Hát ha az ember azt látja, pete, akkor egyből a petére gondol, de ha azt látja „Party Pete”, akkor az már Parti Pít, aki feldobja a bulit ötven dolcsiért. A Parkműsor egy epizódjában láttam ezt a fószert, hatalmas volt. Mély nyomokat hagyott az agyam helyén.
Bevallom őszintén, ezt a petés dolgot sosem sikerült megértenem, hogy egy meg kettő, mármint az ikreknél, de végül is tök mindegy, gyerekből kettő van, az fix, mégpedig két olyan gyerek, hogy a petekérdés teljesen eltörpül mellettük.
És amint az látható, nem egyformák. Mert például Boginak a feje olyanforma, mintha kicsit így két oldalról össze lenne nyomva, és hát ki tudja, mi történt odabent, lehet, a Barbi tényleg nyomta szegényt. De a Barbinak kerekebb a feje, őt nem nyomta senki. Szóval a fejforma mindent eldönt, ránézek, és egyből látom, hogy melyik melyik.
De azért történtek különös esetek, például egyszer elvittem az egyiket, és a másikat ott hagytam az anyjánál, aki egész nap azt hitte, hogy a másikat vittem el. Tetszik érteni?
És velem is előfordul, hogy totál összekeverem őket. Szóval a fejforma nem minden.
De szerencsére iszonyat okosak, olyanokat beszélnek, hogy néha már én sem értem. Mondjuk ebben benne van az őrült Boldi fiam, aki olyanokra tanítja őket, mint például „nem nyilatkozom”. Mondjuk azt pont az istennek se mondják, csak azt, hogy „nyilatkozom”. De azt nagyon szépen. Ebből arra következtetek, hogy nyitott természetűek és kommunikatívak, mert hát nyilatkoznak.
De ami a legjobb bennük, hogy amikor összekeverődnek, és hirtelen fogalma sincs az embernek, hogy melyik melyik, akkor meg lehet tőlük kérdezni, hogy „Te ki vagy?” És megmondják. A kezüket a mellkasukra teszik, és azt mondják: „Bogi” vagy „Barbi”.
Azonkívül úgy ragoznak, hogy néha én is dobok egy hátast, s közben lemegyek hídba, pedig nem vagyok egy gimnasztikus alkat.
Nyelvileg rendkívül fejlett gyermekeim vannak. Elalvásilag azonban kiakasztóak, jaj, nagyon fárasztóak tudnak lenni.
Mert egyszerre bazira nehéz mászkálni velük. Lehetetlenség. Egy darabig elmegy, de megvárni, míg elalszanak, az nem vállalható. Szerencsére Bogyó meg Babóca segítenek, s nem zavarja őket, hogy közben a beteg laptopom képernyőjét halálra puszilgatják, meg simizik.
Na mindegy, az altatás komplikált dolog. Ezért is nem lettem aneszteziológus.
