Nagyszerű dolog ez az NLP! Leszokhatunk a dohányzásról, leküzdhetjük a ámpalázunkat, megszabadulhatunk fóbiáinktól, új erőforrásokhoz juthatunk, és még számtalan lehetőségünk van, ha használjuk. Engem mégsem ezek a gyakorlatok fogtak meg benne. Használtam őket, működnek, de van egy olyan "fejezet" az NLP-ben, ami még ezeken túl is különösképpen magával ragadott. Ezek az NLP fő előfeltevései. Az egyik kedvencem ezek közül így szól:
"A térkép nem a terület."
Nézzük, mit is jelent ez…
Mindenkinek megvan a maga térképe, a maga világa. Ha úgy érezzük, a világ akadályoz bennünket bármiben is, észre kell vennünk, valójában a saját világképünk, saját térképünk az, ami az utunkat állja. A világot megváltani nem kis feladat. Annál egyszerűbb megváltoztatni a saját, világról alkotott térképünket. Az NLP-t – többek között – pont erre találták ki. Mert milyen is a világ valójában? Hát hihetetlenül összetett, bonyolult, gazdag… Képtelenek vagyunk az egészet felfogni. Érzékszerveinkkel látunk, hallunk, érzünk. Ugyanazokat a csatornákat használjuk mindannyian. És ezekből építjük fel, rajzoljuk meg a saját világunkat.
Mivel a világ teljes felfogására, érzékelésére képtelenek vagyunk, szűrőket alkalmazunk. Általánosítunk, és ez így van jól. Mert az általánosítások korlátozó hiedelemként is megjelenhetnek ugyan az életünkben, de most mégis az általánosításra, az egyszerűsítésre van szükségünk. A számunkra lényegtelen információkat nem vesszük észre, mert nincs rá szükségünk. Persze más pont ezeket az információkat gyűjti be a világról. Mindenkinek más és más a fontos. Gondoljunk csak arra, mennyire különbözően látja ugyanazt a világot egy takarítónő, egy biológus, egy zenész és egy hegymászó. Mennyire különbözőek a térképeik. A hegymászó megmássza a hegyet, a biológus az állat- és növényvilágát veszi észre, a zenész megénekli a csúcsot, a takarítónő meg kicsavarja a felmosórongyot, és hazamegy tévét nézni:)
Ha ezt megértjük, kiszélesedik a világ előttünk.
Amikor megismerkedtem ezzel az előfeltevéssel, alaposan szemügyre vettem a világot magam körül. Megrajzoltam újra a saját kis térképemet. Azóta ez az egyik legkedvesebb szórakozásom. Elképzelem a térképemet. Megkeresem rajta korlátokat. Egy kis fantáziával minden korlátot át lehet rajzolni. Nagyon egyszerű, nem kell hozzá más, csak egy képzeletbeli ceruza. De egy színes ceruza-készlet még jobb.
Radírozni nem szeretek. Átrajzolni sokkal izgalmasabb. Mert úgy gondolom, a korlátok alapvetően jó célt szolgálnak, csak nem feltétlenül hasznosak számunkra. Adjunk hát nekik valami új feladatot, újabb célt, teremtsünk ezáltal belőlük lehetőségeket.
Néha azzal szórakozom, hogy olyan dolgokat rajzolok a térképemre, amik elsőre hihetetlenül hangzanak, képtelennek látszanak, vagy nevetségesnek érzem őket. Na és ebből jó sokat. Ez főleg olyankor jó, amikor egy bizonyos problémára keresem a megoldást. Ez biztosan egyedi, de én szeretem néha egy kicsit "megbolondítani" a térképem. A világból bejövő információkat sajátos szűrőinken keresztül engedjük be, de milyen izgalmas az, mikor egy kicsit megnagyobbítjuk a lyukakat a szűrőinken, és akkor hirtelen elkezd ránk "zuhogni" a valóság. Na, ilyenkor kicsit kaotikussá válik ugyan a térkép, de erre is megvan a saját megoldásom. Nem csak a világot érzékelem szűrőkön keresztül, hanem a saját térképemet is. Olyan ez, mint egy második rosta, vagy egy különleges szemüveg.
Aztán egy idő múlva, ha olyan hangulatban vagyok, leveszem a szemüvegemet, és alaposan megnézem, hogy is néz ki az a térkép, aztán szépen rendet rakok rajta.
Sok minden lekerül ilyenkor róla, de mégis sokkal gazdagabb lesz, mint előtte volt.
És minél gazdagabb a térképünk, annál jobb lesz nekünk. De ez már egy másik előfeltevés…