"Félelmeink jó része papír zsebkendő-vékonyságú, s ezeken egyetlen bátor lépéssel keresztüljuthatunk."
Brendan Francis
Attól féltem, erről már írtam, de lehet, mégsem. Szoktál félni? Nem nagyon, csak kicsit. Nagyon félni nem jó, de ha egy kicsit félsz, az még belefér.
Az NLP minden egyes emberi viselkedés szándékát jónak tartja, s bár a félelem nem kifejezetten viselkedés, lehet inkább egy állapot, de mindenképpen a gondolataink hozzák létre, a gondolkodás pedig már viselkedés egy bizonyos szempontból.
Ha elfogadjuk, hogy a félelem alapvetően jó szándékú, akkor már csak rajtunk múlik, mit kezdünk vele. Mert az már biztos, hogy a jó szándék nem mindig eredményez jót. Ha pl. átkíséred az öreg nénit az úton, nem biztos, hogy örülni fog neki, miután 25 perces gerillaharcot kellett folytatnia a délutáni csúcsforgalomban, hogy átjusson végre arra az odalra, ahonnan visszacipelted.
És van egy csomó jó szándék, ami balul üt ki.
– Te kiporzsívóztad a szobát? Ó, te tökkelütött! Épp most szórtam be méregdrága speciális szőnyegápolóval, aminek 24 órán át kell hatnia!
– Megfőzted az ebédet? Hát nem megbeszéltük, hogy ma étteremben eszünk? Ennyire nem figyelsz rám?
– Te szóltál neki, hogy ő tetszik nekem? Nem hiszem el, uramisten, gyűlöllek, hogy lehetsz ekkora balfék?
Ilyenkor persze jön a “de hiszen én csak jót akartam” szöveg. Akkor már mindegy.
Fogadjuk hát el, hogy a félelem jót akar, de bánjunk óvatosan ezzel a kérdéssel, nehogy balul üssön ki a dolog, mint a fenti esetekben. A félelem jó szándékú, és ha felismerjük ezt a szándékot, akkor lépéselőnyhöz jutunk az életben. Ha nem, akkor aztán egész életünkben remeghetünk, mint a nyárfalevél.
Ha a félelem jót akar tehát, akkor az első, amin elgondolkozhatunk félés közben, hogy milyen haszna lehet annak, ha távol tartjuk magunkat rettegésünk tárgyától.
Olyan ez, mint egy finom cukorka valami szörnyű csomagolásban. Szívesen megkóstolnánk, de a francnak sincs kedve hozzányúlni. Szívesen elgondolkoznánk, vajon mi a félelem pozitív üzenete, de közben félünk, és ez elég kellemetlen tud lenni. Mivel azonban hosszú ideig félni sokkal rosszabb, ezért inkább tegyünk valamit.
Ha félek belenyúlni a konnektorba, akkor nagyon helyesen viselkedem. De mivel hülye leszek belenyúlni, ezért nincs is mitől tartanom, szóval nem az ilyen esetekre gondolok. De ha félek elmenni egy buliba, mert... Mert kinevetnek, mert jól megnéznek majd, mert összesúgnak a hátam mögött, mert hülyén fogok viselkedni, mert lelapul a hajam, akkor a pozitív cél az, hogy megóvjam magam a kellemetlen helyzetektől.
Most, hogy már kibontottuk a cukorkát, kidobhatjuk a randa papírját. Nincs már rá szükségünk. Már nem is félünk, hanem arra figyelünk, hogy megóvjuk magunkat a kellemetlen helyzetektől. Azonban szeretnénk elmenni a buliba, mert barátokra van szükségünk, vagy valaki sokkal közelebbire, és ez remek alkalom lehet. Nem azt mondom, hogy biztosra megyünk, de növeljük az esélyeinket, és ha nagyon sokáig növeled az esélyeidet, akkor már majdnem biztosra mész.
Kérdés, hogy ez a félelem valós-e, és tényleg kellemetlen helyzetbe kerülhetek a bulin? Ez nagy feladat, hogy hol húzzuk meg a határt a valós és eltúlzott veszélyek között. Néhány hasznos tanács ehhez:
1. Gondolkozz logikusan!
Ne lovalld bele magad szélsőséges helyzetekbe, és légy őszinte önmagadhoz.
2. Légy rugalmas!
Ha kell, akkor változtass valamin. Ha ez a változás kell a félelem legyőzéséhez, akkor mindenképpen tedd meg!
