Az Univerzumban mindenütt rend uralkodik, a legnagyobbtól a legkisebbig, s ez a rend tartja fenn az egyensúlyt. Gondoljunk csak a világűrre, az egyes naprendszerekre, ahol a bolygók időtlen idők óta (de legalábbis az ősrobbanás óta) a megszokott rendben keringenek napjuk, a holdak pedig bolygóik körül.
Ugyanígy igaz ez a legkisebb rendszerekre is: az atomokban az atommag körül mini bolygóként keringenek (cikáznak?) az elektronok.
A rend az élőlények, világát is meghatározza: fű, fa, virág, s az állatok egymáshoz való viszonyát, alá- és fölérendeltségét a táplálkozási láncban.
Ha az egyensúly bármelyik ponton felborul, annak katasztrofális következményei lehetnek.
Akár tetszik, akár nem, az ember is része ennek a rendszernek.
Testünkben, szerveink működése is meghatározott rendet követ, s ennek megbolygatása súlyos betegségekkel járhat. Ha egyetlen sejt a "fejébe veszi", hogy ezentúl nem végzi el a "rábízott" feladatot, hanem csak önmagát reprodukálja a többi sejt rovására, kialakul az egyik legrettegettebb betegség, a rák. Ezáltal az egyensúly felborul, s a betegség végső következménye a halál, mely magát a "lázadó" sejtet is elpusztítja.
Az emberi világ, a társadalmak és a családok szintén olyan rendszerek, melyeknek célja az optimális működés. Ha az egyén felborítja a rendet, az az egész rendszer működésére kihat.
Miért lenne épp a családi rendszer kivétel? Az a dolgok rendje, hogy két fiatal találkozik, egymásba szeret, s úgy dönt, családot alapít.
Számukra a partnerük áll az első helyen, s a gyermekek ezután következnek, születési sorrendben.
Persze, eleinte az újszülött a szülők minden figyelmét leköti, a napirend teljes egészében hozzá igazodik – legfőképp általában az anya napirendje, hiszen elsősorban rá van ilyenkor szüksége a picinek, ő szoptatja, ő gondozza. Ez azonban csak még inkább fokozza a szülők egymás iránti szeretetét, hiszen a gyermek az ő szerelmük gyümölcse, tőlük származik az élete, az ő egymás iránti szeretetük nélkül nem is létezhetne.
Semmiképp nincs jó hatással kettejük kapcsolatára, ha ezt nem tartják szem előtt, s valamelyiküknél a gyermek kerül az első helyre. Ilyenkor a másik szülő megbántottnak, kirekesztettnek érzi magát, s a gyermeknek sem teszünk jót azzal, ha a kelleténél jobban magunkhoz kötjük hiszen mindkét szülőre szüksége van.
"De hiszen," -mondja erre sok anya- "a legegyszerűbb a gyerekszobába költözni, hogy mindig ott legyek, ha szüksége van rám, hogy szegény férjem ne ébredjen fel éjjel a gyereksírásra."
Még az is lehet, hogy a férj ezt úgy fogja fel: "Milyen gondos anya lett az én feleségemből! Még arra is gondol, hogy én ki tudjam pihenni magam."
Tipikus példája ez annak, hogy jó szándékú cselekedeteink hogyan válhatnak kapcsolatunk számára végzetessé.
Ez a megoldás ugyanis oda vezethet, hogy az anya-gyerek kapcsolat kerül az első helyre. Pedig a férj-feleség kapcsolat az első, hiszen ebből a kapcsolatból származnak a gyerekek. Ha nem teszünk valamit, ha nem állítjuk vissza a rendet, az egyensúlyt, elhidegíthetjük magunktól a férjünket, akár egy életre is.
Nem cserélhetjük el házastársunkat a gyerekre, sőt gyermekünkben is épp őt szeretjük, hajdani szerelmünket, jelenlegi társunkat. Ha felborítjuk a sorrendet, mely szerint első a párkapcsolat, s utána következik a szülő-gyerek kapcsolat, felborul a családban az egyensúly, aminek súlyos következményei lehetnek.
Azt is tudnunk kell, hogy a gyerekeket, amikor felnőnek, el kell engednünk, nélkülünk kell boldogulniuk.
