, még, még. BOCS!)

Pályi Sándorné ... nyugdíjas (Eőtte a KSH-ban dolgoztam 30 évig, a népszámlálási főosztályon)

Honnan jön ez a rengeteg energia és pozitív gondolkodás?

Honnan jön ez a rengeteg energia és pozitív gondolkodás? Minden tiszteletem a gurunak.

László Tamás

Minden hétvégén olvasom a leveleidet. Mindig megmosolyogtat és magamra ismerek az üzenetekben!
De ez a mostani, mintha csak nekem írtad volna! Nagyon betalált! Megerősített az elhatározásomban és a kétségeim elszálltak! Sokkal jobban érzem magam!
Várom a következő pénteket!

Gabriella

Szia Tibi!

Köszönöm az inspiráló leveleidet, mindig jó ötleteket kapok tőled! Ezért én nagyon Hálás vagyok!

Köszönöm a munkádat és az ebbe fektetett idődet! Hiszen amivel az idődet töltöd azzal telik az életed… Volt egy mondatod a legutóbbi levélben valahogy így hangzott: „Hol kellene elkezdenem a változást?” Szeretnék ajánlani egy másik nézőpontot: “ Hol érdemes elkezdenem a változást? Hol jó elkezdenem…. A kellene, az valahogy nyomasztóan hat rám. “ Kényszerítve érzem magam. És persze ez csak az én SZEMüvegem.. Nagyon örülök a sok izgalmas hasonlatnak és asszociációnak,, amiket a leveleidben olvasok. Nagyon köszönöm őket! Tibi! Jobb veled a világ!

Szeretettel Oroszjuli

Orosz Júlia

El is feledkeztem minden másról

Nagyon tetszett ez a kihívássorozat! Minden nap vártam, mert érdekes, színes, izgalmas feladatok voltak és lendületben tartottak! Valóban pozitív hullámhosszra állítottak be a kihívások. Annyira jól éreztem magam, hogy el is feledkeztem minden másról közben (legalábbis erre az időre). Mindenkinek ajánlom, aki érdekes, izgalmas, hasznos feladatokra vágyik, közben pedig jól akarja érezni magát!

Greskó Zsuzsanna ... tanítónő

Fantasztikus a stílusod és a humorod!

Kedves Tibor! Fantasztikus a stílusod és a humorod! Mosolyt csal az arcomra. Felderítettek a soraid. Köszönöm a könyvet, amit ajánlottál, én is olvastam már. Imádom Vámos Miklóst is. Várom a következő titkos levelet! Üdv: Renáta

Szőcei Renáta

Nagyon vártam és örömmel olvasom

Nagyon vártam és örömmel olvasom a leveleket. Az elgondolkodtató vagy épp cselekvésre sarkaló témák fogtak meg a legjobban. Hálásan köszönöm.

Bálint Anna ... alkalmazott

Cselekvésre késztet.

Persze. Gondolatokat ébreszt. Cselekvésre késztet. ÉS ez jó nagyon 🙂

Jankovics Éva

Ma sem hiába vártam a pénteki leveled.

Ma sem hiába vártam a pénteki leveled.
Könnyed stílusban elgondolkodtató mondatok.
Engem az Nlp- s anyag érdekel, irok a részletek miatt!
Jó ez a péntek! Köszi, J.

Júlia

Úgy tűnik érdemes megcsinàlni a gyakorlatokat...

Ma olvastam először a leveledet. Nem tudom az előzmények mik, de úgy tűnik érdemes megcsinàlni a gyakorlatokat és visszanézni a koràbbiakat is. Köszi, hogy írtàl.

Szép Ilona

Feltöltenek és pozitív módon programoznak

Kedves Tibi! Szinte mindig megcsinálom a titkos levélben található feladatokat és mindig örömteli módon leszek gazdagabb tőlük. A beépített csodás varázslatokon és sugallatokon túl is feltöltenek és pozitív módon programoznak. Köszönöm az állandó lelkesedésedet jelenlétedet. 🙂

Betti

Nagyon tetszenek a levelek!

