A két nap balkáni meg kisázsiai tömegközlekedés 17 km/órás átlaga után határozott előrelépés az új török szupervonat 250km/órás sebessége. Jó, hogy nem próbáltam besurranni, repülőtéri jellegű ellenőrzés. A jó nagy bicskámat rejtő övtáskát gyorsan becsúsztatom a hátizsákba az őrök orra előtt, átmegy a csomagvizsgálón.
Adom a beszállókártyát, amit a szemrevaló tisztviselőnőtől kaptam – az itt állók
egyenesen gyönyörűek. Angolul kezd magyarázni; tudok törökül, vágom rá lendületből, elirányít, összemosolygunk, átlibbenek a kapun, fel a vonatra, levágom magam az ülésre. Hoppá. Mit is mondtam?

Beugrik az emlék, amikor a dobrudzsai mocsárban fordítottam az ukrán természetvédelmi őr kalauzolását a holland madárlesőknek – a három anyanyelvünk helyett két nyomulós közvetítő nyelvet beszéltünk, ez már akkor is feltűnt, mindenesetre ingyen bevittek tolmácsként. Ugye nem vagyok román? – kérdezte az őr. Nem, de bírom a nyelvet, tettem hozzá gyorsan. Akkor álltam meg így egy pillanatra.

Előtte ugyanis ezt nem tudtam.
Van egyfajta határátlépés-szerű abban, amikor természetes határozottsággal, mintegy mellékesen, csupán a kommunikáció vargabetűit levágandó, először jelentjük ki egy más nemzet tagjának, hogy tudunk a nyelvén. Nem tudogatunk, esetleg megértjük, ha lassan mondják, szeretnénk megtanulni… Tudunk. Értjük. Mondhatja.

És felbukkan az ellenkező emlék is, amikor félelmekkel, irreális elvárásokkal telve kerülgettem az első „idegen” nyelvet. Azt hittem, hogy máshogy kell, és nekem biztos nem megy; nem is csináltam meg egy csomó mindent, amit meg szerettem és tudtam volna tenni. Csak jóval később, másik földrészen, újabb nyelvvel szembekerülve világosodott meg, hogy alig van már szükség valamire – tulajdonképpen addig is tudtam németül.

Volt már olyan, hogy azt hitted, nem tudsz valamit, pedig valójában tudtad?
Sokan tanulnak nyelvet, éveken át dolgoznak, izzadnak, szenvednek – és nem igazán beszélnek.

Mások úgy szedik fel, mint a szélvihar-leverte diót: nagy zsákkal, mosolyogva és csemegézve. Vajon mi a különbség a két élmény között?
És miképpen juthatunk el az elsőből a másodikba? Erről szól a Természetes Nyelvtanulás.

Murányi Péter