Kilátsz-e az életedből?

Azt a címet is adhattam volna ennek a posztnak, hogy "Belelátsz-e az életedbe?" Vagy azt, hogy "Rálátsz-e az életedre?".

Induljunk ki abból az előfeltevésből, hogy:

Az emberek javarészt közel sem azt az életet élik, amelyben kiteljesedhet valódi énjük.

Hogy értem ezt?

Nos, azt gondolom, hogy az emberek

• nem használják ki a valódi képességeiket,
• nem azt a munkát végzik, amely örömöt okoz számukra,
• nem adnak maguknak lehetőséget a fejlődésre,
• nem kapják meg az őket megillető megbecsülést és tiszteletet,
• nem a számukra fontos dolgokra fordítják a figyelmüket.

És így tovább. Röviden azt is mondhatnám, hogy manapság mindannyian alacsonyabb színvonalon éljük az életünket, mint ahogyan azt megtehetnék. Megtehetnék, de csak akkor, HA erre tudatosan figyelnénk.

Minden problémának megvan a gyökere, mint ahogyan a növényeknek is, és mint ahogyan a társadalmunkban is sajnos egyre többször belefuthatunk gyökerekbe. A probléma a gyökerén keresztül táplálkozik, és azzal kapaszkodik a világunkba.

Az alacsony életminőségünk gyökerei meggyőződésem szerint az érzékelésben rejlenek. Pontosabban a NEM érzékelésben.

Az embereket leköti a személyes életük. A hétköznapok, a munka, a suli, a háztartás, a rémhírek feldolgozása, a közösségi oldalak zaja, s életünk ritmusát a farzsebben rezdülő mobiljaink impulzusaihoz igazítjuk.

Csak a felszín...

Ez csak a felszín. Ez csak szemfényvesztés, illúzió.

Csak a nyilvánvalót érzékeljük, csak azt látjuk, amit a szemünk elé vetítenek, ami az orrunk előtt van, ami a fülünkön keresztül bekúszik a tudatunkba.

Márpedig a felszín alatti világ sokkal több értéket rejt. Ha néha elengednénk a szorító határidőket, hogy egy kis légüres térbe kerüljünk pár percre, ha elengednénk a tömött buszt, és amikor a tömeg felszállt, akkor leraknánk egy percre a mázsás terheket a vállunkról, és csak annyi időre, amíg a következő busz be nem fut, befelé figyelnénk, akkor meglátnánk, mi van a felszín alatt. A lelki szemeiddel kell látnod, és a lelki füleiddel hallanod.

Odabent ugyanis sokkal fontosabb kérdések vannak. Ott nem az számít, hogy beértél-e időre, hogy elkészültél-e mindennel, hogy megfelelsz-e a napi elvárásoknak, hanem az például, hogy

• Elégedett vagy-e az életeddel?
• Értékeled-e önmagad?
• Megtalálod-e a belső nyugalmad?
• Látod-e a valódi céljaid?
• Akarsz-e változtatni?
• Szeretve vagy-e?

A problémát az jelenti, hogy az emberek mindig csak kifelé figyelnek, és eltávolodnak a belső értékektől, a valóban fontos dolgoktól, saját maguktól.

Ha pár percet csendes nyugalomban elmélkedsz az életedről, máris közelebb kerülsz a valódi énedhez.

Tedd ezt most meg, kérlek. Nem sértődöm meg, ha nem olvasod tovább ezt a cikket, ha helyette inkább felteszed magadnak a fenti kérdéseket. Nem, nem is kell feljebb görgetned, mert ide is bemásolom. Ne hálálkodj, nekem csak egy kontroll cé meg egy kontroll vé.

Kérdések, amelyre válaszolhatsz most rögtön.

• Elégedett vagy-e az életeddel?
• Értékeled-e önmagad?
• Megtalálod-e a belső nyugalmad?
• Látod-e a valódi céljaid?
• Akarsz-e változtatni?
• Szeretve vagy-e?

A válaszokat kimondhatod csendben, vagy hangosan. De ha most a buszon ülsz, akkor inkább magadban, nehogy hülyének nézzenek.

Még jobb, ha le is írod. Három perc az egész.

