Színezd újra a gyermekkorod!

Gyermekkori emlékek mindannyiunkban felmerülnek olykor.
Életünknek egy csodálatos szakasza volt ez, még akkor is, ha nem minden esetben volt felhőtlen. Kisgyermekként másképp éltük meg a világot, hiszen még csak akkor fedeztük fel azt. Ebben a korban az élmények meghatározóak lehetnek, amelyek egy életre bennünk hagyják lenyomatukat. Vajon ezek a lenyomatok pozitív erőforrást jelentenek, vagy épp ellenkezőleg: korlátoznak bennünket?

Emlékszem, amikor kiskoromban…

NLP, színezd újra, gyerekkori emlékek

A gyermekkori események több szempontból is meghatározóak.
Egyrészt azonnal hatnak ránk. Ha 5 éves koromban kicsúfoltak, az már abban a pillanatban is mélyen megérinthetett. Ráadásul a szerzett sérelmeinket gyakran éveken át hurcoljuk magunkkal – akár egy életen át is megőrizhetjük azokat.

Ha gyermekként véletlenül megüti a füledet a szüleid beszélgetése, amint épp elhangzik az, hogy "Ennek a gyereknek sosem lesz egy normális barátja!", szívedbe beköltözhet a harag, a szégyen vagy az elkeseredettség. Minél erősebb érzelmi töltettel bír az esemény, annál mélyebben és szilárdabban vésődik tudatodba: "Sosem lesz egy normális barátom." Talán akkor néhány nap is elegendő lehet, hogy elfelejtsd az egészet, s ne foglalkozz vele többet. A tudattalan elméd azonban sosem felejt, ráadásul az emberi agy rendkívül gyorsan tanul.
Egyetlen élmény is elég lehet ahhoz, hogy egy életre megjegyezzen valamit. A minta azonnal kialakul, s bélyegét rányomja a felnőttként leélt évekre is.

A régi emlék talán már feledésbe merült, te pedig nem találod a választ: Miért nincsenek barátaim? Miért vagyok képtelen kiépíteni egy harmonikus párkapcsolatot?
Miért érzem magam egész életemben magányosnak?

Találd meg az emlékeidet!

A sok kisebb élmény és néhány intenzívebb esemény az esztendők során hiedelmekké szilárdul bennünk. Természetesen támogató meggyőződések is alakulhatnak ki ily módon – a negatív élmények azonban korlátokat emelnek körénk.
Tehetünk-e valamit egy évtizedes beidegződés ellen? Képesek vagyunk-e begyógyítani a múlt sebeit?

A Neuro Lingvisztikus Programozás megerősítette azt a tényt, hogy a képzelt eseményekre éppúgy reagál a tudatunk, mint a valós történésekre. Az idegrendszerünknek ezt a tulajdonságát felhasználva pedig akár időutazást is tehetünk, és képesek vagyunk megváltoztatni a múltat.

Miért ne próbálnád ki te magad is, milyen egyszerű ez? Nem kell mást tenned, mint befelé figyelned, s megengedned önmagadnak, hogy felbukkanjanak tudatodban gyermekkorod emlékképei. Egyszerűen csak emlékezz vissza, mi minden történt veled életed korai szakaszában! Anyu és Apu szerető és gondoskodó szülőkként is követhettek el hibákat, s talán ilyenkor szomorúságot, csalódást okoztak, vagy csak egyszerűen összezavartak téged.

Adj magadnak elegendő időt, hogy felbukkanjanak az emlékeid! Ha találsz egy olyan eseményt, amelyben valamiféle sérelem ért téged gyermekként, gondolkozz el rajta: vajon milyen hiedelmeid táplálkozhatnak az emlékből? Ha egy olyan élmény jutott az eszedbe, amely felnőttként is korlátozhat téged, akkor itt az ideje, hogy megváltoztasd a múltadat.

Utazz az időben!

Ahogyan a betegségeknél sem a tüneti kezelés hozza el a gyógyulást, hanem a betegség okának megszüntetése, lelki problémák esetében is ugyanez a módszer eredményezi a gyors és pozitív változást. Ha pl. emberi kapcsolataidban ütközöl nehézségekbe, s olyan gyermekkori emléket találsz, amely forrása lehet ennek, akkor nem a viselkedésedet, hanem magát az emléket kell megváltoztatnod.

Hunyd le a szemed egy percre, sóhajts egy mélyet, és utazz vissza az időben!
Vedd észre, ahogy elrepülnek melletted az évek, s megváltozik körülötted a világ!
Adj magadnak annyi időt, amennyire szükséged van… Amikor a szóban forgó emlékhez érkezel, akkor egyszerűen nyílj meg, és fogadd be újból az eseményt! Lásd, amit akkor láttál, halld, amit akkor hallottál, és érezd, ahogy jelen vagy a pillanatban!
Ha az élmény kellemetlen, ne maradj túl soká benne, egyszerűen nyisd ki a szemed, és végy egy mély levegőt!

Nem így kellett volna történnie

Ha abban a pillanatban másként viselkedtél volna. Ha megmondtad volna Anyunak. Ha Apu nem lett volna türelmetlen. Minden, minden más lett volna!

Pontosan milyennek kellett volna lennie? Mi az, ami hiányzott belőled? Bátorság? Önbizalom? Őszinteség? Találd meg ezeket a pozitív, belső erőforrásokat, amelyek mindent megváltoztattak volna akkor!

Ne csak a saját szemszögedből értékeld az eseményeket! Mire lett volna szüksége Apunak? Türelemre? Figyelemre? Gyengédségre? És mi az, ami Anyuból hiányzott akkor? Talán egyetlen ölelés is elég lett volna…

Átrajzolás

NLP, színezd újra, átrajzolás

Ha ily módon elgondolkozva megtaláltad a szükséges erőforrásokat, újból csukd be a szemed, s utazz vissza az időben ismét! Ezúttal azonban már te irányítod az eseményeket. Vedd észre, ahogy bátran, önbizalommal telve és őszintén viselkedsz! Mennyire más így minden? Lásd, ahogy Apu türelemmel és figyelmesen hallgat téged, s szavait átitatja a gyengédség. S egyszerűen csak érezd, ahogy Anyu hozzád lép, és magához ölel. S talán néhány másodperc is elég ebben az ölelésben ahhoz, hogy észrevedd, minden megváltozott. Ha csukott szemeiden keresztül megindulnak könnyeid, ne aggódj: ezek a változás könnyei.

Varázslat

A múlt történései visszavonhatatlanok, nem tudod őket megmásítani.
Az emlékeid azonban a sajátjaid, benned élnek, s képes vagy azokat valóban átrajzolni.
Az emberi agy rendkívül gyorsan tanul, s ahogy egyetlen alkalom elég volt egy korlátozó hiedelem kiépüléséhez, ugyanilyen gyorsan megtanulhatja az ellenkezőjét is. Ha ez megtörténik, megtapasztalod majd, hogy ettől a pillanattól fogva másképpen emlékszel erre az élményre. Ezzel pedig begyógyítod lelked évtizedes sebeit.

Sokak számára ez varázslatnak tűnik. S valóban, tekintheted annak is, hiszen az NLP különleges gyakorlatával – amely "A múlt átértékelése" néven vált világhírűvé -, a saját világodat és értékrendedet tiszteletben tartva rajzolhatod át emlékeid. A megbocsátás, a megkönnyebbülés és az elengedés pedig új fényt
hoznak az életedbe.
Itt az ideje, hogy megtanulj te is varázsolni.

Üdvözlettel:
Szűcs Tibor
NLP mester

Megjelent az Ezotér magazin 2010. júniusi számában.

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>