Szia Kedves Tibi! Nagyon tetszenek a levelek! Nekem vidámságot, könnyedséget és néhány ötletet is adott! Annyira jók a vicces megfogalmazások! Köszönöm! Üdv: Bea

Ungváriné Fenyves Beáta

Nagyon jó volt.

Nagyon jó volt. Sok hasznos dolgot adott. Köszönöm szépen!

Móni

Klassz volt a felépítése

Klassz volt a Bűvös virág egész felépítése,amit én hiányoltam - bocsi Tibor - az a Belső erőforrások ..erre sztem rövid időt hagytál és az elején elég kevés fajta pozitív meggyőződés-féle hangzik el. Nekem itt volt elakadásom.

Kiss Gabriella ... él.ip.mérnök

Meg kell mondjam, eddig mindig kitörültem őket...

Kedves Tibor! Meg kell mondjam, eddig mindig kitörültem őket... A többi kupaccal, ami naponta elborít... De ma valahogy felkeltette az érdeklődésem. Tudod, ez a mai személyesen nekem szólt. Köszönöm! Ígérem, nem mulasztom el a többit!

Dalanics Dóra

Köszönöm a teremtés-tanítást, teremtés-tanulást. Jól érzem magam, felfrissültem. Megújít a megszerzett tapasztalat, új fényt ad. Új utakra, új látásmódra inspirál. Változom általa. Jó így! 🙂

Bea

Amikor elkezdtem olvasni hírlevélsorozatodat még nem merült fel bennem, hogy segítőszakmában szeretnék dolgozni, pedig tudatalatt mindig is ott volt. Aztán elkezdtem tanácsadást tanulni. Az általad küldött levelek mindig megerősítették elgondolásaimat. Főleg arról, hogy saját sorsunk aktív alakítói vagyunk. Óriási köszönet ezekért a tartalmakért, a rengeteg munkáért, ami benne van. Munkára ösztönöztek, nagyon sokat kaptam tőlük!

Pályi Gabriella ... Német nyelvtanár

Sokszor elolvasom a leveleidet

Szia! Sokszor elolvasom a leveleidet, tetszenek és gondolkodásra késztetnek.

Horváthné Magdi

Kedves Tibor! Rendkívül tetszett a stílusod, a nyelvezet, a szófordulatok, hasonlatok. Már emiatt is szívesen olvastam a tanácsaidat. Nagyon hasznos volt! Köszönöm! Sajnos az utóbbi hónapokban nem tudtam odafigyelni a leveleidre, mert elvesztettem beteg férjemet, és más gondolatok jártak a fejemben. Nagyon köszönöm a fáradozásodat! További sok sikert!

Anna ... nyugdíjas

Mindig lélekemelők.

Szia Tibi! Szeretem a leveleidet. Ha csak van rá időm elolvasom. A feladatokat azonban, jó ha fele alkalommal csinálom. Mindig lélekemelők. Az időből kellene több. Bár tudom az lesz, amire szánom. Sok sikert a munkádhoz! Fontos dolgot teszel. Megmutatod a világ jó oldalát. Kriszta

Balogh Krisztina

Az előző hozzászólások remekül leírták a webinárium sikerét, amivel teljes egészében egyetértek.. Csatlakozni tudok csak az előttem szólókhoz. Kívánok áldott ünnepeket Neked és családodnak szeretetben.

Morvai Anna ... gyógymasszőr

Sokat segítenek az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I.levelek , hogy összerakjam újra az életemet!

Igen ! Szeretem ezeket a leveleket ! Mindig megmosolyogtatnak a Micimackó stílusú okfejtések --na jó , most egy kicsit túloztam ,de nekem ez a mesefigura jutott ebben a pillanatban róluk eszembe.De sajnos nagyon elmaradtam az olvasásukkal.Sajna az írás is kimaradt , de azt is folytatom . Az az igazság , hogy én úgy szeretek olvasni , mintha egy filmet néznék és hát ahhoz idő és nyugalom kell. Csak zárójelben mondom , de ez a legfontosabb ! ( Sokat segítenek az Ö.R.Ö.M.T.E.L.I.levelek , hogy összerakjam újra az életemet!)