3. Ne légy hülye!
Ne ugorj ki ejtőernyő nélkül több ezer méterről (hátha pont egy vattaraktárba zuhanok)!
4. Ne légy nyuszi! Vállald a rizikót!
Ha már mindent megtettél, de némi veszély mindig fennáll, kérdezd meg magadtól: mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Ha ez azért annyira nem nagy tragédia, akkor vállald a rizikót, és cselekedj!
Igazából ez egy döntési folyamat. Ha úgy döntesz, hogy bátran szembenézel bizonyos helyzetekkel, mert képes vagy józan ésszel felmérni, hogy igazából semmi nagy baj nem történhet, akkor kitárul előtted a világ. Talán néha nem sikerül pár dolog, de az NLP azt mondja, minél több lehetőséged van, annál jobb neked. Ha nem hátrálsz meg minden akadály előtt, ha egyre több utat fedezed fel a céljaid felé, akkor meglepő, erősen pozitív változásokra számíthatsz az életedben. A “meg kéne csinálni” kategóriába tartozó dolgaidon egy nagy levegővel szaladsz keresztül. Hidd el, sokszor csupán a legelső lépés megtételéhez kell bátorság, onnantól kezdve már nevetve teszed meg ugyanazt nap mint nap.
Szóval ha félsz valamitől, akkor... Tudod, mit kell tenned! :o)
Kedves Tamás!Egyetértek veled: amivel foglalkozunk, amire a figyelmünket irányítjuk, az megerősödik, növekszik. És valóban nem könnyű eldönteni, hogy jogosan félünk valamitől, vagy ok nélkül. Köszönöm a hozzászólásodat! :)Tibi
Kedves Tibor!Tetszenek az írásaid.A félelmet mindig próbálom rövid pórázon tartani, vagyis nem adok neki nagy teret. Szerintem amivel foglalkozunk az megerősödik. Lehet agykontrollosnak hangzik, de nekem bevált. Tudom, hogy az élet produkálhat olyat amikor képtelenek vagyunk ezen uralkodni (szerencsére nem kerültem még ilyen helyzetbe), de mindig próbálom megtalálni az okot, ez rengetegszer segít(het). 🙂 Ettől függetlenül fel kell ismerni azt a fajta félelmet ami előre mutat, de én inkább ezt megérzésnek nevezném. Valós vagy vélt a félelmünk, ezt nem mindig könnyű eldönteni, de tény hogy szükségünk van rá.Legjobbakat: Lovas Tamás
Éva, köszi szépen, és nagyon jó, hogy vetted az üzenetet! :o)János, biztosan igazad van, én azonban a szavaknak ezen a szintjén a tudatos elméhez szóltam, az pedig felismeri a "ne" szócskát is, legalábbis én azt gondolom! A másik dologban is igazad van, mégis azt hiszem, a nagyon bonyolult dolgoknak is van nagyon egyszerű megoldásuk.
Kedves Tibor!Kerüld el, hogy negálsz! Ne félj ,ne légy hülye, ne légy nyuszi! A tudattalanunk nem ismeri fel " Ne"szót, ezért a felszólítást úgy értelmezi, hogy félj, légy nyuszi, légy hülye.A félelem alapérzelem, amelyet egyrészt öröklünk, másrészt kondicionálással épül be elménkbe.Gyökere a biztonság szükségletének a sérüléséből fakad.és ez sokkal bonyolultabb, minthogy "mindenféleképpen a gondolkodásunkból" fakadna.Üdvözlettel: Ádok János
Kedves Tibi, a félelem amit nagyon nehezen tanultam meg kezelni. Egyik legnagyobb élményem amikor téli reggeli edzésem közben, a lámpák hatására megjelent mellettem az árnyékom és összerezzentem. Hú, még az árnyékomtól is félek, fogalmazódott meg bennem. Megkérdeztem magamtól, miért félek még az árnyékomtól is. Azóta megtudtam, hogy mit kell tennem és miért nem kell félnem még az árnyékomtól sem. Bátor lettem. Megléptem és meglépem nap mint nap amitől eddig féltem. Ezt pedig a saját árnyékomnak köszönhetem. Most olvasva a soraidat megtudtam, hogy mennyit segített nekem a félelmem. Előrelökött. Látod, sokat jelentenek az írásaid. Üdvözlettel: Éva