Tündorkány vagy Boszodér – Andög vagy Örgyal?

Önismeret, maszk, álarc mögött

Családi jelmezbálban az egyik vendég félig boszorkány, félig tündér jelmezbe öltözött, amivel nagy sikert aratott. Azt hiszem azért, mert minden nőben megvan ez a kettősség – sőt minden férfiban is.

Ez jutott eszembe, mikor társaságban ilyeneket hallottam: A barátnőm/feleségem, amíg a szerelem tartott, tündéri volt, de pár év múlva olyan lett, mint egy boszorkány. Vagy: A barátom/férjem angyalian kedves volt, lehozta nekem a csillagokat is az égből, mostanra bezzeg előbújt belőle az ördög!

Az emberek általában nem pontosan olyanok, mint amilyennek mutatják magukat. A legtöbben álarcot viselnek: nemesnek, gyengédnek, kedvesnek, tiszteletreméltónak és kulturáltnak mutatják magukat társaságban, hiszen ezt tanultuk gyerekként, mint elfogadott viselkedésformát.
Attól félünk, ha ettől eltérően viselkedünk, mások rossznak, vagy romlottnak látnának minket.

Ám örökké nem játszhatjuk meg magunkat.
Amikor aztán lehull ez az álarc és fény derül az igazságra, akkor környezete eltaszítja magától ezt a fajta embert, s akkor jön a csalódás.

Pedig az emberi természet sokkal bonyolultabb ennél. Senki sem lehet csak jó, vagy csak rossz. Legtöbbünk magában hord valamennyit az angyali és az ördögi tulajdonságokból is – miközben ez utóbbiakat egy életen át próbáljuk takargatni.

Furcsa módon azonban pont azok az emberek – nők és férfiak – vonzanak minket leginkább, akik lényük mindkét oldalát megélik, és „sötét” oldalukat sem rejtik véka alá – mivel ez tesz minket igazán emberivé, autentikussá.

Ezért vonzódunk a kis gyerekekhez is, mert ők még nem érzik az éles különbséget jó és rossz között. Ha valami – a társadalom megítélése szerinti -„rossz”-at tesznek, akkor is jól érzik magukat, hiszen még nem ismerik a pontos szabályokat. Ez a titokzatos keveréke jónak, s rossznak, ártatlannak és csibészségnek – ez az, ami elbűvöl minket, ami miatt nem lehet rájuk igazán haragudni.

Ádám és Éva kapcsolata is ezért volt olyan boldog, míg nem ettek a tudás fájának gyümölcséből. Amint azonban különbséget tudtak tenni jó és rossz között, elszégyellték magukat, és kiűzettek a paradicsomból. 

Sok párkapcsolat is akkortájt kezd megromlani, amikor ráébredünk, hogy a párunk sem tökéletes, neki is vannak hibái, gyengeségei.

A karizmatikus egyéniségek mindkét emberi oldalukat megélik: a szép, és jó, emberi oldalukat éppúgy, mint a kevésbé szép, ördögi, sötét oldalukat, mert ez utóbbit sem szégyellik. S épp ezáltal válnak vonzóvá. A nagy többség csodálja őket, mert autentikusak, és mert kevesen vannak. Csak kevesen merik vállalni, hogy ezt a kevésbé szép oldalukat is megéljék, megmutassák, mert túlságosan félnek attól, hogy embertársaik elítélik őket ezért.

Mi, nők, bizton állíthatom, hogy nem igazán kedveljük azokat a férfiakat, akikben egy szikrányi csibészség, egy szemernyi rosszaság, vagy vadság sincs. Egyszerűen azért, mert az ördögi oldal nélkül unalmasan és férfiatlanul angyalian tökéletesek lennének.

És saját bevallásuk szerint a férfiak is azokat a nőket tartják vonzónak, akik nem törődnek vele, milyennek tartják őket mások, akik nem ragaszkodnak a beléjük nevelt viselkedési mintákhoz, akik mernek néha vagányak is lenni.

Persze, ne essünk át a ló túlsó oldalára: a férfiak is olyan nőkre vágynak, akik megélik mindkét énjüket, akikben a boszorkányos huncutságok mellett megvan a tündéri kedvesség is.

Merjük tehát megélni kevésbé tökéletes, vagy kevésbé jól nevelt énünket is – mutassuk magunkat olyannak, amilyenek valóban vagyunk, mert ha azt a látszatot akarjuk kelteni, hogy tökéletesek vagyunk, hiteltelenek leszünk.

Szögezzük le: tökéletes ember nincs, mindenkinek vannak gyengéi, és mindenki hibázhat. Ha egyetlen hiba, bántó mondat vagy helytelen viselkedés miatt végleges ítéletet alkot rólunk valaki, akkor a hiba az ő készülékében van.

Vállald önmagad, őrizd meg mindig büszkeségedet és önbecsülésedet,  és tudd: az, hogy mások mit gondolnak rólad, nem változtat azon, hogy milyen vagy valójában. Ha viszont te nem vagy megelégedve önmagaddal változtass!

Dinnyés Márta
NLP mester

{"email":"Email address invalid","url":"Website address invalid","required":"Required field missing"}
>