Emese

Neked mindig sikerül rátapintanod a legérzékenyebb pontra

Kedves Tibi! Neked mindig sikerül rátapintanod a legérzékenyebb pontra, de lehet úgy is mondhatnám pontokra. Karácsonykor mindig sok bennem az ellentét, még nem sikerült megtalálnom az egyensúlyt (minden meglegyen: diszités, ajándék, finom étel, süti, és még csapzott se legyek) Leveled egy kis vigaszt nyújtott, hogy másnál is van ilyen, és csak egy kicsit figyelni kell, itt-ott talán engedni a 21-ből. Jól esett olvasni a soraidat, és ezuttal is köszönöm önzetlenül megosztott gondolataidat, segitenek.
Boldog új évet kivánok, legyen mindannyiunk számára sikerekben gazdag, és okosodjunk együtt!

Zsuzsanna

Vitamin módjára épülnek be

Nagyon kedevesek, ötletesek és főleg inspirálóak a leveleid - hatásuk hosszú távú, mondhatnám, vitamin módjára épülnek be a szemléletembe 😀.

Ibolya

Kapaszkodót adott

Dolgozom Önmagam megismerésén. Kapaszkodót adott a gondolataim és a cselekedeteim helyes irányba fordításához. Köszönet érte.

Ambrus Rozália

Érdekesnek, tanulságosnak találom

Érdekesnek, tanulságosnak találom a leveleket. Sok erőt kívánok a folytatásukhoz

Emoke

Több jól fogó tollat is készíts be a táskádba!

Amikor csak úgy szabadon írok, gondolataim szárnyalnak, mint egy tengeri sirály a végtelen óceán felett. A nagy masszából, ami így kijön, később gyúrok valami használhatót. Ha nyúlik, mint a rétestészta, teszek bele még egy kis kötőanyagot. A felesleges részektől megválok, mint az űrsikló a rakétáktól út közben. Induláshoz kellettek csak, utána már nem segítenek. A végén pedig megkérdem magamtól: nem sótlan ez így egy picit? Mitől lehetne még pikánsabb?

Ezekről és sok másról tanultunk ebben a 4 napban szuper relaxáló erdős környezetben és inspiráló társaságban. Amikor pakolsz be, majd figyelj rá, hogy több jól fogó tollat is készíts be a táskádba. Szükséged lesz rá 🙂

Gurmai Gergő

Jó volt tapasztalni magamon a pozitív hatását...

Nagyszerűen felépített és összeállított levélsorozat volt, amiből hasznos ötleteket kaptam, és jól bemutatta az NLP alapjait is. Több számomra érdekes kurzus irányába inspirálódtam általa, főleg az írásos kurzusok felé. Köszönöm, jó volt tapasztalni magamon a pozitív hatását a sok odafigyeléssel összeállított hírlevél sorozatnak!

Gyula ... Informatikus

Kedves Tibi! Nekem sokat adnak a TITKOS levelek, és ezt szó szerint kell érteni. Célokat, "megoldásokat" ad - melyeket persze személyemre tudom szabni, vidámságot, és mondhatom, kicsit más szemszögből is nézem a világot. A saját, belső kaleidoszkópomat elfordítottam, és sokkal színesebb lett tőle a körülöttem lévő világ. Csak köszönet és hála érte! Üdv: Édua.

Édua

Rendet tesz a gondolataimban...

Rendet tesz a gondolataimban...jó irányba terel... 🙂

Azari Henriette

...le vagyok nyűgözve!

Én most olvastam az elsőt, és le vagyok nyűgözve! Hálásan köszönöm ezt az élményt és Nagyon MÁGIKUS Boldog Új Évet Kívánok!
A levél vidámságot hozott, a történetgenerátor megcsillogtatta bennem a gyermekkorom mesebeli részét, a levél további részei eszembe juttatták a sok éve olvasott NLP könyvet és emlékeztettek arra mennyi mindent kaptam az NLP től már akkor, és azóta is folyamatosan. Kiszínesedett az élet ezt tudnám mondani a hatásairól! Aztán az jutott eszembe, hogy milyen jó hogy rátok találtam. Nagyon hálás vagyok! Köszönöm!

