Imádom, ahogy Barbi ébred az éjszaka közepén. Persze jobb volna, ha aludna legalább kettőtől ötig – de ez egy másik kívánságműsor, ahol többnyire a Barbika kívánsága teljesül.
Ma éjjel annyira nehezen aludtak el, hogy már kezdett baromi gyanússá válni a macikávé, mert mi van, ha véletlenül sima neszkávét nyomattak egy szériába?
Este fél 11-kor itt dorbézoltak az ágyban. Kinéztek az ablakon. Szőrszálat és szálszőrt kerestek a nyelvükön. Cserélgették a plüss állatkertünk példányait, akikkel tetemes számban (egy sem élő) osztozunk az ágyunkon.
Imádtam őket, miközben falra másztam miattuk.
Mire ötvenedszerre is elaludtam, ők is elaludtak végre egyszer. Ekkor még Bonifác utoljára alvajáróként elindult a szobában kétes irányba, ezért szelíden kitereltem a mosdóba, s aztán visszaaludt ő is, és végre csend lett és nyugalom.
Kettő táján a Barbi neszez. Látom, ül az ágyon.Az arca legalább annyira feldúlt, mint az ágynemű alatta. „Hova lett Bogi?” Kérdezi csodálkozva és nem kevésbé felháborodva. Megütközve talán a legjobb szó. „Itt van melletted, látod?” – mondom neki. Megnézi, lefekszik, de aztán felül. „Barbi apán alszik.” Tudtam, hogy nem úszom meg. Negyedóra az ágyban, s ő rajtam hasal. Eszméletlen cuki, s végül valahogy lerakhatóvá is válik.
Barbika éjjeli ébredései mindig bölcs megnyilatkozásokkal társulnak. Most Bogit kereste. Csodálkozom, mennyire jó testvérek. Az apró viszályokból is nagyon kevés van, a szeretésekből viszont annál több. Ha az egyiknek baja van, a másik egyből simogatja. Leülnek egymás mellé, és megfogják egymás kezét. Puszit adnak. Odaadják egymásnak a játékot. Cserélgetnek dolgokat.
Például, hogy melyik alszik a hasamon. Öt percenként cserélnek. Kiakasztóak teljesen.
Szeretném, ha mindig ilyen picik maradnának – legalábbis kicsit lassabban nőnének meg. Akkor én is kissé lassabban nőnék fel.