Ha ezt nem tesszük meg, nagy károkat okozhatunk nekik.
A gyermek nem tulajdona a szüleinek, nem tehetnek vele, amit akarnak, csupán azért, mert nekik köszönheti az életét.
És a szülőnek sem kell feláldoznia saját életét és boldogságát a gyermek, vagy gyermekek miatt. Egyetlen gyermek sem kívánja ezt az áldozatot, hogy aztán egész életében azt hallgassa" Én mindent feláldoztam érted!"
Épp ellenkezőleg: azok a gyerekek a legboldogabbak, ahol a szülők boldogok egymással, és azok a családok a legboldogabbak, ahol a szülők gyerekeikben házastársukat szeretik tovább.
Azonban nem könnyű megtalálni az "igazit", és nem mindenkinek sikerül. Sokan erre csak akkor döbbennek rá, amikor már házasságot kötöttek, és/vagy gyermekeik vannak.
Manapság könnyű megoldani ezt a helyzetet: el lehet válni, s újra próbálkozni. Lassan már anyagi okok sem akadályozzák a válást, mert az egyik szülő egyedül is el tudja tartani szükség esetén a gyerekeket.
De azt tudnunk kell, hogy az első kötés a legerősebb.
Csak akkor tudunk boldogok lenni egy új házasságban, ha az előző házastársunkat valóban elengedjük, érzelmileg is. Ha megköszönjük neki gondolatban, ami jót kaptunk tőle, tiszteletben tartjuk őt, mint gyermekeink anyját vagy apját, s közös gyermekeinkben szeretjük őt tovább.
Ha olyan partnert, választunk, akinek már gyermeke, vagy gyermekei is vannak előző házasságából, vagy kapcsolatából, akkor is tudomásul kell vennünk, hogy az előző partner a sorrendben mindig előttünk áll, hogy párja kitörölhetetlen kapcsolatban van vele a közös gyerek(ek) révén.
Szülőnek, szülőpárnak lenni ugyanis nem átmeneti állapot.
Visszavonhatatlan és örökké tart, hiszen a szülők az idők végezetéig a gyermek szülei maradnak, még haláluk után is. Ezt kétségbe vonni enyhén szólva ostobaság.
Ha az új partner nem látja ezt be, és nem fogadja el, hogy párja előző házastársa előtte áll, s gyermekeik előbbre állnak a sorban, mint az ő közös gyermekeik, akkor a kapcsolatnak nincs jövője. Nem kényszerítheti párját arra, hogy őt tekintse első feleségnek, vagy férjnek, s közös gyermeküket első gyermeknek, hiszen a szülő-gyerek kapcsolatból nem lehet kilépni a válással, még akkor sem, ha nem találkoznak rendszeresen.
Ebből következik, hogy az új házasságból születendő utódok előtt sem tagadhatják le szüleik féltestvéreiket. Az is felborítja a rendet, ha egy gyerek azt hiszi, ő az első szülött, holott ő egyik szülőjének már a harmadik gyermeke.
A gyerekek megérzik, hogy valami nem stimmel, s ez zavarja, sőt akár boldogtalanná is teheti őket.
Ha viszont a szülők elfogadják ezt a sorrendet, s gyermekeiket is úgy nevelik, mint az előző kapcsolatból származó gyermek testvérét, akkor semmi nem állhat boldogságuk útjába.
A jól működő, szeretetteljes patchwork-családban minden felnőtt és gyermek tudja a helyét, és biztonságban érzi magát.
A gyerekek is elfogadják és megkedvelik fél- és mostohatestvéreiket, még akkor is, ha néha "az én gyerekem meg a te gyereked veri a mi gyerekünket".
Sőt, legtöbbször már kis koruktól kezdve toleránsabbak és talpraesettebbek azoknál a társaiknál, akiket egy állítólag miattuk fenntartott rosszul, vagy sehogy sem működő házasságban nevelnek, boldogtalan szüleik.
Mert jól jegyezze meg mindenki, aki gyereket nevel, vagy gyereket szeretne:
A gyerekek akkor boldogok, ha a szülők is boldogok!!!
Bert Hellinger nyomán
Dinnyés Márta
NLP mester