Ágnes

Néha a fején találod a szöget

Tetszik a közvetlen hangvétel, bár eleinte nem értettem, miért bizalmaskodsz. Azt hiszem, meg is kérdeztem, hogy miért érzed azt, hogy segíteni szeretnél az embereknek. Segít is, meg szórakoztat is. Volt, hogy nem volt időm megcsinálni valamelyik feladatot, ami nagyon megfogott első olvasásra, és oda készítettem a kupacaim mellé a füzetet a kinyitott oldalon, ahol a következő hat perces írás indulna... és ott szépen kivárta a sorát. Vissza-vissza térek a leveleidhez. Néha a fején találod a szöget, igazán, vagyis olyan témákat jelenítesz meg, amelyekkel tényleg érdemes foglalkozni, és nekem úgy tűnik jó támpontot adsz ahhoz, hogy miként is kezdjem el. Szóval Köszi.

Judit

Írásgyakorlatait szinte kivétel nélkül megcsinálom...

Nagyon nagyon szeretem, kifejezetten várom minden pénteken!
Írásgyakorlatait szinte kivétel nélkül megcsinálom, jó móka hétvégére.

Köszönöm a munkádat!

Zsóka

Hálás köszönet a nevetésért.

Rendkívül jól esett a humor, könnyedség és bölcsesség, ami a levelekből jön felém. Hálás köszönet a nevetésért.

Majoros Edit

Köszönöm, hogy újra írsz pénteki leveleket!

Köszönöm, hogy újra írsz pénteki leveleket! Bevallom nagyon hiányzott! Nem mindig sikerül mindent megvalósítanom belőlük, de mindig elgondolkoztam rajta, és ez jó!
Szóval most nagyon örülök! És vasárnap rendet rakok a szobámba! 😉
KÖSZÖNÖM!!!!

Patri

Hatalmas önbizalmat tud adni az embernek

Nagyon sok hasznos gyakorlat volt, főleg a céljaink letisztázása és elérésének módjára vonatkozóan. Számomra viszont a legérdekesseb tapasztalat az volt, hogy rájöttem mennyire fontos és egyben jó érzés idegen emberek előtt nyíltan felvállalni céljainkat és beszélni róluk. Bár ez nekem egyáltalán nem ment olyan könnyen. Hatalmas önbizalmat tud adni az embernek, ha legyőzi efféle gátlásait. A Kreatív Élettervezés Műhely rávilágított arra, hogy ezen a területen kell még fejlődnöm. Köszönöm Nektek!

Kun Zoltán ... gépjármű műszaki ügyintéző

Olvasom és táplàl

Olvasom és táplàl, segít a pillanatra és magamra figyelni. Nagyon ösztönző.
Az emberi kapcsolataimban és a munkàmban hasznosítom, és az önismerti fejlődésemben is. Ez nem mindig esik jól.
Azt hiszem az ajànlott könyvekre is àt kell térjek.... nyelvtanulás és a sugallatok... most itt a fókusz😊 s ezt te is fenntartod nekem!
Köszönöm

Nóra

Örömet, könnyedséget, játékosságot adnak a levelek.

Örömet, könnyedséget, játékosságot adnak a levelek. Ezzel együtt elgondolkodásra is késztetnek. A humoros megfogalmazások alatt mély tartalmak is lapulnak. Naggggyon csekes! Köszönöm, engem kifejezetten szórakoztatnak!