Miután megfogalmaztad a válaszaidat, visszatérhetsz ide, a tudatosság szintjére, és ismét szemügyre veheted a zsúfolt és zajos életed. Mi történik épp? Üvölt a gyerek? Üvölt a főnököd? Záródnak az ajtók?

Hahó! Itt vagyok. Figyelj, kérlek.

A következő kérdésre téthetünk, amely nem más, mint ez:

Mekkorának érzed magad?

Olyan csepp kis emberke vagy, mint a bácsi a képen? S a világ problémái a fejed fölé tornyosulnak? Az elvárások súlyos teherként zúdulnak rád, és a kötelességek gúzsba kötnek?

Ha igen, akkor ideje felnőnöd a feladathoz. Képzeld, hogy egy csettintés csupán, s máris felnövekszel, naggyá válsz (mint a néni), s máris elfelejtheted a tornyokat, a súlyokat meg gúzsokat is. Francba a gúzsokkal, legyen ez az új jelmondatod!

Nagyobb vagy, mint a problémáid. Túlnőttél a nehézségeken. Ideje, hogy te tornyosulj a gondok felé, fenyegetően és magabiztosan.

Nehogy már ne tudj megoldani néhány szaros problémát. Nehogy már a körülmények diktáljanak neked feltételeket. Nehogy már a nyugdíj hozza a postást. Ideje a kezedbe venni az életed, és tenni végre valamit.

Érzed már az erőt magadban? Látod már, milyen nagy és bátor vagy? Tudod, hogy a te képességeiddel eddig csak az idődet vesztegetted ahhoz képest, amit megtehettél volna?

Persze akkor, ha ez nem is így van, mert te igenis nagyszerűen tetted eddig is a dolgod, és jelenleg is boldog és sikeres életet élsz, akkor kérlek, ne vedd magadra. Én kérek elnézést.

De ha mégis magadra ismertél, ha csak egy kicsit, részben, vagy bizonyos tekintetben igaz rád, amit az előbb súlyos bekezdésekben idehordtam a képernyődre, akkor egyszerűsítsük le a dolgot, és mondjuk, hogy két lehetőséged van.

Elbújsz vagy kibújsz?

Miután nagyra nőttél, erőssé és bátorrá motiválódtál, előfordulhat, hogy büszkén kihúzod magad, s aztán mégis inkább szemügyre veszed a biztonságos, megszokott, kényelmes életed, és visszavackolsz a kuckódba.

A komfortzónád rejtekében nem kell ilyen fárasztó és megterhelő motivációs blogokkal veszélyeztetni a nyugalmad. Járt utat járatlanért, fogat fogért, ezért és azért is ezer meg száz okod van arra, hogy minden úgy maradjon, ahogyan eddig volt.

Mert sajnos, azt kell mondanom, hogy a nagy lelkesédések hulllámát többnyire elmossa a hétfő meg a kedd. Szerdára már nem is emlékszik az ember az egészre. Visszazuttyan a régi életébe, és nem is kell más a vigasztalódáshoz, csak egy jó tejszínhabos kávé, aminek az értékeit sosem firtatnám. A firtatás nem az én műfajom, persze csak, ha kávéról van szó.

Tehát elbújhatsz, ha akarsz. De mi van, ha...

Mi van, ha...

Mi van akkor, ha a fenti bekezdések olyan súlyosan megváltoztatták az idegrendszeredben a hétköznapok kódját, hogy még mindig nagynak és erősnek érzed magad? Vagy mi van akkor, ha egyszerűen csak úgy döntesz, hogy ideje valamit tenned, és elkezdesz valóban fontos dolgokkal foglalkozni? Ha itt és most valami megváltozik, és elindul valami nagyszerű dolog az életedben?

De jó lenne, igaz? A problémát csak az jelentheti, hogy fogalmad sincs, hol fogj hozzá. Szerencsére azonban van ehhez egy igen jó kérdésem:

Mi az a nagyon fontos, a jelenlegi élethelyzetedben a legnagyobb pozitív változást okozó tevékenység, amelyet folytathatnál?

Tudsz erre a kérdésre válaszolni? Remélem, igen.

A többi már adja magát.