Ungváriné Fenyves Beáta

Kiderült, hogy Tibi is ufó

Még csak rövid ideje vagyok előfizető, nem is tudtam, hogy lesznek örömteli levelek, az első igencsak meglepett. De őszintén: most már várom őket. Tibi olyan egyedi és “fura” figura, akikre már nagy szükségem volt, hiszen a stílusával elrepít egy olyan mesebolygóra, amiről azt hittem, hogy csak az én elmémben létezik és így egyedül vagyok rajta. Tehát ufó vagyok. Megnyugtató és egyszerre bizsergetően inspiráló számomra, hogy kiderült, hogy Tibi is ufó, tehát vagyunk többen is, tényleg van ilyen bolygó, nem csak képzeltem. Sőt, lehet, hogy valójában a mi bolygónk az igazi valóság, nem az, amit a többiek annak hisznek… Köszönöm Tibi, örülök, hogy Rád találtam és írod a leveleidet nekem!

Góczán Krisztina

Jó kedvű lettem tőle.

Nagyon jó pillanatban kaptam meg ezt a lehetőséget. Szükségem volt már ilyen klassz feladatokra. Ha ma még nem is tudtam mindet megfogadni,elkezdeni....de akkor is klassz dolognak tartom. Jó kedvű lettem tőle. Hálás vagyok érte. Köszönöm.

Rita

Nagyon inspirálóak

Köszönöm a leveleket. Nagyon inspirálóak. Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Nagy László

Ezek a levelek egyszerűen bűbájosak!

Ezek a levelek egyszerűen bűbájosak! Imádom olvasni őket! Engem elgondolkodtatnak, energiával töltenek el, az életemet pedig színesebbé és gazdagabbá teszik.

Szandibandi

Készítettem egy kávét és nekiállok...

Köszönöm a tervet a céljaimhoz, elolvastam, készítettem egy kávét és nekiállok, megírom, az első lépést meg is teszem - ma!
Ez az idézeted "nagyon ül" --- kivéve, ha az ember vállalkozó, csaknem mond fel magának??? 🙂
"Az emberek csak annyit dolgoznak, hogy ne rúgják ki őket, és csak annyi fizetést kapnak, hogy ne mondjanak fel."

Júlia

Brutális volt

Brutális volt, írtam v 3 oldalt a gyakorlatokról és a gondolataimról.

Tibor ... értékesítő

Köszönöm szépen a bátorítást, és a hasznos módszereket

Nagyon tetszett a műhely! Most tudtam végre élőben csatlakozni, és nagyon sok kérdésre élőben reagált Tibi, ami nagyon jól esett.

A reggeli napi rutint már el kezdtem, de közbejött a hétvége, vagy egy rohanós nap, és szépen elsikkadt. A kitartásomon van mit csiszolni, de érzem, hogy az írás az én módszerem. A számítógépes értesítéseket, könyvjelzőket kigyomlálom, hogy ne is jusson elém semmi, ami nem fontos. A Börtön ötlete jól hangzik, alkalmazni is fogom. Reggel a meglevő feladat listámról át is pakolom azokat, amik a "nemszeretem" feladatok, és jövő hétre kijelölök egy napot, amikor elintézem őket! A Freedom time az, amire már nagyon nagy szükségem van, de mindig "valami" elvonja a figyelmemet! A gyomlálás után ezek már nem lesznek az akadályaim!

Köszönöm szépen a bátorítást, és a hasznos módszereket, Tibi! Nekilátok, és mindenképpen jelentkezem még! Andi

Andi ... GYED-en levő (besokallt) anyuka

Számomra mindegyik levél hasznos volt.

Szia Tibor. Nagyon jo volt ez az NLP levélsorozat, nem tudom kiemelni, hogy mi volt a leghasznosabb. Számomra mindegyik levél hasznos volt. Örülnék, ha lenne folytatása. Tisztelettel Sanyi

Solyom Sandor ... agrármérnök

Lebilincselően könnyed

Nagyon szeretem a leveleket,rólam szólnak,a mindennapi problémákról és útba igazítást is adnak, hogyan próbáljuk megoldani...a stílusa lebilincselően könnyed, laza már ettől jobban érzi magát az ember ! Köszönöm !

Ildikó

Rendkívül inspiráló, szeretetteljes és támogató volt

Hogy mit is viszek haza a táborból?
- A fókuszt reflektorként használjam és a váltásoknál (álmodóból realista stb.) teljes fókusszal menjek át a másikba. - Szerethetem a kritikusomat, sőt értékeljem a munkáját.
- Sok gyakorlati, használható tanácsot
- Sok új emberi kapcsolatot, vidám hangulatot, a pozitív, megerősítő légkör élményét
- A kinyílás lehetőségét.

Ajánlom annak, aki bármiről bárkinek írni szeretne. Ha saját magának, akkor is, ha saját magáról, akkor is. Aki szeret játszani. Aki szeret csapatban játszani úgy, hogy az egyéni hangját is használhatja. Aki az összekapcsolódás élményére vágyik.

Még több játék lehetne. Különösen olyankor, amikor bármelyik oldal „lemerül”. Ilyenkor elengedni a betervezett programot és helyettesíteni valami inspiráló játékkal. (Pl. a bíráló nap délutánja, volt aki nem hozott írást, annak „előregyártott” írást a kezébe adni.)
A történetírás struktúráját egy rövid, konkrét, jól megírt irodalmi példán lehetne bemutatni, annak példáját kiegészítgetni, ha szükséges. Azok a szempontok, amiket felírtatok összefoglalóan vagy táblázatban, ha egy konkrét műben kerülnek bemutatásra, az olyan mint az elmélethez kapcsolt gyakorlat (szerintem).

A tábor hangulata rendkívül inspiráló, szeretetteljes és támogató volt. Mindig olyan csapat jön össze, amilyenre szükség van. Egy játékos gyermekcsapat vidámsága határozta meg a hangulatot, jó volt itt lenni és engedni a történéseket.
Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek egyaránt.

Márta

Szárnyakat adott

Végtelenül örülök és nagyon hálás vagyok ezért a webináriumért! Hosszú és súlyos betegségből félig felépülve teljesen un. "punnyadt" állapotban vagyok, és napról napra várom a nagy SEMMIT. Mintha semmi nem érdekelne, mintha már semmi jóra nem várnék. Nem vagyok életúnt, de azért mert nincsenek kötelező feladataim az "ajánlottakat" is nehezen teszem meg.. Valahogy minden ráér. De most teljesen fellelkesültem. Először egy célt sem tudtam leírni, azt gondoltam, hogy nekem nincsen célom. Azután beugrott egy, azután még egy és kevés lett az öt buborék. Ahogy haladtunk tovább, egyre jobban éreztem magam és az életfonalon gondolatban rakosgattam a lapokat és szintén gondolatban már az erőforrást is át tudtam élni. Teljesen feldobott ez az egy óra. A valóságban is megteszem a feladatot és egy hatalmasat fordul az életem. Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Mindezt le kellett írnom azonnal, mert mint a redbull: szárnyakat adott. Szeretettel Ica

Pályi Sándorné ... volt statisztikus, 12 éve nyugdíjas

Felüdülés olvasni őket!

Igen, nagyon tetszenek a leveleid, az életfilozófiád . 🙂 Felüdülés olvasni őket! Hajrá ! 🙂

Éva

Egész nap vártam... este már kissé csalódott voltam... majd rájöttem, hogy csütörtök van... 🙂

Kedves Tibi!
Azért ma írok, mert szeretnék nevednapján sok boldogságot és jó egészséget kívánni Neked sok szeretettel!
Más is megfogalmazta, hogy várja a pénteki Ö.Ŕ.Ö.M.T.E.L.I leveleket. Így vagyok ezzel én is. A múlt héten a hét utolsó munkanapján szabin voltam. Már reggel készültem rá, hogy a leveledet elolvassam. Egész nap vártam... este már kissé csalódott voltam... majd rájöttem, hogy csütörtök van... 🙂 Nagypénteken viszont megérkezett a levél! 🙂 Hálás köszönet! 🙂
A levelekkel kapcsolatban azért meg kell jegyeznem, hogy amikor jót kacagok és a férjem megkérdezi, hogy min, akkor fel szoktam olvasni... nos, ő nem szórakozik ilyen jól. 😉 különbözőek vagyunk no...
Jó egészséget, sok remek gondolatot Neked Tibi! Magunknak pedig sok-sok remek írást Tőled! 🙂
Szeretettel: Mónika

Mónika

Élmény olvasni Téged!

Élmény olvasni Téged!
Figyelemvezetéseid üdítőek,bár sokszor máshol járok :-)))

Kata

Kiváló iránytű

Kiváló iránytűnek bizonyulnak ezek a levelek számomra.

Orbán Andrásné

Nagyon tetszenek a hétvégi levelek...

Végre bejelentkeztem. Túl sok tennivalóm volt idáig, persze tudom, hogy nemkifogás....
Nagyon tetszenek a hétvégi levelek, azt remélem, ezután valódi segítséget kapok és gyógyulok...

Dr. Csehpál Etelka

Kedves Tibi, Őszintén megírom Neked, kellett nyugalom és türelem a legutóbbi ÖRÖMTELI leveledben a képrejtvény megfejtéséhez! Nagyon tetszett, jópofa, megfigyelőképességet, kitartást (erre a szóra is számítottam:):) igénylő feladat. Szívesen játszom még hasonlót:) Kimeríthetetlen az ötlettárad:) Köszönöm! Zsóka

Bakai Zsóka

Ezentúl a nem csinálom helyett, csinálás van.

Köszönöm ezt az új formát. Bevallom a régit már néha átgörgettem vagy csak átfutottam. Köszönöm a gondolkodni valót(milyen igaz) és a könyv ajánlót. Ezentúl a nem csinálom helyett, csinálás van. (biztos megérik a vágy cselekvéssé, hogy minden nap írjak,......magamnak, ne csak leveleket😀😀😀 Köszönöm

Ravasz Csilla

Nagyon tetszett...

Kedves Tibor! Amit elolvastam, az nagyon tetszett, érthető, gyakorlatias, kellő spontaneitással és könnyedséggel, kiválóan alkalmazható anyaggal feltöltve. Sajnos nem tudtam idő hiányában mindent alaposan feldolgozni, de bízom abban, hogy erre meg lesz időm és lehetőségem is.

Köszönöm szépen azt, hogy megosztottad velem is azt a sok szellemi tudást, ami Benned, Bennetek és magában az NLP rendszerében ott Van! Üdvözlettel; Klári

Magera Klára ... Lélekgyógyász

Több ember hétvégéjét bearanyozod, mint gondolnád.

Szia Tibi!
Egy ideig nem foglakoztam a leveleiddel, ahogy a többivel sem. (Meg sem nyitottam a levelesládát.) Egyszer csak valami ellenállhatatlan erő sugallatára beléptem, s az egyik leveled volt a szemem előtt. Elolvastam, s azóta nem mulasztom el egy leveledet sem. Nagyon szeretem olvasni a humoros történeteidet (főleg, hogy látom olvasás közben a történéseket), minden pénteken várom őket. Előfordul, hogy felovasom, olyankor a velem lévők is jókat derülnek. Jó látni, érezni az írásaid hatását. Nem is ragozom tovább, több ember hétvégéjét bearanyozod, mint gondolnád.
Szeretettel üdvözöl:
Kriszta

Kriszta

Talán így kell könnyedén tanulni?

Kedves Tibor! Nagyon hálás vagyok a leveleidert, inspirálóak,elgondolkodtatok, vidámak és feldobják a napom.
Talán így kell könnyedén tanulni?😊
Köszönöm neked Veronika

Veronika

Nagyon sokat segített

Nagyon sokat segített megismerni magamat.

Galgóczi Mira

Hálás vagyok ezekért a levelekért

Nagyon hálás vagyok ezekért a levelekért. Péntekre mindig nagyon elfáradok lelkileg (elég nehéz időszakom van már hónapok óta..), de mindig örülök, amikor ezek a levelek megérkeznek hozzám, mert erőt ad, vagy elgondolkodtat, vagy megmosolyogtat, és valahogyan mindig hozzám szól személyesen. Szóval, nagyon nagyon köszönöm! ☺️

Gréti
>